stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



MARKÓ BÉLA versei

 

Genezis

 

Szürkésfehéren fénylenek a fák,
tiszták, kemények, némák, mint a csontok,
várják, hogy épüljön, ami leomlott,
hogy tágra nyissa minden ablakát

s kitűzze sok-sok sárga zászlaját
az aranyeső, kendőit a rózsa
tüskés ágakra sorra fölbogozza,
romlékony húsba takarja magát

a váz, és szívja saját illatát,
szűkülnek rései, már ki se lát,
tikkad, fuldoklik, belenyugszik végül,

hogy arca van, és ismét nem szabad
kint fúj a szél, és világít a nap,
míg odabent most minden elsötétül.

 

Annával, Balázzsal a Louvre-ban

 

Nézik Giocondát, s így vagy úgy, de újra
életre keltik és viszik magukkal
s ahogy a magzat jólesően rugdal
anyja hasában, hosszú évek múlva

felszínre bukkan egy homályos emlék
az üveg alól szétmosolygó nővel,
ki nem veszekszik a múló idővel,
s nem pusztul, mint kik kalitkába tették,

mert nincsen múltja, és nincsen jövője,
és nem azért, mert elragadták tőle
de mert nem is volt, s ennyi csak a titka,

hogy mint egy eszme, ott van a fejemben,
s hogy most is puhán rugdalózik bennem
egy gramm festék hatalmát bizonyítva.

 

Sláger

 

Úgy léptél tűsarokkal a szívemre,
hogy szinte meg se rebbent a szemed
s úgy csípted oda egész testemet,
mintha hanyatt vágódott róka lenne,

ki semerre se menekülhetett,
mert fejveszetten besüppedt a hóba.
Vagy nyúl talán? Vagy mégis inkább róka?
Mindegy, mert most már tényleg elveszett

fejem s szívem, és szúr a tűsarok,
engedj el, ígérem, hogy maradok,
de fáj! A körmöd összevissza karmol.

Ez hát a sorsom? Vagy véletlenül
fordultunk úgy, hogy épp te vagy felül,
s tűsarkod szívemen: csupán karambol?

 

Közhely csukott könyvvel

 

Becsuklak minden este, mint a könyvet,
hogy néhány mondattal megint elébb
vagyok, s hogy lassan lépkedek feléd,
és úgy örvendek minden új örömnek,

hogy nem csak önmagát, de sokkal többet
kínál, új s új lapok ígéretét,
nap süt, szél fúj, virág hull szerteszét,
és szoknyádba a tücskök beletörnek,

de egyre beljebb érek napról napra,
fel-felizzó, mohó kézzel kutatva
az egybekapcsolt mondatok között,

s reménykedem, hogy kimeríthetetlen
történetként maradsz meg mégis bennem,
mert múlik a szó, s a betű örök.

 

Ketten a Fekete-tengeren

 

A Fekete-tengert veri a zápor,
fölösleges pazarlás, vízre víz,
így érintesz meg sokszor engem is,
mintha belőlem lennél, semmi másból,

vagyis nem úgy, mint csepp a lombon,
bádogtetőn vagy ajtón, ablakon,
miközben én belülről hallgatom,
ahogy dobolsz, s hogy végre szomjam oltom

veled, nem mindig így, s az is lehet,
hogy jobb, amikor nincsen képzelet
kettőnk között, s esőben önmagától

lúdbőrzik már a tócsa, semmi új,
ha felhólyagzik, vagy ha elsimul,
de töltekezik saját anyagából.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret