EPA Budapesti Negyed 45. (2004/3) Humphrey: Járjuk be együtt Budapestet < > Tábori: Mi érdekli az angolokat...
Budapesti kalauz
Marslakók számára (1935)
________________
SZERB ANTAL

 

Szerb Antal és Radnóti gyakran szokott szerepelni, amikor önismeret nélküli antiszemita közírók meg akarják mutatni filoszemitizmusukat. Ami, lévén megkülönböztetés, az anti-ság egyik potenciális válfaja, és persze érvényes minden bőrszín, nemzet, társadalmi helyzet vagy szexuális irányultság szerinti megkülönböztetésre. A filo-akármi olyan, mint a szerelmes, egyik pillanatról a másikra kijelentheti, hogy csalódott, és ezentúl anti-akármi. Vagy épp egyszerre érzi, hogy "odi et amo"...

Szóval, azt szokták mondani, hogy Szerb Antalért és Radnótiért azért mégiscsak kár volt. És közben két hithű katolikusról beszélnek, akik közül Radnóti Aczél György keresztapja volt (nem vicc!), Szerb Antal meg nemhogy piarista cserkész, akinek még a szülei "katolizáltak", hanem egyenesen Prohászka Ottokár keresztfia(!). Ilyen tréfás dolog ez a 20. századi történelem. Kár, hogy a huszonöt kötetnyit író keresztényszocialista fehérvári püspök nem érte meg sem keresztfia sikereit, sem halálát. Ami nem tanulság nélküli: egyrészt kitűnik belőle, hogy az írói sokoldalúság nem jelent egyben a sáncásásban való tehetséget is, másrészt az, hogy az 1944-es világban nem lehetett megmenteni azt, akinek elege volt az akkori életből. Ha igaz az erről szóló történet (hihetőnek látszik), Szerb talán meg tudott volna menekülni, de úgy vélte, inkább hal meg író és esszéista barátaival együtt "zsidónak minősülő egyénként", mint él rettegő szökevényként.

Szerb Antal, akit Teleki Pál friss "numerus clausus"-ának mámorában nem vettek fel rögtön az egyetemre, ám végül az "olvasható irodalomtörténet" (Kolozsvári Grandpierre Emil) feltalálójának bizonyult, már túl volt Magyar irodalomtörténeté-nek pályadíj-sikerén és megjelenésén, amikor Löbl Dávid és fia nyomdája és kiadója vállalta egy új Szerb-mű megjelentetését. A Löbl-nyomda akkor a Nagymező utcában volt, a mai Thália Színház melletti házban. Kisüzem néhány emberrel, ám azok héberül és görögül is tudtak szedni, latinul meg pláne. A Löbl-família olyan vállalkozás volt, amely kulturált vevőkör számára akart dolgozni, de nem vetette meg az üzletet sem. Faludy Villon-verseit például "bevállalta" Löbl-Lándy 1937 könyvnapján, és "nyert": az a kiadás, amelyet Kolosváry-Borcsa Mihály 1944. június 16-án kétszázötven külföldi és magyar író félmillió kötetével együtt ünnepélyesen bezúzott, már a 11. volt. Aminthogy Dél-Amerikában is elvállalta Lénárd Sándor eszelősnek tűnő vállalkozását, a latinra fordított Micimackó-t. Igaz, csak kétszáz példányt nyomott belőle a Völgy a világ végén orvos- zenész-filozófusa részére, de ezeknek alapján az oxfordi és cambridge-i ítészek beleszerettek a könyvbe, és az angol kiadók százezer példánynál is többet adtak el belőle, lévén a latintanítás alapvető segédeszköze az angolszász iskolákban.

1950-ben Löbl Dávid fia, Lándy Dezső is jobbnak látta elmenni az országból, mint a világháború előtt Faludy. (Aki viszont már útban volt Recsk felé.) Zsebében egy József Attila-kézirattal, amely a nyomdában maradt, mert a szerző késve, az utolsó pillanatban adta le. Lándy Dezső a dél-amerikai magyaroknak és németeknek árult anyanyelvükön könyvet, alighanem menekült izraelita vallású magyaroknak és németeknek, továbbá nyilasoknak és náciknak is. (De hát Faludy Villonját is két, 45 után veszedelmes antiszemitának minősített színésznő népszerűsítette és árulta a 37-es könyvhéten: Muráti Lili és Fedák Sári. Egyiküknek ajánlatos volt emigrálni, a másiknak pedig ott kellett hagynia a színpadot, de még a szabad életet is egy időre. A versszeretet azonban, úgy látszik, egységbe foglalta őket.)

1976 szeptemberében az Irodalmi Újság-ban Lándy Dezső visszaemlékezett három eltávozott barátra: Szerb Antalra, Devecseri Gáborra és Szabolcsi Bencére. Szerb Antalt Lándy még gyerekkorából ismerte. A házban laktak a valamivel idősebb Szedő fiúk, az Utas és holdvilág alakjainak modelljei. Egyikük irodalmár volt, latin himnuszokat fordított, a másik festőnek vagy zenésznek készült; végül mindketten szerzetesi fogadalmat tettek. Asztaluknál több tehetséges fiú is ült: Juhász Vilmos, A megváltás felé című vallásfilozófia és különböző földrajzi-történelmi könyvek szerzője, egyben lexikonszerkesztő Benedek Marcell mellett; aztán a háború áldozatává lett Sárközi György, a korszakalkotó magyar szociográfiai sorozat szerkesztője és szorgalmazója, és a legfiatalabb, a csöndes, nagyon művelt Szerb Antal. Saját bevallása szerint műveltségét főként gyógyíthatatlan álmatlanságának köszönhette.

"Az Irodalomtörténet-nek nagy sikere lett. Divat lett róla beszélni, idézték találó megjegyzéseit - írta Lándy Dezső. - Szerb Antal egyszerre reflektorfénybe került. Illett elolvasni az akkor megjelent új könyvét, a Hétköznapok és csodák-at... Ebben az időben ismét összejártunk. A közben eltelt másfél évtized alatt Szerb Antal alig változott, csak kerek szemüveg nőtt az orrára, ami alól épp olyan érdeklődéssel szemlélte, arcán szerény, de ugyanakkor gúnyos mosollyal, mint fiatal korában, a világot. Egy pesti, harmadrendű kocsmában, melyet a baráti kör Kis Piszkosnak becézett, szoktunk összejönni: a Kerényi-tanítványok, Devecseriék, fiatal régészek, nyelvészek. Ha vita közben megszólalt, öröm volt hallgatni...

Mi anyagot kerestünk akkor terebélyesedő kiadónk, az Officina részére. Ödön bátyám csalhatatlan érzékkel rátalált Szerb egy cikkére, mely a Nyugatban jelent meg, s amiből szép amatőr-könyvet lehetne fabrikálni: Budapesti kalauz Marslakók számára. Valóban az lett belőle. Kolozsváry Sándor csinálta a művészi fedőlap-rajzot, a belső iniciálékat, és a kis mű, mely jóformán visszhang nélkül tűnt el a folyóiratban, most minden sorával értelmet kapott. Érezni lehetett, hogy írója szereti, sőt nagyon szereti - ha néha meg is mosolyogja - szülővárosát. "A pesti parton - írja - zenés kávéházak nyílnak és csuknak, a budai parton gesztenyefák. A Pasarét lakói kicsi autóikon be-beszaladnak kicsi bankjukba; akik egy skatulyában laknak, meglátogatják egymást, tavasszal egymás kicsi kertjét dicsérgetik. Olyanok, mint az emberek. És az Új-Lipótvárosban minden egyszerű és tárgyilagos: Két szoba-hall az egész városnegyed? dacosan, fiatalosan és lendülettel leplezik lakói halvány életük egyetlen őszinte valóságát: hogy nincs pénzük, senkinek."

A könyv illusztrátora, Kolozsváry Sándor, aki 1919-ben született, akkoriban még csupán Haranghy Jenő díszítő festő és plakáttervező tehetséges tanítványa volt az iparművészeti iskolában. Kolozsváry rajzainak igazi nagy erénye a szerény háttérbe húzódás volt a bölcsen mosolygó szöveg mögött, ugyanakkor ki is emelte a szöveg szép, gondos szedését. "A könyvre az év végén megkaptuk a Bibliophil Társulat díját" - mondja Lándy Dezső.

Ettől kezdve Szerb Antal az Officina szerzői, külső munkatársai közé tartozott, mint Rexa Dezső várostörténész, Honti János népmesekutató vagy Kerényi Károly ókori vallásfilozófus. Lefordította és bevezetéssel látta el Kolumbusz naplóját a "csillagos sorozat" néven ismert Officina Kiskönyvtár részére. Itt jelentette meg A királyné nyakláncá-t, ezt a letehetetlen kultúrtörténeti "ponyvaregényt". S 1943 nyarán jelentkezett ötletével: száz vers, eredeti nyelven és magyar fordításban, azoktól a költőktől, akiket a legjobban szeret. Részben ismeretlenek voltak, de a válogatás annyira meggyőző volt, hogy még Szabó Lőrinc sem utasította vissza a felkérést. (Pedig akkoriban politikai okokból kerülte a Löbl-féle nyomdát.) A Száz vers siker lett, de ehhez a kiadó és a válogató már nem tudott egymásnak gratulálni. Mindketten munkaszolgálaton voltak. Lándy Dezső túlélte, Szerbet agyonverték 1945. január 27-én Balfon. "A magyar irodalomtudomány újrateremtőjét a nyilas pártszolgálatosok nem tartották elég jó magyarnak" - írta Lándy Dezső.

Ha az olvasó nem éri be a Budapesti kalauz alábbi részleteivel, a teljes szöveget elolvashatja egy weboldalon. Ha gyűjti a ritkaságokat, próbáljon egy példányt venni az 1935-ös kiadásból antikváriumban. Gratulálok neki, ha sikerül. De beérheti az Officina Nova kiadó 1991-es ízléses reprintjével is.

Székely András

Budapesti kalauz
Részletek

Illusztráció Szerb Antal: Budapesti kalauz Marslakók számára című könyvének első kiadásából, 1935, Kolozsváry Sándor rajza

A Marslakó egy szép nap szerencsésen megérkezett Pestre, szobát vett a Bristolban, lekefélte ruhájáról a csillagok porát, és telefonált nekem, hogy megbeszélésünk értelmében mutassam meg neki a Várost.

A kivilágított Lánchíd, 1930-as évek, Vadas Ernő felvétele, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti FényképtáraLánchíd. Talán először őt méltóztassuk. Budapest a nagy hidak városa. A Lánchidat a múlt század elején építették, sok évtizeden át, őszinte kollektív lelkesedéssel.

(...) A Lánchidat valószínűleg mind a négy évszakban építették, de azért mégis főképp téli híd. Téli és esti, fekete a jellegzetes színe, meg az a csokoládébarna, ami a nagyvárosi aszfalt, ha vizes. És azért is téli híd, mert az elődje nem volt téli híd. Azelőtt hajóhíd kötötte össze Pestet Budával, azon sétált Virág Benedek, a szent öreg, lelkes társaival. Télen a hajóhidat szétszedték. De akkoriban a Duna még gyakran befagyott, és az emberek átkorcsolyáztak Budára. Ha nem fagyott be, csak zajlott, egészen Bécsig kellett felkerülni annak, aki, mondjuk, a Krisztina téren akart vacsorázni. Valószínűleg.

A Lánchíd, amint látja, Uram, empire stílusban épült, mint az egyik oldalon az Alagút bejárata, és a másik oldalon a Főkapitányság. Általában Pestnek két történelmi rétege van: a barokk, amely az alapvető katolikus és német polgárság lelke, és az empire, amely egy nagy magyar lendület emlékét őrzi, egy lendületét, amely azóta a semmibe enyészett. Itt, az Alagút és a Főkapitányság között, még megvan valami belőle. Ha a nádor lenézett palotájából, száz évvel ezelőtt, ezt a képet látta. És sóhajtva Széchenyire gondolt, akit ő csak Stefi gróf néven becézett. Azután visszatért íróasztalához, konok munkakedvvel, mint Habsburg ősei.

A Lánchíd éktelenül hosszú. Próbálja meg egyszer, Uram, és nem bánja meg. Sétáljon át egy hölggyel Budára, és azután jöjjön vissza, lehetőleg ugyanazzal a hölggyel. Meglátja, szerelmet fog vallani, mert a híd olyan hosszú. Budapest az igaz és mélységes szerelmek városa. Higgye el, Uram, aki ismeri ezt a várost, csak könnyezve tud beszélni róla.

Ne nézzen jobbra, és ne nézzen balra. Ön csak a Főkapitányságra nézzen, az szép és arányos és hallgatag. Ne nézze az Akadémiát, hogy olyan dühösen és makacsul méltóságteljes, mint tudományos életünk. Szólítsa kegyelmes úrnak, bár lehet, hogy csak méltóságos, de jobb, ha az ember óvatos. És ne nézze a Gresham-palotát. Szegény valamikor merész volt és fiatal. Így élünk mi is, pesti lelkek, mint a Főkapitányság, egyfelől a hivatalos, másfelől a kommerciális fesz és pöf cifrái közt. Azért nem nézünk se jobbra, se balra.

A lebontott Tabán, 1930-as évek, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti FényképtáraTabán. (...) Valamikor itt házak álltak, Uram, de milyen házak! És a házak közt utcák kanyarogtak, de milyen utcák! A házak földszintesek voltak, és a közepükön, a szederfa mellett mosóteknő állt. Leve hívogatólag csorgott végig az utca közepén, mély csatornákat vájva a szabálytalan macskafejek közt. Minden második ház nagy hírű, régi vendéglő volt, sramlizenével. Itt állt, kérem, a Mélypince, a Poldi bácsié, ötszáz éves pinceboltozatával, ahol egykor török urak örömtanyát tartottak fenn közköltségen. (...)

A budai parton inkább késő tavaszi délutánokon ajánlatos sétálni, a gesztenyefákra való tekintettel. (...) Ha nagyokat szeret sétálni, inkább az alsó rakparton menjen végig a Ferenc József hídtól a Margit hídig. Ez a világrész nem nélkülöz bizonyos tengerészeti hangulatot, és mindenféle ittrekedt életformákkal lehet találkozni. Ültem itt már például felfordított csolnakon, mint egy hajós, és néha kis lépcsőkön le lehet menni, és üldögélni közvetlenül a víz fölött, mint Velencében és számolni a parti lámpák fénycsíkjait a Dunán. Uram, nem is képzeli, mily gazdag ez a város lehetőségekben.

Várkert. Felmehetünk siklón is, bár fölösleges, minthogy mi gondolatban utazunk. A turultól nem kell megijedni, nem bántott még soha senkit. Komoly madár díszmagyarban, kissé előrehajlik, mint a tüzes parlamenti szónokok. Őrzi a Várkertet. (...)

Vár, Bástyasétány. Csodálatos, ez még megmaradt. Pedig ezt is lebonthatták volna, mint a Tabánt, mert ez is szép. Nagyon szép az egész Vár.

(...) A szerelmek itt szoktak kezdődni, Uram, miért, miért nem, ki tudja. (...) Sok végzet indult itt útjára, Uram, és lent kézlegyintve kongott a Krisztina-templom bölcs harangja.

Halászbástya. Giccs, de gyönyörű. (...) Széles lépcsőin nagy lassan lesétálhat a hölggyel, azt kell mondania, hogy a hölgy a királynő, uszályát harminc apród hozza rajvonalban. Ajánlom, hogy részesítse előnyben az olyan hölgyeket, akik szeretik az ilyesmit. (...)

Vérmező. A város gyönyörű fényűzése, egy ekkora tér kihasználatlanul a város közepén, mögötte finom és gúnyos bánatával a Karátsonyi-palota. Ilyen nagyúri gesztust csak Londonban látni. (...)

Óbuda: Valamikor itt lakott Izrael tizenkét törzse, a csontos Zabulon-fiak és Naftali vérszegény, elefántcsontszínű ivadékai és a többiek. Itt előszobáztak, mert a németek nem engedték be őket Pestre s Budára. (...) Óbudán már csak az emléküket őrzi a lejtős, elvadult, gyönyörű pálvölgyi temető. Óbudán nem maradt zsidó, Óbudán csak Halász Gábor lakik, a remetelelkű esszéíró.

Batthyány-tér, Szent Anna temploma. A választottak édes titka. Elmegyünk mellette, és cinkosan összemosolygunk: mi tudjuk, hogy ez a legszebb épület a Városban. Tornyán a Habsburg retek, amely Spanyolországban, Burgundiában, Ausztriában és itt egyazon formanyelven dicséri az Urat, áhítatos királyok Istenét. (...)

A Vásárcsarnok mögött. Méltóztassék nem terjeszteni. Erről a quartier-ről senki sem tud, csak én. Alkonyatkor hirtelen Párizzsá alakul. Kicsi, de piszkos kávéházak, boltok, melyekből izgalmas gyümölcs-, főzelék- és hússzag árad, különös figurának megjátszott emberek; mögöttük egy elhanyagolt folyópart, mint a Szajna, és rájuk világít a Citadella, mint az Eiffel-torony. (...)

Az Újlipótváros, 1930-as évek, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti FényképtáraÚj-Lipótváros. (...) Ma itt vannak a leglaposabb modern paloták. A palotákban fiatal pszichoanalitikusok teregetik ki egymás lelkét a díványokon, a bridzs délceg amazonjai ábrándoznak hófehér fürdőszobák mélyén, rendkívül intelligens magántisztviselők Moszkvát fogják a rádión. Téli vasárnap az egész városrész hosszú fadarabokkal zarándokol a Sváb-hegy felé, otthon csak az elözvegyült borbély marad. Minden modern és egyszerű és tárgyilagos és egyforma itt. (...)

Margitsziget. A keskeny parkban, hol jobbra is, balra is láthatja felcsillanni olykor a Dunát, a mulandóság folyamát, a szinte már túlságosan szép virágágyak között, az alsó és a felső vendéglők között, itt szoktunk gyermekek lenni, és itt szoktunk megöregedni. Itt öregedett meg a pestiek legnagyobb költője, Arany János is. Ő ugyan nem szerette Pestet, visszavágyódott a falujába, mint egy nagy indián törzsfőnök, és keserű volt

Szülőföldem, Szalonta,
Nem szült engem szalonba':
Azért vágyom naponta
Kunyhóba és vadonba.

De a pestiek annál jobban szerették, és szeretik ma is. Benne megtisztulva látják a saját életformájukat. Arany János is józan volt és dolgos, ő is szerette a pénzt, és hogyha békében hagyják, mint a pestiek. Uram, ne higgyen az újságíróknak. A pesti ember becsületes és megbízható, és Arany János a költője, a leglelkiismeretesebb magyar költő. (...)

Újpest. Romantika szempontjából a várrom után mindjárt a kazánház következik. Ó, a nagy gépek, ezek a tanulékony szörnyetegek! (...)

Tizenkettőkor megszólalnak a szirénák. A gyár előtti tér tarka és vidám, kissé falusias is. Teniszcipős munkáslányok összefogózkodva sétálnak el a munkások előtt, akik felvillannak szalonnájukból. Mennyi szép van a munkáslányok közt, és milyen titokzatosak! Az egyszerűség rettentő titkát őrzik, lelkük az atom, amelyet nem tudok szellemes szavakkal szétbombázni. Félek tőlük, és vágyódó éjszakákon nagy, nemszép kezükre gondolok. A túlsó part... Buda a túlsó part, de az igazi túlsóság mégis Újpest.

EPA Budapesti Negyed 45. (2004/3) Humphrey: Járjuk be együtt Budapestet < > Tábori: Mi érdekli az angolokat...