EPA Budapesti Negyed 11. (1996/1)A megnyitás < > Idegen szemmel

A kiállítás leírása
____________________

      A kiállitás látképe.
      Nemzeti nagy ünnepünk egyik kiegészitő része, s ünnepléseink színtere a kiállítás. Bemutatása a czivilisatiónk, kulturánk történeti fejlésének, s mai színvonalának.
      Előttünk állt a múlt és jelen, egész ezerévünk; kulturánk múltjának, jelenének körképe. Az európai czivilisatió, mely a klastromok, templomokból indúl, majd magokhoz ragadják a várak, azoktól a városok. A eszmény, a föld, a tőke és munka dicsőitése. Történelmi kiállításunkban ott láttuk az örök törvény képviselőjét, az egyházat, a szertartások fényes kellékeiben; a társadalmi és családi rend codexét felállító lovagkort az ő romanticzismusában, építkezésében, fegyverzetében, háztartásában; a jelenkort az emberi ész bámulatos munkáiban, a művészet alkotásaiban, a hatalmat eszközeiben, a társadalmat a corsón és Ős-Budavárában.
      Színtere a fővárosi városliget, árnyas lombjaival, terjedelmes tavával, melynek tükrében a történelmi kiállítás monumentális épületei verődnek vissza: hova egy három íves híd vezetett. Az egész egy 520,000 négyszög méternyi tér, 234 épülettel, melyek 120,000 négyszögmétert foglaltak el. A főbb pavillonok mentén egy 1 1/3 kilométer hosszuságú villamos vasút közlekedett, állomásokkal, 8 percz alatt járva meg pályáját.
      A földalatti villamos vasút, a lóvasút s a kocsiútak három kapuhoz vezettek. A pavillonok közt egy főút villamos vasúttal, központja az 1885-iki kiállításból fennhagyott iparcsarnok előtti corsó-tér, melybe a második kapu nyilt; a tér közepén zenepavillon, s mi estve tündérfényt terjesztett, a fontaine lumineuse. (...)

      Az európai nagy kiállítások mintájára, nálunk sem hiányozhattak a körképek, e franczia gondolat, a zárt terület mellett épített pavillonaikban, belépti díj mellett. A Feszti Árpád [14] magyarok bejövetelét ábrázoló körképe, mint legvonzóbb. A Pokol, mely Dante Divina comédiájának fénypontjait tüntette elő. A Koszciuszko-körkép, Styka és Kossak lengyel festőktől, a lengyel szabadságharcz 1794. ápr. 3-ki győzelmes jelenete, melyet először Lembergben, a csata évszázados fordulóján mutattak be. Ide számít Munkácsy Mihály óriási festménye, az Ecce Homo, külön pavillonban. Valamint a nemzeti múzeumban felállított hittérítő néprajzi kiállítás, a kispesti Rudolf-fogadalmi templom javára.
      (...)

      A történelmi kiállítás.
      A kiállítás fénypontjává a történelmi csoport emelkedett. Miként egész Európa az utolsó százév alatt, kutatjuk a múltat, meg akarjuk erősíteni a kapcsokat, melyek minket elődeinkhez kötnek. Támaszt keresünk múltunkban; fényt, erőt a jövőre őseink emlékében. Ezért nőtt ily nagyra történeti kiállításunk, s hatott varázserővel a nemzetre, vonzó erővel minden idegenre.
      Nagy tér, több épület, az épületek közepén udvar, mely harmonikusan csoportosítja, Alpár Ignácz műépítész alkotása, történelmi érzékének, műízlésének, alkotó erejének kiállítása, kinek a részlettervek kidolgozására csak négy hónap adatott. Mindazáltal a lefolyt korszakokból mindaz összehozatott, beillesztetett, mit hazánk a román, a gót, a renaissance styl különböző korszakaiból fenn bírt tartani. Egyes részletek, de nemzeti életünk lelke szól belőle hozzánk. S tartalmuk, a történeti kiállítás, a honfoglalástól napjainkig, minden dicsőségünk, minden örömünk és fájdalmunk emlékét felújította lelkünkben.
      A mint arra a középkori fahidra lépünk, mely a városliget taván átvezet a Széchenyi-szigetre, elénk tárúl a történelmi kiállítás három nagy épülete, a román balra, a gót jobbra, a renaissance a háttérben.
      (...)
      [Kőváry László: A Millenium lefolyásának története Bp. 1897 (255-257)]

      Történelmi kiállitás.
      Áhitatszerü érzés ragadja meg mindenkor a keblemet, mikor a történelmi kiállitás épületcsoportjába megyek. Pedig ezt majdnem minden alkalomkor megcselekszem, mikor a városliget tündérországába lépek. Egyszer sem mondom én azt, hogy az iparcsarnokban vagy a közvetlenül mellette épült sajtó- és közmüvelődési pavillonban nincsenek szerfelett érdekes tárgyak, de a történelmi csarnokban olyan látnivalók, ugyszólván szent ereklyék fekszenek minden szekrényben, minden sarokban, hogy három tárcza is elenyészően kis tér azoknak felemlitésére és méltatására. (...)
      Az Ágnes [15] királyné kis pecsétjétől, mely 1358-ban készült, egészen Báthori Miklós [16] váczi püspök gyürüpecsétjéig, mely 1492-ben készült (...) A pecséteknél azonban sokkal érdekesebbek az adomány-levelek, melyről nem egy becses történelmi aktust olvashat le az a jószemü és irástudó ember, ki legnagyobbrészt latin szövegü pergamenteket kibetüzheti.
      Itt láthatjuk azt a czimer-levelet, melyben V. László király Hunyady Jánost Besztercze örökös ispánjává teszi s neki ezt 1453-ban czimeres levélben tudtára adja. Történelmi szempontból felette fontos Mátyás királynak az a hártya papiroson irott levele, melyben Bécs város kiváltságait megerősiti.
      Igen szép ereklye Mátyás királynak az a misekönyve, melyet 1496-ban készittetett Tamás nevü ferenczes atya részére. Ez a misekönyv arabeszkkel és kezdőbetüvel van diszitve és 3 lap-nagyságu képpel. A nyitott kánonképen Mátyás király térdeplő alakja és czimere látható. (...)
      (Képes Családi Lapok, 32. szám)

      Az ősfoglalkozások kiállitása.

- Julius 20.
      A történelmi főcsoport katalógusának utolsó füzete, mely immár szintén megjelent, a vadászat, pásztorélet és halászat kiállitását ismerteti és egyike a legérdekesebbnek. De miután a kiállitás eddigi vidéki látogatói, akiknek talán már nem lesz alkalmuk a kiállitásra ujból eljönni, ezt a füzetet nem láthatták, nem vélünk fölösleges dolgot cselekedni, ha a füzet bevezető részének egyes részeit itt is közöljük. (...)
      Hermann Ottó [17] irt bevezetés a pásztorélethez. A jeles tudós arra fektetett kiváló sulyt, hogy a tipikus magyarságot, tehát a magyar Alföld jelenségeit aknázza ki a legtüzetesebben, mert tudta, hogy a rohamosan fejlődő, modern közlekedés, s az annak nyomán járó kereskedés, leginkább pedig a gazdasági életnek az egész soron való átalakulása, mely a legelőgazdálkodást mind összébb és összébb szoritja, ott már nagy pusztitást vitt véghez a pásztorélet szerszámainak ősibb jellegü részében.
      Másodsorban kiváló sulyt kellett fektetnie a dunántuli rész bizonyos tájaira, nevezetesen Somogy- és Zalamegye pásztoréletére, a hol annak már régi soron határozott, ugyszólván a nép lelkületében gyökerező iránya volt. Csak ezután lehetett a fennmaradó időhöz szabott mértékben szándéka, hogy a magyar Felföld és lehetőleg az erdélyi részek nemzetiségi jellegü pásztoréletét is tekintetbe vegye s keresse különösen azt, milyen hatással volt ott a vezető, müveltebb népelem a pásztorkodó elemre?
      Egészen tüzetes, Magyarország egész területét felölelő kutatásról már eleve is le kellett mondani, mert ez oly rövid időben, mint a milyen rendelkezésre állott, igazán fizikai lehetetlenség volt. Már annál az egy körülménynél fogva is, hogy csak félreeső, sokszorosan nehezen megközelithető pontok nyujthatták az értékes anyagot.
      A pásztorélet tárgyait magában foglaló két terem tehát nem foglal magában teljes gyüjteményt, hanem csak a pásztoréletnek vázlatát, a melynek kiegészitése és kidolgozása a jövő feladata. Azt hozzá lehet tenni, hogy a feladat megoldása sürgős, sőt égetően az; mert midőn a bugacz-monostori pásztor már ezüst zsebórát tart, a Bucsecs gerincze alatti, a csángók szolgálatában álló oláh pakulár [18] már Waterbury ébresztőórához képest osztja be az éj és nap idejét; a gyetvai juhos gazda pedig nem ujjával, hanem termométrummal [19] állapítja meg a tej melegét, akkor az etnográfus tudhatja, hogy tudományának tárgyi részére vonatkozólag - nemcsak, hanem a nem kevésbbé fontos folklorisztikai részre nézve is beköszöntött az az időpont, amidőn már nem lehett szó gyüjtésről, hanem csak megmentésről.
      Herman Ottó azután leirja a pásztor-kunyhók válfajait, a hortobágyi "vasaló"-t, a zalai "Dobos" putrijait, a turkevi "hamvasok"-at, az utolsó kun gajló-t, a somogyi kanászbaltát, a karikásokat, a hirhedt Patkó betyár ércz juhászkampóját, a szepesi ruthén parasztok késeit, a pásztorkürtöket, a merényi praechistorikus meritő-edényeket, a somogyi pásztorcziterákat, a somogyi tilinkókat és "hosszu furulyák"-at, a kurucz baltanyeleket, az ungmegyei kanászok vésettkürtjeit, a pásztorerszények kupáncsokat.
      A tudós szerző joggal mondja el érdekes értekezése végén, hogy a pásztorélet sehol sem alkotta behatóbb rendszeres vizsgálat tárgyát, mint ez alkalommal és hogy a kiállitott gyüjteményre forditott anyagi áldozat és fáradság nem veszett kárba.
      Az ős halászathoz írt bevezetésben Herman Ottó ezeket irja;
      A midőn az ezredéves kiállitás történelmi főcsoportjába sorozott 57-ik pavillonnak, mely a tó tükre fölé épitett "czölöp-épitmény", tartalmáról és annak jelentőségéről beszámolok, már eleve is két körülményre kell rámutatnom; mert mind a kettő lényeges.
      1. A czölöpépitmény alakja és szerkezete ideális, tehát nem valamely őskori czölöpépitménynek formája; az eszme és az első alaki vázlatok tőlem valók; a mostani alaknak teknikai szerkezetét Alpár Ignácz épitész barátom adta meg. Mindkettőnket az vezetett, hogy a tárgyaknak megfelelő keretet alkossunk. A kivitel Neuschloss Marczell és Ödön testvérektől való.
      2. Az "Őshalászat" itt nem azt jelenti, hogy e pavillon tartalma és mindaz, ami körül veszi, praehistorikus (történetelőtti) helyekről való lelet, hanem azt, hogy a még most is élő népies halászatnak lehetőleg mindazon tárgyait egyesiti, a melyek anyag, alak és szerkezet szerint az ősleletekkel vagy azonosak, vagy legalább rokonok; mert az ebben az irányban végzett kutatások tisztára bebizonyitották azt a tételt, hogy az ősfoglalkozások terén - nálunk különösen a halászatén és pásztoréletén - a nép kezén még most is számos oly tárgy és szerszám van használatban, a mely rokon, vagy éppen azonos azokkal a tárgyakkal, szerszámokkal, a melyeket rég kiveszett, mindenképen az anyaföld rétegzetébe temetett nemzedékek készitettek és használtak.
      Ezen a soron arra az igen nevezetes tanuságra akadunk, hogy a magyar népies halászat szerszámja és egyéb tárgyi része először is sokkal közelebb áll a praehistorikus rétegek leleteihez, mint valamely most élő néphez; másodszor, hogy ezenkivül vannak a magyar népies halászatnak oly részei is, a melyek a tárgyi etnografia tekintetében sokszorosan rámutatnak arra az utra, a melyet a magyarság, őshazájából kiindulva, mostani állami területe felé végzett.
      Ehhez képest tehát két csoportot alkothatunk, a mely tüzetesebb felvilágosító szóra érdemes, u. m.:
      1. A nép kezén élő őskori jellegű tárgyak és szerszámok csoportját.
      2. A mostkori ethnografiai jellegűek csoportját, a melynek tárgyairól már az irott történet is szólhatna - ha t. i. forrásai ügyet vetettek volna a tárgyak használatára és szerkezetére; a mi - fájdalom - alig történt.
      De ezt a második csoportot mégis megóvja a meddőségtől a népnyelvi anyag, melynek mesterszavai sokszorosan megadják a történeti források kitételeinek értelmét.
      A nyolczvanas évek kezdetén a kir. magyar Természettudományi Társulat a "Magyar Halászat Könyvé"-nek megirásával bizott meg. A feladat helyes megoldása elkerülhetetlenné tette a népnyelvi anyaggal való beható foglalkozást, a mely ismét odautasitott a népies halászszerszám és a népies müszavak összegyüjtésére, a melyek nélkül a munka egyáltalában meg sem volt irható. (...)
      Én ennek megfeleltem s az a gyüjtemény az akkori mezőgazdasági csarnokban csoportositva, nagy érdeklődést keltett, illusztrált katalógusa pedig, a mely magyar, német és franczia nyelven és szintén Semsey Andor költségén jelent meg, széles körben elterjedve, a külföldre is eljutott, hol szakkörökben nagy figyelmet keltett. Ez a gyüjtemény közös megállapodásunk szerint a magyar nemzeti muzeumnak jutott ajándékul; azonban sokáig ide-oda vándorolt, hányódott; e közben csonkult is; mig végre mégis a muzeum néprajzi osztályába került és abba rendszeresen beillesztetett.
      A midőn az 1896-ik évi ezredéves országos kiállitás szervezése kezdetét vette, arra kértem gróf Csáky Albin, akkori vallás és közoktatásügyi minisztert, engedné meg, hogy ezt a régi gyüjteményt vehessem alapul, s azt minden irányban kielégitve állithassam ki, a mire a miniszter rögtön reá is állott A gyüjtemény hamar oly arányokat öltött, hogy egy külön pavillon fölépitése teljesen meg volt okolva. Megjegyzendő, hogy egyfelől a kereskedelemügyi, másfelől a vallás- és közoktatásügyi miniszterium megállapodása szerint a most kiállitott, a kiállitási alap költségén kibővitett gyüjtemény a kiállitás bezárása után a nemzeti muzeum tulajdonába megyen át s arra van hivatva, hogy a néprajzi osztálynak egyik önálló részét alkossa meg.
      (Kiállítási Újság, július 20.)

      - A történeti kiállítás szomszédjában egy egész falu épűlt 24 házzal, templommal, iskolával, községházzal. A hány ház annyi vidék népies építkezésének, telkének bemutatása, bebutorozott szobáival, román férfi, nő, papirból és elevenen, nemzeti viseletben; valamint a székely, kun, jász, palócz, matyó, göcsej magyar szójárások képviselői. Tárgyi néprajzunk, nemzeti külön állásunk feltüntetése kivánt lenni az európai népek családjában. A történeti kiállítás s az iparcsarnok után a legvonzóbb pont. Nevelték benne az életet a népszokások bemutatására rendezett falusi lakodalmak. Kiállításunk fényes bizonyitéka volt annak, hogy kilencz századon át az európai politika és czivilizáczió minden mozzanata érinté Magyarországot, a nemzetet megragadta s nyomot hagyott maga után. A nomád pásztorélet s a népvándorlás ősiségéből kikelve, végig a polgárisodás minden fokán, az ujkori műveltség és művészet legfinomabb részletéig minden együtt volt benne: magunknak leltározás s Európának bemutatás. Az elismerés s a királyi kitüntetés nem is maradt el. (...)

      A közgazdasági kiállítás.
      Közgazdaságunk ünneplése következett. A munka dicsőitése, közgazdasági életünk fejlődésének és színvonalának feltüntetése. Az új ezerév munkára hívása. Alkotó erőnk, haladási képességünk kiállítása.
      A kiállítás élén Schmidt József dr. igazgató, Gelléri Mór titkár állottak. Az általános katalogus szerint a kiállított tárgyak a következő 20 csoportba soroztattak: Előadó művészet, közművelődés, oktatásügy, egészségügy és gyermeknevelés, kereskedelem-, pénz- és hitelügy, mezőgazdaság, erdészet és vadászat, bányászat-, kohászat-, vas- és fémipar, gépipar, közlekedés, hajózás és tengerészet, építési ipar, fa-, butor- és dekorativ ipar, anyagipar, bőr-, fonó-, szövő- és ruházati ipar, papir- és sokszorosító ipar, arany-, ezüst- és díszműáruk, hadügy, vegyészeti ipar, élelmi czikkek mint ipartermékek, háziipar, néprajzi- és műkedvelők kiállítása. (...)

      A nagyipar, nagybirtok s az állam saját pavillonaikban jelentek meg. Nagyszerű s izléssel épített pavillonokban, melyek építése, csoportosítása csak most fejlődő műszaki tudásunk színvonalát előnyösen mutatták be. Megjelent a Salgótarjáni, Észak-magyar, Magyar ált., az Urikány-zsilvölgyi kőszénbánya; a Bihar-szilágyi, Budapesti kőolajfinomitó, a Magyar petroleum, Fiumei petroleum; Wünsch czement, Nobel dinamit gyára; Nedelko, Lord és társa faárúja s az állami erdészet; Buchwald, Thonet fabutorgyára; Mauthner kertészete; a mezőgazdaság és gazdasági ipar József, Frigyes királyi herczegek, Koburg herczeg, Batthyáni gróf fényes kiállításaiban; Brammer csokoládégyára, a fiumei rizshántoló; Törley, Hubert, Litke, Hölle pezsgőgyára; megjelent Szlavon-Horvátország, Bosznia és Herczegovina meglepő pavillonokban; végre a budapesti tejcsarok, a sok czukrász-, borász-csarnok, csárda és vendéglő.
      [Kőváry László: A Millenium lefolyásának története. Bp. 1897. (261-262. o.)]

      Pénz és hitel.
      Irta: Deutsch Antal [20]
      Tettekben és dicsőségben gazdag történelme folyamán sok hírt és elismerést vívott ki a magyar nemzet. Az európai kulturnépek közé már e nemzet létezésének tudásával együtt ment a bátorságának, hősiességének, lovagiasságának, vendégszeretetének és életkedvének a híre. De a mire népünk állami önállóságának kivívása óta törekedett, a mire évtizedek óta legjobb fiainak munkáját forditotta: az a kulturerejének, gazdasági és pénzügyi cselekvő képességének a kimutatása volt. Még csak egy félszázad előtt is Európa csak annyit tudott Magyarországról, hogy a vén világrész közepén van egy ország, tele kiaknázatlan kincsekkel, áldott buja termőfölddel, a honnan a földesurak esztendőnként elvándorolnak az idegen fővárosokba, hogy határtalan pazarlásukkal vonják magukra a figyelmet. Igen bizony, a könnyűvérűségnek, a pénzügyi és gazdasági értelem hiányának híre sokáig rajtunk maradt, s az alkotmány visszaállítása óta nagy munkára, temérdek áldozatra és derekas, teremtő alkotásokra volt szükség, hogy Magyarország pénzügyi jelentőségének megszerezzék azt az elismerést, a melyre Szent István koronájának országai szigorúan itélő, de egyszersmind tárgyilagos megbirálás mellett igazán érdemesek.
      Az önálló magyar pénzügyek, - ha az 1848-49-iki rövid időszaktól eltekintünk, - az 1867-ik esztendőtől számitandók. Ebben az évben vette át az ujonnan alakult magyar kormány a régi helytartóságnak egy osztályát, a mely adó- és pénzügyekkel foglalkozott s az alapján kezdve olyan pénzügyi szervezetet teremtett, a minőre egy 17 millió lakosú államnak szüksége van. Rendezte az adóügyet, az adóbeszedést, az ellenőrzést, ismételten reformálta a nem egyenes illetékek ügyét, a mi annál több nehézséggel járt, mert számos ujitást és javitást csakis az Ausztriával való megegyezés után lehetett megkezdeni és keresztülvinni. S minő egyéb nehézségek tornyosultak az első években az új kormány elé? A szükséges munkák egész tömege, hogy az országot kiszakitsák a gazdasági elmaradottságból és megnyissák a jólét és pénzügyi cselekvőképesség forrásait, mindjárt az első öt esztendőben harmadfélszeresnél is nagyobbra emelték a kiadásokat, holott ugyanakkor az adójövedelem nem gyarapodott. S bekövetkezett az 1873-iki bécsi válság, a melynek az utóhatását Magyarországon is súlyosan és sokáig megérezték. De Magyarország anyagi ereje a megpróbáltatásnak ez idejében fényesen bevált és hála a hazafias áldozatkészségnek és a pénzügyi vezetők kiváló képességeinek, sikerült a bizalmat fölkelteni, a hitelt emelni és az államháztartásban teljes rendet teremteni. A magyar költségvetés alakulásának jellemzésére csak néhány adatot akarunk itt fölsorolni. A pénzügyi igazgatás végeredményei voltak:
Év Kiadás   Bevétel
forintokban
1868   109,912.000   112,392.000
1872   253,453.000   203,241.000
1877   234,841.000   225,243.000
1882   339,224.000   293,950.000
1887   368,638.000   323,338.000
1892   405,918.000   443,311.000
1895   467,792.000   467,811.000
      Tehát aránylag rövid idő alatt, 27 éven belül Magyarország kiadásai 109 millióról 467 millióra szaporodtak, tehát 328 százaléknál többre, s ugyanilyen mértékben, sőt jóval tetemesebben szaporodtak a bevételek is. A legjelentősebb körülmény pedig ezekben a tényekben az, hogy Magyarország hat év óta kiirtotta költségvetéséből a hiányt, s minden esztendőben tetemes fölösleget ér el.
      Mint minden európai állam, Magyarország is igénybe vette 1867. óta a közhitelt s tetemes államadósságot csinált, a mely azonban ma már nem olyan nyomasztó, mint évekkel ezelőtt volt, mert az állami pénzügyek javulása lehetségessé tette a kamatlábnak önkéntes konverzió utján való leszállitását. Mindazáltal az államadósság, a mely 1868-ban csak 268,852.925 forintot tett, egész 2000 millió forintig emelkedett, s igy a kamatszükséglet 126,945.000 forint lett. Az ország azonban - s ezt hangsúlyozni kivánjuk e helyen - sokkal könnyebben viseli ma a kamatterhet, mint két évtizede a harmadát. Magyarország nemcsak elérte az egyensúlyt államháztartásában, de egyszersmind megszerezte az anyagi erőt, hogy megfeleljen közműveltségi feladatainak, műveltséget és erkölcsöt terjeszszen, igazságügyét a modern kivánságokhoz alkalmazza, útjait kiépitse és vasutait állami birtokba és kezelésbe vegye. A magyar kormány a rendezett valuta fontosságát is fölismerte és meginditván az értékreformot a monarhia mindkét államában, oly munkát végzett, a mely a monarhia pénz- és hitelügyi fejlődésére korszakalkotó jelentőségű.
      Az ország hitelügyének fejlődéséről ezen a helyen csak néhány szót mondhatunk. Csak a következő adatokra szoritkozunk:
      1839-ben alapitották az első takarékpénztárat, 1842-ben az első bankot; a jegybank 1852-ben alapitotta az akkori régi Pesten első magyar fiókintézetét két millió alaptőkével. 1867-ben volt Magyarországon: 5 bank, 105 takarékpénztár és egy földhitelintézet. Ennek az évnek az elején volt az országban kilenczszáznál több bank és takarékpénztár és 700 szövetkezetet. 1867-ben a magyar pénzintézeteknél a takarék- és egyéb betétek 71 millió forintra mentek, az 1894-ik év végén kerek 1150 millió forint betétállományt mutattak ki. Az összes magyar bankoknál van váltó körülbelül 450 millió forint értékben, értékpapir 130 millió forint értékben; kölcsönt adtak 620 milliót, előleget 80 milliót. Magyar záloglevél körülbelül 320 millió forint értékben van forgalomban.
      Csak felsoroljuk ezeket az adatokat s nem akarunk összehasonlitásokat tenni, mert tudjuk, hogy ezen a téren még nem vagyunk nagyon magas fokon. De azért nyilvánvalóvá tesznek ezek a számok egy olyan emelkedést, a melyhez nem kell sok magyarázó szó. Mutatják, hogy Magyarország rövid időn óriás haladást tett hitelügyeinek szervezésében, hogy sokkal több történt, mint egyszerű alapvetés a jövő számára s hogy a jövőre bizvást várhatjuk a nyugodt és biztos továbbfejlődést.

      Sajtó, irodalom, előadó művészet
      Irta: Rákosi Jenő [21]
      A napisajtó, az irodalom és az előadó művészet közmívelődésünknek és minden közmívelődésnek olyan hármas csúcsa, mint topografiánknak nemzeti czímerünkbe felvett három csúcsa: a Tátra, Fátra és a Mátra. Ha történetüket előadjuk, megirtuk jóformán mívelődési történetünket. A mi még ehhez tartozik, - az ország anyagi részeinek fejlődése: politika, közlekedés, közoktatás, kereskedelem és ipar, - az amaz első háromnak úgyszólván természetes alapja és háttere s vele bizonyos arányosságban van. Az anyagi rész gondolható, sőt él és kifejlődik amazok nélkül is; sajtó, irodalom, művészet csak az anyagiak alapján van és nálok nélkül egyáltalán nincsen.
      Történelmünk oly különösen fejlődött, hogy nemzeti életünk emez eszményi része - művészet és irodalom - periodikus életet élt. Egyszer volt, másszor nem volt. Folytonosságot csak legutóbbi százéves története mutat. Elmúlt századokból vannak iróink, költőink, kiknek értéke az időkkel daczol; de nincsen irodalmunk, melynek irányzata, hagyománya, öntudata volna. Ez áll a művészetekre is; a sajtó pedig és az előadó művészet úgyis Európa legnagyobb részében az utolsó száz év szülöttje.
      Szellemi életünk fejlődésének különösségét az álladalom alkotmányos szervezete okozta, a mely a nemzetet a lehető legnagyobb mértékben deczentralizálta. Ez ország nemzeti főváros, központi egységes szellemi élet nélkül élt. Ehhez járul, hogy a voltaképeni populus, a politikai nemzet nem élt városi életet és a legújabb időkig nem gyakorolta hatását a városoknak többnyire idegen, viszonyaiban, nemzetiségében igen változó, sokszor vegyes lakosságra.
      Nemzeti főváros és erős nemzeti városi polgárság nélkül pedig természetesen keletkező és fejlődő kultura nincsen. Egyesek egymástól függetlenül szerzik meg a hazai életükhöz szükséges iskolázottságuk mellé a művészi kultura ismeretét és vágyát és öntudatos iparkodással törekszenek saját érzelmeiket átplántálni a sokak kebelébe. Idegen kulturák hivatott növendékei ezek, a kik buzgón irnak, leveleznek, hirlapot alapítanak, könyvet irnak, almanakot szerkesztenek, műkedvelő színtársulatot toborzanak, színházépitést sürgetnek és meg nem szünnek a hazafiakat ostromolni, hogy lelkesedéssel, áldozatkészséggel járuljanak a magyar kultura megalapitásához: a nyelvnek, az erkölcsöknek, az izlésnek kipallérozásához.
      Ez az öntudatra ébredező nemzetek életében a dilettantizmus kora. Nálunk a múlt évszáz utolsó évtizeitől számítva eltart egészen a jelen évszáz első harmadáig: Széchenyi István szerepléseig. A műkedvelés kora ez, de nem mintha csupa műkedvelőkkel lenne benépesítve. Ellenkezőleg, a magyar Géniusz, a mely virágzó irodalom nélkül megteremtette a minden irodalmakban díszes helyre méltó Zrinyi-t és epopeiáját Sziget veszedelméről: ez a Géniusz a tapogatózás e szakgatott korában halhatatlanságot szerzett, nagyokat szült: Csokonay-t, Kisfaludy Károly-t, Berzsenyi Dániel-t, Katona József-et. E korban Bólyai Farkas, ki európai névre tett szert mint matematikus, hazája számára nem tudományt ir, hanem drámai pályaműveket, egy versenyre egyszerre ötöt.
      E korszak végét jelöli ez ország óriásának, regenerátorának, prófétaszellemének: Széchenyi István grófnak abbeli munkássága, hogy a hazának - fővárost adjon.
      Kimondhatatlan buzgalommal és találékonysággal munkálja ezt a czélt és diadalmaskodó sikerrel. Lánczhid, alagút, lóverseny, gőzhajó a Dunán, kaszinó, utczaseprés, pénzintézet, úri modor, a polgárság kultusza: a mi csak alkalmas arra, hogy kis városból nagyot, vidéki szellemből fővárosit, központit teremtsen, az el nem kerülte az ő figyelmét. A színházépítést is ő sürgette, de - a mi jellemző - a vármegye végezte, a vármegye lévén évszázakig az intéző hatalom: a jognak, a törvényhozásnak, az erőnek s az ellenállásnak forrása, az ország voltaképen nem egy ország, hanem ötvenkét koordinált törényhatósági terület lévén.
      Széchenyi István gróf az összes vármegyék figyelmét és érdeklődését Pesthez kötötte. Az ország nádorában támaszt és pátrónust talált egyes Pestre vonatkozó tervei számára, de politikai gondolatnak tervei az ő agyában fogantattak csak, ott élt az eszme.
      A szellem fegyverfogható része csakhamar Pestre sereglett. Sebaj, hogy koronázó város és az országgyülés székhelye Pozsony volt, sebaj, hogy három érsek másutt székelt és Pesten még csak püspök sem tartott udvart: Pest lélekben fővárosa lett az országnak gyorsan, és itt verődött össze egy irodalmi kör, itt alapíttatott a tudós társaság, itt a Kisfaludyról nevezett szépirodalmi társaság, a Nemzeti Muzeum, a Nemzeti Színház, a mely a hazafiságból keletkezett vándortársaságokat megtelepítette, állandósította. Mindez más szóval annyit jelent, hogy abban a pillanatban, a mint a közszellem előtt Pest középső pontja, fővárosa lett az országnak, ime egyúttal összepontosultak itt a kultura munkásai és megalkottattak a nemzeti kultura intézményei.
      Irodalomnak, napi sajtónak, előadó művészetnek nálunk ugyanaz a története van. Mondába illő hőskorszak egyes óriásokkal, a kik a maguk erejére hagyva fenevadak ellen hadakoznak, bátorságossá teszik a vidéket és előkészitik a művelődés állapotának föltételeit. A hőskorszak után következik a városalapitás kora; a város után a művelődés föltartóztathatatlan kifejlődése.
      Ma, a nemzet ébredése után, az alkotmány visszaszerzésétől (1867.) kedvezőbb viszonyokat nyerve, mindez ágai a kulturának egy törekvő állami élet keretében intézményekben és intézmények által élnek, fejlődnek és egészben az európai átlag nivóján vannak.

      A magyar zene
      A költő szavában, a nép zenéjében nyilatkozik meg a nemzetek szíve. Meghamisíthatatlan érzelmei, a legszubjektivebb érzései, a dal, a zene mindenki által egyformán érthető formájában jutnak kifejezésre és a ki egy népet igazán meg akar ismerni, az ne mulaszsza el zenéjével is foglalkozni, a mely sokszor őszintébb felvilágositást nyujt, mint a história lapjai, vagy a parlamenti szónoklatok.
      A magyar nemzet ezeréves fennállása ezeréves küzdelem. Küzdelem a hazáért, majd küzdelem a kereszténységért és czivilizáczióért, küzdelem a szabadságért, aztán az alkotmányért. És nagyon igazat mond a példaszó: inter arma silent musae. Tábori és harczi dalok, ezek a mi legrégibb zenei emlékeink, a melyekhez még régi egyházi énekeinket is hozzávehetjük, a melyek némelyikében megnyilatkozik a nemzeti szellem. Pedig a magyar népnek erős zenei érzéke van. A tárogatót, a kobozt (rég eltünt hangszerek) magával hozta honalapitó Árpád serege és legszebb dalaink a nép ajkán születtek meg és születnek még most is, bár a zenei czivilizáczió megrontotta a régi erkölcsöket és idegen elemeket is vitt bele a modern magyar zenébe.
      A népdal, ez a magyar nép zenei megnyilatkozása, a magyar nép karakterének hű festője, sírva-vigadó temperamentumának kifejezője. A népdal, melyről a mi világhirű nagy költőnk, Jókai Mór mondja:
      »Ki ülteti a mezők virágait?... ki tanítja a pacsirtát énekelni?... ki teremti a népdalt? Honnan jönnek e zengzetes, sajátos énekek? miknek verse és dallama egyszerre látszik születve lenni; senki sem tudja, hogy kitől? Ki van hivatva arra, hogy lelke túlömlő érzelmeinek hangot adva, beszéljen a nemzet ős szokásairól, a vigadó bánatról, a fehérházról a távolban, a pusztai délibábról és a kedvencz paripáról... Vagy tán úgy születik a népdal, mint a felhő? Minden nap új meg új van az égen s még sem látta senki, hol és hogyan támad.«
      Igen, úgy születik. És mi szeretjük, dédelgetjük, mert a miénk, egészen a miénk. A magyar nép zenei kincse, ez a magyar műzene ősforrása. A kik ebből meritettek, sikerrel és eredménynyel törtek előre s megmondhatjuk, hogy éppen most, a mikor ezredéves ünnepünket üljük, nagy munkásságot fejtünk ki ez irányban is. Minden nemzet zenéjét élvezzük és tiszteljük. Szives fogadásra talál nálunk a német, az olasz, a franczia zenei irány és ezeknek produktumai, de azért önérzettel valljuk, hogy van magyar zene is, melyet szeretünk, bár fejletlen, hiszen csupán e század eleje óta keressük számára a művészi formákat.
      1822-ben irta Ruzsicska József [22] az első magyar operát, a »Béla futását«. És gyors egymásutánban követték a magyar operaírók: Szerdahelyi, [23] Császár, [24] Doppler, [25] Mosonyi, [26] majd Erkel Ferencz, a kinek zsenialitását mutatja az is, hogy specziálisan magyar tárgyu operáját, a Hunyady Lászlót nagy sikerrel adták külföldön is, a hol pedig bizonyára nem részesülhetett oly szubjektiv birálatban, mint nálunk.
      A század közepe felé ismét elhallgat a lant s felhangzik a fegyvercsörgés. De alig szerzi vissza a nemzet régi jogait, alkotmányát és szabadságát, az általános fejlődésben nem marad el a zeneművészet sem, a mely most erős kontaktusban maradva ugyan a külföld zenéjével, nemzeti irányban halad előre. Goldmark, [27] Mihalovich Ödön, [28] Hubay Jenő, [29] Zichy Géza gróf, [30] Elbert Imre, [31] Farkas Ödön, [32] Sztojanovits Jenő, [33] Bátor Szidor, [34] Verő György [35] stb. azok, a kik buzgósággal fáradoznak zenénk előbbrevitelén s bizonyára érdekes az a tény, hogy újabb időben megpróbálkoztak már azzal is, hogy magyar jellegű szimfoniát, szonátát, triót, kvartettet komponáljanak.
      És ezek után, ha volna még valaki, a ki a magyar zenét azonositani akarná a czigányzenével, bizonyára megváltoztatja véleményét. E félreértést, a mi nagy magyar művészünk és zeneszerzőnk: Liszt Ferencz vitte ki a külföldre »Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie« czímű munkájával, a melyet különben alaposan megczáfoltak. A magyar és czigányzene annyira nem egy, mint a mint nem egy faj a magyar és a czigány. A czigány nem játszik czigánydalokat a publikumnak. Egyszerűen, mint exekutiv zenész szerepel s a magyar nótákat, a magyar zenét eljátsza, úgy, a mint hallja, úgy a mint tudja, mindössze annyit cselekedvén meg, hogy néha elczifrázza a mi egyszerű, szép melódiáinkat, modorossá téve azokat. A czigánynak van specziális czigányzenéje is, de azt »fehér embernek«, parusnak, mint ők mondják, nem játsza. És ezt e kettőt tévesztette össze Liszt, a kinek különben nagy hálával tartozunk, mert magyar rapszódiái révén elsőnek ismertette meg a mi magyar melodiáinkat a külfölddel.
      Szeretjük mi is a czigányt, ezt a csodás zenei érzékkel és valóságos zenei lélekkel biró népet, de nem mint zeneszerzőket. És a leghiresebb czigányprimások, a kiket valóságos legendakör vett körül, mint komponisták másodranguak voltak. Játékukat szívesen hallgatjuk most is és czigányzene nélkül alig tud mulatni a magyar ember. Az ő specziális hangszerük a czimbalom, a mely most kezd terjedni Magyarországon kivül is.
      De azért van egy hires nemzeti indulónk, a mely a hagyomány szerint czigányeredetű. A Rákóczi-induló ez, melyet - úgy mondja a százados hír - II. Rákóczi Ferencz hű czigányleánya, Czinka Panna gondolt ki, a nemzeti fejedelem leveretése után. Azért van benne annyi dacz, keserűség, fenyegetés, fájdalom...
      A zenei kultura hozzányúlt ehhez is. Berlioz instrumentálta és a Rákóczi-induló filharmónikus hangversenyek parádés száma lett. Ime ez a magyar zene: az őserő és a művészet folyamatban levő összeolvadása, az anyag és a forma harcza. Legpoétikusabb megnyilatkozása még ma is a népdal, azonban fényes operaházunk szinpadján is a magyar zeneművek egész sorozata vonul el a millenniumon s hangversenytermeinkben is egyre gyakrabban hangzanak fel ezek.
      A magyar zene igen rövid idő alatt fejlődött annyira, mintha ezeréves volna, akár az országunk.

*

      A ki külső országokból jön ide hozzánk, megnézni a magyarok nemzeti ünnepét, módjában van meglátni, mennyire mindennapos szüksége ennek a népnek a zene. A hol csak jár, a hol csak ember és pohár van, onnan nem hiányzik a zene sem. Tiz embernél több csak muzsikaszóra mulat.
      De a nemzeti zenénket is bemutatjuk. Pompás operánk szinpadán nagyobbára magyar operát adnak az ünnep évében, künn a kiállításon pedig sűrün váltják majd egymást a hangversenyek, dal- és zeneelőadások, a melyek minden formájában ismertetik a magyar zenét, a magyar dalt, a mi csak termett és megmaradt ezer esztendő óta.

      Az egészségügy
      Irta: Korányi Frigyes [36]
      Az államok közegészségügyeinek rendezése a legelőhaladottabb népeknél is a legujabb kor alkotásai közé tartozik. Hogy a közegészségügyi intézmények jelentősége valamely országban általánosan elismerve és a reá vonatkozó intézkedések sikeresen kivihetők legyenek, annak előfeltételét képezi, hogy fölismertessék az emberi életnek és pedig a társadalom összességéhez tartozó minden ember életének etikai, morális és álllamgazdászati értéke. Az államnak előbb minden emberi érdekeket egyenlően oltalma alá kell venni, az emberi egészség fentartásának és az élet meghosszabbitásának az orvosi tudomány által megállapitott általános föltételeit, valamint az egyes országban fenforgó káros viszonyokat kitartó vizsgálatok és tanulmányok által kell felismerni s mindezeken felül a közvagyonosságnak is előbb bizonyos magasabb fokra kell emelkednie, szóval rendezett és sikeres közegészségügye csak a törvényes egyenlőséget elismerő, szabad, a kulturális fejlődésnek és felvilágosodásnak előhaladottabb fokára és magasabb fokú jólétre emelkedett államnak lehet.
      Igy történt a magyar államban is. Az alkotmányos élet előtt mintegy szunnyadó erők az alkotmány helyreállitásával elementáris erélylyel törtek utat a népesség kulturális hajlamainak s a mint az állami élet megszilárdult, sorra került a közegészségügy rendezése is és ma már megnyugvással mutathatjuk fel a polgáriasult világ előtt azokat az eredményeket, a melyeket alig több, mint másfél évtized alatt elértünk s a lerakott alapokat, a melyeken közegészségügyünk fejlődésének biztositéka nyugszik.
      Az egészségügy méltó helyet foglal el abban a keretben, a melyben közgazdasági és kulturális haladásunk mozog. Földmívelő, őstermeléssel foglalkozó államból rohamosan iparral foglalkozóvá fejlődünk s ennek megfelelőleg a népesség száma, valamint az egészségügyi intézkedések évről-évre gyarapodnak és öregbítik az ország erejét.
      Hogy csak az utóbbi alkotmányos idő fejleményeire vessünk egy fénysugarat, a szent István korona országainak területén 1867-ben 15 millió ember lakott és most 17 1/2 millió lakik. Az 1880. és 1890-iki népszámlálás mutatja, hogy ez a szaporodás az utolsó tiz évre esik és méltán mondhatjuk: közegészségügyi viszonyaink javulásának eredményét képezi.
      Az ország modern egészségügyének alapját az 1876. évi egészségügyi törvény vetette meg, a mely a közegészségügyi szolgálatot olyképen rendezte, hogy az országot e czélra alakitott úgynevezett egészségügyi körökbe osztotta. A körökben egy-egy körorvos, illetőleg a nagyobb községekben községi orvos működik, a megyékben járásonkint egy-egy járási orvos ellenőrzi a körorvosokat és egy tiszti főorvos kezébe futnak össze az egész megye közegészségügyének szálai, ezek azután a belügyminisztériummal közlekednek. Ennek egy külön osztálya vezeti legfelső forumként az egész ország egészségügyeit, melynek az országos közegészségügyi tanács szolgál tudományos és szakszerű felvilágosításokkal. A belügyminisztérium egészségügyi osztályában alkalmazva van nyolcz közegészségügyi felügyelő, a kik egyrészt a központi kormányhatóságtól elrendelt intézkedések végrehajtását ellenőrzik és a hol szükséges, eszközlik; másrészt pedig az országban tanulmányozzák a talaj, viz, éghajlati, a népszokások, életmód, foglalkozásban fekvő közegészségügyi viszonyokat, a melyek a népesség egészségi viszonyainak legfontosabb tényezőit képezik. Ezideig az egészségügyi kiadások oroszlánrésze a községeket terheli, a mihez az állam aránylag csekély résszel járul hozzá. Most azonban az orvosi szolgálat államositása már küszöbön áll, a mi sokat fog lendíteni a közegészségi hatóságok tevékenységén, különösen az intézkedési jog megadása által.
      A kitünően berendezett budapesti, valamint kolozsvári orvostudományi egyetem megfelelő intézetekkel és gyüjteményekkel nyujt alkalmat az orvosok képezésére, több mint 300 kórház, 3 nagy országos tébolyda, 5 szülészeti intézet és bábaképző iskola, veszettség ellen oltó Pasteur-intézet, országos védhimlőoltó-intézet, országos vegykisérleti, bakteriológiai, tápszervizsgáló és ásványviz-elemző állomások lettek felállitva - csekély kivétellel - az alkotmány helyreállitása óta. S a törvényhozás és a kormány folyton újabb intézkedésekkel tökéletesbíti a közegészségügyet, újabban a kötelező himlőoltási, kisdedóvási és a munkás-betegsegélyző törvénynyel igyekszik a gyermekek és a munkásnép betegségét csökkenteni; az egészségügyi ipar, gyári, fürdői és iskolai felügyelők a modern higiénia utján haladnak és minden téren a népesség javára működnek.
      A nép egészségének főtényezői: a jó táplálék, lakás és víz. E három tekintetben határozott haladás mutatkozik. A tápszerek és élvezeti czikkek a törvények és rendeletek értelmében évről-évre behatóbb vizsgálatnak tárgyaivá lesznek, a hatóságok 1894-ben 185.711 esetben eszközölték azt. Az újonnan épített lakásokban a higienia követelményeinek mindinkább tág tere nyilik, a mit nemcsak a főváros monumentális épületeiben, hanem már a vidéken, nevezetesen az újonnan épült városokban, például Szegeden is lehet látni. Óriási haladás mutatkozik a vízművek létesitésében, csak az 1894. évben 525 vízmű vétetett foganatba. Figyelemreméltó különösen az Alföld rónasága, mely a szennyes folyó és cziszterna víz helyébe a föld mélyéből fakasztja föl egymásután az artézi kutakat, melyekkel az öldöklő tifusz, vérhas stb. ragályos betegségek terjedését hathatósan küzdi le.
      Roppant szolgálatot tettek továbbá közegészségügyi tekintetben is a folyamoknak, a Tiszának, Kőrösnek, Bégának szabályozása, a mocsarak lecsapolása a magyar rónán, a mi által a váltóláz, a melyet még 40 év előtt is magyar betegségnek (febris hungarica) neveztek, megcsappant és ma már csak elvétve és ritkább fokban lép fel egyes vidékeken. Hasonlóképen fontos előmenetelt lehet tapasztalni az erdőségek ápolása és föntartása terén, a mi Magyarország klimájának megjavítására s ezzel a nép egészségének előmozditására vezet. Ez ország egyáltalában bővelkedik balzsamos levegőjű helyekben és gyógyitó forrásvizekben s e hatányoknak józan és czéltudatos kiaknázása máig oda vezetett, hogy a 147 hazai gyógyfürdőt már közel 140.000 vendég látogatja, sokan a külföldről is, s azokban jó ellátást, üdülést és gyógyulást talál.
      A betegségek ellen folytatott küzdelem évről-évre erélyesebbé lesz, sikerességét legjobban mutatja az 1893-94. és 1895-iki kolera, a melyet a kormány és hatóságok erélyes és czéltudatos intézkedései által mind a három kitörés alkalmával sikerült korlátozni és gyorsan elfojtani. A kötelező himlőellenes oltásnak ma már évenkint közel egy millió egyén veti alá magát, úgy hogy a himlős betegek száma rohamosan apad, a fővárosban alig 1-2 fordul elő évenkint. Ugyancsak ez ideának, azaz a fertőző betegségek meggátlásának szolgálatában áll a budapesti egyetemen felállított Pasteur-intézet is.
      A szegény betegek gyógyítására 312 kórház van az országban, melyekben több mint 13.000 betegnek van helye, úgy, hogy évenkint közel 160.000 embert ápolnak bennük. Az ország egészségügyi személyzete fokozatosan gyarapodik, ma már 4.500 orvos, 8.000 bába és 1.700 gyógyszertár működik a magyar állam területén s az egészségügyi köröknek szakavatott orvosokkal való betöltése évről-évre előhalad.
      Az egészségügynek ez emelkedése folytán a halandóság országunkban következetesen csökken (...)

      Hasznos tudnivalók
      Elmondja: Kálnoki Izidor [37]
      Sokat utazó nemzeteknek annyi a kalauzok, vezetőjök, útbaigazitójok, a hány bejárásra érdemes tájéka van a világnak. Mert nagy igazság vagyon abban a német mondásban »So einer eine Reise thut, da kann er was erzählen«, és nagy igazság vagyon abban is, hogy ezeknek az elbeszéléseknek egy nagy fedezetök kellemetlenségről, kényelemhiányról, zsarolásról, visszaélésekről szól.
      Nálunk kevés az utazókönyv, a kalauz, a vezető, mert ebből az okból alig is kell. A magyart szíves vendéglátó népnek mondja és ismeri a világ. Nem gazdagodni akar a vendégén, legfölebb emberismeretben, nem vagyont akar rajta szerezni, csak egy újabb barátját fajának. Azért merem ezt ilyen bátran idetenni, mert ezt nem mi mondjuk magunkról, hanem mások mondják rólunk. Rosszakarója, irigye mindenkinek van a világon, de a kaján irigység, a sandaszemű rosszakarat se vetette soha a szemünkre, hogy meg nem becsültük a vendégünket, hogy szeretettel, jóindulattal nem gondoskodtunk minden kényelméről.
      Ezért nem is figyelmeztetés, nem is óvás vagy intés, a mit itt elmondandó vagyok, csak egy pár jóakaró tanács, útbaigazitás idegennek és vidékinek, hogy megkiméljem őket a kérdezősködés fáradságától. Használja kiki, a hogy jónak látja. Ha el se olvassa, akkor se fogja nagy kárát vallani.

*

      Három vasuti állomáson vagy hajón a Dunaparton érkezik az idegen Budapestre. Bárhogy jön, egyszeriben benn van a városban, úgy, hogy ha takarékos, gyalog is elmehet a szállására. De azért talál minden állomáson kétlovas vagy egylovas bérkocsit is (mely kötelességszerűen ott tartja a tariffáját a kocsi belsejében). De nem szükség Budapesten bérkocsin járni. Minden érkező állomáson ott vannak a közúti kocsik (villamos, lóvaspálya, omnibusz) s általában Budapesten olyan kiterjedt, gyors és jó a közúti közlekedés, mint talán egyetlen metropolisban sem a kontinensen. A kiállításra például a város minden pontjáról kijuthatunk egy félórán belül. Kivisz az omnibuszokon kivül a lóvaspálya két irányban, a villamos vasut két vonalon és a föld alatt menő villamos vasut a Gizella-térről az Andrássy-úton végig.
      A szállás kérdése, a mi külföldre utazó embernél nagyon fontos dolog, ne aggasszon senkit, a ki Magyarország nagy ünnepére készül. Annyi a szálló és fogadó a magyar fővárosban, hogy se lakásszűkétől, se túlságos drágaságtól nem kell tartani. De ezenfelül a kiállitás igazgatósága a főváros hatóságával egyetemben megállapodott a szállótulajdonosokkal, hogy a lakások árát vagy ne emeljék, vagy csak olyan mérsékelten, hogy ez a különbség alig jöhet számitásba. Azokat a szállókat, a melyek ebbe az egyezségbe belementek, minden hivatalos lakásiroda megmondja, a hivatalos nyomtatványok, kalauzok, vezetők felsorolják. Az imént emlitett lakásirodák a pályaházakban, hajóállomásokon lesznek s olcsó magánlakásokat és egyéb szállásokat ajánlanak az idegennek és vidékinek. A főváros is gondoskodott olcsó lakásokról, a mennyiben az iskolákat bezáratja s lakásokat, szállókat csinál belőlök, a hol úgyszólván garasokért kaphat az idegen tisztességes lakást. Ezzel, hogy ilyen nagy mértékben történt gondoskodás a vendégek ellátásáról, persze elejét vették, hogy a nagyobb igényeket is kielégitő lakások szerfelett drágák legyenek. A hol naponként 20 krajczárért is meg lehet lakni, ott fejedelmi szalonért se kérhetnek mértéktelenül sokat.

*

      Még arról kéne beszélnem, hogy éljen az idegen Budapesten. Persze mindig tudva, hogy messze földről azért jönnek ide az emberek, hogy jól éljenek, mulassanak, sokat lássanak és élvezzenek, a népet, a szokásait, az életét megismerjék s mindezek mellett minél kevesebbet költsenek. Nagyon nehéz a tanácsadás. Ahány ember, annyi érzés, izlés, szokás, kivánság s a mi az egyiknek isteni gyönyörűség, a másiknak banalitás. Ezért a homo communis-t veszem alapul; a ki speczialitásokra vágyik, annak nemcsak az izlése raffinált, hanem a tapasztalata és ügyessége is megvan hozzá, hogy magától megtalálja azokat.
      A nappali élet nagyrészt a kiállitáson lesz. Nagyon okosan teszi ugyan mindenki, ha egy-két délelőttöt a városra szán, a nyilvános épületek, közintézetek, múzeum, képtárak, könyvtárak, királyi palota, parlament, templomok stb. megtekintésére, egy-két napot meg a bájos környéken barangol (Margit-sziget, Zugliget, Svábhegy), de a nappali élet középpontja mégis csak a kiállitás lesz. A mi ott látni, tapasztalni való, elmondták már mások. Csak azt teszem hozzá, a ki bejön, ne gondoskodjék előre semmiről, megtalál, megkap itt mindent, a mire csak szüksége lehet. Kávéházak, vendéglők, szórakozó és mulatóhelyek olyan bőven vannak, hogy se szeri, se száma. Mindenki megtalálja a maga inyére valót. A legtöbb persze a középosztálynak való, de lesz elegáns és legelegánsabb is s természetesen egészen olcsó és egyszerű is. Speczialitásokat is nyujtunk, a gyomornak is. Ilyenek: a debreczeni csárda, a szegedi halászcsárda, a balatoni csárda, a Kis Pipa, a bosnyák konyha, a horvát vendéglő, a török kávéház és a legkényesebb igényeket is kielégitő franczia vendéglő.
      Estefelé a korzói élet kezdődik. Vígabb, elevenebb, tarkább, mint bármely boulevard a nyugati városokban. Közben harsogó zene, jókedvű, pattogó vagy elandalitó és szivhez szóló czigánynóta s e mellett a fontaine lumineuse gazdag szinpompája, elektromos tűzijáték, velenczei éjszakák a tavon, villamos ballonok, szóval látnivaló, szórakoztató quantum satis.
      Szinházaknak bőviben vagyunk Budapesten. A nemzeti szinház a magasfaju drámát kultiválja, a vígszinház a vaudeville-t, a népszinház az operettet és a népéletet festő népszinművet. Ezután játszanak Budán a várbeli várszinházban, a krisztinavárosi szinkörben, az óbudai szinházban, a városligeti szinkörben s még két újonnan készülő szinházban. Igy aztán mindennap legalább is harminczezer ember mehet szinházba, másik harminczezer pedig orfeumokba, dalcsarnokokba s a könnyű múzsa még sokféle hajlékaiba.
      S mindenütt vendéglő, fogadó, étkező, a hol az ember jól eszik. A budapesti ember, de általában a magyar jól él. A magyar asszony világszerte hires a szépségéről, de még inkább a főztéről. A lágy, karaktertelen eledelhez szokott idegen egy-két napig ugyan nehezen eszi a magyar konyha fűszeres, izes, erős eledeleit, de ha jól belekóstolt, az unokáinak is mesél róla.
      Az éjszakai élet különben olyan eleven Budapesten, mint alig máshol a világon. A kiállitásról vagy ős Budavárból hazatérő idegen olyan mozgalmas elevenséget talál a városban is, mintha világos nappal volna. Lépten-nyomon kávéház, vendéglő, mulatóhely. Mindenütt zene, vígság, pohárcsengés. A magyar ember általában jókedvű és mulatós; vigad, ha öröme van s vigalomba fojtja a bánatát is. Mulatságba viszi a vendégét s ha nem akad vendége, maga mulat. Az öröm, a jókedv, a vigalom városa Budapest, a hol mindenki, ha megtette kötelességét, elvégezte napi munkáját, a szórakozásból, vigalmakból is kiveszi a maga részét. A munkától nem fél, de a mulatságát sem engedi a magyar. S ahány idegen itt járt nálunk, sohase volt panasza, hogy szomorú világba került.
      A jövendőknek is jó mulatságot!
      (Gelléri Mór: Az ezeréves Magyarország múltjából és jelenéből)

      A magyar nemzet érettsége
      Az ezredéves kiállitás igazgatósága a humanitárius intézetek pavillonjáról ezeket irja:
      Ez a külön pavillon az árvaházak, szeretetházak, vakok, süketnémák és hülyék intézeteinek kiállitását, szóval: a magyar nemzet társadalmi érettségének eme legszebb és leginkább megható bizonyitékát fogja tartalmazni.
      (Kakas Márton, március 1.)

      A kiállítás épületei
      A történeti csoport ódon épületei a Széchenyi-szigeten. (...) Ez a nagy épületcsoport, az ország épitészeti műemlékeinek oly sikerült utánzataival, terméskőből épültnek látszó bástyatornyaival, régies tetőzetével, barna komorságával: valóban a középkor komoly és tiszteletreméltó hangulatát kelti s rendkivül leköti a figyelmet templomával, lovagvárával, bástyakapujával, különböző tornyaival, a mult századbeli barokk kastélyok idevarázslásával. Udvarában hol egy régi várban, hol egy kolostorban, hol egy nagy uri kastélyban képzeljük magunkat. Ebben a hangulatban fogjuk látni csarnokaiban a régi mükincseket, fegyvereket, történelmi tárgyakat.
      Két részletet mutatunk be most. Egyik a renaissance-csoport homlokzata, szép kupolás bejáratával, derült elegáncziájával. A másik régibb idők hangulatát ébreszti föl, a mint illik is, mert az épületcsoport udvarának azon a részén áll, a hová legelőször lépünk, a mint a Nádor-szigetről átvezető hidon átjöttünk. A régibb századok komolysága tekint le a szürke falakról, a csúcsives ablakokból.
      A kereskedelem, pénz- és hitelügy palotája is egyike az érdekes épületeknek. Ez a Nádor-szigeten épült 1200 négyszögméter területen. Biztositó- és pénzintézeteink emelték szövetségben. A magyarországi kereskedelem múltját tárja elé, vásári képeket, régi kereskedői felszereléseket, és a magyarországi pénznemek galván-plasztikai másolatait.
      Zajos és tarka jelenetek szinhelyéül szánták az ünnepélyek csarnokát, közel a mult kiállitásból fenmaradt nagy iparcsarnok mellett, azon helyen, hol egy kis sziget volt. Ebben tartják meg a kongresszusok összejöveteleit, rendeznek zene- és énekelőadásokat. Tágas és nagy épület, mely sokaság befogadására készült, s vendéglői helyiség is tartozik hozzá.
      A bányászat és kohászat csarnoka a nagy iparcsarnok mögött, jobbra emelkedik, 76,000 frtba került, melyhez a pénzügyminiszterium 50,000 frttal járult és 2900 négyszögméter területet foglal el.
      (Vasárnapi Újság, 13. szám)

      - Kétszáz kiállítási csarnok. A kiállítás igazgatósága szines nyomású térképet adott ki, melyen az összes kiállítási épületek szines területekkel és számmal vannak jelezve. Ebből kitünik, hogy a városligeti területen összesen kétszázkét kiállitási csarnok van. Ebbe nincsenek beszámítva az apró elárusító pavillonok és sátrak. A városligeti területen kivül esik az állatkiállítások területe, a hol szintén van vagy 20 csarnok és épület.
      (Vasárnapi Újság, 19. sz.)

      A kiállítási falu temploma.
      Az Andrássy-út tengelyébe eső kiállitási körút első hajlásánál sudártoronyú templom hirdeti, hogy a faluhoz értünk. A falu piaczterén vagyunk. Jobbról az iskola, a háttérben a község háza, aztán a tüzoltószerek tára, a magyar utcza nyilása és a debreczeni csárda képezik a templom környezetét.
      Nagy, rácsos kapun keresztül jutunk be a templom udvarára, melyet a templom körül épitett védfal kerít. A templom is, a védfal is hazai typus után alaposan tanulmányozott motivumok követésével épült. A Kalotaszeg Magyar Valkó községének református temploma szolgált mintául a tervezőnek. A nemes egyszerűséggel fehérre meszelt magas falakon góthikus ablakok nyilnak. A templom főhajóját mellékhajó keresztezi, a torony maga oldalt áll. A toronytető, kupalakú süveg, ivezetes fatornácz épitményen nyugszik. A 120 négyzetméter alapterületü épitmény néprajzi tárgyak befogadására van szánva. Zichy Jenő gróf állitja itt ki kaukázusi útjából hozott ősmagyar vonatkozású tárgyait.
      (Vasárnapi Újság, 1. sz.)

      A Ganz és társa czég kiállitása
      A már néhány nap mulva bezáródó ezredéves kiállitás egyik legtanulságosabb része kétségtelenül a gépészeti rész volt, és a ki csak elfogulatlanul tekintette meg és tanulmányozta dicső kiállitásunknak eme részét, arra a meggyőződésre kellett jutnia, hogy a magyar gépipar oly hatalmas előmeneteleket tett, hogy ha minden tekintetben nem is ér még fel a nyugati államok régóta fejlődő iparával, mégis vannak egyes ágai, melyek örvendetes lendületet vettek és a fejlettség magasabb fokán vannak, mely méltán megérdemli a külföld szakférfiainak figyelmét. Ilyen ágakul különösen a waggonok, az elektromos gépek, a turbinák meg a hengerszékek kiállitását emlithetjük, melyek a tökéletességnek olyan fokán vannak, hogy bármely külföldi gyártmánynyal kiállják a versenyt s melyek mind egyesitve vannak a Ganz és társa kiállításán.
      (...)
      Már maga ez a pavillon egy jelentékeny objektum; magában foglalván a legnagyobb kiállitást, a mivel magántársaság a kiállitáson magát bemutatta. A kupola koronázta épület több mint 200 négyszögméternyi területet foglal el.
      A pavillonba lépve, rögtön szembeötlenek a czég legfőbb gyártmányai: mindjárt balról vannak a kérgesöntésü vasuti kerekek, melyeket egész Európában egyedül csak ez a czég gyárt.
      Vannak itt uj kerekek, normálvasutak, villamos vasutak és épitkezési vállalatok számára, de vannak régi kerekek is kiállitva, ezeket a szolgálatból vették ki, hogy bemutassák, mint néz ki egy ilyen kérgesöntésü kerek 25-28 évi használat után. Ezek a régi kerekek még teljesen jó karban vannak s a kiállitás után megint átadják őket a forgalomnak.
      A kerekekkel szemben van a kéregöntésü hengerek és hengerszékek kiállitása. Ez a rész azért érdemel különös figyelmet, mert a Ganz-gyár volt az első, a ki gyártotta és ő is vezette be a világba az uj őrlőeszközt, a kérgesöntésü hengereket, mely Európa és Amerika minden jobb malmából kiszoritotta már az eddig kizárólagosan használt malomkövet.
      (...)
      Tovább menve a villamososztályra akadunk, mely osztály egy egész sereg egyirányu áramu és egy- és többirányu váltakozó-áramu géppel van képviselve. (...)
      Itt látjuk továbbá az elektromotóroknak erőátvitelre való alkalmazását furó- és marógépeknél, ventilátorok, futódaruk stb. gépeknél.
      A czég kocsigyára, melynek magának nagy öntőműhelye, egy aczélöntődéje és aczélkovácsmühelye van, egy személykocsit, egy sörszállitókocsit, egy elektromos közuti kocsit, valamint egy szép csoportozatot állitott ki aczélöntvényeiből, mely öntvények némelyikén az anyag kitünő volta hidegen hajlitott darabokon van bemutatva.
      (...)
      Van azután ott kiállitva egy egész sereg, a malomipar körébe vágó gép, a gabonának teljes kiválogatására, tisztitására és őrlésére, továbbá a budai törzsgyárból való 100 és 200 lóerejű gőzgépek, dinamogéppel kapcsolva, mely a fontaine lumineuse hajtására szolgált.
      Végre mintegy évek óta nagy sikerrel müködő uj iparág eszközei gyanánt: petroleum- és gázgépek vannak kiállitva, mely utóbbiak közül egy 50 lóerejü gép a gépcsarnokban müködik.
      A gazdákat bizonyára nagyon fogja érdekelni az az uj gőzeke (Mechwart-szabadalom), [38] mely teljesen eltér a közönséges ekétől s a földet mint egy gőzmozdony járja be, széles lapátjaival kitünően felszántva a földet.
      A mezőn eddig tett kisérletek mind azt bizonyitják, hogy a szántás e gépek segélyével sokkal jobb, mint a hogy eddig történt.
      E nagy kiállitáson kivül a Ganz és társa czégnek még számos villamos motora van elhelyezve a kiállitás területén, melyek a gépek munkájához szükséges hajtóerőt szolgáltatják. Csak magában a sokszorositó pavillonban 30 villamos motorja müködik a Ganz és társa czégnek. Egy nagy forgóáram a nagy gépcsarnokban van.
      A Ganz és társa czég waggongyárából való tárgyak láthatók még a közlekedési és a posta- és távirda csarnokban.
      Ez a gyár rendezte be mindezeken kivül a kiállitási villamos vasutat, a melyet villamos mozdony hajt. (...)
      (Egyetértés, október 22.)

      14. Festőművész (1856-1914).
      15. Habsburg Ágnes (szül: 1281), III. András felesége; egy svájci kolostorban halt meg.
      16. Humanista (1440-1506), 1469-től szerémi, 1474-től váci püspök.
      17. Természettudós (1835-1914), néprajzkutató, a Magyar Ornithológiai Központ megalapítója, a magyar ősember-kutatás megindítója.
      18. Román hegyi pásztor.
      19. Hőmérő.
      20. Újságíró, közgazdasági író (1848-1920).
      21. Író, újságíró, politikus (1842-1929), a Budapesti Hírlap (1881) megalapítója.
      22. Karmester, zeneszerző (1775-1824).
      23. Szerdahelyi József (1804-1851), színész, zeneszerző, operaénekes.
      24. Császár György (1813-1850), zeneszerző, karmester.
      25. Doppler Ferenc (1821-1883), fuvolaművész, zeneszerző.
      26. Mosonyi Mihály (1815-1870), zeneszerző.
      27. Goldmark Károly (1830-1915), zeneszerző.
      28. Zeneszerző (1842-1929).
      29. Zeneszerző, hegedűművész (1858-1937).
      30. Zeneszerző, zongoraművész, író (1849-1924).
      31. Zeneszerző, zongoraművész (1860-1897).
      32. Zeneszerző (1851-1912).
      33. Zeneszerző, karmester (1864-1919).
      34. Zeneszerző (1860-1929).
      35. Zeneszerző, színműíró, rendező (1857-1941).
      36. Belgyógyász, egyetemi tanár (1827-1913), az MTA tagja (1884); báró.
      37. Újságíró, író (1863-1930).
      38. Mechwart András (1834-1907) német mérnök, Magyarországon élt. Ganz halála után átvette a Ganz-cég vezetését; számos találmánya közismert, például a kéregöntési eljárás.


EPA Budapesti Negyed 11. (1996/1)A megnyitás < > Idegen szemmel