stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



MARNO JÁNOS versei: Anna-versek

 

Anna

 

szájában sírok, szanaszét, s ténfergő
Nárciszok, vagy szimpla alakok, árnyak,
kik nem átallják utánozni Nárciszt
követni őt vagy kiüldözni akár
a világból is, el nem igazodhatsz
köztük, már az egy óriási lépés,
ha talpon maradsz estig. Aztán tovább,
a tófenék, repedt valóban, de még
nedves is, szemre, mint ismerős hályog,
melyre árnyékot vet a nádas felől
két munkagép. És odább a munkások
tátogva, némán, honnan semmi emlék.

 

Anna

 

torkaszakadtából nevet, guggolva,
mint egy gyerek, végbelének a foglya,
arccal a napszállta iszapmedrének
fordulva. És kezét nyújtva, hogy fogja
meg Nárcisz, s aztán ne is eressze el
többé soha. Ragyog az iszap színe,
mint a sztaniol kisimítva újra,
s balra a dombok oldala karéjba
gyűjtve egymás árnyékát eleségül
a lábadozó éjnek. Tápláléka
leszel a kelő szélnek s a sötétnek,
melyet megszelídít a szél és elül.

 

Anna

 

nem jöhet szóba megindultság nélkül.
Elveszve folyvást, bent a forró kicsi
erdő mélyén, suttogva nyugtalanul
amiért ő maga még sincs sehol. An-
na semmi, levegő, megfúl az ember
amint belélegzi, s megfagy, ha arra
gondol, hogy mit fog a keze a végén…
Mit kezd ott vele… Még árnyéka gyanánt
nyúlik utána emitt, s belemarván
a sarkába még felkavarodhat rá
az avar, gyógyírul hozzátapadva
s kérgükbe csavarodva körben a fák

 

Mit

 

fogna, mit fognak körbe a rossz fogú
hegyek, pállott sárcsomókon vergődik
keresztül az ember, s a vendéglőnél
elfordulva tárja elébe medrét
a halastó. Lelkét adja ki érte
most október, és lovasokat küld fel
a gerincre, oroszföld felhőibe
burkolózva, s Anna keményebb névre
hallgatva hintájába ül a csöndnek.
Kabátja mélyzöld s sötét mint az ének,
mely iszapját mérve a tó vizének
szólongat egy párt, kik merítkeznének.

 

Anna

 

ma nem fekszik Nárcisznak, nem érzi őt
eléggé valóságosnak vagy minek,
mintha nem is lenne, vagy aludna még,
álmában forgolódva lét és nemlét
határán, egy pillényi fogaskerék
az űrben, mely üregét vájja bennünk;
magyarázatába hát mégse menjünk
bele, időnkből kifutva, mint forralt
tej bőre, bögrénkből kivetve, s hozzá-
tapadva falához, melyet mutató-
ujjunk pecsétje tanúsít. Nyaraltunk.
Felnyalva végül valami út testét.

 

Október

 

a térdedet nyalja, nyelve csakugyan
lágy és érdes, s mintha hőmérsékleted
ugrálna fölfelé járva a fenyvest,
majd odafent elkanyarulva balra,
amerre egykor annyira jólesett
elhagyni magad, hogy testeden kívül
nem maradt semmi, s még az sem a helyén,
lévén mindarról értesülés híján,
amit a test megél. Most épp deréktól
lefelé eltűnőfélben a kéjben,
mely elvétve kész rá, alattad mélyen,
hogy nyelvét megoldva magába vonjon.

 

Álmában

 

pedig a lábához omolva sírva
fakadok; lábán harisnya, megfojthat
vele, ha lerimánkodom róla az
ölelés előtt, és ajkamat fonnyadt
nyakára tapasztom az álla alatt,
amire annyira büszke vagyok. Mert
az enyém, ellentétben az övével,
csapott, érzéki, azaz erélytelen;
Anna, álmában, maga az értelem,
S ilymód, mivel többé nem tarthat velem,
bomlik utánam, álmában bevonva
magába testem, melyből elegem van.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret