EPA Budapesti Negyed 32-33. (2001/2-3)
 

A Tamás Galéria az 1920-as években - a korabeli sajtó tükrében
 



Budapest legujabb müvészeti intézménye

A külföld nagy városait járva, nemcsak a mübarátnak, hanem minden intelligens embernek legnagyobb élvezetét és impresszióját jelenti az, ha a nagy nyilvános muzeumok és magángyüjtemények után megtekintheti azokat a kisebb-nagyobb, de mindig intim hatásu müvészi galériákat, amelyekben az illető város és nemzet modern müvészetének legteljesebb áttekintését nyerheti.
   A Bernheim-, a berlini Cassires-, a milanói Pesaro-galériák (hogy csak épp a legelőkelőbbeket emlitsük) ma már éppoly világhirü és általános tekintélyü fórumai a francia, német és olasz festőmüvészetnek, akár az állami vagy magánmuzeumok. A látogató megismerkedhetik itt a kor festőmüvészetének reprezentáns egyéniségeivel és alkotásaival, mégpedig ugy, hogy ennek az ismeretségnek nem kell épp plátóinak maradnia, aki ma Párizsban, mondjuk, Utrillo-tól vagy Foujita-tól képet akar szerezni, csak el kell mennie a Bernheim-galériába, ahol kiválaszthatja a neki legjobban tetsző alkotást.
   Budapesten mindezideig hiányzott a festőmüvészetnek a közönséggel való kontaktusából az ilyen intim találkozóhely, müvész és közönség között. Az az izléses, előkelő hangulatu, ugyszólván egy mübarát szalonjának finom interieurjével ható galéria, mely nemrégiben nyilt meg az Akadémia-utca 8-ik számu házban, a Tamás-galéria, az első amely ebben a tekintetben is közelebb hoz bennünket a világvárosok nivójához. Az idegen aki Budapestre érkezik, éppugy meglepetten állhat az előtt a teljes és tiszta áttekintésü kép előtt, melye az a galéria a jelenkor magyar festőmüvészeteiről nyujt, mint a budapesti vagy vidéki magyar mübarát. Nagy jelentőségü tehát a Tamás-galéria a magyar müvészeti politika szempontjából. Először is a Budapestre érkező idegeneket tájékoztatja a mai magyar müvészet világviszonylatban is első helyen álló szinvonaláról, másodszor pedig a magyar közönségnek alkalmat adva a legjobb magyar müvészek legjobb alkotásaival való megismerkedésre, itthon is kulturmissziót teljesit.
   A Tamás-galéria megteremtője és tulajdonosa, Tamás Henrik, müvészeti kiadó, egyébként egyike azoknak a müvészeti szakembereinknek, akiknek festőmüvészetünk a legtöbbet köszönheti. Ő volt az, aki a nagysikerü külföldi magyar kiállitások egész sorának rendezésében tevékeny részt vett és aki például Rudnay Gyula alkotásainak külföldi kiállitásaival, a jelenkori magyar mestereknek ezt az egyik legnagyobbját egész Európában ismertté tette. Éppen ezek a kiállitások azok, amelyek a legbiztosabb bázisát adják annak, hogy a Tamás-galéria azzal a szeretettel, lelkesedéssel és hozzá értéssel, amellyel megteremtője létrehozta és vezeti, itthon is meg fogja oldani azt a ma már nálunk is időszerüvé vált problémát, hogy tudniillik a müértő és a müvásárló közönség közvetlen kapcsolatba kerülhessen az élő magyar festőmüvészettel, ennek legmagasabb nivót képviselő mestereivel és alkotásaival, hogy figyelemmel kisérhesse festőmüvészetünk egyre megujuló törekvéseit és eredményit. Nem is szólva arról, hogy a magyar müvészetnek ilyen reprezentánsfelvonulása, minő hatalmas kulturpropagandát jelent a Magyarországba érkező idegen szempontjából.
   A Tamás-galériával Budapest és az ország egész müvészeti élete jelentősen gazdagodott. Nem csak az játszik ebben nagy szerepet, hogy ez a külföldi nagyvárosok müvészeti galériáival mindenben egyenrangu állandó képkiállitás Budapest világvárosiasságához egy élénk és gazdag szinfolttal járult hozzá és az idegenforgalom budapesti értékeinek egyikévé vált, hanem az a körülmény is, hogy itt a magyar festőmüvészetnek ismét uj otthona nyilt meg, a mübarátoknak pedig megbizható és csak a legmagasabb nivót képviselő gyüjtési lehetősége. Nem volna azonban teljes a Tamás-galéria jelentősége és hivatása, ha nem válnék egyuttal azzá az intézménnyé is, ami a külföld hasonló galériáinak szintén egyik nagyfontosságu feladata, hogy tudniillik a nagyközönségnek müvészeti kérdésekben is rendelkezésre álljon. A Tamás-galéria ebben a tekintetben is szolgálni kivánja a mübaráti közönség érdekeit és szivesen rendelkezésére áll mindenkinek képek megvizsgálása, felismerése, eredetiségének megállapitása, sőt esetleg legkedvezőbb elhelyezése szempontjából is.
A Tamás-galéria a maga nagy itthon és a külföldön egyaránt érvényesülő müvészetpolitikai hivatásával ismét egy téglát jelent annak a kulturfölénynek kiépitésében, amely a magyar irredenta egyik legerősebb fegyvere ina és a jövőben.

Magyarság, 1927. december 15., csütörtök




Képzőmüvészet

A Tamás-galéria kiállitása. Kiállitás-sorozatának befejezéséül a Tamás-galéria ma Mattis-Teutsch János és Hincz Gyula képeit és Mészáros László szobrait mutatja be. Érdemes feladatot vállalt a Tamás-galéria, amikor falait megnyitotta a fiatal magyar festő- és szobrászgeneráció előtt és ezuttal is hü maradt ehhez a programmjához. Mint nem egy alkalommal, ezen a kiállitásán is komoly, erős tehetségeket ismertünk meg.
   Ezuttal Mészáros László szobrai revelálták ennek az izmos, reális látásu fiatal müvésznek a tehetségét. Mészáros László beteljesült müvészetével mutatkozik be, érezni, hogy munkájában a mesterségbeli tudás mellett csak a nagyon őszinte és a mindig realitást kereső plasztikus meglátásának van jelentősége. Női torzója ugyan figyelemreméltó, a magyar szobrászmüvészet még sokat várhat ettől a fiatal müvésztől.
   Mattis-Teutsch János ujabb képei ennek a nagyon tehetséges festőnek stilusfejlődésében a dekorativ törekvések diadalát jelentik. Absztrakt, sokhelyütt szineiben is teljesen elvonatkoztatott müvészete egy uj formaképzés felé terelik, ami könnyen egyhanguvá válhat. Ritmikus vonalu kisplasztikái képeinek merő ellentétei.
   Azt hisszük, hogy a festő e ritmikus formák és dekorativ absztrakciói között fog megnyugodni.
   Hincz Gyula nagy lendülettel jelentkezik, de müvészete még átszüretlen, nyugtalan és tele van oly reminiszcenciákkal, amelyek az expresszionizmus őskorára emlékeztetnek.

Ujság, 1929. május 17., péntek.

 


 

 

EPA Budapesti Negyed 32-33. (2001/2-3)