stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Háy János - A gyerek

(részlet a regényből) 
 

A gyerek egészen a halálig, majd később a halál után még egy ideig sokat járt haza, s a különböző kórházakba, s emiatt egy évig kimaradt a reménytelen szerelemből. De a következő évben teljes erőből a lány után vetette magát. Figyelte, mikor vége volt az előadásnak, és pakolták össze a jegyzeteket, kifelémenet az előadóból ügyesen, mintha véletlen, mellésodródott és ott loholt mellette a folyosón, aztán az utcán is, vagy éppen lassan vánszorgott, ahogy a lánynak menni volt kedve, holott a lány nem kedvből csinálta ezt, csak arra akart rájönni, nincs-e olyan tempó, amit a gyerek nem bír, s akkor végre megszabadulhatna tőle. De nem volt.
  Ha végre sikerült leráznia, akkor is olyan érzése maradt, hogy valahol követi, bujkál tíz méterrel mögötte, mint egy titkos ügynök. Később arra gondolt, hogy ez biztos csak valami pszichózis, amiatt, hogy örökösen ott van, holott ő azt akarná, hogy ne legyen ott, mint az ember lába, amikor levágják, még évekig érzi, hogy például viszket. Már-már megmagyarázta az egészet pszichés alapon, de egyszer észrevette, amint egy házsarok mögül felvillant a gyerek leskelődő arca, aztán egy másik mögül is. És akkor rájött, hogy ez a gyerek akkor is ott van, amikor úgy tűnik, nincs ott.
  Elment egy pszichológushoz, hogy elmesélje, mert a barátnője azt mondta, hogy ez biztos fóbia, nem hiszi, hogy egy húszéves fiú ilyet csináljon. A pszichológus harmincas férfi volt, mondta, hogy ő egy kései gyerek a családban, mert a szülei, mikor visszakerültek Auschwitzból mindketten elveszítették azt, akit szerettek. Vagyis a faterja talán nem efektíve a halál révén, hanem elmenekült, mert az egy gazdag lány volt, s hogy akkor is volt egy ilyen dolog, hogy zsidótanács. Ja, bocs, nem mondtam , mondta a pszichológus, hogy zsidók vagyunk, de gondolom az Auschwitzból már leesett. Le, mondta a lány. Szóval a zsidótanácson keresztül, nem tudja mért lehetett, de végülis a faterjának ez a mennyasszonya, akit a szülők amúgy sem akartak volna a faterjához adni, mert a faterja szegény volt, semmi öröksége, állása is csak gyenge fizetéssel, állami hivatalnok volt éppen, az akkor amúgy sem volt egy perspektivikus pálya egy fiatal zsidó férfinak, a lényeg, hogy ez a lány az Egyesült Államokban kötött ki a szüleivel. Ott nyitott a család egy jogképviseleti ügynökséget, amivel itthon is foglalkoztak egyébként. De a mamája szerelme az ott maradt, vagy még ott sem tudott maradni, mert addig sem jutott el. Hogy szar életük volt, vagyishát ez a törés szarrá tette, mindent átértékelt bennük a múltjukhoz és az egész világukhoz való viszonyukat, s nem is tudtak már szeretni, inkább a fájdalom, a veszteség hozta őket össze a negyvenes évek végén, s ő ebből, a szerelmi szempontból tulajdonképpen nem értékelhető frigyből született. S hogy valószínűleg neki innét erednek a gondjai, szóval ez a rapid személyiségprobléma, valójában az ő szülei sorsából fakad. Már próbálkozott azzal is, hogy jobban zsidó legyen, de annyira keveset tud az egészről, hogy nem érezte jól magát az igazi zsidók között. Mert mondania sem kell, a szülők tagadták ezt az egész dolgot, s azt mondták neki, hogy magyar, de hamarosan ez a probléma is meg fog szűnni, mert nem lesz olyan, hogy magyar, meg cseh, meg román, csak olyan, hogy ember. Mindenki egyforma lesz. Ő mikor gyerek volt, nevetett, arra gondolt, hogy mindenki indián, hogy mindenki indián lesz. A magyarok is. Aztán pár éve megpróbálkozott a teljes kikeresztelkedéssel is. Felvette a katolikus vallást, elment egy paphoz, aki különben szintén zsidó volt eredendően. Eddig még nem is volt baj a dologgal, csak amikor misére kezdett járni, úgy érezte, figyelik, mert meg van róla győződve, hogy nálánál zsidóbbnak ember nem néz ki a földön… Mikor aztán a pszichológus a felé irányuló tekinteteket kezdte elemezni, a lány közbeszólt és mondta, hogy tulajdonképpen nem azért jött ide a barátnője tanácsára, merthogy kíváncsi volt a pszichológus problémáira, hanem épp ellenkezőleg, hogy neki is vannak problémái. Olyasmi, mint amit a férfi a templomban érzett, például annál a mondatnál, hogy értünk keresztre feszítették, szóval, hogy ott ő azt érezte, hogy mindenki hátrafordul és a pofájába bámul, hogy te ott voltál, mi, te aztán érintve vagy abban a dologban, ugye, vagy a faterod, vagy a nagyfaterod, vagy annak a faterja, s úgy érezte a hívők egész serege visszaszámolja az ő eredetét a krisztusi időkig, s látják őt ilyen hülye zsidó slafrokban, amint azt kiabálja Pilátus előtt, hogy feszítsd meg. Szóval, hogy követnek, mondta a lány, azt érzem, de nem az összes keresztény, hanem egy ember. És nem tudom, mit csináljak, s hogy egyáltalán ez valóság-e vagy képzet. Szóval, mert azt nem hiszem, hogy épp a hiszekegy alatt is ez történt, amit éreztél.
  Erre a férfi, aki nagyon elcsodálkozott azon, hogy ez a lány nem azért jár hozzá, mert az életére kíváncsi, hanem, mint páciens, most nem is tudta, mit csináljon, hogy kérjen-e tőle pénzt és meghallgassa, vagy hagyja az egészet, esetleg szerelmi szituációvá alakítsa ezt a pszichoanalitikai helyzetet. Alapvetően ez utóbbi mellett döntött volna. Vagyis eddig minden ilyen helyzetben ez utóbbi mellett döntött volna, de most volt valami gikszer, hogy az egyik munkatársának a rendelőjében kötötte föl magát az egyik páciense, akivel ugyan tényleg alig volt viszonya ennek a szakmai szempontból egészen kiváló kollégának. Szinte mondhatni baráti vagy terápiás alapon feküdt le néhányszor, s nem is akarta forszírozni a kapcsolatot, mert neki felesége volt, s a nőt labilisnak vélte, olyannak, aki könnyen félreért egy ilyen humanitárius segítséget, ami az analízist végző orvos férfiúi adottságait is felhasználja. De a nő csak tovább akarta ezt a gyógykezelést, amikor a férfi döntött és azt mondta az egyik, épp az eset előtti legutolsó kezelésen, most lezárja, s hivatkozott mindenféle etikai problémákra, ami az ő szakmájából, felelősségtudatából, orvosi esküjéből, stb. fakad, s végül megszakította a kapcsolatot. A nő másnap, mielőtt beért volna a férfi a rendelőjébe, már ott volt, s hivatkozva az asszisztensnél a közte és a férfi között lévő bizalmi viszonyra, amit egyébként az asszisztens egyáltalán nem nézett jószemmel, hiszen már régóta pályázott a pszichológus szeretőjének státuszára, de most éppen ez az idegbeteg liba akadályozta ebben. Szóval emiatt a bizalmas viszony miatt végül az asszisztens beengedte a nőt, s a nő ott szép csendben felkötötte magát a  függönykarnisra.
  A férfi látta is, amikor érkezett a klinikára, letette a kocsit a munkatársaknak kijelölt parkolóban és felnézett a harmadikra a rendelő ablakára, és látta, hogy valami kabátszerű lóg a sötétítőfüggöny mellett, s ez a kabátszerű anyag, mint később, mikor nagy lendülettel, hogy elküldi a picsába ezt a nőt, mit képzel, hogy üldözi, belökte az ajtót, kiderült számára, az volt a nő teste. Vizsgálatok sorozata jött akkor, belső, amit az igazgató főorvos írt elő, és külső, rendőrségi. Még szerencse, hogy bizonyíték semmire nem volt, s így minden bizonnyal a börtönt elkerülheti ez a munkatárs, de nem valószínű, hogy túl sok beteg szeretné megtudni tőle, miképpen szabadulhat meg a pánikjától, a depressziójától, vagy esetleg attól a másik énjétől, ami már teljesen az idegeire megy. Ez jutott eszébe a fickónak, amikor lemondott erről a nagyon vonzó lányról, aki a gyereknek is és majdnem minden értelmesebb fiúnak kellett ott a főiskolán, de végül a rövidéletű hallgatag magyar-töri szakos fiú szerezte meg, s azt mondta érzelemtől mentes sajátosan pszichológusokra jellemző hanghordozással, hogy mondja meg a gyereknek, hogy nem. Ennyi? – kérdezte a lány. Hát nem ez a cél? – kérdezte a férfi. De, csak azt hittem ez egy bonyolultabb dolog. Á, dehogy – mondta a férfi, a relativitás elmélete az bonyolult, de az ilyen eset csak ennyi.
  Névnapja volt a lánynak, amikor a gyerek beállított az albérletébe, hogy figyelj, akkor most mi ezt megünnepelhetnénk és hoztam hozzá csokilikőrt. A csokilikőrt utálom, mondta a lány, s hogy különben is az van, hogy mással fogok ünnepelni. Mással? – kérdezte a gyerek, s hogy kivel, akkor megnevezte a lány azt a fiút, aki később agydaganatban meghalt, s végül feltehetőleg önkéntelenül ezzel a halállal rettenetes életpályára kényszerítette a lányt. A gyerek akkor elgondolkodott, s azt mondta, hogy ő azt hiszi, félreértette a lány figyelmét, hogy ő arról azt hitte, hogy szerelem, mert ő így érzett, hogy szerelem, de ha nem, hát nem. Szóval, megérted, hogy én nem? Meg – mondta a gyerek, csendesen megnyitotta a bejárati ajtót, a teste és az üveg méretére tárta és kifordult, hogy szia. Akkor a lány rettenetesen elcsodálkozott, s kissé hitét vesztette a pszichológiában, azokban a bonyolult elméletekben, amelyek az összes lelki defektust valami utólagosan javíthatatlan gyermekkori traumához kötik, s mindent elkövetnek, hogy a sérült meggyűlölje a családját, az anyját, mert túl korán abbahagyta a szoptatást, az apját, mert fürdetés közben szexuálisan inzultálta, a nagyobbik testvérét, mert már megvolt, mikor ő született, a kisebbiket, meg, mert odatolakodott. Ennek köszönhető, hogy később sem kért segítséget úgynevezett szakembertől, s biztos volt abban, hogy ezt helyesen teszi.
  A gyerek a csokilikőrt markolászva ment ki a lépcsőházból, egy panelben volt az albérlet egészen a város szélén, itt távoli pontnak számított ez a hely, Budapesten még szinte belváros. Gyalog indult vissza a saját lakhelyére, ahol a haverjaival élt, s közben azt latolgatta, hogy mi volna a hatásosabb, ha most végezne magával, vagy az, ha ezt a végzési határozatot közölné a többiekkel. S végül, bár látta maga előtt, amint mindenki, köztük a lány is eljön és végigzokogja a temetését, úgy döntött, ezt csak addig tudja így élvezni, amíg nem történik meg, ezért aztán hazament, és bejelentette a döntését. Ömlött a könnye, mikor a bejelentést tette, hogy ez amiatt van, mert ez a lány se jött össze, hogy ő erre tette az életét, s hogy minden szar, már filozófus se lehet, mert ki a faszt érdekel, ebben a városban egyáltalán ebben az országban Schmitt Jenő Henrik és  a magyar anarchizmus. Ivott is közben, meg a többiek is, másképp talán el sem lehetett volna viselni, a gyereknek ezt a csalódottságot, a többieknek meg a gyerek hisztériáját. Végül már elég részegen összetört egy tükröt, belevágott az öklével, mi a faszt csinálsz, morogtak a haverjai, de nem mozdultak, csak akkor, amikor egy cseréparabbal elkezdte nyiszálni a vénáját. Akkor az egyik haverja, fölállt, a kurva istent, mondta és gyomron vágta teljes erőből a gyereket, a test meggörnyedt, összerántotta a fádalom, a fickó akkor térddel felrúgta az álkapcsát és belökte a kisebb szobába, hogy most itt fogsz dögleni az ágyon, és addig nem dugod ki a hülye pofádat, amíg ki nem józanodsz. A gyerek törülgette a száját, az összecsapódó fogak megsértették a nyelvet, ömlött a vér, mert tele van ott minden vérerekkel, és nagyon fájt, még így is érezte az alkohol csillapítása mellett is, hogy fáj. Ott maradt a matracon, ami a fekhelye volt, hugyozni sem mert kimenni, maradt ott borosüveg, abba eresztette bele.  
 

Nem kellett volna, mondta az egyik azok közül, aki kint volt, ennyire durván. De, mondta, aki a gyereket gyomron vágta. Orvos kéne neki, nem verni. És mit csinál az orvos? Megírja belőle a doktoriját, aztán ha kész van, leszarja és belöki egy intézetbe, hogy aztán ott tényleg lehülyüljön, mondta a másik. Egy nőt kéne neki összeszedni, az segítene, mondta, aki vert és rögtön föl is vetett egy nevet, akiről ő is és a többiek is tudták, hogy tulajdonképpen csak azért, hogy a sok fiatal fiú közelében legyen áldozatokra is képes. Például arra, hogy tényszerűen a gyerek barátnőjének nézzék, s ne a nálánál sokkal vonzóbb szintén ottlakó másik fiúénak. De ezért az áldozatért cserébe fel tudják ajánlani, hogy ha nem is józan állapotban, de részegen, illetve ha más végképp nem elérhető, akkor megkaphatja ezeket a jobban kinéző fiúkat is. Na, akkor ezt meg kéne szervezni, mondta a gyomorszájas, aztán részletesen átbeszélték a lépéseket, hogy miképpen ígérik be ezt a lehetőséget ennek a főiskolás lánynak.
A lány egyébként nem nézett ki túl rosszul, kicsit molett volt, s rettenetesen akart mindenkit magának. Nem betegség volt ez nála, hanem afféle kompenzáció, ami egyházi iskolát járt embereknél, akár fiúk, akár lányok, gyakran előfordul. S ez a lány épp oda járt, apácákhoz, ami egyébként tudás szempontjából rendkívül hasznos alapot jelentett. Bár mire használhatta volna azt az alapot egy ilyen lány, miféle épületet építhetett volna rá? Hát semmilyet. Legfeljebb, hogy kevesebbet kell majd készülnie órára, mikor egy vidéki településen elhelyezkedik tanítani. Sőt, egyáltalán nem kell készülnie, mert azok közül a gyerekek közül maximum egy mutat némi érdeklődést, az is csak azért mert az anyakomplexusát épp ebbe a tanárnőbe vetíti bele. Nem azért, mert elvesztette az anyját, hanem épp azért, mert megvolt és annyira iszonyodott tőle, öregnek és elhasználtnak látta, holott alig volt néhány évvel idősebb a tanárnőnél, de az egyszerű falusi asszonyok kinézete fiatalon is öreg, ők eleve anyókának születnek, akikhez az ő fiuk nem viszonyulhat szerelemmel, legfeljebb, ha ilyen betegsége van, hogy öregasszonyokat akar magának. Ezzel szemben a tanárnő olyan volt, akit a fiú el tudott képzelni magának, akár egy életre is. Lehetett volna neki anya és feleség egyszerre, egy speciális ápolónő, aki megszabadítja attól a tehertől, ami a születésével zúdult rá. A tanárnő tudásvágyként értelmezte a gyerek igyekezetét, s csak akkor derült ki számára, hogy valójában miről van szó, mikor észrevette, hogy a padok között sétálva ez a gyerek tükröt helyez a földre és ezzel a tükörrel akar belesni az ő szoknyája alá. Akkor ez a tanárnő, aki a mi esetünkben még csak egy főiskolás lány, tehát jóval előtte van ennek az eseménynek, egyáltalán nem tudja eldönteni, hogy pedagógiailag mi a helyes lépés. Hogy megszégyenítse-e az egész osztály előtt ezt a tanulót, s ekként kockára tegye az egyetlen figyelő tekintetet, vagy hunyjon szemet a gyerek leskelődése fölött. Nem szólt, úgy döntött, hanem beszüntette a padok közötti sétafikát.
  Mért is kellett neki ezt az egyházi iskolát járnia, annyiszor feltette a kérdést magának, holott egyszerű volt a válasz, az apja mondta egyszer az anyjának, amikor az osztályfőnök elment tőlük. Ez a tanár azért kereste meg a szülőket, hogy elmondja a lány mennyire tehetséges, s nem kéne szakmunkásképzőbe adni, vagy a gatyagyárba varrónőnek, annál több van benne, bármi lehet, tanár is vagy orvos. S amikor ez a tanár elment, aki egyébként hasonló agitáció után került középiskolába, majd egyetemre, s végül vissza a szülőfaluja általános iskolájába, mert próbálkozott egy ideig városi állassal is, de nem bírta fizetni az albérletet, pontosabban ha már azt kifizette, akkor szinte semmi nem maradt a megélhetésre, s pluszmunkára esélye nem volt, mert ugye az iskolai jutalmak, túlórapénzek is mind azoknál a kollégáknál kötöttek ki, akiknek családjuk volt. Érthető, hogy nekik jobban kell a pénz, hisz minden szájat be kell otthon tömniük, nem csak a sajátjukat. Ennek a későbbi osztályfőnöknek, viszont semmi esélye sem volt ilyen kondíciókkal családot alapítani, s átkerülni a jobban fizetettek csapatába, úgyhogy, számtalan vidéki származású társához hasonlóan, végül visszament a faluba. Most pedig, mivel ő is egy tanárnak, egy tanár figyelmének köszönhette a szerencséjét, ha ténylegesen szerencsének tekinthető, hogy abban a nyomorult másfélezerfős faluban kell, egyetemi diplomával elkorhadnia, hogy minden képesítést megkapott hozzá, hogy a sorsát, rettenetesen kiúttalannak, s ebből adódóan boldogtalannak, céltalannak lássa. Most talán nem tudatosult benne, de épp ezt a boldogtalanságot, a teljes tönkremenetelt akarta megosztani ezzel a lánnyal, helysebben felajánlani. Az apa, mikor elment a tanerő, azt mondta az asszonynak, hogy mehet, de nem lesz belőle kurva, mint az összesből, aki innen elkerült. Be kell adni a Matrónába például, ami egy szigorú és körültekintő oktatási intézmény, nem engedi erkölcsileg lezülleni a tanulókat. Itt végzett a lány, s szerezte meg azt a tudást, illetve a letiltások miatt azt a hihetetlen vágyat, amivel akarta a fiúkat, akarta mindet, válogatás nélkül.
  A gyereknek, mikor egy bulin összejöttek, egy lakótelepi ház hatodik emeletén, imponált a lány végzettsége, mert náluk a családban is elég erős volt a vallási elkötelezettség. Kicsit azt is gondolta, hogy a Matrónába járni majdnem azt jelenti, mint az anarchizmussal foglalkozni ebben az országban. S bizonyos aspektusból, az éppen fennálló állam szempontjából vizsgálva a dolgot, ami ha nem is üldözte, de elítélte a vallást, s a vallások követőit menthetetlenül elmaradottnak tartotta, ebben neki igaza is volt. Ám más nézőpontból vizsgálva a két dolog szöges ellentéte volt egymásnak. Hisz egy anarchista, mégha vallási alapon áll, Tolsztoj vagy Gandhi követője, akkor sem fogadhat el egy olyan hierarchiát, mint ez egyház. Ahol egy egész világrendszer épül az ember szabadságának megszüntetésére. Persze minden istenre hivatkozva, mintha a hatalmi rendszer csúcsán az Isten volna, holott csak a pápa van, aki egyházi köntösbe bújtatva rabolja ki a világot, és nem csak a zsebeket és a testeket, ahogyan a világi hatalmak, figyelme a lelkeket sem kerüli el.
  A lélekrablókhoz való kötődés nem akadályozta meg a lányt abban, hogy bizonyos viselkedés terén, s ilyen volt a szexualitás, hasonló legyen az anarchistákhoz. Ezért nehéz eldönteni, azt, amit az ő apja olyan egyértelműen eldöntött a konyhában, hogy most tényleg mi is alapoz meg micsodát az ember jellemében. Mert ráadásul voltak olyan osztálytársak a Matrónában, akik egyenesen megvetették, illetve afféle kényszerűségnek tekintették ezt a testiséget, mint a szarást például, amit elzárva végez az ember, s utána is mindent elkövet, hogy a szag ne érződjön, ablakot nyit ha van a vécén, s még az emlékét is kitörli az eseménynek. A lány rögtön, a gyerek el is csodálkozott, hazament vele, s mindjárt megtörtént, az, amiről a gyerek azt hitte, hosszú hónapokig tartó agitálás után kerülhet sor, amikor már ajándékokkal halmozta el a lányt, s alaposan megismerte a lelkét, s a lány is megismert az övét, s hogy akkor már, mondjuk fél év után, megengedhetik azt, hogy testileg is megmutatkozzanak egymás előtt. De nem kellett várni, tényleg egy este elég volt, hogy mindez a lelki előjáték meglegyen, s máris belecsaphattak a sokkal izgalmasabb testi folyamatokba.
   Az éjszaka nem kell részletezni: felemelő volt. A gyerek véleménye a test-lélek viszony tekintetében megváltozott, reggel nem pusztán a testi, hanem a lelki megújulást is átélte, s mondta is a haverjainak, hogy nem a test ül a lélek faszán, hanem a lélek a testén. Azok meg röhögtek, mert ők is így gondolták, csak ez a megfogalmazás nem jutott eszükbe, meg rettenetesen örültek, hogy nekik is, ha provizórikusan beüt egy testi probléma, hogy épp ugrik egy kapcsolat vagy az este folyamán épp rossz nőre tesznek, van ilyen, főleg mikor sokat iszik az ember, hogy egész éjszaka azt érzi, hogy az az iksz nő az övé lesz, s mikor realizálná a dolgot, a háttérből előlép valaki s lazán, minden különösebb agitáció nélkül lenyúlja a lányt. Arra persze nem jöttek rá, hogy a belső érzékelés csapja be ilyenkor az embert, mert ugye az alkohol, meg az önmagunkkal, a lehetőségeinkkel kapcsolatos elfogultságnak is rabjai vagyunk, vagy a nő érzékelteti magát úgy, mintha. Épp valami terelési hadművelet okán, például azért, mert annak a fiúnak, akit akar, állandó nője van, vagy felesége, aki előtt rejtve kell legyen ez a dolog. S amíg az az álladó nő ott van, addig az a másik nő minden más fickóval próbálkozik, azt a látszatot keltve, hogy neki azok kellenek. Mikor az az állandó kapcsolat azt mondja, én mostmár álmos vagyok szóval ledőlök, s a fickó azt válaszolja oké, mindjárt megyek én is, egy óra múlva, de nekem még kell egy kicsit itt, szóval hogy ezután, ami már jócskán éjfél körül van, ekkor a vágyott csaj egyetlen laza mozdulattal, tiszta a terep, lecsap erre az árnyékban megbújó fickóra, és cserben hagyja azokat, akiket korábban hitegetett a viselkedésével. De az a póruljárt fiú ilyenkor már senkit nem talál, mert a többiek időközben minden lehetséges patnert elvittek. Szóval, nem lehet tudni, miért történik meg ez a melléfogás, hogy belső vagy külső magyarázata van, esetleg mindkettő, de gyakran előfordul. Ám most, ebben az új helyzetben itt van még ez a lehetőség lakáson belül, a gyerek nője.
  Mintegy évig tartott a kapcsolat, s ha lehet azt mondani a gyereknek ez nagyon jó volt, bár tagadhatatlan, hogy hiányzott neki az a sóvárgás, amit az iránt a legszebb nő iránt érzett. Mindegy: valami van, ez a fontos, s az ottlakók később nagyon neki is mentek annak a társuknak, aki miatt ez az egész megbomlott, mert az véletlenül már reggel érkezett haza, persze részegen, látta, hogy szabad a nő, s rögtön elkezdett vele lenni, nem jutott eszébe, hogy ellenőrizze nincs-e a gyerek a láthatáron. Különben nem volt, mert beült a vécére, neki a szarás elég rosszul ment, idegi alapon, vagy csak szeretett ott újságot olvasni a büdösben. Mindenesetre ez körülbelül húsz-huszonöt perc volt, ha sietett, akkor is. Tulajdonképpen ez elég is lett volna az érkezőnek, mert neki a nőtől tíz percnél nem kellett több, még tán annyi sem, de épp úgy érkezett, hogy a gyerek már negyedórája elment vécére, s ekként tíz percen jóval belül kijött. Mindjárt látta, kezet nem mosott, csak ment vissza a lány mellé, látta, hogy ott púposodik valaki a félhomályban, s hogy az nem más, mint az ő egyik haverja. Nem szólt, csak akkor üvöltötte el magát, mikor visszatért a kenyérvágó késsel, akkor egy kurva nagyot, hogy mindenki fölriadt a panelben, hogy megöllek, te geci és neki esett ennek a haverjának, s csak később adott hálát az istennek, hogy ez a haverja észnél volt és fürgén ki tudott a nő mellől vagy róla ugorni így aztán nem lett baj. Kirúgta a kezéből a kést, aztán még a farmerjét is fel tudta kapni, s kisuhant a lépcsőházba ott rángatta magára a nadrágot. Tavasz volt, de hideg kint, félmeztelen ment egyszál farmerben, zokniban keresztül az újvárosi parkon, alsógatya nélkül, az erős vászon dörzsölte az ágyékát, az érzékeny, meleg női testre ráállt részt. A túloldalon lakott valaki, akinél ruhára számíthatott. Félve lopakodott át a parkon, nehogy lekapcsolják a rendőrök. Az neki most nem kell, amúgy is volt egy fegyelmi ügye, valamelyik kitüntetett napon, március tizenötödikén vagy október huszonharmadikán, ott volt Pesten és elkapták. Be is rántották, de egy éjszaka, se szó, se beszéd elengedték, talán mert mellette állt egy olyan ellenzékinek, aki védve volt a külhoni sajtó által. Még egy húzása van, mondta a rendőr, mikor visszaadta az iratait, s ő ettől félt, hogy elkapják megint, s azt mondják, épp ez volt az a húzás és kitiltják Magyarország össze egyeteméről. De nem jött rendőr abban a reggeli órában épp arra. Majd később. Akkor viszont nem politikai jellegű volt a találkozó. A faterja kocsijával ment a hármas úton, amikor maga sem érti, s később már vizsgálni sem tudta, hogyan került át a szembejövő sávba, de átkerült. S mire valójában pontosan meg tudta volna fogalmazni a kérdést, hogyan, s netán erre a kérdésre adhatott volna ilyen választ: mert elaludtam, mert öngyilkos akartam lenni, mert elromlott a kormány, addigra már belecsapódott a buszba. A buszsofőr ismerte a gyerek szüleit. Nem sokkal azután, hogy a vizsgálati fogságból kiengedték, hisz bűntelen volt jogi értelemben, elköltözött a környékről. Nem bírta ezt a terhet cipelni. Azt gondolta, ha elhagyja a helyet, megszabadul tőle, de később rájött: semmitől sem szabadulhat az ember, s beállt azok népes táborába, akik alig ötven évesen csak arra ácsingóznak, hogy végre meghaljanak. Amikor ekként a rendőr érkezett mondhatni elévültnek volt tekinthető a korábbi priusz.
  Becsapódott a lakásajtó, amint kimenekült a lány mellé tolakodó, ő volt az első különben abban a sorban, amiben az agydaganatos magyar-töris a harmadik, a gyerek fölmarkolta a padlószőnyegről a kést, hogy végez a nővel, ha a másik nem jött össze legalább ő. Csak folyjon a vér, azt akarta, de mire lehajolt, markolt, felegyenesedett és szúrni akart: valahogy lecsillapodott, s csak azt mondta a különben már szedelőzködő bukott szeretőnek, hogy mostmár akkor ki vagy rúgva. A lány meg, mert látta nincs veszélyben, visszaszólt, hogy őt aztán nem kell kirúgni, hisz magától is épp elmenni készül. Sőt, már mióta el akar, mert itt mindenki elmebeteg, pszichikailag terhelt, különösen a gyerek, akinek az volt a mániája, hogy betanítja vele Schmitt Jenő Henrik egy írását A szellemi vallás katekizmusa címűt, mikor neki már mindenféle vallásból teljesen elege van. Ami minimális érzelmi viszonyulása volt az efféle földöntúli dolgokhoz, azt az apácák egy életre kiölték belőle. S valóban ez a dolog nem jött vissza neki csak kb. negyven éves korában, mikor a férje otthagyta a gyerekekkel. Akkor éledt fel benne a vallás, méghozzá téboly formájában. Minden, amit az apácák beletöltöttek most aktivizálódott. Belépett egy konzervatív politikai közösségbe, ahol hasonló sorsú társaival egy szigorúbb erkölcsű társadalom létrahozásáért léptek föl, egyébként itt a régi anarchista mester egy-egy gondolatát is felhasználta, bár erről nem volt tudomása, afféle tudatalatti lett Schmitt is, mint az egész főiskolai időszak azokkal az éjszakákkal együtt, amikor mindig más fiút kapott meg, illetve kapta meg őt. A gyerek még egy pillanatra megmarkolta a kést, mikor látta hogy a nő még azt az érzést is ki akarja zsebelni belőle, hogy ő, mármint a gyerek, aki tulajdonképpen bérli ezt a lakást, ezt a szobát, ahol a nő ingyen, csak azért mert a gyerek szerette, lakott, hogy ez a rohadék még a kirúgás gesztusát is meg akarta fosztani tőle, de végül csak kifordult, és hagyta, hogy elmenjen köszönés nélkül.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret