EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) A magyar erkölcs < > Húsz fillér
A poloska-szakasz
___________

 

 

Nagyon jellemző a mi esztétikai diszpozíciónkra, hogy ezt a paragrafust így keresztelték el. Pedig nem éppen poloskáról szól, hanem az ellenkezőjéről: [a] tisztaságról. De minálunk a lakás fogalma együtt jár a poloskáéval. S a paragrafus azt akarja, hogy ezentúl ne a lakó, hanem a háziúr baja legyen. Minden lakás az új lakónak tisztán, teljesen fölszerelt állapotban adandó át.

      Magától értetődő, elemi kívánság. Ennélfogva nem lesz meg. A két álláspont áthidalhatatlan, s akik a városházán a lakásbérleti szabályzat fölött döntenek, mégiscsak a háziurak. A lakó erre azt mondja: mindenki söpörjön a maga ajtaja előtt, azaz: mindenki takarítsa el a saját szemetét. De abban a pillanatban, amikor lakást elfoglalok, nekem még nincs ott szemetem. Én nem rontottam még tapétát, én nem csavartam ki vízvezetéki csap nyakát, én nem tintáztam be padlót, én nem lyukasztottam ki kályhacsövet. Tehát nekem ott nincs semmi tisztogatni, semmi pótolni valóm. A lakás használható állapotban adandó át, és én legfeljebb arról felelek, amit magam török-zúzok, de természetes kopást, romlást éppoly kevéssé vagyok köteles megtéríteni, mint a színházlátogató nem fizet külön azért, hogy a széke szalmája kilyukad a sok üléstől. Ez velejár a lakásiparral mindaddig, amíg a házakat nem építik kophatatlan téglákból és örökké tartó tapétákkal.

      Ezzel szemben a háziúr így okoskodik: Nem ettem meszet! Ez a világ legigazságtalanabb és legbolondabb kívánsága. Hogy a lakó szabadon rondíthasson az én káromra? Ismerni kell a pesti lakókat. Amiért nem felelős, abban vandálkodik. Ha én adok friss tapétát, amikor a régi lekopik, akkor az őnagyságák, valahányszor kedvük szottyan új tapétára, bemázolják a régit, s tessék most tapétáztatni! Az üvegbiztosítók mesélhetnének róla, hogy ahol valamelyik lakónak nem törött be az ablaka, szándékosan bezúz egyet-kettőt, nehogy ingyen fizette légyen a biztosító összeget. Ha ez a rendszer törvénnyé lesz, a háziúr mehet kapálni. Mert az idegen vagyon kímélete ismeretlen erény a mi elégedetlen világunkban.

      Aztán: alma is van ép és rothadt. Aki vásárol, előre megnézi, hogy milyet fog kapni. A lakó is megnézi a lakást, mielőtt kibérli, s nem igaz, hogy tiszta, hibátlan lakás dukál neki, hanem olyan, amilyet kinézett magának. Ha ép tapétára, poloskamentességre aspirál, ne adjon felpénzt olyan lakásra, amelyben nem látott tiszta tapétát. Ha mégis kibérli a piszkosat, s tisztát akar, hát tisztogassa ki.

      Egyáltalán: a mai lakásbérek, melyek drágák, úgy vannak megszabva, hogy azokba semmi belső tatarozás nincs beszámítva. Mi haszna a lakónak, ha behozzák a poloska-paragrafust? Én, háziúr, egyszerűen kiszámítom, mennyit kell a lakásra költenem, s ezt a summát, némi biztosítéki pótlékkal hozzácsapom az eddigi bérösszeghez.

      Így tesz a pék, így tesz a takarékpénztár, így tesz Wekerle, a dalai láma, és így teszek én. [77] Lesz ordítás újabb lakásuzsoráról, de mit használ ez a lakónak, s mit árt ez nekem?

      Ha egy kicsit igazságos akarok lenni s nem dogmatikusan akarom a népet boldogítani, tisztán a háziurak bosszantásával, el kell ismernem, hogy ebben az okoskodásban sok igazság van. Különösen igaz az, hogy semmiféle paragrafussal nem lehet a lakót megszabadítani attól a költségtől, amely a lakóé, s rásózni a háziúrra azt a nyűgöt, ami nem a háziúré. A kalkuláció nagy úr, s kalkulálni csak a háziúr tud. Tisztán tartani a lakást pedig a lakó sem tudja. Van-e valaki, aki még nem hurcolkodott? Nem is a munkásházakra gondolok, hanem a bérpalotákra. Megnézek egy úri lakást, melyben urak, sőt, uraságok laknak. Minden megvesztegetően elegáns, gazdag, sőt, tiszta is. A népek finnyásak, az asszonyok parfümösek s irtóznak minden porszemtől. Aztán negyedkor beállítasz a hurcolkodó urasági hajlékba, mely a tiéd lesz, s nem ismersz magadra. Hol tartottad a szemedet, hogy ezt a lakást megfogadtad? Hisz ez istálló, odú, barlang, csak urasági lakás nem. A tapétákon ott van a szekrények, képek, tükrök megbarnult lenyomata, jeléül annak, hogy évszámra nem mozdították el őket a helyükről. Hasonlóképpen a barnára hanyagolt parketten ott van a szekrény helye eredeti világosságban, jeléül annak, hogy alatta nem söpörtek soha. Egész barlangok tátonganak a falakban, a kályhák tele vannak dugva szeméttel, a fürdőkád alatt egerek szaladgálnak, s ahol valami sötétség van, oda ne merészkedj be, mert ott svábbogarak világa hemzseg sok évi háborítatlanságban.

      S mindez miért van? Mert rosszak a cselédek s az ember másnak a házában lakik. Mert a pesti ember csak a személyére finnyás, de nincs szociális tisztasági érzéke. Budapest a plasztronos emberek városa. Csak arra néznek, ami látszik. A három napos ingre minden nap új gallér és plasztron kerül, s az emberek sokasága nem fürdik, hanem csak mosakodik.

      A lakás is csak annyira tiszta, amennyire a szem meglátja rajta. S ilyen diszpozíció mellett a poloska-paragrafusnak csakugyan nincs jogosultsága, mert a tisztaság ebben az esetben a háziúr tulajdona, melyet a lakóra kell bíznia, de a lakóban nincs meg az idegen tisztaság lelkiismeretes őrzésére a kellő kvalifikáció. Nem tudom, van-e másutt poloska-paragrafus, de ha van, ott nincs poloska. A közmondásos hollandus, a kigúnyolt német házias tisztaság városaiban aligha van ennek akkora fontossága, mint minálunk. Mert ott az új lakó tiszta emberektől veszi át a tiszta lakást, s elenyésző csekélység az a kis helyreigazítás, amelyre a lakás szorul, oly csekélység, hogy a lakó nem kéri a háziúrtól, a háziúr nem tagadja meg a lakótól. De nálunk? Melegen óhajtom, hogy a poloska-paragrafus törvénnyé váljék, de ha házam volna, abban a pillanatban, amelyben ezt a törvényt rámolvassák, eladnám a házamat.

 

(A Hét, 1908. április 12. 225-226. old.)

 

      77. Wekerle Sándor (1848-1921) ez idő tájt, vagyis 1906 és 1910 között másodszor volt Magyarország miniszterelnöke, aki egyúttal a pénzügyi tárcát is irányította.

EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) A magyar erkölcs < > Húsz fillér