Budapesti Negyed 53. (2006/3) I. kötet: bibliográfia < > Erzsébet halálát követő intézkedések
Előszó
________________

 

Erzsébet királyné kultusza jellemző "magyar megoldásként" jelentkezett a Monarchia Magyarországán az uralkodó személyét övező helyzet feloldatlanságának politikai következményeként. A magyar nőeszménnyé vált Habsburg uralkodóné egyensúlyozó szerepe folytán, mely a magyar történeti hagyományban kivételes helyet biztosít számára, továbbá az őt övező kultikus megnyilatkozások indokolttá teszik e kezdeti periódus részletes elemzését, melyhez fontos segítséget jelenthet a kötet.

E kifejezetten kultusztörténeti szövegválogatással illusztrálni kívánom az Erzsébet-királyné kultusz intézményesült szakaszának fénykorát - az első kötetben is használt periódushatárt követve, a vizsgált anyagokat 1898-1914 közötti kiadványok, aprónyomatványok és hírlapok képezik, főként az Országos Széchényi Könyvtár és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Ballagi Gyűjteményéből -, és hogy mi jellemezte leginkább e speciális szempontú magyar megközelítésben. Ebből következően a kötet második részegysége a korbeli díszalbumok anyagainak megjelenési elveit követve a legjobbnak ítélt írások újbóli közlését jelenti.

E szöveggyűjtemény anyagainak válogatásakor hosszas mérlegelés után a következő szempontok kerültek előtérbe: Erzsébet, magyar mitikus szempontrendszerbe ágyazódó bemutatását tűzve ki célul, egyfelől megismertetve az olvasókkal mítoszának minden fontosabb aspektusát, másfelől rávilágítva a kultikus kánon merevségére és ebből adódó kötöttségeire. Ennek további érzékeltetésére és a finomságok bemutathatóvá tételére azonos forrástípusok esetében igyekeztem a legjellemzőbbet, majd ezzel párhuzamosan a speciális megközelítést is bemutatni.

A főbb mítoszelemek már Erzsébet életében megjelentek. A korábban is alkalmazott emlékbeszédek kedvelt paneleinek átértelmezéséből, ismételt felhasználásból az 1870-es évek végére kialakul kultuszának szimbólumrendszere. Az uralkodó melletti közvetítő szerepkör ellátására való "felkérést" már 1867-ben, az országgyűlés koronázási ajándékot átadó feliratában deklarálják. A koronázáshoz köthető a királyné védőangyalként való megjelenítése is. Az egyik első és talán legszebb megjelenési formája a halála után a kultusz alapmetaforájává váló "második szent Erzsébet" motívumnak a képviselőház királyi párhoz ezüstlakodalmuk alkalmából küldött feliratában található.

A válogatáskötet első részét a királyné halálát követő intézkedéseket bemutató forráscsoport alkotja, melyhez szervesen illeszkedik ennek folytatásaként a megszülető jogszabályokból és rendelkezésekből összeállított egység. E két rész képviseli a kötetben a "hivatalosságot", a szabályozottságot Erzsébet kultuszának megközelítésében. Kiemelt fontossággal bír e tekintetben az országgyűlés kamaráinak két rendkívüli ülése, ahol megegyezés született a legfontosabb intézkedésekről a királynét ért merényletet követően, továbbá ennek eredményeként alkotják meg az Erzsébet emlékét megörökítő törvényt, mely mutatja kiemelt jelentőségét a magyar történeti hagyományban. Ezt tükrözte továbbá, történeti távlatokba helyezve személyét és jelentőségét, az igazságügyi bizottság javaslata is.

Az uralkodó és nemzete közötti kapcsolatteremtés más alapokra való helyezésének igénye jelent meg Ferenc József manifesztumában, melyben a közös veszteségre hivatkozva közelebb kerülhetett egymáshoz a két fél, illetve ezen ünnepélyes kinyilatkoztatás lehetőséget nyújtott az 50 éves uralkodói jubileum rendezvényeinek elkerülésére is.

A temetés, továbbá az ezt megelőző egyházi szertartások részletesebb illusztrálására közölték a szertartásrendet, melynek különös fontosságot biztosít a "végső búcsút," illetve a gyászt is meghatározó ellentét a két birodalomfél között, míg e forrásban még a paritás igénye tükröződik. A társadalmi támogatottságot igénylő két felhíváshoz, Darányi Ignác Erzsébet-ligetek létrehozására kiadott körrendeleteihez, illetve a "nagy nemzeti emlékmű" pályázati kiírásához szervesen illeszkedik Lyka Károly Erzsébet emlékművel kapcsolatos problémákat összegző írása, ismertetve az eltúlzott társadalmi elvárásokat, melyek a legfőbb akadályát jelentették a megvalósulásnak.

A következő nagyobb egységet a magyarok Erzsébetről kialakított képének bemutatására a személyes hangvétel jellemzi. Ez esetben a szelekció nagyon nehéz volt. Egyfelől szerettem volna a rendelkezésre álló minden jellemző forrástípust megmutatni, másfelől a ma is ismert alkotók véleményét, mellyel párhuzamosan a másodvonalbeli szerzők kultikus szempontból sokszor jóval érdekesebbnek tűnő műveit is közlöm. A válogatás során arra törekedtem, hogy az Erzsébettel kapcsolatos köztudatban ma is élő szövegek mellett igazi ritkaságok is bemutatásra kerülhessenek, tovább színesítve és mélyítve a róla alkotott képet, megkísérelve kissé feloldani a személyét övező sablonosságot is.

E törekvések megvalósítására kiemelten fontosnak éreztem Falk Miksa a korszakban, de manapság is sokat idézett emlékeinek közlését, mely első alkalommal az 1880-as években jelent meg. Erzsébetről közölt kedves történetei gyakran "köszöntek vissza" a különböző korabeli népszerűsítő irodalomban, illetve az általa megrajzolt királynékép sok esetben az emlékbeszédek alapját képezte. Ehhez kapcsolódva még egy fontos emlékirat részleteinek megjelenését tartottam szükségesnek a merénylet részletes ismertetésére: Sztáray Irma memoárját, lévén e "méltatlan" cselekedet a közvéleményt egységbe fogta a királyné-kérdésben, állandó elemét alkotva a beszédeknek és magának a mítosznak is Erzsébet halálát követően.

A nekrológok esetében ismertebb íróink ekkor megjelent írásait közlöm, melyekből érzékelhetővé válhatnak a kultikus közbeszéd gyakran használt panelei, melyek legfőbb vonásait a műfaji meghatározottság uralja. Ennek ellenére a szerzők személye garanciát nyújt az egyedibb megközelítésre és e révén árnyaltabb kép közvetítésére alkalmas, illetve megvilágítja, illusztrálja a kultuszt determináló társadalomlélektani hatásokat, és Erzsébet mítoszát magasabb minőséget képviselő megfogalmazásban mutatja.

Az Erzsébet királyné halálát követő, őt elbúcsúztató megemlékezési szertartások esetében a fő szempont továbbra is a kultuszelemek széles skálájának bemutatása a rendezett ünnepségek jellegének érzékeltetése. Így széles spektrumot átfogva a templomi imáktól eljutunk a Történelmi Társulat emlékezéséig. Minden egyes esetben tükröződik az Erzsébet-kultusz specifikuma, maga a "kultikus kánon". Reményeim szerint ezzel a finomságok is megvilágíthatóvá válnak. Erzsébet halálhírének elterjedését követően a magyar településeken templomi gyászszertartások, illetve rendkívüli közgyűlések keretei között vettek végső búcsút a királynétól. A templomi beszédek fő hangsúlyát az istentelenségre és az emberek hitetlenségére való hivatkozások képezik. Az általuk felvázolt helyzet vezethetett e "szörnyű tett" bekövetkeztéhez, míg a kiválasztott közgyűlési beszéd több eleme is figyelemre méltó: formai sajátosságokat követő lezárásában megjelenik az uralkodó iránt megnyilvánuló szimpátia, e részvét egy élet által meggyötört öregembernek szólt. Az ezzel szemben megmutatkozó, trónörökös iránt érzett ellenszenv érzékeltetése kissé burkolt formában Ferenc Ferdinánd személyének elfogadhatatlanságát jelzi.

Különlegesség Beöthy Zsolt pesti egyetemen elhangzott gyászbeszéde, melyben az Erzsébet-kultusz fontos adalékai jelennek meg a kezdeti időszakot jellemző nagyon reális, valósághű bemutatás során, érzékeltetve a jelenség folyamatos térnyerését és megnyilvánulásait, míg előadása végére teljesen elragadják őt is érzelmei, az emelkedett hangulat és az ebből kibontakozó ideális királynékép. Külön figyelmet érdemel továbbá Márki Sándornak a kolozsvári egyetemen tartott búcsúztatón mondott beszéde is, mely az 1899-ben megjelent Erzsébet királynéról szóló könyvének mítosztörténeti részét képezi. A könyvet a kultuszkutatás ma is alapvető forrásként kezeli. Szarvas Gáborné beszéde velük szemben sablonossága miatt került a válogatásba, felvonultatva a legjellemzőbb elemeit az Erzsébet-megemlékezéseknek, így anekdotáival, toposzaival, nagyjaink megidézett mondataival a tipikus emlékbeszéd kategóriát jelenti a kultuszban.

A szoboravatási beszédek esetében igyekeztem ismertebb politikusok, közéleti személyiségek ilyen jellegű vallomásait csokorba gyűjteni Erzsébetről, megvilágítva a köztudatban élő királynémítoszt, illetve a kultikus közbeszéd főbb elemeit, ezzel párhuzamosan különleges csemegéit, melyekben szabályozott formában ugyan, de megfogalmazódik a szobrot állító közösség uralkodóné-képe is, míg funkciójából adódóan szakrális tartalommal tölti fel a megemlékezési szertartás során a létrehozott emlékhelyet. E megemlékezések között a témaválasztásának egy fontos részlete révén kap kiemelt jelentőséget Lukács György beszéde, melyben a korabeli mentalitástörténet fő jelenségére utalva vázolja fel a Kossuth- és Erzsébet-kultusz egymás mellett élésének lehetőségét, a magyar lélek rejtelmeit vizsgálva a magyarságtudat kontextusában.

A következő forráscsoportot a magyar írók Erzsébetről szóló írásai alkotják. Benedek Elek mesei stílust idéző rövid királyné-életrajza az emlékalbumok egyik gyakran közölt részlete volt, míg Jókai Mór esszéjében a "nemzetvallás szentjének" nyilvánítja Erzsébetet. Fontos egységet képeznek Mikszáth Kálmánnak a királyné életét bemutató tárcái, melyekben megpróbálja feltárni, illetve illusztrálni a magyarok Erzsébethez fűződő belsőséges viszonyának apró részleteit.

Különleges műfaja és e révén betöltött helyzete miatt érdemes kiemelni Erdélyi Zoltán gyermekszínjátékát, mely az iskolások számára előírt Erzsébet napi gyászünnepélyek kedvelt egyfelvonásos darabja volt, megmentőként jelenítve meg a királyné alakját. Ennek ellenére a műben a hangsúlyt nem Erzsébet személye kapta, hanem a forradalmat követő császári politika következményeinek bemutatása Magyarországon, ez speciális megközelítést eredményezett. További unikumként került e válogatásba Fally Henrik Erzsébetről írt eposza. A mű fő konfliktusát a királyné magyarbarátsága jelenti. Ennek illusztrálására egy éjjel megjelenik a Habsburg-házat védelmező szellem, a fehér asszony, akinek sikertelen marad többszöri felszólítása a császárné magyarokat kedvezményekben részesítő tevékenységének felfüggesztésére: Erzsébet minden fenyegetés ellenére kiáll "választott nemzete" mellett, így jelenítve meg az egyik legfontosabb mítoszelemet, a magyar ügyekért küzdő uralkodónét, akit e "nemes" cselekedetében senki és semmi nem tud megakadályozni.

A királyné személyét övező toposzok és anekdoták gyakorta képezik a kultikus "emlékezetliturgia" alapját. Jelentőségüket biztosítja az is, hogy egyúttal képet adnak a királyné alakjának népi és kispolgári vágyott megfogalmazásáról. E sokat idézett elemeiből a különféle kultikus kiadványoknak sajátságos Erzsébet-kép rajzolódik ki, a gondos magyar háziasszonytól a magányos vándorlóig.

A versek esetében a válogatás szempontjai megegyeztek a korábbiakban ismertetett elvekkel, így a kultusz széles spektrumának bemutatására első, másod- és harmadvonalbeli költők megemlékezései olvashatók, példázva a mítosz elemeinek leggyakoribb részegységeit. Számomra a legszebbnek és legárnyaltabbnak tartott megközelítést Ady ez alkalomra írt költeménye jelenti, melyben egyszerre jelenhet meg a sablonos Erzsébet-kép a legfőbb kultikus panelek alkalmazásával, mindezt oly formába öntve, mely jellemzően egyedi megközelítést eredményez finomságával, melankóliájával és érzékenységével. Ezzel szemben igazi kultikus csemege Radó Antal Éji látogatás című verse, melynek központi képe Deák Ferenc szellemének Erzsébet ravatalánál tett látogatása. Kiemelendő továbbá Pósa Lajos A királyné álma című alkotása is, melyben Erzsébet koporsóját gyászoló magyar nemzetének könnyei hozzák Magyarországra, utalva a kultikus közbeszéd kiemelten fontos tézisére, mely szerint a királyné Magyarhonban szeretett volna végső nyughelyet lelni. Különleges megközelítése révén érdemel figyelmet Mikó László költeménye, melyben Erzsébet egyes szám első személyben búcsúzik el "szeretett magyarjaitól", megfogalmazva egyúttal kéréseit és elvárásait emlékének megőrzése tekintetében.

A válogatás fő célkitűzése, a fentiekben felvázolt irányelvek alapján, a ma uralkodó Erzsébet képpel szemben bemutatni a magyar történeti hagyomány kontextusában személyét, mely éles ellentétben áll ma újjáéledt kultuszának egyre populárisabb megnyilvánulásaival. A minél aprólékosabb képalkotáshoz a rendelkezésünkre álló e speciális forráscsoportok esetében megfigyelhetők a kultikus kánon ismétlődő "gondolatformái", melyek egyfelől tematikai zártságot mutatnak, továbbá emberközelibb megközelítésben mutatják be a kialakult jelenségét, illetve Erzsébet fogadtatását, másrészről pedig megvilágítvják a kereteit a még ma is feldolgozásra váró részegységeknek. A kötöttségek és meghatározott formák esetében így válhat reményeim szerint érzékelhetővé a viszonylagos sokféleség is, mely sokkal árnyaltabb megközelítését eredményezheti a királyné alakjának a "magyar nemzeti emlékezet" speciális szűrőjén keresztül láttatva személyét. A kiválasztott szövegek eredeti helyesírással, értelmezést segíthető lábjegyzetekkel közlöm.

A szerkesztő

2006. áprilisában

Budapesti Negyed 53. (2006/3) I. kötet: bibliográfia < > Erzsébet halálát követő intézkedések