EPA Budapesti Negyed 28. (2000/2) Tisztelt Olvasó! < > Kezdetek (kerekasztal)
A városfejlesztési koncepció előélete

_______________
SCHNELLER ISTVÁN

 

A 2000. év beköszönte már lehetővé teszi, hogy az elmúlt évtizedre, az 1990-től 2000-ig tartó tízéves periódusra az átfogó értékelés igényével tekintsünk vissza. Mi és hogyan történt ez alatt a tíz év alatt, melyek voltak a város fejlődésének legjellemzőbb vonásai, melyek voltak közülük a koncepcionális elemek, és melyek a spontán folyamatok?
      Sokszor elhangzik a kritika, hogy Budapestnek nincs fejlesztési koncepciója, s ha ezt szigorú értelemben vesszük, akkor valóban hiányzik a közgyűlés által jóváhagyott, mindenre kiterjedő, átfogó koncepció. Mi van ezzel szemben?
      Sokféle koncepció, program és terv készült el, illetve került jóváhagyásra az elmúlt évtizedben. Ezek a tervek, programok célokat fogalmaztak meg, illetve a célok eléréséhez vezető utakat vázolták fel, természetszerűleg egyfajta koncepcionális alapvetés után.
      A fő koncepcionális gondolatok vagy egy átfogó városfejlesztési elképzelésből származtak, vagy egy adott ágazat jövőjére vonatkozó elképzelésből adódó belső logika mentén születtek. Mindezek ellenére összekötötte őket két dolog: az egyik az volt, hogy majdnem minden koncepciónak, tervnek vagy programnak szembe kellett néznie azzal, hogy a város fejlődésének szinte minden területén évtizedes elmaradt fejlesztéseket kell, illetve kellett pótolnia. Régóta kitűzött, de meg nem valósított célokat kellett újra megfogalmazni, illetve az új kihívásoknak megfelelően módosítani. A másik összekötő kapocs az volt, hogy azok a trendek, kihívások, amelyek a társadalom és a gazdaság szinte minden szektorában jelentkeztek, alapjellemzőiket tekintve „bemenő adatként” szolgáltak minden terv- és koncepciókészítő számára.

      Melyek voltak ezek a tervek és koncepciók?
      A teljesség igénye nélkül közéjük tartoznak a várospolitikai, program jellegű jövőképektől kezdve a távlatos műszaki, fizikai, ökológiai átfogó terveken és koncepciókon, valamint az ágazati fejlesztési terveken át a több évre szóló pénzügyi tervekig a város fejlődésére kiható dokumentumok. Mindezek rendelkeztek egymásra kölcsönösen ható, meghatározott jövőképekkel.

      Tekintsük át röviden, milyen fontos munkák készültek el az elmúlt évtizedben.
      1991-ben készült el egy hosszú távra is kitekintő munka „Budapest Szabaddemokrata Főpolgármesterének programjavaslatai” címmel, amely lényegében hat fő témakört ölelt fel:
      — A város térszerkezetének távlati koncepciója;
      — Egészségügy, szociális politika;
      — Oktatás, kultúra;
      — Főváros és kerületek;
      — Főváros és agglomeráció;
      — Vagyongazdálkodás, városrehabilitáció és lakáspolitika.

      Ezek a programjavaslatok tartalmaztak jó néhány elemet, amelyek a később készülő tervek és koncepciók vezérfonalaivá váltak, illetve részletesebb kidolgozásra kerültek. Természetesen voltak olyan gondolatok is, amelyek a későbbiekben elhaltak, illetve nem bizonyultak időtállónak.
      Már ebben a programjavaslatban kiemelten volt kezelve a szuburbanizáció problémája, az együttélés az agglomerációval, a város túlkoncentrált szervezetének és központrendszerének decentralizációja, a rehabilitáció előnyben részesítése, valamint azok a kívánatos vezér- vagy húzóprojektek, amelyek illeszkedhetnek a város átfogó fejlesztési célkitűzéseihez, illetve motorjai lehetnek. Már itt javaslatként szerepelt a Duna menti területek revitalizációja, a városmag Duna-tengely menti széthúzása.
      Az 1992-ben kidolgozott fejlesztési program címe: „Budapest kiemelt középtávú fejlesztési céljai”. Ez a tervtanulmány a város legfontosabb fejlesztési céljait térbeli prioritások megfogalmazásával mutatta be. Ezek a következők voltak:
      — A Hungária körút és térségének kiépítése;
      — A dél-budai Duna menti zóna (lágymányosi, egyetemvárosi egykori világkiállítási terület és a csatlakozó ipari területek fejlesztése, átalakítása);
      — A dél-pesti Duna-part kiépítése;
      — Az ún. kiskörút-fejlesztési cél (beleértve a Vásárcsarnok felújítását, a Kálvin tér átépítését, a Károly körúti Városháza-projektet, valamint a Nemzeti Színház megvalósítását az Erzsébet téri helyszínen).

      1991-től kezdődően megindultak egy új általános rendezési terv (továbbiakban ÁRT) előmunkálatai, majd 1992-94 közt kidolgozásra és elfogadásra került az ÁRT programja. Ezzel párhuzamosan folyt egy nagy távlatú jövőkép kidolgozása érdekében a „Második Millennium” című, „Budapest új jövőképei” alcímű munka kidolgozása. Ez utóbbinak az lett volna a feladata, hogy az ÁRT számára olyan jövőképet alkosson, amely nem elsősorban a rendezési beavatkozások szükségességének előrevetítésén alapul, hanem egy tudatosan formált jövő megvalósulását segíti elő. Sajnálatos módon e két munka nem tudott összeépülni, sőt igazán egymásra hatni sem, így alapgondolataik más-más vonulatban éltek tovább.
      A „Második Millennium” című munka a város fejlődésének történeti és aktuális vonatkozásait elemezte, valamint a különböző, már akkor ismert fejlesztési célkitűzések kritikáját adta. Hangsúlyozottan kritizálta a tervezés napi gyakorlatát, és síkra szállt az alternatív fejlesztési elképzelések egymás mellettiségéért. A városfejlesztési alapstratégiák közül azokat támogatta, amelyek elsősorban a városrehabilitációt helyezték előtérbe: így a városközpont, az ún. pesti bérházas övezet, valamint egyes összefüggő nagykiterjedésű iparterületek (Lágymányos, Csepel, Ferencváros) rehabilitációját. Nagy hangsúlyt helyezett a gyűrű irányú fő közlekedési elemek kiépítésére, különösen a Munkás körút területfelértékelő kiépítésére egyes szektorokban. Erőteljesen kritizálta ugyanakkor az ún. „ráfejlesztések”-típusú fejlesztéseket, így a Belváros belülről kifelé való fejlesztését, s a kintről befelé, azaz az átmeneti zónában indítandó fejlesztések mellett tette le a voksát.
      Ez a munka már felhívta a figyelmet a városfejlesztés forrásaira, különös tekintettel a város vagyonával való tudatos gazdálkodásra.
      A párhuzamosan készülő ÁRT program talán legfontosabb mondanivalója a területérzékeny városrendezési szabályozásra való törekvés volt.
      Az ÁRT program a következő feltételezésből indul ki: Budapest nemcsak az önkormányzati törvény decentralizáltsága miatt, hanem történeti kialakítását tekintve sem egységes város, bár hangsúlyozottan egy település. Javasolta egy olyan zónarendszer kialakítását, amelynek figyelembe vételével a sokszínű városi élet adottságai, problémái, valamit az ezeket érő kihívások nem egy kaptafára, hanem sajátosságaiknak megfelelően oldhatók meg. Le is határolt eltérő adottságú és problematikájú városszerkezeti egységeket: az ún. belső zónát, az átmeneti zónát, az elővárosi zónát, a hegyvidéki zónát és a Duna menti zónát. Ezek azóta a tervezés és koncipiálás elfogadott eszközei lettek.
      Definiálta az összvárosi érdek és a lokális érdek kettősségét, valamint a problémák kezeléséhez tartozó, többszintes szabályozási rendszert. Az ÁRT program hangsúlyozottan pragmatikus volt. Céljait így határozta meg: „A nagytávlatú jövőkép megrajzolása helyett a működés feltételrendszeréből kiindulva, a leromlott környezeti állapot és a város működési zavarainak javításával, a környezeti terhelhetőséget elemezve, a meglévő értékes adottságokat figyelembe véve és fejlesztve fokozatosan kialakuló, kiegyensúlyozott, harmonizált életteret kíván biztosítani a városlakók számára.”
      Az ÁRT program koncepcionális elemei a fent említett zónákban eltérő módon jelentek meg. Különböző koncepcionális elemeket fogalmazott meg a területi, környezetvédelmi és infrastrukturális program vonatkozásában. Így például zónánként eltérően fogalmazta meg a kívánatos tömeg- és egyéni közlekedés arányát, a zöldterületekkel, valamint az elhelyezhető funkciókkal kapcsolatos feladatokat.
      1994-ben készült el és hagyták jóvá a „Budapest reneszánsza” című városrehabilitációs koncepciót, amely alapul szolgált a később készülő „Rehabilitációs program”-hoz. Legfontosabb erénye és egyben koncepcionális mondanivalója az volt, hogy Budapest esetében a történelmi városrészek lakásállományának rehabilitációja nem pusztán a lakásállomány fizikai és erkölcsi megújítása miatt kiemelkedő feladat; e városrészek megújításának hallatlanul nagy szerepe van a város szerkezeti fejlődésében is. A fizetőképes lakosság megtartása nélkül ezek a városrészek az ott dolgozni és közlekedni akarók számára, illetve az egész főváros környezeti állapotára negatív hatással vannak.
      Ez a munka hívta fel a Fővárosi Közgyűlés figyelmét a rehabilitáció kiemelt szerepére, és egyik kezdeményezője volt a városrehabilitációs alap létrehozásának, amely e fontos koncepcionális elemet stratégiává tette.
      Természetesen 1992 és 1994 között a rehabilitációs koncepción kívül még számos egyéb, elsősorban szakági koncepció vagy koncepció jellegű tanulmány készült. Ezek a munkák a közlekedésfejlesztés, a szennyvízkezelés, a hulladék- és energiagazdálkodás területének koncepcionális alapvetését végezték el. Közülük egy-egy eljutott a közgyűlési jóváhagyásig, de anélkül is alapját képezték további részletes fejlesztési programok, illetve rendezési tervek kidolgozásának.
      1994-ben készült el a „Budapest Városfejlesztési Koncepció” című, „Térszerkezet” alcímet viselő vitaanyag, amely tudatosan vállalta az addig készült területi és ágazati jellegű koncepcionális elképzelések egyfajta szintézisét.
      E városfejlesztési koncepció legfontosabb gondolati alapvetései a következők voltak:
      — Vezérelveket fogalmazott meg, amelyeket a városfejlesztésnek és -rendezésnek, valamint a településszerkezet további tervezésének követnie szükséges;
      — Az ÁRT program zóna-elvét kiegészítendő, a főváros egyes szektoraira (ezek nem a gyűrű irányú, hanem a központtól kivezető főutak sugár irányú tagoló szerepét hangsúlyozzák) fogalmazta meg az egyes területegységekre vonatkozó szükséges és egymással összefüggésben álló legfontosabb fejlesztési beavatkozásokat;
      — Összeállította azoknak a húzó „projektek” a listáját, amelyek a városfejlesztés célkitűzéseinek megvalósítását leginkább elősegíthetik.
      A városfejlesztés vezérelvei kísérletet tettek rá, hogy Budapest adottságait felmérve olyan európai (és nem amerikai utas!) fejlődési pályát jelöljenek ki, amelyet a kilencvenes évtizedben egyébként több európai főváros is megcélzott.

      A városfejlesztés vezérelvei a koncepció szerint az alábbiak voltak:
      — Beépített területek terjeszkedése helyett szerkezeti fejlesztés, azaz az extenzíven hasznosított területek reurbanizációja;
      — A városszerkezet megőrizve megújító fejlesztése, amely a központrendszer decentralizálása mellett a mellék- és alközpontokat összekötő szerkezeti elemek, fejlesztési sávok kiemelt kezelését jelenti, ahelyett, hogy teljesen új szerkezetben vagy városközpontban gondolkozna;
      — Az egész város területét átfogó rehabilitációs fejlesztés, amely a lassan csökkenő népsűrűségű Budapest fenntartható elvű fejlesztését jellemzi;
      — Kínálatteremtés a kívánatos (magánerős) fejlesztések számára. Ez a vezérelv elsősorban az önkormányzati tulajdonú beépítetlen területek tudatos fejlesztését irányozza elő (Óbudai Gázgyár területe, Károly körút-Városház-projekt, Közraktár stb.);
      — Helybiztosítás a városi szolgáltatások számára. Ez az alapelv a „not in my back-yard” viselkedést kívánta meghaladni azzal a javaslattal, hogy a korszerű város saját területén belül oldja meg, környezetbarát módon, az üzemeltetés főbb területeinek (logisztika, szennyvíztisztító, energiarendszerek stb.) elhelyezését;
      — Közterületek állapotának feljavítása. Már ez a városfejlesztési koncepció is felismerte a közterületek állapotjavításának fontosságát, multiplikátor szerepét.
      — A város mint kulturális örökség megőrzése. Ez a vezérelv lényegében a város karakterének védelmét, a védett területek megújítását, karakterteremtő fejlesztést és ugyanakkor a meglévő városi sziluett (pl. a magasházépítési tilalom szempontja) megtartását szorgalmazza.
      A húzóprojektek között számos olyan elem szerepelt, amely vagy megvalósult, vagy ma is vállalható. Ilyen például a Károly körút-Városháza-projekt, a konferenciaközpont a dél-pesti Duna-parton, a déli Belváros rehabilitációja, a legfontosabb térrendezések (Moszkva tér, Móricz Zsigmond körtér, Etele tér stb.).
      1995-96-ban készült el Budapest Településszerkezeti és Területfelhasználási Terve. Ennek az alapvetően rendezési jellegű tervnek néhány lényeges koncepcionális elemét meg kell említeni, mert néhány vonatkozásban alapvető koncepciót fogalmazott meg. Először is felhívta a figyelmet arra, hogy a város népességcsökkenése radikális.
      Jelezte, hogy a trendek szerint a főváros népessége 2005-re 1,7 millió alá csökkenhet. Ennek megfelelően nagyon határozottan felvette a harcot az extenzív fejlesztésekkel, különösen a városhatár menti fejlesztési tartalékterületeket illetően. Erre a koncepcionális magatartásra jellemző, hogy az egyeztetések során a külső kerületek által benyújtott városszegély menti extenzív fejlesztési igényeket hozzávetőlegesen a felére csökkentette le.
      A Településszerkezeti Terv ugyanakkor az agglomerációra is kitekintő munkarészeiben felhívta a figyelmet arra a versenyhelyzetre, amely a főváros és a közvetlen szomszédos települések település- és területfejlesztési céljai között van.
      Rámutatott arra a területi túlkínálatra is, amely az agglomerációban mind lakó-, mind munkahelyi területek szempontjából mutatkozik.
      A Településszerkezeti Terv ráirányította a figyelmet arra, hogy az elkövetkező 15-20 évben, éppen a kilencvenes évtized tragikusan lecsökkenő lakásépítése miatt, Budapest közigazgatási területén is legalább 80 000 lakásnak kell területet biztosítani.
      A Településszerkezeti Terv agglomerációs fejezete hívta fel először a figyelmet az M0-s autópálya keleti szektorában az ún. gödöllői átkötés fontosságára.
      A Településszerkezeti Terv tudatosan alkalmazta az 1994-es Városfejlesztési Koncepcióban megfogalmazott vezérelveket. Elsősorban arra törekedett, hogy minél vegyesebb funkciójú területfelhasználási egységek alakuljanak ki a városi élet komplexitásának növelése érdekében.
      A Településszerkezeti Terv a városszerkezet alábbi kiemelt elemeit stratégiai fontosságú elemként kezelte:
      — A Duna-tengelynek szerkezeti szerepe van; a Duna kialakítása a város új főutcájaként;
      — Az átmeneti zóna déli és délkeleti szektorának rehabilitációja a Körvasút sori körút kiépítésének megindításával;
      — A belső városrészek rehabilitációja;
      — A Budai hegyvidék megmaradt zöldterületeinek kiemelt védelme;
      — A városhatár menti zöldterületek „gyűrű” és „ék” jellegű elemeinek megőrzése és integrálása az agglomeráció zöldterületeinek rendezésébe.
      1997-ben készült el a főváros városrehabilitációs programja, amely lényegében stratégiává alakította a korábbi koncepciókban, előtanulmányokban kifejtett célokat. Megnevezte a rehabilitáció célterületeit. Ezen belül súlyponti vagy bázisterületeket jelölt ki, és kialakította a rehabilitációs akcióterületek rendszerét. A rehabilitációs akcióterület a rehabilitációra rendelkezésre álló eszközök összpontosítását lehetővé tevő olyan fejlesztési terület, amelynek a program szándékai szerint a környezetre is átsugárzó fejlesztő hatása van.
      A rehabilitációs akcióterületeket az ún. rehabilitációs bázisterületeken belül lehet kiválasztani, az érintett kerület és a főváros közös elhatározásával. A rehabilitációs akcióterületek jellemzője kell hogy legyen az átfogó és lehetőleg egy folyamatban végrehajtandó szervezett rehabilitáció, valamint a környezetre is kisugárzó városmegújító szerep.
      1998-ban véglegesítették és fogadták el a „Fővárosi Szabályozási Keretterv”-et (FSZKT) és a vele szorosan együtt élő „Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzat”-ot (BVKSZ). Ezek a fővárosi keretszabályozás eszközei, amelyek tükrözik a Településszerkezeti Terv alapját képező városfejlesztési koncepciót, s így az ÁRT programot is. A szabályozási terv, illetve maga a szabályzat ugyanakkor több megalapozó tanulmány elemzéseire is épített. Közülük kiemelhető az 1997-ben készült „Budapesti nagy bevásárlóközpontok, elemzés és javaslat” című munkaanyag, amely alapját képezte a bevásárlóközpontokra vonatkozó, zónánként eltérő szabályozásnak. Hasonlóképpen szerepet játszott a szabályzat kialakulásában az 1992-es magasház-vita kapcsán készült „Budapest sziluettvizsgálata” című tanulmány, valamint az ÁRT 1992-1997 közti övezetmódosításainak jellegzetességeit és típusait vizsgáló elemző tanulmány is.
      A szabályozásban erőteljesen érvényesült a vegyes funkciójú területek kialakításáról szóló koncepció, az ún. „barna mezős” fejlesztések preferálása, az átalakuló területekre érvényes rugalmas szabályozás és a rehabilitációs akcióterületek megújulására való törekvés. Szintén koncepcionális elem volt a városkarakter- és városkép-alakításra vonatkozó szabályok megőrzése és az új, nagy területigényű létesítményekre (például logisztikai központok, tematikus parkok, bevásárlóközpontok) vonatkozó új szabályok kialakítása.
      A formálódó városfejlesztési koncepció részét képezte a teljes körű csatornázásra való törekvés, amely csorbult ugyan a kerületi viták során, de világosan megcélozta azt az állapotot, hogy Budapest területén új fejlesztés csak teljesen közművesített területen legyen lehetséges.
      Az egész városra készülő szabályozási koncepciók közül mindenképpen ki kell emelni a „Budapesti Közlekedési Rendszer Fejlesztési Tervét”, amely 1994-99 között hosszú időn át készült, lényegében párhuzamosan az új Településszerkezeti Tervvel. Ezzel, valamint a Fővárosi Szabályozási Kerettervvel e munka végig termékenyítő kölcsönhatásban volt. A Közlekedési Rendszer Fejlesztési Terve új szemléletet hozott a közlekedés fejlesztésének és működtetésének alapelveibe. Ősszefoglalóan az „intelligens mobilitás” elvével jellemezhetnénk. Ez pedig azt jelenti, hogy az egyre növekvő egyéni közlekedési igényeket nem minden esetben kell és szabad a város minden területén kielégíteni. Sőt, törekedni kell bizonyos területeken a mobilitási igények csökkentésére, a forgalomcsillapításra, helyenként a forgalmi kapacitások visszaépítésére. Előnyben kell részesíteni a tömeg-, másképpen közösségi közlekedést, különösen annak kötöttpályás változatát. Ez a terv igen nagy hangsúlyt helyezett a nemzetközi és regionális feladatokra, az ezekből származó logisztikai feladatokra, Budapest szerepére az új európai erőtérben.
      A koncepciót előkészítő tervek közül külön kell megemlíteni azokat a terveket, amelyek Budapestnél nagyobb területre, az agglomerációra készültek. Ezek közül a két legjelentősebb a „Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terve”, valamint a „Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Koncepciója”. Közülük az előbbi készítése közvetlenül a területfejlesztési törvény elfogadása után megindult. E terv legfőbb tanulsága a Budapest jövőjével foglalkozók számára elsősorban az volt, hogy felhívta a figyelmet a Budapest körül zajló területpazarló és spontán, kaotikus területi fejlődésre, amely a koordináció hiányában a zöldterületek és biológiailag aktív felületek drámai fogyásával járt, és amely jövőbeni lehetőségeit tekintve, ha lehet, még riasztóbb képet mutatott.
      Az agglomeráció fejlesztési koncepciója szinte teljesen párhuzamosan indult a hivatalosan is készülő Városfejlesztési Koncepcióval, és a korábbiaknál is erőteljesebben hívta fel a figyelmet arra, hogy Budapest fejlesztése csak a környezetével összhangban, illetve vele kölcsönhatásban képzelhető el. Az agglomeráció fejlesztési koncepciója Budapest térségét olyan metropolisz-térségeként kezelte, amelyben az egyes települések és az őket összekötő infrastrukturális hálózatok egy nagy, funkcionálisan egymásra utalt települési konurbáció részei. Ebben a települési és infrastrukturális hálóban a települési csomósodások e településháló központjai és alközpontjai, amelyek a tér „intelligens pontjai”, s mint ilyenek a legfontosabb találkozási pontok, „agórák”. Az agglomerációs fejlesztési koncepció irányította rá a figyelmet arra az ellentmondásos versenyhelyzetre, amely — minden jó szándékú együttműködési készség ellenére — a főváros és környezete között fennáll. A verseny a fejlesztési forrásokért, a népesség és a munkaalkalmak telepítéséért, az infrastrukturális előnyök megteremtéséért folyik. Olyan szuburbanizációs fázisú várostérség-fejlődés megy végbe, amely az összehangolás hiánya miatt erőforráspazarló és környezetpusztító.
      Az egész városra, sőt környezetére is kiterjedő átfogó, a városfejlesztési koncepció előéletét is képező tervek mellett mindenképpen meg kell említeni azokat a tervezéseket, amelyek a kerületi önkormányzatok hatáskörében folytak, és igen jelentős fejlesztéseket alapoztak meg. Ezek voltak az ún. „Részletes Rendezési Tervek”, amelyek, bár nevükben rendezési tervek, azaz egy-egy térség fizikai kereteit szabályozzák, igen komoly fejlesztési tartalommal rendelkeztek. Az Általános Rendezési Terv felülvizsgálatának időszakában a város egyes térségeit a részletes rendezési tervek alakították. Általában egy-egy jelentős fejlesztési szándék érdekében új (építési) jogokat keletkeztettek olyan helyszíneken, ahol korábban más szabályok voltak érvényesek. A látens módon létező, éppen előéletét élő városfejlesztési koncepció ezekben az esetekben úgy tudott érvényesülni, hogy a Fővárosi Közgyűlés a rendezési tervek esetében általában véleményezési, esetenként egyetértési jogot gyakorolt. Azokban az esetekben, amikor az övezeti tervet is módosítani kellett, a Fővárosi Közgyűlésnek egyetértési joga volt.
      Az egyetértési jog gyakorlása során a döntést előkészítők és a döntéshozók általában érvényesítették a városfejlesztési koncepció elemeiként már létező szakági vagy területi koncepciókat. A tervek közül emlékezetes a Világkiállítás helyszínére készült rendezési terv, a Nyugati pályaudvar és térségének terve, vagy éppen az óbudai gázgyár területére készülő terv. Természetesen sok olyan példát is lehetne mondani, ahol a részérdekek, azaz az éppen aktuális tulajdonosi érdekek az összvárosi koncepció ellenében hatottak. Közülük elsősorban a városszéli zöldterületek átalakulását, a zöldmezős beruházásokat elősegítő részletes rendezési terveket lehet megemlíteni.
      Hogyan lehet tehát visszapillantani az elmúlt évtizedre? Érvényesült-e tudatos városfejlesztési koncepció, volt-e egyáltalán városfejlesztési koncepció, amely érvényesülhetett volna, vagy csupán spontán fejlődés és az utána kullogó tervezés volt a jellemző?
      Erre a kérdésre ma csak olyan felelet adható, amelyben az is-is szópár előfordulása dominál. Tanulmányok, elemzések, prognózisok, programok és tervjavaslatok születtek mind az egész városra, mind egyes részeire, illetve a főváros egy-egy szakági problémájának megoldására. Ezek a javaslatok, koncepciók, tervek általában helyesen vetették fel az adott témakör örökzöld problémamezőit, sőt az új kihívásokból származó feladatokat is. Olyan célokat tűztek ki, amelyeknek az alapvető iránya jó volt, sőt az is bebizonyosodott, hogy átfogó, hosszabb távú koncepcióba illeszthetők. Ugyanakkor világosan kell látni, hogy elsősorban strukturális problémák miatt ezek a célok sokszor nem voltak érvényesíthetők a spontán folyamatok kezelésében. Egyes folyamatok olyan erővel jelentkeztek, amelyekkel szemben a mégoly deklarált fejlesztési cél sem érvényesülhetett. Ilyen volt a tömegközlekedés arányának folyamatos csökkenése a főváros közlekedésében. Szinte nincs olyan koncepció, tervtanulmány, terv, amely ne foglalt volna állást legalábbis a tömegközlekedés arányának szinten tartása mellett. Ennek ellenére a tömegközlekedés részesedésének aránya a közlekedésben folyamatosan csökkent. Lassuló ütemben (meglehetősen árnyalt okok miatt), de folyamatosan csökkent a beépítetlen és korábban zöldterületnek szánt területek aránya. Lassult a lakásépítés üteme, folyamatos volt a városból való kiáramlás. Ezek a spontán folyamatok valószínűsíthetően akkor is lezajlottak volna, ha a város jóváhagyott városfejlesztési koncepcióval rendelkezik. Természetesen voltak olyan folyamatok is, amelyek egybeestek a látens módon létező városfejlesztési koncepció irányával. Épültek és felújításra kerültek új, illetve meglévő gyűrű irányú közlekedési kapcsolatok (M0-s déli-délkeleti szektora, Hungária körút, Nagykörút). Megindult a városközpont Duna menti „széthúzása” mind északi, mind déli irányban (Váci út mente, Vizafogó északon, Egyetemváros, Lágymányosi iparterület délen). Megindult a korábbi ipari és raktárterületek újrahasznosítása is, ún. barnamezős beruházások keretében (Graphisoft-park az óbudai gázgyár területén, West End városközpont, MOM-park stb.).
      Megindult, illetve folytatódott a belső városrészek rehabilitációja. Felújítottak néhány kiemelt közterületet és kisebb parkot. Elkezdett kiépülni a parkolás szabályozási rendszere. A kilencvenes évek végére megérett a helyzet, hogy az eddig elemeiben létező, illetve kiformált városfejlesztési koncepció tudatos rendszerré álljon össze. 1998-ban hivatalosan is megkezdődött a „Budapest Városfejlesztési Koncepció” készítése. Ebben az anyagban felmérték az eddig végzett munkák javaslatait, a nemzetközi gyakorlat jó példáit, valamint azokat a területeket, amelyek mind ez idáig kívül estek a tervek és javaslatok látókörén.
      Természetesen az eltelt időszak új problémákat, még újabb kihívásokat is magával hozott. Az új koncepciónak az eddigi prekoncepciókkal szemben sokkal inkább az egyes részterületek egymásra gyakorolt kölcsönhatásából kellett kiindulnia, valamint erőteljesebben kellett azokra a területekre koncentrálnia, amelyek esetében a város tudatos beavatkozása szükséges. A koncepcionális célok nagyrészt adottak, az előző évtized elemző-tervező munkái jó részüket felszínre hozták. A most készülő koncepcióban a célokat rendszerezni kell, és a legfontosabb koncepcionális célokat jóváhagyásra kell átformálni. Súlyozni kell az aktív beavatkozás területeit, és meg kell tudni nevezni azokat a területileg is lehatárolható, „húzó” projekteket, amelyek mentén a létező és megnevezhető erőforrásokat koncentrálni lehet. Olyan célokat is meg kell tudni nevezni, amelyek mögé a magánszféra is odaállhat. A városfejlesztési koncepciónak olyan eszközzé kell válnia, amely világos stratégiát jelenít meg, és gondoskodni kell arról, hogy ez a stratégia a rövid- és közép távú pénzügyi tervezésben is érvényesülhessen. A városfejlesztési koncepció kialakítása ugyanakkor mindig folyamat lesz. Periódusonként lezárható ugyan, sőt, még jóvá is hagyható, azonban mindig reagálnia kell azokra a folyamatokra, amelyek a nemzetközi és a hazai urbanizációban zajlanak. Ezért mondhatjuk, hogy városfejlesztési koncepció volt a kilencvenes évtizedben, készült és készül is folyamatosan, sőt reméljük, eljut a jóváhagyásig — de a városfejlesztési koncepció készítése magát a városról való folyamatos és minél tudatosabb közös gondolkodást jelenti.

Végezetül fel kell sorolni a kilencvenes évtized legfontosabb munkáit és készítőiket:

Budapest szabaddemokrata főpolgármesterének programjavaslatai — előtanulmányok (1991) Sorozatszerkesztők: Atkán János, Dávid Judit, Kemény István, Pallai Katalin; Szerzők: Demszky Gábor, Győri Péter, Kemény István, Marschall Miklós, Schneller István, Schulek János, Szolnoki Andrea, Visy Erzsébet.

Budapest főváros általános rendezési terv, program (1992-94) Témafelelős: Szenci Ottó. Szerzők: Balázsné Varga Margit, Fleck Györgyné, Gegus Ildikó, Kósa Emőke, lelkes Mihály, Liszkay Krisztina, Nagy Katalin, Nemes Zoltán, Ongjerth Richárd, Pető László, Pogány Aurél, Szenczi Ottó, Varga Sándor.

Második millennium — Budapest új jövőképei (1992-93) Munkacsoportvezető: Vidor Ferenc. A csoport tagjai: Fleischer Tamás, Hajnal Albert, Korompai Attila, Miklóssy Endre, Várnai Gábor.

„Budapest reneszánszáért”. Javaslat Budapest rehabilitációjának programjára. Készítették Bajnai László, Baross Pál, Bene László, Bíró Zoltán, Erő Zoltán, Lantos Péter, Muszty Toltán, Varga-Ötvös Béla.

Budapest legfontosabb középtávú fejlesztési céljai (1992) Irányító: Schneller István. Közreműködtek: Arató Balázs, Csorba Zoltán, Gyarmathy Katalin, Hadházy Aba, Hegedűs Viktória, Oszkó Károly, Pallai Katalin, Pongráci Katalin, Pólay István, Sági Toltán, Simonyi Sándor, Schulek János, Sipos László, Soltész István.

Budapest városfejlesztési koncepciója, térszerkezet — vitaanyag (1994) Irányító: Schneller István. Készítői: Csorba Zoltán, Hegedűs Viktória, Lelkes Mihály, Liszkay Krisztina, Raab József, Simonyi Sándor, Szenczi Ottó.

Budapest általános rendezési terve, településszerkezeti és területfelhasználási terv. Témafelelősök: Szenczi Ottó, Liszkay Krisztina. Tervezők: Albrecht Ute, Ámonné Feövenyessy Katalin, András István, Balázsné Varga Margit, Csillingh Gyuláné, Fleck Györgyné, Garay Andorné, Kovács Balázs, Krikovszky Péter, Lelkes Mihály, Liszkay Krisztina, Nagy Katalin, Nemes Zoltán, Ongjerth Richárd, Pető László, Pintér Ferenc, Pogány Aurél, Szabóné Hlatky Erzsébet, Szenczi Ottó, Varga Sándor. Társtervezők: Langerné Rédei Mária, Nagy Béla, Ruzsányi Tivadar.

Budapesti nagybevásárlóközpontok, elemzés és javaslat (1997) Készítették: Bohnné Keleti Katalin, Dékány Tibor, Lukovich Tamás (konzulens), Majorossy Mária, Pápay Zsolt.

Budapest rehabilitációs programja (1997) Készítették: Brenner János, Erő Zoltán, Iván Andrea, Koszorú Lajos, Locsmándi Gábor, Sárkány Csilla, Tosics Iván.

Fővárosi szabályozási keretterv Készítették: Albrecht Ute, András István, Fleck Györgyné, Fodorné László Csilla, Garay Andorné, Kiss Miklós, Körmendy Mária, Kovács Balázs, Kovács Krisztina, Krikovszky Péter, Liszkay Krisztina, Nagy Katalin, Nemes Toltán, Ongjerth Richárd, Pető László, Pető Zoltán, Pintér Ferenc, Pogány Aurél, Szabadiné Molnár Éva, Szabóné Homa Anna, Varga Sándor.

Budapesti városrendezési és építési keretszabályzat Készítették: Fiedler Péter, Liszkay Krisztina, Nagy Béla, Turay Emőke.

Budapest városfejlesztési koncepció (folyamatban) Készítették: Bányai Judit, Baross Pál, Barta Györgyi, Beleznay Éva, Erő Zoltán, Koszorú Lajos, Locsmándi Gábor, Molnár László, Pallai Katalin, Suchmann Péter, Schulek János, Tosics Iván, Török András.

Budapest közlekedési rendszerének fejlesztési terve (1997-99) Készítették: Berczik András, Bösze Pálné, Csikós Attiláné, Imecs Anikó, Matúzné Harasta Mónika, Monigl János, Molnár László, Pintér László, Várady Tamás és még sokan mások.

A Budapesti agglomeráció területrendezési terve (1996-99) Készítették: Burányi Endre, Göczeiné Kis Sólyom Piroska, Horváth Eszter, Károlyi János, Lombár István, Lovas Antalné, Mándi József, Marthi Zsuzsa, Póka Mária, Suchmann Péter, Szász Ildikó, Tésői István.

A Budapesti agglomeráció területfejlesztési koncepciója (1999) Készítették: Barta Györgyi, Gauder Péter, Fodor Lászlóné, Koszorú Lajos, Molnár László, Ongjerth Richárd, Pukli Péter, Sali Emil, Suchmann Péter, Tosics Iván.

EPA Budapesti Negyed 28. (2000/2) Tisztelt Olvasó! < > Kezdetek (kerekasztal)