A Tamás Galéria az 1920-as években - a korabeli sajtó tükrében
Budapest legujabb müvészeti intézménye
A külföld nagy városait járva, nemcsak a mübarátnak, hanem minden intelligens
embernek legnagyobb élvezetét és impresszióját jelenti az, ha a nagy nyilvános
muzeumok és magángyüjtemények után megtekintheti azokat a kisebb-nagyobb,
de mindig intim hatásu müvészi galériákat, amelyekben az illető város és
nemzet modern müvészetének legteljesebb áttekintését nyerheti.
A Bernheim-, a berlini Cassires-, a milanói Pesaro-galériák (hogy csak épp
a legelőkelőbbeket emlitsük) ma már éppoly világhirü és általános tekintélyü
fórumai a francia, német és olasz festőmüvészetnek, akár az állami vagy magánmuzeumok.
A látogató megismerkedhetik itt a kor festőmüvészetének reprezentáns egyéniségeivel
és alkotásaival, mégpedig ugy, hogy ennek az ismeretségnek nem kell épp plátóinak
maradnia, aki ma Párizsban, mondjuk, Utrillo-tól vagy Foujita-tól képet akar
szerezni, csak el kell mennie a Bernheim-galériába, ahol kiválaszthatja a
neki legjobban tetsző alkotást.
Budapesten mindezideig hiányzott a festőmüvészetnek a közönséggel való kontaktusából
az ilyen intim találkozóhely, müvész és közönség között. Az az izléses, előkelő
hangulatu, ugyszólván egy mübarát szalonjának finom interieurjével ható galéria,
mely nemrégiben nyilt meg az Akadémia-utca 8-ik számu házban, a Tamás-galéria,
az első amely ebben a tekintetben is közelebb hoz bennünket a világvárosok
nivójához. Az idegen aki Budapestre érkezik, éppugy meglepetten állhat
az előtt a teljes és tiszta áttekintésü kép előtt, melye az a galéria a jelenkor
magyar festőmüvészeteiről nyujt, mint a budapesti vagy vidéki magyar mübarát.
Nagy jelentőségü tehát a Tamás-galéria a magyar müvészeti politika szempontjából.
Először is a Budapestre érkező idegeneket tájékoztatja a mai magyar müvészet
világviszonylatban is első helyen álló szinvonaláról, másodszor pedig a magyar
közönségnek alkalmat adva a legjobb magyar müvészek legjobb alkotásaival
való megismerkedésre, itthon is kulturmissziót teljesit.
A Tamás-galéria megteremtője és tulajdonosa, Tamás Henrik, müvészeti kiadó,
egyébként egyike azoknak a müvészeti szakembereinknek, akiknek festőmüvészetünk
a legtöbbet köszönheti. Ő volt az, aki a nagysikerü külföldi magyar kiállitások
egész sorának rendezésében tevékeny részt vett és aki például Rudnay Gyula
alkotásainak külföldi kiállitásaival, a jelenkori magyar mestereknek ezt
az egyik legnagyobbját egész Európában ismertté tette. Éppen ezek a kiállitások
azok, amelyek a legbiztosabb bázisát adják annak, hogy a Tamás-galéria azzal
a szeretettel, lelkesedéssel és hozzá értéssel, amellyel megteremtője létrehozta
és vezeti, itthon is meg fogja oldani azt a ma már nálunk is időszerüvé vált
problémát, hogy tudniillik a müértő és a müvásárló közönség közvetlen kapcsolatba
kerülhessen az élő magyar festőmüvészettel, ennek legmagasabb nivót képviselő
mestereivel és alkotásaival, hogy figyelemmel kisérhesse festőmüvészetünk
egyre megujuló törekvéseit és eredményit. Nem is szólva arról, hogy a
magyar müvészetnek ilyen reprezentánsfelvonulása, minő hatalmas kulturpropagandát
jelent a Magyarországba érkező idegen szempontjából.
A Tamás-galériával Budapest és az ország egész müvészeti élete jelentősen
gazdagodott. Nem csak az játszik ebben nagy szerepet, hogy ez a külföldi
nagyvárosok müvészeti galériáival mindenben egyenrangu állandó képkiállitás
Budapest világvárosiasságához egy élénk és gazdag szinfolttal járult hozzá
és az idegenforgalom budapesti értékeinek egyikévé vált, hanem az a körülmény
is, hogy itt a magyar festőmüvészetnek ismét uj otthona nyilt meg, a mübarátoknak
pedig megbizható és csak a legmagasabb nivót képviselő gyüjtési lehetősége.
Nem volna azonban teljes a Tamás-galéria jelentősége és hivatása, ha nem
válnék egyuttal azzá az intézménnyé is, ami a külföld hasonló galériáinak
szintén egyik nagyfontosságu feladata, hogy tudniillik a nagyközönségnek
müvészeti kérdésekben is rendelkezésre álljon. A Tamás-galéria ebben a tekintetben
is szolgálni kivánja a mübaráti közönség érdekeit és szivesen rendelkezésére
áll mindenkinek képek megvizsgálása, felismerése, eredetiségének megállapitása,
sőt esetleg legkedvezőbb elhelyezése szempontjából is.
A Tamás-galéria a maga nagy itthon és a külföldön egyaránt érvényesülő müvészetpolitikai
hivatásával ismét egy téglát jelent annak a kulturfölénynek kiépitésében,
amely a magyar irredenta egyik legerősebb fegyvere ina és a jövőben.
Magyarság, 1927. december 15., csütörtök
Képzőmüvészet
A Tamás-galéria
kiállitása. Kiállitás-sorozatának befejezéséül a Tamás-galéria
ma Mattis-Teutsch János és Hincz Gyula képeit és Mészáros László szobrait mutatja
be. Érdemes feladatot vállalt a Tamás-galéria, amikor falait megnyitotta a
fiatal magyar festő- és szobrászgeneráció előtt és ezuttal is hü maradt ehhez
a programmjához. Mint nem egy alkalommal, ezen a kiállitásán is komoly, erős
tehetségeket ismertünk meg.
Ezuttal Mészáros László szobrai revelálták ennek az izmos, reális látásu fiatal
müvésznek a tehetségét. Mészáros László beteljesült müvészetével mutatkozik
be, érezni, hogy munkájában a mesterségbeli tudás mellett csak a nagyon őszinte
és a mindig realitást kereső plasztikus meglátásának van jelentősége. Női torzója
ugyan figyelemreméltó, a magyar szobrászmüvészet még sokat várhat ettől a fiatal
müvésztől.
Mattis-Teutsch János ujabb képei ennek a nagyon tehetséges festőnek stilusfejlődésében
a dekorativ törekvések diadalát jelentik. Absztrakt, sokhelyütt szineiben is
teljesen elvonatkoztatott müvészete egy uj formaképzés felé terelik, ami könnyen
egyhanguvá válhat. Ritmikus vonalu kisplasztikái képeinek merő ellentétei.
Azt hisszük, hogy a festő e ritmikus formák és dekorativ absztrakciói között
fog megnyugodni.
Hincz Gyula nagy lendülettel jelentkezik, de müvészete még átszüretlen, nyugtalan
és tele van oly reminiszcenciákkal, amelyek az expresszionizmus őskorára emlékeztetnek.
Ujság, 1929. május 17., péntek.