EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) A poloska-szakasz < > Éjjeli kávéházban
Húsz fillér
___________

 

 

A népkonyhától, ahol húsz fillérért meg lehet ebédelni, egy kissé messze kerültem. Az Otthonban úr vagyok, mert nem tíz, hanem ezer koronára van szükségem, ha megszorulok. [78] S ennél fogva duplasoros lett a mellényem és gőgös a lelkem. Lenézem a szegénységet s nem ismerem el, hogy a sarki koldus között és közöttem ne volna különbség.

      És nem ismerem el, hogy közöttem és gróf Ígymegúgy között nincs különbség, akinek Budapesten palotája, hét birtokán hét palotája és Párizsban francia szeretője van. Az ilyen ember egészen más ember, mint én, ahogy más állat a béka és más a kígyó, más a tyúk és más a sas, noha ama kettő egyaránt hüllő, ez meg egyaránt madár.

      Minden teremtett lélek és lélektelenség a táplálékától és tartózkodása helyétől függ, s érthetetlen badarság állítani, hogy a palotaélet ugyanazt a kreatúrát neveli, mint a bérházak akármelyik urasági lakása, vagy a Tűzoltó utcában ugyanaz a lélek nevelkedhetik, mint a Szabadság téren. Tisztelettel meghajlok a palotalakó előtt, hogy lenézhessem az odúlakót, aki viszont előttem hajol meg tisztelettel, nem meggyőződésből ugyan, hanem gyávaságból és számításból. Ha odalent volnék, én is gyávaságból és számításból hunyászkodnék meg, de így áldom a sorsomat, amiért mindennapos tiszta szalvétával ajándékozott meg, amivel akkora szellemi felsőbbség is jár, hogy gyávaság és számítás nélkül, tiszta igazság szerint tisztelettel utat nyissak a nálamnál gazdagabbnak.

      Azok a gazdagok egytől egyig kitűnő emberek, bármilyen svihákok legyenek is esetleg. Csak egy hibájuk van: azt hiszik, nekik nem szabad átlátniok azt, hogy különbek, vagy legalább, hogy mások. S aki közülök a közéletbe keveredik, egy-egy Serenissimus. Hogyan lehetséges az, hogy egy milliós jövedelmű főúr ítéletet mondhasson arról, mennyiből élhet meg a tisztviselője? Ezért, és nem a közmondásos smucigság miatt fizetik a főurak olyan rosszul alkalmazottaikat. Csakúgy szabják meg annak életszükségleteit, ahogy én kimérem a kanárimadarunknak a porcióját. Sohasem ettem az abrakjából, mégis én szabom meg, mit, mennyit kapjon. S a főúr sem élt soha két szobában, tehát ő is azt hiszi, hogy az ilyen fajta ember kevéssel beérő, s nyújt neki kevesebbet, mint amivel beérheti.

      Mindez nem tartozik a tárgyhoz. A tárgyhoz az a húsz fillér tartozik, amelynek meg nem kapása esetén a hazai diurnista kar december 1-én sztrájkba lép. Szentséges Isten, nagyságos, méltóságos és kegyelmes urak, értik önök ezt? Emberek nagy tömege harcba indul napi húsz fillérért. Amennyit a korcsmában odavetnek a pikolónak, amennyit ötször, hatszor, tízszer odavetünk a villamosvasút-társaságnak, ami egy színlap ára, a kapupénz minimuma, aminél kisebb pénz nem is pénz az önök bugyellárisában. S kicsi emberek nagy sokaságának ez a húsz fillér a harci pálma, egzisztenciájuk feljavítása, napos gondjaiknak eloszlatója. Napi húsz fillérrel több! Hogy lehet ezt a húsz fillért elosztani a lakás, az élelem, a ruházat és a mulatság között? Melyiken lendít, hol nyújtja a jobblétet? Nagyságos úr, ha önnek naponta húsz fillérrel több volna a jövedelme, hol érezné meg annak kellemetességeit?

      Hát sehol. Mi nem tudjuk, hogy micsoda húsz fillér. Csak azt, hogy együttvéve ezekből a húsz fillérekből mekkora milliós teher áll elő az államra. S akkor kialakul a vélemény: a diurnista könnyebben nélkülözheti a húsz fillért, mint az állam a tíz milliót. S ez annyira világos, hogy a diurnista nem kapja meg a húsz fillért, s érthetetlen, hogy e koldus semmiségbe miért is kapaszkodik a sztrájknak erejével?

      És én sem tudom, hogy mi az a húsz fillér egy embernek, vagy egy családnak, csak gőgös jómódúságomban szörnyen lenézem ezt az emberfajtát, amelynek ilyen aspirációi vannak. Úristen, micsoda kicsi teremtések is ezek! S nem tudom elképzelni, hogy egy diurnista éppoly határozottan beszélhessen első személyben magáról, mint a kegyelmes gróf úr, s nem értem, hogyan fejlődhettek ki a vademberek állapotából, amelyben a bunkótulajdonos csakugyan harmadik személyben beszélt magáról, mert annyira kicsinek érezte magát, hogy nem is identifikálta magát önnönmagával. Nem tudom elképzelni, hogy az olyan szerencsétlen nulla is csak félreugrik a robogó automobil mellől, mint egy úr vagy úriasszony. Hiszen az ő élete sokkal kevesebbet ér, mint amazé, s mégis egyenlően féltik. Ez az egyenlőség is vérlázító. A diurnista túlbecsüli magát, neki nem szabad az életét féltenie.

      Mint a vámszedő, verem a mellemet: hála neked, ó, Istenem, hogy nem olyannak teremtettél. A biológia primitív tudomány még, nem tudja kimutatni, hogy kenyérből és krumpliból nem lesz olyan emberhús, embervér, mint a pástétomból, halból és vesepecsenyéből. Nem tudja kimutatni, de én hiszem, hogy úgy van, hogy az én húsrostjaim különbek a krumplievőénél s az arisztokratáéi különbek az enyéimnél. S húsrostokból áll elő a lélek is, az érzés és a gondolat, s a piktúra is, a zene is, a drámaírás és a nagy politikai művészet is végső elemzésben attól függ: mit eszik az ember, vagy mit eszik a nemzet. S minden nyugati nemzet sokkal jobbakat evett, mint a magyar, ezért vitte előbbre a kultúráját is.

      Ezért látom véres igazságtalanságnak, hogy a szegény diurnista nem kapja meg a húsz fillérjét, és balga érzelgésnek, hogy megkapja-e a szavazati jogot, mert írni és olvasni tud. Nem teljes értékű ember az, akin húsz fillérrel lehet segíteni. Diurnista-pénzből nem lehet olyan jól táplálkozni, hogy az ember politikai véleménye érett és fejlett lehessen. Ezt az emberi jogot előbb ki kell érdemelni jobb táplálkozással. Nem bableves és tormás virsli, hanem legalább főtt marhahús kell a politikai jogosultsághoz. Mit ér egy bableves-lélek? S miért legyen annyi súlya egy disznómáj-meggyőződésnek, mint egy rákpörkölt-szavazatnak? Az igazság útban van s szemem a jövőbe lát. Fogunk még annyira előre jutni az igazság megismerésében, hogy visszajutunk a középkorba.

 

(A Hét, 1908. november 8. 713-714. old.)

 

      78. Az Otthon Írók és Hírlapírók Köre 1891-ben alakult a Fiume Szállóban az írók, újságírók és művészek klubéletének fellendítésére. 1898-tól a Dohány utca 76. szám alatt működött.

EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) A poloska-szakasz < > Éjjeli kávéházban