EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Syrion: Kóbor Tamás < > Komlós A.: Zsidókérdés
Válasz Syrionnak
___________
KÓBOR TAMÁS

 

 

Meglepve és meghatva olvastam, kedves Syrion, rólam szóló cikkedet. Hát te még látsz engem? Kibújsz az életed büszke szentségéből, hogy a magamét magyarázd? És feltűntem neked? És gondolkoztál rólam? Rendszert csináltál arcom fintoraiból, s nem arra lyukadtál ki: ördög vigye a gondolkodást, az ember mihelyst megismer valakit, elveszít egy jó barátot?

      Köszönöm, barátom. Megdöbbentett minden sorod. Ilyennek kell lennem írásaimban, mert nem ismerek magamra az arcképben. S kérve kérlek, ne érjen el veled szemben is a tragikum. Az a fátumom, hogy én, aki mindent komolyan mondok, minden mondásomhoz hozzá kell tennem: ez nem irónia, mert azt hiszik, hogy gúnyolódom. Csakugyan azért tartom hűnek a rólam való képet, mert nem ismerek rá a magaméra. Az ember nemcsak nem hallja, hanem nem szagolja és különösen nem látja magát jól. A minap a szabómnál láttam meg először a tarkómat. Azt hittem, idegené. Egy évvel ezelőtt ugyancsak a szabói hármastükörben láttam meg a profilomat. Azóta sem nézek dupla tükörbe. Megundorodtam tőle, s nem értem, mit csinálnak azok, akik akarva-akaratlanul oldalt néznek rám?

      Amiért írásodra írásban reflektálok a nyilvánosság komolyságával és a póztól való félelem nélkül, ez cikked befejező mondata. Ellenségeimről és irigységről szólsz, dühről és tehetetlen tombolásról. Itt meg kell szólalnom, mert különben olyan vonással gazdagodnék arcképem, amelyet én hazudnék hozzá, s nem te raktad volna belé. Ellenség? Irigység? Düh és tombolás? Nem, barátom, a méltatlan elnyomatás, az el nem ismertetésnek fájó és szörnyen vádoló szenvedését csak annak van joga viselni és mutatni, akin meg is látszik, s azon felül igaz is. Vannak, nem is olyan távol a mi baráti körünktől, akik nincsenek ott, ahol érdemük szerint lenniök kellene. Vannak, akiknek fejéről, míg költői álmot látnak, sihederek lelopják a babérkoszorút. De én?

      Világosan és nyugodtan nézek végig pályámon. Sohasem álltam az utolsó sorban és senki meg sem próbálta, hogy oda küldjön. Az úgynevezett népszerűtlenség? Nem ismerem. Ez nem emberi számítások, mellőzések, machinációk s egyéb ilyen individuális mesterkedés produktuma, hanem a természetszerű valóságé. A dolog úgy áll: az embernek van valami mondanivalója, ami vagy talál az általános felfogáshoz, vagy nem. Ha talál hozzá, népszerű lesz, ha nem: akkor erről a dicsőségről le kell mondani. S legyen az illető nem az én kisebb körű és kaliberű fajtámból, hanem a Baconok és Spencerek családjából: idegenszerű lehessen ő maga, de a nagyközönségnek ne legyen jussa őt magától idegennek éreznie: ezt nem lehet igazság szerint megkövetelni. Aki pedig büszkélkedik az eredetiségével, s amellett jajgat és panaszkodik, hogy nem bánnak vele úgy, mint aki külön útját járja, annak egyszerűen nincs joga számot tartani a népszerűségre, ha pedig teszi, nincs joga a maga külön útjához.

      Ellenségről, gyűlöletről sem tudok. Vannak, akik gyűlölnek, vannak, akik megfojtanának egy kanál vízben. Pályámra nem voltak hatással, s nem tudom átlátni, mért volnának azok alávalók, akiknek nem tetszik sem az orrom, sem a nyelvem. Hiszen azért ellenségeim, mert amit én mondok, azt kárhoztatják, ahogy mondom, azon felháborodnak. Nem volna módom nagyra tartani a tapsot, ha nem ugyanolyan morális tartalmúnak ismerném föl a pisszegést.

      S most hadd csináljam meg eddigi munkám mérlegét. Nem vagyok képes magamat mártírnak érezni, nem tudom felfedezni a hiányzó babérokat és jutalmakat. Irodalomban a legjobb újságok ideadták nekem legjobb hasábjaikat. Politikában egy egész orkesztrumot bocsátottak rendelkezésemre. Ott vagyok, ahová kevesen jutnak, s hozzátehetem: mindenütt ott vagyok, ahová jutni akartam, s csakis ott nem vagyok, ahová úgysem mennék. Nem tudok szentimentáliskodni, hogy az irodalmi társulatok tagválasztó ülésein sohasem buktam meg. Tudják vagy megérzik, hogy nem vagyok tagember. Irtózom az egyesülésektől, az alapszabályoktól, az olyan törekvésektől, amelyeknek jelszava és természete: viribus unitis. S azonfelül: aki pompázni akar, mint büszke orchidea, az ne rakja zsebre a szende ibolyának szóló dicséretet. Nagyon természetesnek találom, hogy aki ilyen elismeréseket vár, az jelentkezzék értök. Én nem vagyok táncos kisasszony, aki várja, hogy táncra hívják, de amellett úgy tesz, mintha kitűnően mulatna. Én olyan kislány vagyok, aki nem megy bálba.

      Nekem ellenségeim nincsenek és nem vagyok félreismert, én nem vagyok elnyomott, nekem a nemzetemmel szemben sincs követelésem. Mondhatatlan hálát érzek azért, hogy lelkileg elszigetelve, gondolkodásommal mindig szögletekbe ütközve, érzésemmel a közérzéseket sértve, békén és gyarapodva tudok élni. Eszembe jut most Czövek, aki írás közben rosszul érzi magát, mert fél a mosolygásomtól. [99] Ne féljen tőle s ne lássa ebben az írásomban a saját magam lekritizálását. Másoknak talán joguk van az önkritikára, nekem kötelességem. Mert minden írásom másokat akar megértetni másokkal. Ennek pedig morális és tudományos előfeltétele, hogy megértsem legalább én önmagamat.

      Odáig azonban már nem megyek, hogy a magam [három hete bemutatott első szín]darabját magam kritizáljam. Sajnálom, hogy mások sem mentek odáig. Volt róla impresszióm; hála Istennek, már nincsen. Mikor készen volt, undorodtam tőle. Aztán a próbákon megszerettem. Komoly művészek, érzékeny művésznők hihetetlen lelkesedéssel, odaadással, szinte fizikai kínokat vállalva az idegenszerűséggel való birokban, foglalkoztak vele. S akkor megint hidegen szemben álltam önmagammal: nincs okom lenézni azt, amit ezek érdemesnek tartanak arra, hogy különös ambíciójukra méltassák. És soha azelőtt nem láttam őket, semmi kapcsolatom velök, a színházukkal, a direktorukkal nem volt. Jöttem, mint idegen, s nem vagyok többé idegen. - S én ellenségekről panaszkodjam? Ennyire hiú nem vagyok!

 

(A Hét, 1910. november 13. 732-733. old.)

 

      99. Czövek Hajó Sándor (1876-1944) színműíró és kritikus írói álneve volt. Ugyancsak A Hétben bírálta Kóbor Tamás drámáját; az utalás erre vonatkozik.

EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Syrion: Kóbor Tamás < > Komlós A.: Zsidókérdés