EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Kóbor körkérdés-válaszai < > A bolsevizmusról
Szociológusok
___________

 

 

A világért sem akarom A Het-et bírói szereppel belelovalni a szociológusok háborúságába. [79] A bíró is ítéletével az egyik fél mellé kerül, s az elfogultság amúgy is elég nagy. De amivel mégis foglalkozni érdemesnek látszik, éppen az a különös, merőben magyar jelenség, hogy a mi tudósaink a legjobb hiszemmel s a legnagyobb elfogulatlansággal nyakig benne ülnek abban az előítéletes miliőben, amelyet tudományosságuk magaslatáról annyira lenéznek, s amelyet működésükkel magukhoz emelni akarnak.

      Megalakult a Társaság egy óriási elme, a Pulszky Ágosté körül. [80] Magyarország egyetlen gondolkodója, aki tudományosan tudott felfogni mindent. Még a pártpolitikát is. A legszélsőbb és legszerencsétlenebb kormánypolitikus volt, kitéve gyűlöltségnek, aljas és kegyetlen támadásoknak. De őt ezek a támadások nem bántották soha. Mosolygott rajtuk, s azért cinikusnak tartották. Pedig hát csak tudós volt, s átlátta és természetesnek tartotta, hogy ha ő ilyen politikus, vele szemben a többi sem lehet más, mint amolyan. A többiek az elv nevében mindent megengedtek maguknak, de ha a másik elv velök szemben is megengedett magának valamit, akkor sírtak vagy moraliter felháborodtak. Hogy ez milyen durva, az milyen embertelen, amaz milyen gonosz, igazság pedig semmiben nincs. Az egyetlen Pulszky tudott Magyarországon a gondolkodásnak akkora magaslatára emelkedni, ahonnan saját magát is lent látta egy sorban, egy matériából a többivel, minthogy lehetetlen, hogy egy kor és ország emberei közül éppen csak egyetlen egy legyen más matériából: az Én.

      A legvilágosabb elme, mely az életet a maga nagyszerűségében tudta áttekinteni, ismeretlenségeit hozzá tudta mérni az ismeretek atomjaihoz, politikai álláspontjával a legkicsinyesebb malomalattisághoz tudott csatlakozni. Mit gondol Jászi Oszkár: a Szabadelvű Párt akkori programja megfelelt egy Pulszky Ágost szabadgondolkodásának? A Bánffy helységnév-magyarosítás, [81] vagy a Széll Kálmán formulája [82] megtöltötte-e lelkét és eszét ennek az embernek? Mint gondolkodó, hogy lenézte ezeket a kicsiségeket, amelyekért mint képviselő szembeszállt egy ország haragjával!

      Az életet elválasztani a gondolkodástól: ez a tudományos működés alapföltétele. De hányan képesek erre? Sajátságos, hogy a mai szociológus tudósok mind a Pulszky Ágost iskolájából kerültek ki, de éppen ezt az alapvető képességet nem tanulták meg tőle. Ők az életnek minden apró-cseprő dolgaiba beleviszik egész tudományosságukat. A legnagyobb tudós is komolyan átnézi az étlapot, de nem a tudománya arzenáljával. Ám a mi szociológusaink az étlapot is szociológusan tanulmányozzák, s ezért keverednek bele az aktuális életbe, mikor tudományos munkát végeznek.

      Avagy nem így van? Különös érdeklődéssel olvastam Jászi Oszkár beszédét, melyben kifejti, hogy a társadalmi tudománnyal - ő máris szűkebben szociálpolitikának nevezi - foglalkozva lehetetlen a gyakorlati politikától való teljes tartózkodás. Fejtegetéseit az egész Társaság tapsoló helyesléssel fogadta. Tehát ezt a fejtegetést kell a mi szociológusaink elismert igazságának tekinteni. A szerint működnek is, és éppen ennek következtében, anélkül, hogy tudnák, elhagyták az igazi tudományosságot és tévedtek a mindennapos élet kicsi érdekszféráiba s akaratlanul a politizálásba.

      Mit gondol Jászi: nagy eszmék összeütközése-e a negyvennyolcas és hatvanhetes politika harca? Tudomány magaslatáról nézve nem szánalmas szőrszálhasogatás-e, a színvakok összeveszése-e az a harc, amely mégis három évtizedet foglalt le magának az ország politikájából? A szociológus tudomásul veszi a harcot, de a maga tudományos igazságát nem keresheti sem az egyik, sem a másik táborban. A szociológus lehet függetlenségi vagy hatvanhetes, de nem a tudományos meggyőződése alapján, hanem mint polgár, mint politikus, mint újságolvasó. De íme, a szocializmus nagyon elhatalmasodott nálunk, s a magyar szociológusok többsége a szocializmus irányában gondolkodik. Tudományos szemmel nézve a burzsoá felfogás és a szocializmus vetélkedése sem jelentősebb, s a tudományos igazság megállapítására éppoly kevéssé alkalmas, mint a közjogi harc. Valamint a szociológiai igazság nem kereshető sem a 48-ban, sem a 67-ben, azonképpen nem található ennek a parciális ellentétnek sem valamelyik oldalán. S megint csak ismételnem kell: szociológus lehet szocialista, de a szociológia nem lehet szocializmus. Az élet küzdelme csak egyoldalúságokat, pártokat ismer, de a tudomány nem állhat soha valaminek az egyik oldalán. A mai társadalmi rend harca a szociálizmussal csak matériája a tudománynak, de nem a tudomány. S Jászi Oszkár, ez a kiválóan világos fő csak azért mondhatja szinte axiómaszerű egyszerűséggel, hogy a tudomány nem mellőzheti a gyakorlatiságot, mert a magyar szociológia nem emancipálódott annyira a gyakorlati élettől, hogy híveinek, művelőinek közéleti gondolkodását és törekvéseit magától elválasztani tudta volna.

      Őket a szocializmus, mint a fejlődésnek felsőbb foka, magához lelkesítette. Az életben egy lépést előre téve azt hiszik, hogy a tudományban tettek egy lépést előre. Pedig a tudománynak a szocializmus nem jelent többet, mint a burzsoázia. Erő, törekvés, mint a másik, forradalmi karakterű, mint a másik volt, le fog higgadni, mint amaz, és szüli a maga újabb forradalmi gyermekét, mely ellene fog törni. Szocialistának lenni nem tudományosabb, mint feudálisnak lenni. Ez csak liberálisabb lehet, humánusabb, szebb, de a tudomány nem nézhet ezekre az ornamentális megkülönböztetésekre, neki az egyik éppoly harcoló erő, mint a másik, s ő csak a törvényt kutatja, mely a harc menetéből kiderülhet.

      A törvény, a tudományos törvény: nemcsak lehetséges a gyakorlati élettől való teljes tartózkodás, de tudományosan lehetetlen a vele való érintkezés. Hiszen a mostani megnyilatkozások élesen megvilágítják ezt. Jásziék kevésbé tudományosnak látják Gratzékat, mert ezek kevésbé szocialisták. [83] A gyakorlati élet most már belevitte lelkükbe az eretnek fogalmat. A tudomány: kutatás, ők pedig egy eredményhez kötik magukat, nemcsak céljuknak, hanem kötelességüknek vallják, hogy ezt elérjék. Nemes intenció vezérli őket: a szenvedő emberiség megváltása, a jog terjedése, az igazság győzelme. Ám ezek a nemes emberek törekvései, a tudományé soha. A tudomány eredményeinek megvannak a gyakorlati kihatásai, de a tudományos munka pogány, szinte embertelen közömbösséggel mellőzi a következményeket. Mi köze az igazságnak a munkások sorsához? Kepler törvényei felforgatták a világot, de Kepler e törvényeket megállapította, édes keveset törődve azzal, amit megismerése a világgal csinálni fog. Az újkori tudomány megölte a középkort s teremtette a mai halálraítélt, égbekiáltó igazságtalanságokat. De nem célképpen érte el ezt az eredményt, különben nem is érte volna el. A gyakorlatiakra törő tudományosság ketrecbe zárta magát s kipécézte a tévedésnek célját, mert csak a megjelölt irányban akar eredményhez jutni, holott hol van a tudomány, mely előre tudhatná, hol kell járnia s mire fog bukkanni?

      Denique: szociológusaink minden baja és félreértettsége onnan való, hogy emberi és társadalmi törekvéseiket nem tudjuk megkülönböztetni tudományos törekvéseiktől. A mostani mozgalomban sűrűn hallatszott a reakció egyfelől, a nemzetköziség vádja másfelől. Hát tudománytalanabb a reakció, tudományosabb a nemzetköziség, hogy tudósok ilyeneket vetnek egymás szemére? Kötelező hitvallás is lehet a tudományos elvben? Akármennyire meg van győződve Pikler Gyula, hogy ő sohasem politizált s a Társasága szintén távol tartotta magát a politizálástól, nagyon téved. [84] Specialiter a maga személyére nézve téved. Az élettől elvonult tudós létére, aki a köznapi áramlatoktól távol tartotta magát, a politikát lenézi, nagyon érthető a hite, hogy mivel ő nem vesz részt a politikában, ennélfogva az, amit ő tesz és gondol, nem lehet politika. Pedig eleitől fogva mind a szerdai viharos közgyűlésig a Társadalomtudományi Társaság csakúgy benne gyökeredzett a közkeletű magyar politikai gondolkodásban és erkölcsökben, mint akár a függetlenségi pártkör. Avagy nem annak a szellemnek az eredménye, hogy elnöknek egy grófot választott, s utóbb egy bárót keresett magának? Mind a kettő érdekes és értékes ember, de a szociológiában Pikler Gyula mégiscsak különb legény, mint Andrássy vagy Bánffy! Ellenben Andrássyt szívesen ejtették el, mert az reakciós a szocialista iránnyal szemben, Bánffyra pedig gondoltak - ugyancsak nem szociológus, hanem politikus éleslátással, mivel a közeljövőben ennek az embernek a kezében sejtik a politikai szabadság zászlaját.

      Nagyon sajnálnám, ha ebből a cikkből Piklerék elítélését olvasnák ki. Csak számot akartam adni arról az impressziómról, hogy nálunk a kultúra még nem végezte el differenciáló művét, s bár kétségbeesett energiával küzdenek az intelligens emberek a tudományosság nyugati magaslatainak elérésére, az elmaradt nemzetek szellemi eleme, a politika, fogva tarja őket. Pulszky Ágost tudott szociológus lenni, amellett liberális párti és a kaláni bánya igazgatója. Tanítványai azonban mindig csak egyek: szocialisták vagy antiszocialisták, s ebben belekeverik a tudományukat is, a karrierjüket is. Ők mindenben szociológusok, tehát nem tudósok. S mindössze erre akartam kilyukadni, mint engesztelő momentumra, mert mihelyt átlátják, hogy nem tudósok, nem kell egymásban hazugot, strébert és hazaárulót látni.

 

(A Hét, 1906. augusztus 12. 525-526. old.)

 

      79. A polgári radikálisok 1901-ben alapították meg egyesületüket, a Társadalomtudományi Társaságot, amelyből évekig tartó viták után az 1906. augusztus 7-én tartott rendkívüli közgyűlést követően a mérsékeltek kiváltak és életre hívták a Magyar Társadalomtudományi Egyesületet. A Társadalomtudományi Társaság elnöke ezután Pikler Gyula lett, az alelnöki pozíciót Méray-Horváth Károly és Somló Bódog, a főtitkárit pedig Jászi Oszkár töltötte be. A fejleményeket mindvégig figyelemmel kísérő Kóbor Tamás nyilvánvalóan nem ez utóbbiakkal szimpatizált.
      80. Pulszky Ágost (1846-1901) szabadelvű képviselő volt, aki tudósként jogbölcselettel és szociológiával foglalkozott. A pozitivista társadalomszemlélet jelentős képviselője Magyarországon. Első elnöke lett a Társadalomtudományi Társaságnak.
      81. Bánffy Dezső (1843-1911) Magyarország miniszterelnöke volt 1895-99-ben, bukását követően pedig főudvarmesterré nevezték ki. 1904-től az ellenzéki Új Párt vezetője és ismét képviselő lett. Miniszterelnöksége idején nemzetiségi szakosztályt hozott létre, amellyel 1898-ban egy család- és a helységnév-magyarosítást szorgalmazó kormányrendeletet dolgoztatott ki.
      82. Széll Kálmán (1843-1915) Deák-párti, illetve Szabadelvű Párti képviselő volt, a Jelzálog Hitelbank alapító elnöke. 1899-től 1903-ig miniszterelnök, akit az újoncjavaslat nyomán kitört obstrukció buktatott meg. Az 1899-ben kimondott „Széll-formula” szerint Magyarország jogilag önálló vámterületnek tekintendő.
      83. Gratz Gusztáv (1875-1946) a Huszadik Század első szerkesztője és a Társadalomtudományi Társaság titkárainak egyike volt, aki azonban 1906-ban szakított Jászi Oszkárék túlzottan radikálisnak érzett körével. Később magas kormányzati pozíciókat is betöltött, volt nagykövet, pénzügy-, illetve külügyminiszter.
      84. Pikler Gyula (1864-1937) pszichológiával, szociológiával foglalkozott, a pozitivista jogbölcselet nagyhatású hazai képviselője. A Társadalomtudományi Társaság alapítói közé tartozott, alelnöke, 1906-tól pedig elnöke lett. Később külföldön, főként Svájcban folytatott pszichológiai kutatásokat.

EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Kóbor körkérdés-válaszai < > A bolsevizmusról