EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) A bonviván < > A szegénység utcája
A kisember
___________

 

 

Az Isten áldja meg mind a két kezével azt a szorongatott politikust, aki Magyarországon elsőnek födözte föl a kisembert. Nagy jót művelt az utána következő sok nemes és becses férfiúval, aki mind, mihelyt elfogyott a puskapora, vagy másvalamiképpen csávába került, rögtön előrántotta a kisembert, kijelentvén, hogy ezt a polgártársat talpra kell állítani.

      Mostanában valamennyi politikai párt meg van szorulva, s nem tudja, mihez fogjon, ennélfogva mindnyájan a kisemberre vetették magukat. A publicisták pedig áhítatosan égnek emelék szemüket, mondván, bekövetkezett tehát az új korszak, a politika foglalkozik a szociálpolitikával.

      Ez a kisember, ez a szociális politika! Voltak-e valaha az elöljáróságok bűzös, piszkos előszobáiban? Volt-e dolguk a rendőrkapitányságnál? Kerültek-e kerületi orvoshoz? Láttak-e hitelszövetkezetet? Várattak-e susztert a konyhában? Van-e kifizetetlen szabószámlájuk, s láttak-e kutyát fölfordulni az árokban? - Nos, ez a magyar kisember.

      Áll és él pedig ez a kisember milliomod magával bérces-rónás Magyarországon, s most, a magyar állam teljes kiépítése után, minekutána teleaggattuk az eget nagybőgővel és Beksics Gusztáv kijelentette, hogy soha a haza olyan jól nem szuperált, mint manapság, egyszerre csak fölfödözik s a jövendő nagy problémájául, minden bűnök legfőbb expiálásául a kisembert teszik meg. [71] Nagyurak, akik vagy hitbizományban ülnek, vagy nagy gyárak igazgatóságaiban, a kisembert boldogítják érdeklődésükkel. Egeket vívó nemzeti hős, mint Ugron Gábor, a kisemberről ontja a lávát. [72] Újságok, parlamenti pártvezérek, akik eddigelé a nemzeti lobogó színösszetételéről politizáltak, egyszerre a kisember boldogításában lelik feladatukat.

      Honnan, az Isten szerelmére, ez a könyörületes új korszak, mely az apró egzisztenciákon aggódik, minekutána a nagy koncok zsebrevágódtak? Szinte kínnal vártam, mikor szalad ki a kisember az új kereskedelmi miniszter száján is, hogy elnyelje az egész országot, s bizony nem [a] legkisebb erénye a Hegedűs Sándor beköszöntő beszédének, hogy a kisembert meg nem tette politikája középpontjának. [73]

      Mert ez a teremtés, amilyen kicsi és szegény, olyan mérhetetlenül hipokrita és badar manapság, mint a szociális politika központi médiuma. Hipokrita, mivel őrajta a politikusok szeme nem úgy akadt meg, mint néposztályon, mely jogaiba illesztendő, hanem az új politikai alakulásban, a kúriai bíráskodás bekövetkezhető uralmának jegyében ezt az elkallódó egzisztenciaréteget látják olyannak, amely voksokat szolgáltathat. A Néppárt egész szociális programja csak arra való mézesmadzag, hogy a szavazatképes alsóbbrendű elemeket agitációja körébe vonhassa, a liberális irányzat szépségflastromot ragaszt vele az arcára, az aktív politika tehetetlenségét rejti e frázis mögé, s valamennyien együttvéve ezzel a formulával akarnak kitérni a szociálpolitika ama problémái elől, amelyek valóban szociális természetűek.

      A kisembert voltaképpen nem ismeri senki, látható osztályban nem tömörül, mint a munkásosztály, mint a vagyonos osztály, vagy az arisztokrácia. Félig polgár, félig proletár, még úr, de már szolga, görnyed a töprődések alatt, de szabad ember létére van joga fölegyenesedni, ha tud. A mai szociális alakulásban egy hibrid maradvány, félig áldozat és félig akadály, melynek elemei vagy felemelik magukat, vagy alámerülnek a proletárság fekete áradatában.

      Lehet-e rajta segíteni? Kell-e rajta segíteni? Amíg a kisember valóban faktor és erő volt, nem volt probléma. Ma a nagytőke és a nagyipar legyűrte, mint kezdetlegesebb alakulást, és sorsa meg van pecsételve. A kisiparnak adhatnak hitelt, meg adhatnak munkaeszközöket, ha életképessé akarják tenni, oly hatalmassá kell válnia, mint a gyáripar. Ez pedig, még ha lehetséges is, szatócspolitika. Egy ország gazdasági fölvirágoztatása nem az osztályok fölsegítésének a munkája, mivelhogy éppen az osztályok harcának az eredménye. Valamikor meg lehetett élni a halászatból és a vadászatból, és akkor a halászok és vadászok nem voltak kisemberek. Ma az egész civilizált világ erői mérkőznek egymással, s az országok gazdaságilag is kénytelenek fegyverkezni, s amelyik jobban van fölszerelve, s jobban győzi a harcot, az virágzik föl. Primitív és veszedelmes gondolkodás - ha ugyan őszinte - a nemzet gazdasági erejét alkotó elemeire bontani, más politikában foglalkozni a gyáriparral, másban a mezőgazdasággal, ismét másban a tőkével, és másban a munkával. A legveszedelmesebb azonban az erőegésznek osztályokra bontásával és osztályérdekek szolgálatával keresni a fejlődés módját.

      Aki a kisemberből csinál politikát, egy csöppet sem liberálisabb gondolkodású, mint aki a földesurakból csinálja. Az erőrészleteket meg lehet mérni, de külön kultiválni nem lehet. Olyan ez, mint az ócska csizma foldozása, ha itt megfódod, ott lyukad ki. Kielégíted a kisembert, s megerősítesz egy osztályt, melyet a nagy és egyetemes gazdasági fejlődés mint céljának nem szolgálót, legázolt: ártasz vele egy másik osztálynak, mely az egyenlőség szent nevében ugyanazokat az erősítéseket reklamálja.

      Elmaradt gondolkodás, mely egy fejlődés sodrába vetve magát, dőrén meg akarja óvni a régi formációkat. Hiszen mi veszedelem van abban, hogy megszűnnek a kisemberek, mint olyanok? A vasutak elsöpörték a középkori virágzó, hatalmas fuvaripart. Ugyan, miért nem jut eszükbe ezt a fuvaripart megtartani kisembernek a nagy vasút mellett? Most a gyáripar elnyomja a kézművességet. Miért akarják megtartani?

      Tessék az egységes erőt növelni és politikát a produktív erőkkel csinálni, nem az elnyomott gyöngeséggel! A nagytőke és a nagymunka termi ma az aranyat, nem többé a kisember és a kézimunka. Ha megterem ez az arany, és növeli kipróbált, egyedül lehetséges eszközeivel az ország jólétét, akkor annak a kisembernek is jobb dolga lesz, noha megszűnt kisembernek lenni. Akkor talán munkás lesz belőle, s nem kell hitellel vesződnie, de meg fog élni jobban, ha az általános jólét emeli a munkások jólétét, mint így, amikor mindenképpen el akarják vele hitetni, hogy kisembernek lenni jó, és kisembernek maradni: jog.

      De hiszen csak vokstermelésről és gondolatlanságról van szó. Nem is tudom, minek veszem komolyan ezt a frázist!

 

(A Hét, 1899. március 26. 193-194. old.)

 

      71. Beksics Gusztáv (1847-1906) országgyűlési képviselő és publicista volt. A Szabadelvű Párt egyik főideológusaként a grammatikai asszimiláció helyett politikai asszimilációt várt el a nemzetiségiektől, az erős nemzeti középosztály megteremtését pedig a hazai polgárság egységesülésétől remélte.
      72. Ugron Gábor (1847-1911) a Függetlenségi Párt alapítóinak egyike, képviselő, a francia-orientáció híve. A Széll-, a Fejérváry- és az első Tisza-kormányt egyaránt támogatta. Kiváló szónok volt.
      73. Hegedűs Sándor (1847-1906) a Széll-kormány kereskedelemügyi minisztere, aki a Szabadelvű Párt képviselőjeként jutott az országgyűlésbe.

EPA Budapesti Negyed 23. (1999/1) A bonviván < > A szegénység utcája