EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Válasz Syrionnak < > Szilágyi Ö.: Parnasszus
Beszélgetések a zsidókérdésről
___________
KOMLÓS ALADÁR

 

Kóbor Tamás

      Ha egyszer megírja valaki - meg kellene már írni -, mit adott a zsidó szellem a magyar műveltségnek, a magyar irodalomnak: beszélni kell majd Kóbor Tamásról. Ő hozta Magyarországra a 90-es években - Bródy Sándorral együtt - a nagyvárosi realizmus-t. (Petelei István a kisváros, Gárdonyi a falu realizmusát.) ... Míg beszélgetünk, a szavai hangsúlyában, a formulái bizarr kiélezettségében, a mondatai sajátos ritmusában is érzem a zsidót. A külseje pedig: hosszú orr, még nagyobb homlok, s a borotvált arcon a szomorúságnak és mosolynak különös keveréke - sajnos, az arckifejezések árnyalatait semmiféle nyelv nem tudja pontosan megnevezni. Rövid lábak, vékony, gyermekes ujjak s egy hatalmas koponya, a szembenállónak az az érzése, hogy ez a folyton gondolkodó lény kicsit gyámoltalan lehet a fizikai világban. Kívül-belül milyen zsidó ez az ember! Mintha egy bölcs régi rabbi állna előttem, valami elfeledett északi kisvárosban...

      A beszélgetés pedig így folyt le:

      - Zsidókérdés? - mondta Kóbor. - Nem akceptálok semmiféle zsidókérdést.

      Mikor aztán újból, pontosabban megmondtuk, miről van szó, így felelt:

      - Hát, kérem. Tessék, írja, majd diktálom!

      És azonnal, minden fennakadás nélkül diktálta a következőket:

      - „Minden társadalmi és politikai kérdés nem az elméleti igazságok, hanem az érdekek szerint igazodik. Az érdek felvet kérdéseket, amiket az igazság nem vetne fel;”

      - Pontosvessző - szakította meg önmagát Kóbor.

      - „...az igazság felvet kérdéseket, amelyeknek az érdekek nem rendelik alá magukat. Ez a világ természetes folyása. Ebből a szempontból mint zsidó, akceptáltam a zsidókérdés felvetését, mikor a recepcióról volt szó; a zsidóság érdeke volt, hogy e kérdés az ő javára rendeződjék, amint a rendezetlenség hátránya volt. Felvetette akkor a kérdést a magyar nemzeti politika az elismert igazság alapján. Találkozott ez az igazság a zsidó érdekkel: tehát lelkesedéssel felkaroltuk.”

      - Új bekezdés - fűzte közbe Kóbor.

      - „Ma a helyzet ellenkező. Felveti az antiszemita igazságtalanság és elébe áll a zsidó érdek. Soha az antiszemitizmus, még ha igaza volna is, nem fog bennünket az igazság szent nevében arra bírni, hogy lemondjunk magunkról vagy szerzett jogainkról. Az egyezkedés kilátástalan, a harc kilátástalan. Ezért én mint zsidó soha nem venném fel sem a kapacitálást, sem a verekedést az antiszemitizmussal. Ellenben védem a magam élet- és polgárjogát azon a téren, ahol legyőzhetetlen vagyok; jobban mondva: ahol a legyőzetés kísérlete sem történhetik meg, ez pedig az állampolgári jog tere. Még a legvadabb fajvédő politika sem meri mondani, hogy a zsidóságot fosszák meg az állampolgári jogoktól. Hiszen az ellenforradalom semmi korlátot nem ismert, minden üldözést, minden jogfosztást elkövetett, de a zsidók egyenjogúsításáról szóló törvényhez nyúlni esze ágában sem volt. A mostani Eckhardt-féle javaslat...”

      - Ugye, Eckhardtnak hívják azt az urat? - szólt közbe megint, mosolyogva önmagának Kóbor. [100]

      - „...is csak odáig megy, hogy a zsidóságot nemzeti kisebbségnek akarja deklarálni, s így adni meg minden állampolgári jogot. Szintén nem megy odáig, hogy jogtalanná tegyen bennünket.”

      - Új bekezdés - hangzott ismét. Aztán megint folytatja simán és biztosan.

      - „Ebben az értelemben a zsidóság jogvédelme szempontjából a zsidóság sohasem ismerheti el kérdésnek azt, amiről az álláspontja csak az lehet, hogy ami benne kérdés volt, 1868-ban megkapta a megoldását. Mihelyt ismét kérdésnek akceptáljuk a régi megoldás mellett a zsidóügyet, már letértünk a res iudicata elvéről, már elismertük, hogy a régi megoldás hatálytalanná vált. Nem látom át, hogy érdekünk rovására miért kövessük el ezt a merényletet a józan ész és minden közjogi elmélet ellen.”

      - Új bekezdés - diktálta Kóbor.

      - „Természetes, ha mások felvetik, nemlétezőnek nem tekinthetjük, de a tudomásulvétel mellett akceptálnunk már nem kell. Védekezem a kérdés ellen, de nem akceptálom zsidókérdésnek. Ragaszkodom jogaimhoz és kimutatom, hogy Magyarországon jogomhoz való ragaszkodásommal a magyar nemzetet erősítem, mert a zsidókérdés megoldása liberális volt a zsidók szempontjából, de hasznos és nemzeti volt, és az ma is Magyarország szempontjából. Minden zsidó küzdelemben részt veszek mint magyar ember, sem kisebb, sem nagyobb mértékben, mint azt más vallású magyar teheti.”

      - Magyar, azt húzza alá! - kér Kóbor.

      - „Ez szól a kérdés politikai természetéről.”

      - Új bekezdés - utasít ismét.

      - „Társadalmi természetében pedig a zsidókérdés nyilván nem más, mint antiszemitizmus. Itt egyénileg ugyanarra a liberális álláspontra helyezkedem, mint minden társadalmi kérdésben. Sem törvénnyel, sem diktatúrával, sem erkölcsi parancsolatokkal nem lehet valakit vagy valakiket eltiltani attól, hogy valakit gyűlöljön vagy csak ne szeressen. A zsidótól való idegenkedés valóban minden korban és minden országban megvan, és megvolt nálunk is a mostani idők előtt is, a liberalizmus legvirágzóbb korszakában. Az én korombeli emberek ne felejtsék el, mennyi panaszunk volt [a] hatóságok irányában is az antiszemitizmus dolgában! Ne felejtsük el, hogy állami hivatalra, tanárságra, tanítóságra pályázván hányszor ütközött a zsidó aspiráns a kikeresztelkedés csendes vagy hangos kikötésébe. Az antiszemitizmus érzés és gusztus dolga, nem kellemes nekünk, de nem lehet sérelem tárgya. Ha közjogi térre, jogfosztásra nem kerül a sor, tűrnünk kell, mint ahogyan minden averziót mindenkinek tűrnie kell egyesek részéről, mikor egyeseknek szól. Ettől a zsidóság sosem fog szabadulni, de ezen a zsidóság túlteheti magát. Akinek nem tetszik az orrom, annak az orra alá nem tolom a magamét.”

      - Hát kész - szólt Kóbor, rámnézett, a cigarettavéget betette a hamutartóba és új cigarettára gyújtott. Mintha azt fejezte volna ki ezzel, hogy a kérdés itt végigégett, rágyújthatunk valami másra. Úgy látszik, valami titokzatos harmonia praestabilita van Kóbor gondolkodása és a cigarettái közt.

      Persze a mi cigarettánk még nem égett végig.

      - Főszerkesztő úr csak arról a zsidókérdésről beszélt - szóltunk -, amely Főszerkesztő úr szerint sem kérdés: arról, hogy egyenjogú állampolgárok maradjunk-e vagy sem. De vannak olyan kérdések, amelyek valóban kínoznak bennünket, a zsidóság azokra is választ vár Öntől, Főszerkesztő úr.

      - No, mik azok? - nézett ránk kíváncsian Kóbor.

      - De hát hiszen más problémákkal is szembekerülünk az életünk során, mint hogy mi lesz a jogainkkal - feleltük. - Tudni akarjuk például azt is, mi értelme van annak, hogy még azok a zsidók is, akiknek a vallása már semmit sem jelent, ezer üldözés közt is ragaszkodnak a zsidó voltukhoz.

      - Hát a zsidó népben sok értékes tulajdonság van. Épp ezek által vagyunk értékesek a magyarság számára is.

      - Ha a sajátos zsidó tulajdonságaink tesznek értékessé bennünket, nem gondolja-e, Főszerkesztő úr, hogy akkor tenni is kellene valamit ezeknek a tulajdonságoknak a megőrzéséért?

      Kóbor elmosolyodott. Észrevette a kérdések irányát.

      - Hát próbáljuk meg nem őrizni! Határozzam el, hogy én ki fogom egyenesíteni az orrom! Ugye, hiába volna?... De azért még nem kell új gettót csinálni!

      - Egy közösségnek mégis szüksége van tudatos célkitűzésekre. Nem bízhatjuk magunkat vakon a külső hatások véletleneire. Tudnunk kell, mire törekedjünk: beolvadásra-e vagy az egyéniségünk megőrzésére.

      - Ezzel a kérdéssel én nem foglalkozom. Annyi más kérdés van, erről én nem akarok gondolkodni. Nem nyilatkozom róla.

      A pár perccel előbb még diadalmas folyékonysággal és biztonsággal diktáló Kóbor megakadt.

      - Én magyar állampolgár vagyok - folytatta aztán megint -, ragaszkodom a jogaimhoz, és ha megvan is a magam véleménye egy s más kérdésről, én gazdálkodom ezekkel a véleményekkel és megfontolom, mikor mennyit mondjak el belőlük. Minek? Úgysem győzök meg senkit. Egy vélemény: egy élet históriája - hát a magáévá tehetem én az én életem történetét? Ugye, nem? Hát akkor minek? ... Örülnék, ha az egész beszélgetésünkből sem írna meg semmit.

      Zavartan és álmélkodva jöttünk ki. Kóbor egyik legkitűnőbb képviselője a magyar zsidóság egyik irányzatának. Miért kell, hogy ilyen hamar megrekedjen egy ilyen mélységesen zsidó, jóhiszemű és okos ember fölényes biztossága? Miért kell, hogy erőszakkal megállítsa működő agyát, miért nem beszélhet büszkén és nyíltan, miért kell méltatlan elhallgatások és ellentmondások közt vergődnie valakinek, aki talán előgondolkozó és útmutató lehetett volna?

 

(Múlt és Jövő, 1926. 3. sz. 93-94. old.)

 

      100. Eckhardt Tibor (1888-1972) ügyvéd, majd országgyűlési képviselő. Az Ébredő Magyarok Egyesületének elnöke, a Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Párt egyik vezetője, 1932 és 1940 között pedig a Független Kisgazdapárt elnöke volt. 1934-35-ben a Gömbös-kormány népszövetségi megbízottja. Az angolszász orientáció híveként amerikai emigrációban halt meg.

EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Válasz Syrionnak < > Szilágyi Ö.: Parnasszus