EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Újságíró-mesterség < > Kóbor bibliográfia
Az író tegnap és ma
___________

Kóbor Tamás előadása a Cobden Szövetség szemináriumában

 

 

A Magyar Cobden Szövetség szemináriumának előadássorozatában kedden este Kóbor Tamás tartott előadást Az író tegnap és ma címen. [107] A Cobden-szeminárium nagy előadótermét az érdeklődő közönség zsúfoltságig megtöltötte és feszült figyelemmel hallgatta végig Kóbor Tamás magas színvonalú előadását, amelyet sokszor szakított félbe zajos tetszésnyilvánításokkal. A közönség soraiban ott láttuk a főváros társadalmi életének számos reprezentánsát, valamint az irodalom és [a] gazdasági világ sok jelesét.

      Halasi Fischer Ödön, a Cobden Szövetség elnöke üdvözölte az előadói asztalnál megjelent Kóbor Tamást, akit a közönség a terembe léptekor viharos tapssal és éljenzéssel fogadott. Halasi Fischer Ödön rámutatott arra, hogy a Kóbor Tamás által felvetett témát kevesen világíthatnák meg akkora hivatottsággal, mint a ragyogó dialektikájú publicista, a kiváló elbeszélő és finom drámaíró, akinek írói pályája töretlen lendülettel ível át a tegnapból a mába, és egy sokkal tisztultabb holnapba. Kóbor Tamás személyében - mondotta - egy fejezet magyar irodalomtörténet áll a Cobden Szövetség előadói dobogóján. Kóbor Tamás a magyar naturalizmus egyik úttörője és kiteljesítője, a városi polgárság létkérdéseinek megszólaltatója, akinek magas színvonalú Rovás-ai, újságcikkei és egész irodalmi munkássága minden civilizált magyar polgárnak megbecsülését vívták ki. Kóbor Tamásban a liberális polgári hagyományok legtisztultabb képviselőjét ünnepelhetik ma, aki a mai változott világfelfogás új jelenségeit is több évtizedes pályáján filozófiává desztillált józansággal és bölcs kritikával kíséri, és a magyar kultúrának egyik legnagyobb értéke.

 

Kóbor előadása

      Az elnök bevezető szavait a díszes közönség tapssal és éljenzéssel fogadta, és az ünnepség nagy erővel robbant ki akkor, amikor Kóbor Tamás előadásába kezdett.

      Mindenekelőtt köszönetet mondott Halasi Fischer Ödön elnöknek irodalmi munkásságát méltató szavaiért, majd rámutatott arra, hogy az a világnézeti, gazdasági és társadalmi harc, amely ma az öregek és fiatalok között minden téren tovább dúl, az irodalom terén már eldöntött. Az irodalomban ugyanis, amit ma a fiatalok csinálnak, azt az öregek nem tudják megcsinálni. A mai életet mai szemmel, ma élően észrevenni és a közönséggel megismertetni - nem pedig tegnapi szemmel, tegnapi életfelfogással, hozzá tudomásul véve a mait - csak a fiatalok tudják. Az öreg író, ha a mai életet akarná megjeleníteni, olyan fotografálásra vállalkoznék, hogy a már egyszer felhasznált filmre még egyszer rávetítene egy új fotográfiát, mely felvételben benne volna a múltnak az érzése, és erre az érzésre rakódnék rá az új életnek a benyomása. Ez pedig egyáltalában nem lehet azonos az új élettel. Aki a mai kornak hőfokát meg akarja állapítani, az feltétlenül egy fiatalembernek, nem pedig egy öregnek a pulzusát fogja megfogni. Azok a könyvek, amelyek ma a közönség között forognak, mind fiatal tehetségeknek a munkái. Ebbe a természetes folyamatba az öreg írók belenyugszanak úgy, hogy tulajdonképpen - ismételten hangsúlyozza - az öreg és fiatal írók között gazdasági, vagy világnézeti harc egyáltalában nincsen, és ha már versenyről és harcról lehet beszélni, az a fiatal írók között dúl a viszonyok kényszerűsége folytán. Az a sajátságos jelenség merült fel az új időkben, hogy hallatlanul megszaporodott az olvasóközönség, és ezzel egyidőben ijesztően megcsappant a kiadott könyvek száma. Ennek az a magyarázata, hogy könyvet egy-két pengőért csak úgy lehet kiadni, ha tíz-húszezer példányban jelenik meg. Az íróknak az volna az érdeke, hogy ez a tíz-húszezer példány tíz író könyvére oszoljék meg.

 

Pillanatfelvétel

      - Az öreg és fiatal írók tehát ma is kongruensek, és akkor, amikor a tegnap és a ma írójáról akarok hű képet adni - folytatta Kóbor Tamás előadását -, nem egy tudományos megállapítást akarok tenni, hanem egy egyéni lelki készülékkel pillanatfelvételt akarok adni, úgy, ahogy én ezt a képet beállítottam, ahogy én néztem az írót, mi volt tegnap és mi ma. Az író tegnap egyike volt az emberi példányok legragyogóbbjának. Egy bájos, lobogó, lelkes, önző, semmi mással nem törődő teremtés. Konjunktúralovag úgyszólván, mert kihasználta a francia forradalom után felülkerekedett demokratikus áramlatot és felcsapott a demokrácia hősének. Kiélte pedig ezt a hősiességet olyformán, hogy eltöröltnek tekintette a születési és vagyoni arisztokráciát, és trónjára ültette a szellem arisztokráciáját. Egy demokrata lett az író, aki nem tud arisztokrácia nélkül lenni. Az egész világot maga körül egy filisztervilágnak látta, és szerinte az egész univerzum csak arra való volt, hogy mindazt létrehozza, amire az írónak szüksége volt. Ebből a felfogásból kiindulva, az emberiség csúcspontján a legnagyobb tökéletességet a könyvben látja. Ez a felfogás végeredményben hallatlanul nagy és szép idea. Az író nem törődik mással, mint hogy figyeli és nézi az életet, nézi az embereket, és legfőbb foglalkozása megtalálni egy-egy emberben az emberiségnek típusát, azt a legrejtettebb valamit, ami az emberben az embert érdekli, és feltárni ennek a katakombának végtelen sok tekervényét és útját, az egyes emberi sajátságoknak mikénti egymásra hatását, és eme nagy lélektani búvárkodás alapján megállapítani: milyen is az ember.

 

A világ stabil struktúrája

      - A filisztervilág ez időben akceptálta az író felsőbbségét. Ebből a kutatómunkából lassanként a tudomány - az orvostudományra gondolok elsősorban - gyűjtötte össze az adatokat. Krafft-Ebing és Freud nem az egyes kóreseteket tanulmányozzák, és nem az egyes embereknél tapasztaltakra hivatkoznak, hanem utalnak egy-egy regényalakra, egy-egy drámaalakra. [108] Hamlet valóságos döntő koronatanú a pszichiáterek munkáiban. Szóval, tudomány lett ebből az írói munkából. Az írónak ez a munkája csak úgy volt lehetséges, hogy harminc, negyven, ötven esztendőn keresztül a világnak stabil képe és struktúrája volt. Tíz és húsz esztendők alatt semmi változás sem történt. Az író tehát nyugodtan búvárkodhatott és dolgozhatott Goethe Faustbeli toronyőrének példájára, aki ezeket mondotta:

 

Zum Sehen geboren

Zum Schauen bestellt,

Zum Turme geschworen

Gefällt mir die Welt! [109]

 

A ma detronizált írója

      - Nézni, látni, gyönyörködni, hogy mily szép a világ: ez volt az író tegnap. Azután nagyot fordult a világ. Az állását vesztett toronyőr a földre került, a torony elpusztult, és akkor lett belőle a mai író. Mert mi is a mai író? Egyike a legdeklasszáltabb, legsanyargatottabb viszonyok közé kerülő teremtménynek. A ma írója kénytelen elismerni, hogy a filisztereké a világ, és ő detronizálva van. Fel kell csapnia közgazdásznak és meg kell tanulnia azt, hogy az irodalom az emberi emanációnak ez a legragyogóbb tüneménye voltaképpen fényűzés - a filiszterek keresetének feleslegéből. Miután pedig a filiszternek a mai viszonyok között le kell mondani a fényűzésről, így a ma írója ezen lemondott luxusnak a kreatúrája. Régebben a filisztervilág az írótól kapta az ideálokat, és ma azon kell észrevennie magát, hogy neki kell látnia, hogy mi a közönségnek az ízlése, és ha meg akar élni, meg kell tanulni a közönség ízlését.

      - Nagyon könnyű kritizálni a mai műveket és sopánkodni azon, hogy mennyire leszállt a nívó, és mennyire szervilissé vált az irodalom. A tegnap írójának már erre is rá kell eszmélnie. A fiatal íróknak nagy gazdasági válsága az, amely megkülönbözteti őket a tegnap írójától. Bár képes volna a nagy koncepciókra, de ezek a koncepciók a súlyos gazdasági válság miatt a megíratlan remekművei sorába kerülnek.

 

A világszemlélet kaméleonszerű változásai

      Azoknak tehát, akik a mai írók szervilizmusáról beszélnek, tulajdonképpen megíratlan remekművei után kellene a mai írót megítélni. A tegnap írója évtizedeken keresztül számolhatott stabil világgal. Ráért kialakítani művét, a mondanivalóját, gondolatait és alakjait, a ma írójának azonban hamar meg kell írni a maga művét, mert esetleg a rákövetkező évben nem ismerne rá az olvasó arra az életre, amelyet megírt. Ez a futkározás a téma mellett, lépést tartani állandóan a rohanó eseményekkel és átalakulásokkal, ez egy olyan vigasztalan helyzet a ma írójára nézve, amelyet a múltban alig lehetett elképzelni. Ez kizár minden kompozíciót. Lehetetlenné tesz világnézet-hirdetést, mert minden esztendőben új és új világnézettel szemben vagy mellett kell állást foglalni. A világ képleteinek ez a roppant kaméleonszerű változása a leszűrt és a tegnap írója számára rendelkezésre álló konstans alap helyett legfőbb oka annak, hogyha ma irodalmi dekadenciáról beszélnek. Ezt a dekadenciát el lehet ítélni, anélkül azonban, hogy a ma íróját is vele együtt elítélnénk. Ha visszavinnénk a Goethe toronyőrének szemlélő tornyába a ma íróját, hogy figyeljen, vizsgálódjék és körülnézzen - ami sajnos, nem tőle függ -, akkor változnék meg a helyzet, amit mindenkinek kívánni kell.

 

      Kóbor Tamás előadását a közönség percekig ünnepelte, majd Halasi Fischer Ödön mondott köszönetet Kóbor Tamásnak gyönyörű előadásáért, amelyben - amint mondotta - élesen rávilágított nemcsak az író és közönség, hanem az egész magyar társadalom tegnapjára és holnapjára is.

 

(Újság, 1935. március 13. 5. old.)

 

      107. A Cobden Club a gazdasági liberalizmus elveinek terjesztése céljából létrehozott szervezet volt, amelyet Richard Cobdenről (1804-1865), az angol Kereskedelmi Kamara elnökéről neveztek el. A Magyar Cobden Szövetség a fiatal kereskedők egyesületeként szerveződött meg. A gazdasági és a kulturális élet között kívántak kapcsolatot teremteni, hogy ébren tartsák az érdeklődést a gazdasági életben a kultúra problémái, a kulturális életben pedig a gazdasági kérdések iránt. Vallották, hogy a kulturális haladás és a gazdasági fejlődés függnek egymástól, feltételezik egymást, nincs ellentét köztük és közösség fogja össze őket.
      108. Richard Krafft-Ebing (1840-1902) a törvényszéki elmekórtan megteremtőinek egyike, a kórbonctani vizsgálatok szorgalmazója az elmebetegségek kutatásánál. Híres könyve, a Psychopatia sexualis 1866-ban látott napvilágot.
      109. Mindezt Goethe Faust-ja második részének ötödik felvonásában Lünkeosz, a toronyőr dalolja a kastély őrtornyán. Magyarul: „Látásra születtem,/ s itt kell, aki lát,/ tornyomba szerettem,/ így szép a világ.” (In: Goethe: Faust. Bp., 1986. 479. old. Kálnoky László fordítása.)

EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Újságíró-mesterség < > Kóbor bibliográfia