EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Stella A.: Hetvenéves Kóbor T. < > Idegen irodalom
Irodalom
___________

 

 

Írókat szólaltatnak meg az irodalmi pangás problémájának megvilágítására. Ebbe az érdekes kórusba nem akarok bevegyülni, mert hiszen természetes, hogy mostanában senki sem keresi az igazságot, csak azt vitatja, hogy neki van igaza - nem mint írónak, hanem mint politikusnak.

      Mint publicista ezt a kérdést is csak mint társadalomgazdaságit akarom megvilágítani. Az egyik oldalt úgyis csak az írók megélhetése érdekli, mikor úgy találja, hogy vannak kövér nemzetietlen és sovány nemzeti írók. Talán, ha az optikai csalódásoktól megtisztítom a kérdést, az irodalmi probléma vitatóinak ez a csoportja is meg lehet elégedve.

      Az optikai csalódás veleje az, hogy ma úgy rémlik nekünk, mintha a magyar irodalmat a könyvolvasó publikum révén a könyvkiadó pénzelte volna. A könyv honoráriuma csak a háború alatt számított valamit az író büdzséjében. Aranykonjuktúrája volt akkor a könyvkiadónak és a könyvírónak is, mert tömérdek könyv kellett a frontnak, s az itthon maradottaknak is a könyv volt a legolcsóbb szórakozásuk. Az irodalomnak azonban ebből a konjuktúrából nem volt haszna. Ne sértődjenek meg sem a kivétel, sem a szabály, melyet a kivétel megszorít - de a háborús könyvpiac gazdagsága egyszersmind az irodalom szegénységét bizonyította. Iparművészeti termelés folyt a publikum szája íze szerint, de nem irodalom, mely ennek a rettentően nagy időnek a lelkéből fakadt volna. Azok a jó írók, akik ma hallgatnak, a háború alatt sem igen beszéltek. Másod- és harmadrendűek vetették magukat a konjuktúra kihasználására, és jól megéltek belőle.

      Ezzel a közvetetlen múlttal összehasonlítva, az irodalom ma csakugyan nem jut kenyérhez, mert megszűnt a könyv tömegtermelése. A természetes összehasonlításnak azonban a háború előtti viszonyokkal van jogosultsága: akkoriban pedig az író éppoly kevéssé élt meg a könyvből, mint manapság. Harminc esztendőn belül nem hiszem, hogy volt tíz író, aki könyvei után élt és dolgozott volna. Az úri életű írók többsége színpadi író, és ezeknek többsége szintén iparművészetet csinált és nem művészetet. Az írók nagy többsége még a cigarettaköltségeit sem kereste meg a könyvei kiadása útján. Miért keresnők hát megélhetésüket ma a könyvkiadás terén, holott ezen a téren az ismert okoknál fogva sohasem találjuk meg?

      Ellenben minden mesterséges fölsegítő akció fölöslegessé válik, ha föllengzés nélkül azt nézzük, miből élt az író eddig. Nem a könyvpiacból, hanem az újságból. Az újság tárcákat és regényeket közölt, és mind többet fizetett az íróknak. Ez a honorárium ma minimum három-ötszáz korona cikkenként, amivel minden író megkereshetné az élete minimális költségét, ha az újságnak helye volna a szépirodalom számára. Ebből élt az író eddig is, a könyv kiadása már csak szuperhonorárium volt, s ha nem akadt kiadó, hát ezzel a csekélységgel az író nem lett szegényebb. Ellenben a folytonos munkaalkalom frissen tartotta alkotó erejét, és a napi szükséglet mellett tudott valamelyest magának, azaz az igazi irodalomnak is dolgozni.

      Ha tehát komoly az irodalmi kérdés és meg akarják indítani az irodalmi folyamatot, meg kell adni azt a lehetőséget, amelyet meg nem adni ma már gazdasági ok nincsen. A napilapoknak ma hat oldalra való papirost adnak. Ha megtoldják akár csak még két oldallal, az írók visszakapják tárca- és regényírói keresetüket.

      Nem volna ez lehetséges? A hatoldalas lapnak nem a papírhiány az oka. Ahol hat oldalt lehet kapni, ott szívesen eladnak nyolcat is. Senkinek semmi kára belőle nincsen, legkevésbé az újságkiadóknak, akiknek legnagyobb csapása a kicsi lap, mely éppen csak arra elegendő, hogy minden kiszoruljon belőle. Ellenben megint csak optikai csalódás, hogy az olvasás is megcsappant volna az írással. Soha annyi olvasó embert, mint most. A villamoson, az utcán járva-kelve, ebéd közben, tán még álmukban is - az emberek olvasnak. Olvasnak drágán és rosszat, adnak húsz és ötven koronákat egy-egy kis füzetért, s nem kapnak benne semmit. A sajtó eddig is megvédte az irodalmat a publikum szegénységétől - adván neki szépirodalmat azon a pénzen, amelyet szépirodalom nélkül is elköltött. A publikumnak talán nagyobb jótevője volna a papírkvantum emelője, mint az írónak. Denikve, ha komoly az igyekezet, igen egyszerű a megoldás.

 

(Az Újság, 1920. október 10. 1. old.)

EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Stella A.: Hetvenéves Kóbor T. < > Idegen irodalom