EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Irodalom < > Újságíró-mesterség
Magyar nyelven írt
idegen irodalom

___________

(Felolvastatott az IMIT 1928. május 16-iki ülésén)

 

 

Néhai halhatatlan érdemű Toldy Ferenc, a Kisfaludy Társaság tagja nem értette volna meg, ami most közkeletű és befogadott fogalom. 1876-ban bemutatott a nevezett társaságnak egy Simon Judit című balladát, melynek közismerten zsidó témája, zsidó életnézete van, mégis, mint a magyar irodalom új hajtását üdvözölték és befogadták szerzőjét. Azóta sok-sok év folyt le, és Kiss József, aki ragyogó ódát írt A Naphoz a magyar föld imádatában, ma már idegen költő, aki magyar nyelven írt.

      Nem akarok sem harcolni, sem vitázni a tétellel, melyet nyilvánvalóan politikai mellékérzületek találtak ki és irodalmi-hatalmi érdekek tartanak életben. Én a tiszteletre méltó meggyőződésesekre gondolok, akik ezt a tételt igazságul vallják, s akármilyen bántó legyen is reánk nézve, az elfogultság tudata nélkül ragaszkodnak hozzá. Tudós és tiszta emberek nem szűkölködnek megokolás nélkül, mely meggyőződésükben erősíti őket. Dehogyis ismernék el, hogy alapokuk az antiszemitizmus, hiszen irodalmon kívül nem antiszemiták. De vallják, hogy az idegen faj hiába sajátítja el a magyar nyelvet, a magyar lélek nekik idegen marad. S hiába érzi hazáját a magyar honban, a saját lelkét mégsem vetheti el. Lehet magyar, de nem nemzeti, lehet hazafias, de a föld, a víz és a levegő lelkét csak az érzi és érti át, aki a magyar föld törzsökös szülötte, és érzelmekre, búra, gondra úgy tud reagálni, mint a puszták fia, aki századokon át a földből és a földnek él, és akinek nincs olyan jelenperce, amelyben nem lüktetne a nemzet egész múltja.

      Elfogadom ezeknek az uraknak a jóhiszeműségét, és ellenokoskodás helyett inkább elmélyülnék a témában. Hátha igazuk van? Nem is akadok fenn azon, hogy akárhány idegen származású írónk és költőnk van, aki ugyancsak keveset szagolta a magyar földet, sőt, a nyelvet is későbben hozzátanulta anyanyelvéhez. Mégis a magyar nyelven írt magyar irodalom művelőjének ismerik el, sőt, ezek élén dörög a magyar nyelven írt idegen irodalom ellen. Akárhogy nézem is, tisztában kell lennem azzal, hogy ezt a furcsa kategóriát csak a zsidó magyar írók és költők számára állították fel.

      Hogy ilyen magyar nyelven írt idegen irodalom nem is lehetne, nem merném állítani. Hiszen ilyen idegen irodalom más nyelven is van, nem is egy. És hadd vizsgáljam meg, amit más nyelveken találunk, az az idegen irodalom hasonlatos-e ahhoz, amit a magyar irodalom keretén belül a zsidó származásúak teremtettek.

      Ott van például az amerikai irodalom egész komplexe. Van angol, francia, spanyol és portugál nyelven írt amerikai irodalom, mely valóban egészen más, mint az angliai, franciaországi, spanyolországi, portugáliai, angol, francia stb. irodalom. És ott van Belgium francia nyelven írt irodalma, melyről maguk a belgák is büszkén vallják, hogy nem francia, hanem belga. Ott van Nagy-Britannia határain belül az ír és a skót angol nyelvű irodalom, és ott vannak a domíniumok irodalmai.

      Végül pedig ott van a színes irodalom, megannyi gyarmatország bennszülötteié, a hódító országok nyelvén.

      Érdemes volna az irodalom tudományának végigvizsgálnia ezeket a különféle sajátságos kategóriákat. Nekem ehhez tudományom nincsen, én csak műkedvelően elmondhatom, ami felületes szemléletre eszembe jut. Nem sok, de nézőpontnak elég.

      Az észak-amerikai angolságnak semmi kapcsolata az európai angollal. Idegenek, bizonyos mértékben ellentétesek is. Egészen bizonyos, hogy angol írót nem lehet amerikainak vélni, amerikait nem angolnak. Íme, ugyanazon a nyelven egymásnak merőben idegen két irodalom.

      Mi teszi azzá? A faj idegensége? Eredettől fogva a faj ugyanaz. Az észak-amerikainál még ellene vethető, hogy óriási keveredésen ment keresztül, s talán kevesebb benne az angol vér, mint a keverék. Tehát igazán a fajtól való ez az elrugaszkodás teszi idegenné egymáshoz? Íme, a déli országokban a spanyol faj uralkodik, elismerten, tisztán. Ami keveredés óhatatlan, nem számíthat annyit, amennyin évszázadokon át az európai fajok átmentek. A kubai spanyol van olyan spanyol, amilyen magyar egy magyar arisztokrata és egy erdélyi nemes. S a kubai spanyol, ha irodalmat csinál, hasonlíthat a brazíliaihoz, a mexikóihoz, de semmiképpen sem a pirennei félszigetbelihez.

      Ez a jelenség elég ékesen rácáfol a magyar felfogásra, mely a zsidók írta magyar irodalmi munkában a faji különbség áthidalhatatlanságát találja meg. Hiszen, ahol igazán egetverő különbség van a nyelv azonossága mellett, megvan a faj azonossága is. Ha az irodalmi jelleg a fajjal függne össze, az amerikai irodalmak éppolyanok volnának, mint az európai anyaföldbeliek, és az anyaföld határain belül az egyes írók termékei között a témák különbsége sem tehetne különbséget. Angol író is írhat amerikai történetet, mégis messziről látszanék az óceáni másság.

      Amíg tehát kerek e világon sehol különbséget meg nem okol a fajiság, éppen a magyar irodalomban tenné meg? Hiszen, ha az azonos faj nem jelent azonos irodalmi lelket, a különböző faj sem jelenthet különböző lelket. Ott a faj azonossága mellett az irodalom merőben idegen. Miért lenne nálunk a faj azonossága irodalmi kritérium? Mellesleg említettem, hogy a német fajú íróknál nem keresik ezt a különbséget. Helyesen, nem találnák meg. De vajon az azonos fajúnak elfogadott alföldi és székely költészet között nincs különbség? Vagy tessék egybevetni egy székely népballadát Kazinczy Ferenc valamelyik beszélyével! Hasonlít-e a kettő csak annyira is egymáshoz, mint Kiss József Szegény Arjé-ja [az] V. László-hoz? Hol a hasonlatosság Mikszáth Kálmán és Petelei István között? A faj azonosságához mérten óriási eltérések, mégis mindannyian érezzük, hogy a magyar irodalom összességébe beletartoznak, sőt, a magyarnak érzett irodalom jellegét a különböző hangoknak ez az összessége adja meg.

      Készséggel elismerem, hogy az irodalmi mű nemzeti jellegét a nyelv még nem adja meg. A belga példa vall rá, hogy a francia vagy flamand nyelv egyaránt szolgálja a belga nemzeti irodalmat. A trianoni világ előtt román, tót és német nyelven is termett nálunk irodalom, melynek szelleme elütött a román, cseh és német irodalomtól. Közös országban, közös életfeltételek mellett közös világnézet alakulhat ki, még az ellenkezés formájában is, mert az, amivel szembeszállunk, azonos azzal, amit mások védenek. S nem különbség, hogy az egyik ekét szorít a markában, a másik boltban eladja. Végeredményben ugyanazon az érdeken osztozkodnak munkájukban, és gyümölcsét közösen abban a mértékben élvezik, amelyet ugyanaz az éghajlat, ugyanazok a gazdasági feltételek és ugyanaz a kormányzat szab meg. Ellenben a kanadai paraszt és a walesi paraszt között az azonos foglalkozás mellett semmi közösség nem mutatkozik. Más a klíma, más a gazdasági helyzet, mások a törvények. És nincs rokonság a chicagói és a londoni húsiparos között, ellenben a kaliforniai marhahajcsár és a kaliforniai bankár lelkileg közelebb áll egymáshoz, mint a kaliforniai bankár a hollandus bankárhoz.

      Ha egy magyar úr összevész egy magyar úrral, párbajoznak. Ha összevész egy magyar munkással, ha teheti, kidobja, pofonüti, ha nem teheti, rendőr után néz. Ha Kaliforniában történik az összeveszés, az indulat mindenképpen bokszra állítja őket szembe. Az idegen szintén rendőr után kiáltana, az odavalónak ez sehogysem fér a fejébe. Ez közös nemzeti vonás, melyet kiérlelt a közös élet, nem a közös származás. És néhány év múlva az idegen is már leveti a kabátját és kiáll bokszolni. Részese lett a közös életnek, ha megmaradt is az idegen származása.

      A másfajta élet keresztültör minden vérközösségen, az azonos élet kiegyenlít mindennemű fajbeli különbséget. Az amerikai irodalmat is az élet más alakulása teszi mássá, mint az európait. Az életnek ebbe a különbözőségébe beleértem nemcsak a jelen, hanem a múlt életét, a történelmet is.

      Nos, hát a magyar zsidó írónak, mint minden magyar zsidónak, közös élete és közös történelme van bármely más származású magyarral. Ugyanaz a nevelése is van. Ugyanabban az iskolában, ugyanabban az életfelfogásban nevelődött. Minden fogalom ugyanazt az értelmezést kapta. Ugyanazon az irodalmi hagyományon nevelődött tartalmilag és formailag. Tinódi Sebestyéntől Arany Jánosig ugyanazt az irodalmi érzéket csiszolta ki lelkében, és Kossuth Lajosról és Rákóczi Ferencről sem vélekedhetik másként. Ha magyar népdalt hall, átérti. Ha magyar tájképet lát, a magáét érzi benne.

      Akarva sem lehet más, mikor ugyanolyanná impregnálódott. Tévetagadva, én nem vagyok magyar, hanem zsidó író. Tessék egybevetni az én zsidó témájú regényeimet akár Zangwillal, akár Shalom Asch-sal! [106] Ezek is zsidók, mint én, de akad-e ember, aki nem látná meg, hogy a háromfajta termék háromfajta nemzetbelié? A londoni és galíciai zsidó nem ismerheti fel magát a magyar író alakjaiban és viszont. Egészen mást fejez ki az angol, mint a német zsidó író munkája, mint a magyaré. Lehetetlen egy kalap alá fogni, hiszen más és más viszonyok között [élő] emberek egészen más bújáról, öröméről van szó.

      Másfelől, képzeljék el, hogy angol író írna regényt magyar témáról! Vajon a magyar zsidó regénye elüt-e annyira a keresztény magyar íróétól, mint ezé az angol keresztényé? Shakespeare olasz drámái nem olaszok, hanem inkarnátusan angolok. Az én zsidó témájú regényeim ellenben zsidók volnának? Az én felekezeten felüli társadalmi írásaim idegenek volnának, mint az angolé, aki megtanult magyarul, és magyar témát dolgoz fel? Ahhoz az idegenséghez néhány ezer kilométer távolság, egészen más nevelésben részesült ifjúság, más történelmi beidegzettség és egészen más előítéletek kellenek, holott én itt nevelkedtem, ugyanazzal a lelkiséggel, amivel a nevelés és szokás minden itt lakót hasonított. Hiába ismerne úgy minden részletet, mint én, a Csatornán túli lelkülettel értékelné őket.

      Mégis van valamely nyelven írt irodalom, mely faji alapon idegen. Említettem már a színes irodalmat. Óriási méretű Amerikában is, de különösen a gyarmatokon. Irodalom, melynek legjelentékenyebb hajtásai nemcsak feketék művei, hanem gettószerűen feketék számára íródnak. Van néger egyetem, mely fekete tudományt teremt a feketék között. Négerek számára kiadott könyvek és folyóiratok. Csak egy sorukat kell elolvasni, és ki van zárva, hogy amerikaiaknak vagy angoloknak néznék. Ez angol nyelven írt néger irodalom.

      Vajon mi teszi azzá? Az előbbi megállapítás mintha igazat adna a faji felfogásnak. Más faj, ugyanaz a nyelv: nem lehet más, mint faji irodalom bármilyen nyelven. A külső hasonlatosság a zsidó esethez veszedelmesen nagy, legfeljebb méreti különbség van: a négert a színéről ismerni meg, a zsidót csak az orráról.

      Valóban ez tenné a különbséget? Tessék egy kicsit böngészni ebben az angol vagy francia nyelven írt néger irodalomban! Nincs egy sor sem, melyben az író vagy költő az uralkodó fajhoz dörgölőznék. Hamis képzet, mikor sopánkodó feketéket látunk: vagyunk oly emberek, mint ti, hát miért néztek barmoknak? Nem tehetünk róla, hogy a bőrünk fekete, azért belül tudunk olyan fehérek lenni, mint ti. Többet értek nálunk, de mi is Isten teremtései volnánk.

      Szó sincs róla. A néger költő sovénül néger. Hangja a felsőbbséges emberé, olyanabb, mint a Hédervári Konté, vagy az íré az elnyomó angollal szemben. Nem revoltál ugyan, de melléje áll és különbnek érzi magát. Büszke a színére és ismeretlen történelmére, melyben régebb kultúrát talál, mint akár az egyiptomi. Az újabb ásatások igazat adnak neki. Egy elsüllyedt, fejlett művészet maradványai tanúskodnak róla, hogy a néger kultúra fejletten és egész népeket átfogva megvolt. A néger mai kultúra ezekhez nyúl vissza, és élesen megkülönböztetve magát az uralkodó fehérektől, kiknek a nyelvét használja, minden egyébre törekszik, csak asszimiláltságra nem. Amilyen egészen más ugyanazon a kávéültetvényen az ültetvényes és a rabszolga világa, olyan egészen más, amit ugyanazon a földön ugyanazzal a nyelvvel a néger író lát és megír. Amit magának kivívni akar, az emberi jog és megbecsülés egyenlősége, de soha, egy pillanatra sem a nemzeti hozzátartozás faji mivoltának elfelejtetésével. Igenis más vagyok, mint ti, és más is akarok maradni. A bőrömmel meg vagyok elégedve, csak a jogtalanságommal nem. Nem azonos akarok lenni veletek, de egyenlő, és ez fölötte demokratikus kevéssel beérés, mert tulajdonképpen különb vagyok, mint ti.

      Sajátságos, talán rejtélyes is, hogy mindamellett az angol irodalom legújabban a legnagyobb érdeklődéssel kultuszt csinál ebből a néger irodalomból, s büszkélkedve vele a nyelv jogán, a magáénak vindikálja. Nem tudja magáévá tenni, noha ambicionálja, ő, az uralkodó nemzet és faj. Az alárendelt, a lenézett és elnyomott faj nem engedi magát bekebelezni. Ragaszkodik az ő más, az ő faji voltához. Az ír költőt, aki angolul versel, hiába tagadná meg a sovén angol irodalom, mégis hozzátartozik. A négert hiába vállalná magáénak, csak akkor tehetné, ha az maga megadná beleegyezését.

      Most már konkludálhatok. Tessék az angol nyelven írt néger irodalom mintájára megállapítani a magyar nyelven írt zsidó irodalmat! Azonos-e, hasonlatos-e, nem az ellenkezője-e? A magyar zsidóságnak megvan a dicsőséges régmúltja, de történelmének, mióta őshazája elveszett, [el]ismeri azt a nemzeti történelmet, amelynek nyelvén beszél. A magyar zsidó igen keveset tud a zsidó történelemről, de a magyarban otthon van, mint bárki más. Irodalmában azonosítja magát a nemzeti irodalmi formákkal, hagyományokkal. Panasza, ha megérződik irodalmában, hogy másnak nézik, pedig magyar. Ami külön hangot és színt a maga sajátosságai révén az irodalomba visz, nem erősebben elütő, mint a székely hang a dunántúlitól, az alföldi íróé a hegylakóétól, a somogyi kiejtés a palóctól. Semmiképpen sem olyan különbség, mint a kávéültetvényes és a rabszolga közti. Ugyanannak a fának egyforma levelei vannak, de nem egyaránt zöldek és nem egyformán sárgulnak. A tanyai élet egészen más, mint a városi, mégis magyar mind a kettő. És Budapest hasonlíthat Párizshoz is, mégis magyar marad, és nem válhatik franciává. S magyar marad a kassai ember, akár száz év múltán cseh nyelvre fogva is, ugyanazon belső erőnél fogva, mely a legkülönbözőbb életfeltételek és foglalkozások mellett együtt tart magyarnak várost és falut, hegyet és síkot, svábot, rácot, kunt, besnyőt.

      Ez az erő pedig nem más, mint a belső tudat és a már tudattalanná vált elhatározás: magyar akarok lenni és nem engedek a magyarságomból. Amíg a zsidóság magyarnak vallja magát, addig az is. S ha magyar nyelven írt idegen irodalmat akarnak látni, hiába keresik a zsidó írók munkájában. Ahhoz fordítások kellenek, de nem magyar zsidó tollából, hanem lehetőleg négerektől.

 

(In: IMITÉ. Bp., 1929. 53-62. old.)

 

      106. Israel Zangwill (1864-1926) Amerikában élő angol zsidó író volt, a cionizmus jelentős személyisége. Regényeiben és színdarabjaiban a zsidóság társadalmi problémáival foglalkozott. Schalom Asch (1881-1957) lengyel zsidó írót és költőt a lengyelországi kisvárosokban élő zsidóság életét bemutató elbeszélései tették ismertté. Az elsők közé tartozott, aki az irodalomban zsidó szemszögből vizsgálta a kereszténységet.

EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Irodalom < > Újságíró-mesterség