EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Éjjeli kávéházban < > Guszti, a főpincér
Leánykereskedelem
___________

 

 

Eltérően e lap [A Hét] szokásától, hadd nyúljak vissza a múlt hét aktualitásai körébe. Ott találom a leánykereskedelem elleni nemzetközi egyezség magyar törvényjavaslatát. S ha akkoriban kikaptam magamnak témául a pornográfiát, ne mellőzzem ezt a másik komoly kérdést sem, már azért sem, mivel hozzátartozik a pornográfia kérdéséhez. Ez reprodukciókkal dolgozik, amaz, amiről most szó leszen, eredeti, élő példányokkal. S erről is volna egy és más mondanivalóm a becsületes őszinteség nevében, szemben a társadalmi célszerűséggel és célszerűtlen filantrópiával, mely a civilizált állam figyelmét és jóakaratát e problémára irányítja.

      Megint nem tudok ifjonti lobogással szembeszállni a copffal, a szűkkeblűséggel, mellyel az állam a kérdésbe belenyúl. Megint nem tudok húsz éves romantikussággal a szerencsétlen eltiprott liliomok fölött keseregni s kénköves esőt kívánni a liliomtestek fekete lelkű kufáraira. Én ismerem ezeket az eltiprott liliomokat s nyugodtan alszom eltiprottságuk miatt. Nem tiporta azokat senki, nem voltak azok soha liliomok. Akad közöttük sok szerencsétlen, valamint a korzón sétálók között akad vízbe hulló, korcsolyán lábát törő, szupécsárdástól meghaló. De értem, hogy azokban a körökben, amelyek idegenek a tiprott liliomok termőtalajától, borzasztó színben látják ezt a sorsot. Ahogy borzasztóan sajnálnivalónak látom én azt az ácslegényt, aki cipőjéhez kötött sarlóval úgy mászik föl egy háromemeletes pózna tetejére, hogy a sarló élét belevágja a fába. Ahogy őnagyságának elviselhetetlen a gondolat, hogy neki most szerecsen asszonynak kellene lennie, mint annyi százezer, aki születése pillanatától szerecsen asszony.

      Az államok nővédelme a leánykereskedelemmel szemben nagyrészt ilyen romantikus filantrópiából fakad. Áldozatnak tekintik az árut, és gonosz, lelketlen ördögöknek a leánykereskedőket, akik csak úgy verbuválják a tiszta lelkeket a pokol számára. Az ördögnek is minden áldozata szabad alku alapján hódol be, mindegyik vérével és saját kezeírásával vállalta a poklot. De a modern törvényhozás az ilyen pokolbeli jogügyletet semmisnek tekinti, s a leánykereskedőt akkor is sújtja, ha áruja szabad akaratból vagy felhívása után szegődött melléje. Szóval: nincs kibúvó. Nemcsak az a kerítő, aki hazugságokkal, állások ígérgetésével csapja be áldozatát. Mindegy: ez a kereskedelem egyáltalán tilos.

      Nos, ez a nagy emberbaráti, erkölcsi és szociológus tévedés. Első pillanatra látni, hogy ez a roppant humánus drákóiság egy ujjal sem nyúl ahhoz, ami ebben a nőkérdésben azt a társadalmat is károsan érintené, amely a mai jogérzetet és erkölcsös jószívűséget teremtette. A leánykereskedés tilos, de azok az intézmények, amelyek e kereskedelmet létrehozzák, amelyeknek ez az árucikk kell, érintetlenül megmaradtak. S még elmésebb a másik szimptóma: a szabad akaratból árunak fölcsapás büntetlen marad, csak aki az erkölcstelenség papnőjének segítségére van, azt sújtja a büntetés. Persze, nehogy eszébe jusson annak az elveszett női osztálynak visszariadni attól a sorstól, amelyre a mai társadalomnak szüksége van. S ami még ennél is elmésebb: a leánykereskedelemnél a leány szabad akarata nem jelent semmit, nem ment semmit. Ellenben, ha a leány közvetlenül az ellen az úr ellen lépne föl, akinél közvetítő nélkül megromlott, a törvény összeteszi a kezét. Kényszerítette valaki? - Nem. - Tudta, hogy mit csinál? - Igen. - Akkor elutasítom, mert szabad akaratból szerelmi regényt élt át, ezért magának kell felelnie.

      Ebből pedig látnivaló: ez a liliomvédő állami moralitás nem hajlandó egyetlen férfit sem megfosztani egyetlen felelőtlen pásztorórától sem, s ezt a bűnös társadalmat egyetlen virágszáltól sem, mely mocsaras talajból fakad. Éppen csak a leánykereskedőt akarja sújtani, mert mesterségét piszkosnak tartja. Hiszen piszkos is, mint volt a rabszolga-kereskedőé. De ez ellen azt tették, hogy nemcsak a rabszolga-kereskedelmet üldözték, hanem megszüntették a rabszolgaságot is! A mi morális törvényhozásunk ellenben csak a közvetítést sújtja, s mindössze azt akarja, hogy a rabszolga maga találjon a gazdájára.

      Könnyebbség ez? Nővédelem ez? Azzal legyünk tisztában, hogy valameddig a szerelmi életnek szüksége lesz szerelmi árura, az elveszett lelkeket megmenteni nem lehet, de nem is kell. Ha volna bennünk őszinteség, elismernők ennek a bevett társadalmi szükségletnek az ellátását is foglalkozásnak, mely után a művelői élnek. Aljas, piszkos foglalkozás? Attól függ, ki űzi, attól függ, ki nézi. A grófkisasszonynak aljas és piszkos az edénymosogatás is, de akárhány földhözragadt szegény ember szent megdicsőülésnek s óriási szerencsének tartja, hogy a lánya Moszkvából száz rubeleket küld haza. De akár aljas, akár piszkos: tény, hogy a társadalomnak szüksége van sok, nagyon sok olyan nőre, aki erre az aljas, piszkos mesterségre szánja magát. Mármost miért ne teremtsen az a kínálati és kereseti ügy is magának közvetítést, mint akármilyen más foglalkozás vagy árucikk? Jobban meg van védve az a szegény, alávaló teremtés, ha nem tudja, hogyan kell a dologhoz hozzáfogni, ha e széles világban vagy a nagyvárosban céltalanul keresnie kell magának való helyet, mintha fordulhat olyanhoz, akinél be van írva, hogy ide hány darab kell, oda milyen minőséget keresnek?

      A börze kezdetben csak a bankároknak és gabonakereskedőknek volt intézete. Ma zsibárusoknak is van és a munkásoknak is. És minden hely-közvetítő voltaképpen börzei szolgálatot teljesít, találkozást teremtvén a kínálatnak és szükségletnek, a munkaadónak és munkát keresőnek. Mármost leánykereskedő! Elismerem, hogy az! Akkor az áru számára vevőt keres, s mivel ez az áru lelkes, hát az ő érdeke is, hogy vevőt találjon. Vagy foglalkozás? Nos, annak a szerencsétlen teremtésnek az erkölcsössége semmit sem nyer, ha a maga lábán kell Romániába jutnia, ha oda kívánkozik, vagy Piripócsra vergődnie s ott meggyőződni, hogy nincs számára hely.

      Száz szónak is egy a vége: ez a leánykereskedelem-ellenes nemzetközi akció a modern társadalmaknak óriási képmutatása. Semmit sem tesz az érintetlen női becsület védelmére, mert szükségünk van a bukottakra. De, ha már megvannak a bukottak, akkor felcsap az erény védőjének olyformán, hogy megtagadja, megnehezíti, s ha rajta állana, lehetetlenné tenné azokat a gazdasági könnyebbségeket, amikre minden más kenyérkeresetnek szüksége van.

      Úgy érzem, mintha ilyen intézkedéseknek az erkölcsös rend csak engesztelő áldozatot akarna hozni olyanformán, hogy a jó Isten is megkapja a magáét s ne kerüljön semmijébe. Ha komolyan útját akarná állani a nők pusztulásának, akkor nem a leánykereskedőknek támasztana nehézségeket, hanem azokon a fokozatokon, amelyek a kereskedelmet megelőzik. Ott, mikor még a leány szerelmet keres és nem kenyeret, s élete szörnyű kockázatát a személyes szabadság rémítő fikciója alapján önhatalmúlag és védtelenül vállalja. A leánykereskedelmet megelőzi egy úr vagy egy férfi. Ott tessék kezdeni. Minden más kezdet csak fontoskodás. Igaz, hogy ez a kezdet is hiábavaló volna.

 

(A Hét, 1911. január 29. 71-72. old.)

EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) Éjjeli kávéházban < > Guszti, a főpincér