EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Guszti, a főpincér < > Rovás
A Városligetben
___________

 

 

      - Bánom is én, mocsár vagy sem, a fődolog, hogy jó hűvös van itt! - mondotta egy kövér úr szuszogva.

      - Sötét hideg is! - szólt a soványka asszony, s szorosabban a nyakába húzva tollboáját, az úr karjába kapaszkodott.

      - Nincs nagyobb élvezet, mint fázni ebben az istentelen hőségben - véli az úr, s hölgyével befordul a kerti vendéglőbe, ahol vagy ezer elvtársa ült.

      Az artézi kút körüli homályosságból kiválik egy rongyos asszony alakja. Olyan, mint ezer más rongyos asszony, akin fényes napvilág mellett sincs néznivaló. Karján kisgyerek, alszik, mint minden kisgyerek egy rongyos anya ölében. Mellette, szoknyájába kapaszkodva, egy nyurga gyerekleány. Csak térdig ér az egyetlen szál szoknyácskája és mezítláb van. Lépteiknek nincs zajuk. A kavicsos úton a kislány szinte áhítatosan lépdel. Vagy a kavicstól óvja lábát, vagy a lombos éjszaka félelmetes ünnepiessége tölti el. Húsz lépésnyire tőlük csillognak a villamoslámpák, robognak a kocsik, vonulnak vacsorára és Ősbudavárába az emberek. A gyerek úgy bámul belé a néma sötétségből a zajos, világos éjszakába, mintha kerítés mögött kémkedne. Valahol az állatkert mellett, egy mellékúton padot lelnek, arra leülnek.

      Az asszony elrendezkedni próbál. Leteszi a kisgyereket, s maga fél oldalára dűlve vizsgálja, hogy lehet-e így aludni. A kislány az út másik oldalára megy, vajon nincs-e ott is pad. Nincs.

      - A fűben - mondja és átlép az alacsony, fehér bádogkerítésen.

      - Nem szabad - mondja az asszony, mitől a kislány úgy megijed, hogy a szökéssel visszaterem a pad mellé.

      - Majd később melegebb lesz - szól az asszony, mikor a kislány borzongását látja.

      - Jó lesz - mondja az. - Csak az eső ne essék.

      - Az ég tele van csillaggal. Nesze.

      Zsebéből egy darab kenyeret húz elő s odanyújtja a kislánynak. Ez utánakap és egy-kettőre megeszi.

 

 

      - Legalább holnapra is marad - mondja az asszony. - Ha hálni mentünk volna, holnapra nem lenne ennivaló.

      A kislány buzgón, szinte lelkesedéssel beszél.

      - Olyan szép itt, hiszen a gazdagok is ide kijönnek.

      - Azok mindenhová mehetnek - sóhajt az asszony -, ha nekünk pénzünk volna, nem jönnénk ide.

      - Anyám - szól a kislány -, aztán holnap is idejövünk?

      - Holnapra másvalami után nézünk. Tán akad munkám.

      - Vagy a Laci bácsi visszafogad.

      - Amíg nincs pénzem, addig nem fogad vissza. S akkor meg én nem mennék hozzá.

      - Nagyon megverte?

      - Nagyon.

      - És azt a másikat is verni fogja?

      - Azt is.

      - Pedig milyen jó volt eleinte, pálinkát is adott nekem, most meg fejbe rúgott a csizmájával. Nagyon fáj, ha fejbe rúg, sokkal jobb a pofon.

      A kislány, mint a gólya, hol az egyik lábán áll, hol a másikon. Fáj a talpa és fázik.

      - Anyám, egy kicsit járok, úgy nem érzem annyira a hideget.

      Az asszony bólogat, mintha beleegyeznék, pedig csak leesett a feje. Alszik.

      Onnan, balról vakító világosság csábítja. Jó lesz odamenni, muzsika is szól ott. Katonabanda.

      A vendéglő rácsánál megáll és belebámul a fehér asztalok tündéri soraira. Bátorságra kapott - a rács mellett sok szegény ember is van. Pipázó kocsisok, virágárus lányok, akik a kis kosarat rendezgetik, ácsorgó utcagyerekek, és nini, van ott egy szakasztott olyan mezítlábos kislány is, amilyen ő, csak kisebb és a szeme bátran villog. Egy kis skatulya van a kezében, azzal vakmerően nekivág a kapunak és elvegyül a vacsorázó gazdagok között.

      A kislány égő, sóvárgó szemmel kíséri, de csakhamar elveszti a sokaságban. Talán ő is bemenne? Megnézi közelről a gazdagokat. Be is lép a kapun, de tétován, s alig tesz három lépést, már nekiront egy nagy, fehér-kötényes ember és feléje üt:

      - Nem takarodol innen?

      Már takarodott is és odakint keserűségben vonaglik. A másikat igen, őt nem? Ezt nem érti.

 

 

      Vagy fél óra múlva visszajött a másik. Az a fehérkötényes ember, aki őt kikergette, megint ott van, de a kislányra rá se hederít, s ez nem is fél tőle, szinte a szemébe nevet, oly bátran emeli rá a fejét, és éppenséggel nem siet kifelé. Amint a rácson kívül állt, a zsebébe nyúlt és pénzt olvasott.

      A bámészkodó nem bírt többé a kíváncsisággal. Odalép a pénzeshez és megszólítja:

      - Te!

      Ez hirtelen zsebébe csúsztatja a pénzt s harcias szemmel végignézi.

      - Tőlem nem lehet lopni!

      - Nem is akarok. Szegény lány vagyok, s az anyám ott alszik egy padon.

      - Hát te?

      - Én idejöttem egy kicsit mulatni, mert fázom.

      - Majd megszokod.

      - És engem kikergetnek, neked meg pénzt adnak. Miért adnak neked pénzt?

      - Mert ceruzát árulok és tudok sírni. Ezek odabent mind szamarak. Különösen a férfiak. Sírok egyet, aztán vagy vesznek ceruzát, vagy elkergetnek, de előbb nem megyek, míg pénzt nem kaptam.

      - Nekem is adnának?

      - Neked? Hát van ceruzád?

      - Nincs.

      - És sírni se tudsz?

      - De tudok.

      - Az nem ér semmit. Komédiából kell tudni sírni. Ó, én már kitanultam.

      - Én is szeretném kitanulni. Nem tanítanál meg?

      - Bolond leszek, hogy aztán te is idejárj. Te, kikaparom a szemedet, ha ide mersz járni!

      A kövér úr meg a karcsú asszonyság ebben a pillanatban kiléptek a vendéglőből. Az asszony végignézte a két rongyos gyereket, és csóválta szép fejét.

      - Istenem, milyen lelketlenek az emberek. Késő éjjel engedik a gyerekeket csavarogni.

      - Sőt, küldik is őket - toldá meg a szót az ember, aki ismerte az életet.

      - Aztán meg csúnya is vagy - mondja a ceruzás kislány -, csúnyasággal nem lehet is boldogulni.

      - Ha kialudtam magamat és nem fázom, szebb vagyok.

      - Hiszi a pici - kacag a másik -, énrám, ha fázom is, azt mondják: milyen csinos arca van, kár, hogy nem öregebb néhány évvel.

 

 

      - Mi volna akkor?

      - Akkor? Hej, ha már nagy lány volnék! Akkor én is húst vacsoráznék és kalap volna a fejemen, s minden nap más szeretőm volna.

      - Az megver.

      A ceruzás lány rábámul.

      - Megver?

      - Igen, az anyámnak is volt szeretője, a Laci bácsi, aki pedig verte, és most is kidobott bennünket, mert már megunta.

      - Jaj, de szamár vagy - kacag a másik -, a te anyád csak összement egy ringyes-rongyos disznóval, de én szerető leszek, érted? Úri ember szeretője, aki megvacsoráltat, szép ruhát vesz és sok, sok pénzt ad.

      - Olyan jók a gazdag emberek?

      - Dehogy jók, csak finomak és szamarak, és bánni kell tudni velök. Szép a te anyád?

      - Nem tudom - motyogja bátortalanul a szegény kislány -, azt bizonyosan tudom, hogy nekem tetszik, és a Laci bácsinak is eleinte nagyon tetszett, mert akkor mindig volt mosása, és a maga pénzéből főzött.

      - Akkor nem szép és esze sem volt. Mert, ha szép lenne és esze volna, nem állt volna össze szegény emberrel. Mert a szegény ember pénzt kér az asszonytól, a gazdag ember meg adja a pénzt a lánynak.

      - Akkor én gazdag emberhez megyek.

      - Én is. Ó, én nagyon gazdag leszek, én tudok majd bánni az emberekkel. Annyi pénzem lesz, hogy még a takarékba kell raknom, mert otthon el sem fér.

      - Kérlek szépen, taníts meg a sírásra - könyörög a másik -, úgy szeretném, ha megint lakásunk lehetne!

      - Majd, ha fagy! Azt hiszed, az úgy megy. Mi lennék én, ha minden rongyos lány ceruzát árulna! Állj ki az utcára és kéregessél! Nem lehet mindenki ceruzaárusnő.

      Ezzel a fekete kislány gőgösen felhúzta a vállát és faképnél hagyta a gyámoltalan másikat.

      Ez csüggedten, de káprázó aggyal bandukolt vissza a sötétbe. Amit hallott, az tündérmese volt. Hogy az a másik még ott fog ülni a gazdagok között és sok pénze lesz, s ő nem teheti, mert nincs ceruzája és tán nem elég szép. Amikor a padhoz ért, ahol anyját hagyta, megijedt. Egy idegen árnyékot látott a padon.

 

 

      - Ez is a magáé? - szól egy durva férfihang. - Lelkem, akkor bajos lesz, nekem is van két gyerekem, magának is, hova rakjuk azt a sok gyereket?

      - Majd keresek rájuk - felel alázatosan az asszony.

      - Aztán ez mindig így fog csavarogni, és ingyen eszi a kenyeret? Mehet vizet árulni.

      - Igen, majd veszek neki egy korsót.

      - Aztán későbben virágot is árulhat. Avval sok pénzt lehet keresni.

      - Igen, ha a vízzel összekeresett egy forintot, akkor virágot árulhat.

      - A korcsmákban - folytatja az ember -, és ha elég megnézni való a pofája, hát még többre viheti.

      - Adja Isten - felel az anya. És a kislány szíve örömmel megdobban: virággal is lehet annyira vinni, mint ceruzával.

 

(In: Kóbor Tamás: Furcsa tragédiák. Bp., 1913. 353-362.)

EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Guszti, a főpincér < > Rovás