EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Komlós A.: Zsidókérdés < > Nagy E.: Bölcs ember
A Parnasszus tetején
___________
SZILÁGYI ÖDÖN

 

 

      A higgadt okosság jellemzi Kóbor Tamás minden írását, akár szépirodalom, akár publicisztikai írásmű legyen az, és talán nem állítunk túlságosan merész dolgot, ha azt hisszük, hogy ennek a higgadtságnak és okosságnak nagy szerepe van abban, hogy Kóbor olyan merész vonalban, olyan akadálytalanul jutott fel a Parnasszusra.

      Hogy miképpen? Azt már ő maga mondja el:

 

      - Tizenkilenc éves koromig - kezdi Kóbor Tamás - eszem ágában sem volt, hogy író legyek. A Magyar Általános Hitelbankban voltam tisztviselő, de nem nagy eredménnyel működtem ezen a pályán. A döntő lökést az irodalom múzsája felé a bankigazgatóm adta akkor, amikor határozottan kijelentette, hogy én vagyok a világ leghanyagabb tisztviselője. Ez a minősítés nem fájt nekem, sőt, hízelgett. Tudtam ugyanis, hogy az újságíró egyik kvalitása a hanyagság. Egy pillanatig sem kételkedtem tovább ezután, hogy a többi újságírói jó tulajdonság is megvan bennem.

      Ekkor már eléggé ismertem az írókat sógorom, Kiss József révén, aki, amikor megalapította A Het-et, leszerződtetett lapjához. Én mindenesetre vállaltam a megtisztelő megbízatást és elhatároztam, hogy megpróbálom az írást. Biztosra vettem, hogy sikerülni fog.

      Von pick auf a generálisságon kezdtem, még mielőtt az első cikket megírhattam volna. A kéziratok behajtásában én helyettesítettem Kiss Józsefet. Már az első számtól kezdve állandó rovatom lett a mások által megígért, de soha el nem készült cikkek megírása. Idővel ez lett a leggazdagabb rovata a lapnak.

      Több mint fél tucat ilyen munkatársunk volt, Ambrus Zoltán-nal, Tóth Bélá-val és Keszler József-fel az élén. Ezek hétről hétre szorgalmasan és határozott biztonsággal elfelejtették megírni a cikkeket és a novellákat. Lapzártakor mit tehettem egyebet, minthogy teleírtam a lapot. Ha a novella-irodalom írói megbízhatóbbak lennének, akkor belőlem sohasem lett volna író.

      Szóval, sikerrel debütáltam A Hét-nél. Egy pillanatig sem haboztam és örökre szegre akasztottam a hivatalnokoskodást. Húsz éves koromban, telve fiatalos lendülettel és ambícióval, átvetettem magam a napilapok terepére. [101] Első komolyabb tárcáim a Magyar Hírlap-ban, a Pesti Napló-ban, majd később a Pesti Hírlap-ban láttak napvilágot. Ezeknél a lapoknál már olyant írtam, amiket mások is szívesen megírtak volna helyettem. Pláne akkor, amikor minden átmenet nélkül hirtelen vasárnapi tárcaírója lettem e napilapoknak.

      Akkoriban a tárca felett díszelgett a vezércikk, és csak egy vastag fekete vonal választotta el őket egymástól. Rövidesen átléptem ezt a határvonalat is és - magam sem tudom, hogyan - ott vagdalkoztam a tollammal a publicitás mezején. Ma már habozás nélkül és őszintén bevallom, hogy minden kellő készültség nélkül kerültem erre a díszes helyre.

      Mégsem történt semmi baj, sőt, azt hiszem, hogy úgy a publicisztikában, mint a tárcairodalomban sikerült valami újat hoznom.

      Sok-sok év után Gajári Ödön megindította Az Újság-ot, ahová rövidesen én is leszerződtem. Ekkor megint megismétlődött velem az, ami A Hét-nél történt. Szükség volt rám és kilószámra kellett írnom a cikkeket mások helyett.

      Azóta, hála Istennek, még mindig itt vagyok és sajnos, még mindig szükség van rám.

      Befejezésül elárulom, hogy nekem van Magyarországon a legrosszabb és legolvashatatlanabb írásom. Nincs ember rajtam kívül, aki el tudná olvasni. Azaz, hogy mégis. Találtam egyszer egy derék szedőt, aki valahogy mégis nagy nehezen ki tudja silabizálni a krikszkrakszaimat. Nem is engedtem el magam mellől azóta ezt a kiváló „írástudó” embert, és magammal cipeltem, ahányszor nyomdát változtattunk.

 

(Délibáb, 1928. május 19. 12-13. old.)

 

      101. A jelzett életkor nyilván tévedés, hiszen Kóbor Tamás az 1890-es évek elején, tehát huszonöt esztendős kora táján lett a nagy, budapesti napilapok munkatársa.

EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Komlós A.: Zsidókérdés < > Nagy E.: Bölcs ember