Az alábbi szöveg az Alföld című folyóirat első internetes archívumából származik, abban a formában, ahogy az a megjelenés idején elérhető volt. A szövegben található esetleges hibák, tördelési és központozási hiányosságok technikai okokból keletkeztek, nem tükrözik sem az EPA, sem a folyóirat minőségi elveit.
Tudományos igényű felhasználáshoz javasoljuk a nyomtatott változat használatát.

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Tar Sándor

Fogást találni                                                                                                                                                                          Batiz őrnagy forgatta ujjai között a borítékot, nézegette, a címzett Simon Gábor, Budapest, Villám utca 99. Az őrnagy arca élénk volt, egyben tanácstalan, miközben a borítékot nézte. Ez az az ember, Rendi elvtárs, kérdezte a közvetlenül mögötte csendben ácsorgó harmincas férfitól, aki szintén a borítékot figyelte az őrnagy válla fölött és az őrnagy szokatlanul szőrös ujjait, karját, már ami kilátszott a zakó ujja alól. Érdekesnek találta, hogy ugyanakkor a férfi arcán nem nőtt erős szakáll, inkább amolyan piheszerű szőrzet, amivel megint határozott ellentétet alkottak az ugyan arányos, de kőkemény, ahogy mondani szokás szinte baltával faragott vonások. Na, ennek biztosan nem kell naponta borotválkozni. Melyikre gondol, kérdezte, Simonra vagy a feladóra? Feladóra, hökkent meg az őrnagy, hiszen itt feladónak az van, hogy Mechanikai Műszergyár, Debréd. Nyissa ki, mondta a sunyi képű harmincas férfi és ez inkább parancs volt, mint kérés. Aha, derült fel az őrnagy arca, hát persze! Sólyom Zoltán! És ki az a Simon? Ő egy ellenzéki figura ott nálunk, tudja, aki valami szalont vezet vagy vezetett a lakásán. Szalont, kérdezte csodálkozva Batiz őrnagy, az meg mi a fene? A lakásában? Ők így nevezik egymás közt, magyarázta Rendi türelmesen, így előkelőbb, a Simon-szalon egy hely, ahol összejönnek mindenféle okos meg okoskodó emberek és kifejtik nézeteiket. Szervezkedés, vált komolyra az őrnagy arca, politikai? Ellenzéki? Szét kell taposni őket! Rendi nem reagált az indulatos kitörésre, továbbra is az őrnagyot tanulmányozta, az íróasztalt, melyen néhány papír és egy kisebb rádió volt, más semmi. Simon, Simon, töprengett Batiz hangosan, és itt keresik? Itt is valami szalont vagy mi a fenét akar csinálni? Rendi sóhajtott. Dehogyis, mondta később, Simon már képben van, most erről a másikról szeretnénk egyet-mást megtudni. Aha, dünnyögött az őrnagy, Sólyom. Sólyom Zoltán. Ez is valami ellenzéki? Itt lakik, Debréden? Ezt akarjuk megtudni, felelte Rendi és egy nagy, piros zsebkendőbe orrot fújt, aztán kirázta, majd újra összehajtogatva zsebre tette. Gondolom, nem lesz nehéz, folytatta, lehet, hogy a Műszergyárban dolgozik, ha onnan küldözgeti a karácsonyi üdvözleteket a barátainak, a többi meg majd kiderül, ha beszélünk vele. Műszergyár, töprengett az őrnagy, aha! Van nekünk ott is összekötőnk, majd szólok neki, hogy kerítse elő ezt a madarat. Nagyot nevetett saját szóviccén, majd hátranézett Rendire, iszik valamit? Nem, nem, felelte az és visszaült a székére, lehet, hogy abban a gyárban több Sólyom is dolgozik, nekünk olyan kell, aki írogat. És minél hamarabb, késésben vagyunk. Író, kérdezte az őrnagy. Nem igazán, legalábbis nem tudunk róla pontosabbat, felelte Rendi, de tavaly írt valamit együtt a többiekkel egy ilyen gyűjteményben, mostanában azzal villognak, a SZER pedig tele pofával ugat róla. A többi résztvevőt ismerjük, de ez az ember új ebben a körben. Féléve keressük. Nyugodt lehet, mondta magabiztosan az őrnagy, ez a levél hogy került elő? Meg szoktuk nézni a postáját ennek a Simonnak, válaszolta Rendi, tudja, csak úgy, rutinból, de ez valahogy elkerülte a figyelmünket, nem nyugatról jött, nem magánszemélytől, hanem egy gyárból, aztán valakinek eszébe jutott, hogy nézzünk bele. A név egyezik annak a nevével, aki azt a cikket írta. Milyen cikket, kérdezte az őrnagy gyanakvón. Hát amit betiltottak annak idején, magyarázta Rendi, ezért is került bele ebbe a miafenébe. Amit Simon állított össze. Abban csupa ilyesmi van, amit betiltottak vagy csak nem közöltek az újságok, mert olyan dolgok voltak benne... Rendszerellenes, vágott közbe Batiz keményen, na, majd lerendezem én ezt az embert. Majd megtanulja, hogy ebben a városban vagy beáll a sorba vagy eltakarodik. Teljes testé-vel Rendi felé fordult, farkasszemet néztek egy ideig, vagy pedig meghal, fejezte be később, Rendi pedig elnevette magát. Ennyire talán nem súlyos a helyzet, mondta. Akkor meg megy a börtönbe, erősködött az őrnagy, azt majd én döntöm el, tette hozzá, bízza csak rám, itt én felelek az ilyesmikért. Papok, művészek, értelmiség, meg akkor ezek az írók. Tényleg nem iszik semmit?Rendi a délelőtti gyorssal érkezett a fővárosból, ő hozta magával a borítékot, most pedig az öreget figyelte, aki még mindig a levelet gusztálta, amiben egy mostanában divatos keménylapú, egyébként szimpla karácsonyi üdvözlet volt, amilyeneket a cégek küldenek ügyfeleiknek, a boríték hátulján a gyár nevével, címével. Tudta, hogy az őrnagyot nemrég helyezték az újonnan felállított csoport élére, ezzel mindjárt a parancsnok helyettesévé vált, ennek a csoportnak a belső elhárítás volt a feladata és azért hozták létre, mert az egyre szaporodó jelentések szerint az országban, de különösen a fővárosban megélénkült az ellenzéki tevékenység. Rendi nem sok jót nézett ki Batiz őrnagyból, úgy tudta, valamikor ávós volt, később rendőr lett és a bűnügyi alosztálynál dolgozott, információi szerint igen mérsékelt sikerrel. Rendi elvei közé tartozott, hogy nem csak a célszemélyekről, azokról, akiket a rendszer ellenségeiként tartanak nyilván, kell mindent tudnia, hanem saját munkatársairól is, informátorairól, beleértve a parancsnokát, ez egy ilyen szakma, ha az ember eredményeket akar, előmenetelt és nem utolsó sorban életben maradni. Már érkezése előtt informálódott, ki is ez a Batiz őrnagy? Aki hatvan évéhez közeledve még mindig csak a főtiszti rendfokozat legalján tanyázik és hogy került a K/T, a különösen titkos alegység élére, mint a parancsnok kápertés helyettese. Azt a választ kapta, illetve olvasta ki a személyi iratokból, hogy Batiz korábban a hadseregben is szolgált, miután a Hatóság feloszlott és a szolgálati évei alapján elért rendfokozatával egy olyan beosztásba került, amihez főtiszti iskolát kellett volna végeznie és megtanulni oroszul. Egyiket sem vállalta, inkább átjött a rendőrséghez. Mit tesz ilyenkor a rendőrség az ilyen emberekkel? Először is általában nem szeretik őket, akik a minimális, a rendőrségnél elvárt ismeretekkel sem rendelkeznek, viszont törekvők, ambiciózusak és ragaszkodnak a korábban máshol meg-szerzett előjogaikhoz. A közlekedésbe nem tehetik, ahhoz legalább a KRESZ szabályait ismernie kell az illetőnek, tapasztalataik szerint viszont ezek a régi emberek egész pályájuk során nem vezettek autót és valószínűleg most már nem is fognak. A bűnügynél viszont néha helyszíni bevetésen kell részt venni, irányítani, ahol könnyen beleszalad a tapasztalatlan rendőr egy hatalmas pofonba, netán eltalálja egy lepattanó vagy eltévedt, esetleg neki célzott lövedék. Rendi úgy hallotta, Batiz őrnagy nagyon harcias volt a bűnügyi alosztálynál, harcolni, ötvenévesen is küzdeni, verekedni akart, de főnökei nem engedték. Nyilván kiröhögték, tette hozzá akkor Rendi gondolatban.Egy elemző csoportot bíztak rá az úgynevezett döglött ügyeknél, ahol kényelmesen elidőzhet az ember az ismeretlen tettesek, kirakatbetörők, biciklitolvajok áruházi lopkodók, kocsmai pofozkodók és más, kisebb súlyú cselekmények elkövetőinek seregében és ahol az eltöltött évei során szinte semmi eredményt nem produkált. Bár állítólag egyszer egy biciklivel állított be, azt mondta, lopták, ő ezt mindjárt kiszúrta, de a 28-as, fekete férfi kerékpárnak másfél évig nem hogy a tolvaját, de a gazdáját sem találták meg. Ha jó az idő, ő szokott vele kikarikázni a hétvégi kertjébe a nyulaihoz. Rendi mikor ezt annak idején meghallotta, elmosolyodott, rögtön gyanította, hogy a bicikli tulajdonképpen az őrnagyé volt és csak ezért vitte be és csinált belőle bűnügyet, hogy ne legyen üres a dossziéja. Most pedig itt van, és valószínű, sőt biztos, hogy fogalma sincs semmiről, amiről pedig kellene. Ettől kitelik, hogy az összes Sólyom nevűt behozatja a városból és meg fogja találni azt az írogató embert akkor is, ha az nem lesz közöttük, mert eredményt akar. Egy igazi nagy ügyet. Ez a baj ezekkel a régiekkel, hogy meg akarják mutatni, hogy még mindig azok, akik voltak, különösen nyugdíj előtt. Közben pedig több kárt csinálnak, mint hasznot. Na, jó, mondta hangosan, igyunk akkor valamit a találkozásra. Az őrnagy a fiókjából egy félliteres üveget vett elő, csak így, üvegből, kínálta Rendi felé a pálinkát, ne féljen, mondta, nem vagyok szájfájós. Ekkor valahonnan fájdalmas üvöltés hallatszott, ami egy halkabb nyöszörgéssel ért véget. Rendi összerezzent a hangra, fogda van az alagsorban, magyarázta Batiz, unatkoznak, verni szokták egymást. Egymást, kérdezte Rendi, de nem várt választ, nem is kapott, így aztán a szájához emelte az üveget.Az üvöltés megint felhangzott, Rendi pedig meghúzta az üveget, büdös, házi pálinkát nyelt, a méregerős ital végigmart a torkán, nyelőcsövén, ez igen, mondta rekedten, mikor visszaadta az üveget, saját, dicsekedett az őrnagy, és ő is meghúzta, majd nyújtotta a kezét, azt hiszem, én vagyok az idősebb, szerbusz. Mi is a neved? Péter, mondta Rendi elfojtva egy köhögést, ami aztán mégis kirobbant belőle, szerbusz Laci bácsi, mondta később nagy torokreszelések közepette. Nálunk is mindenki tegeződik, egyszerűbb így. Te Péter, és mit írt az az idétlen abba a könyvbe, kérdezte az őrnagy, egy újabb korty után. Rendi megvonta a vállát, hogy őszinte legyek, nem tudom. Nem olvastam el, hát ezer oldal! Ezer, hüledezett Batiz, azt mind ő írta? Dehogy, nevetett Rendi, a többiekkel együtt! Akart még mondani valamit, de kopogtak és már be is nyitott a titkárnő, az őrnagy azonnal ráripakodott, hordja el magát! Nem megmondtam, hogy senki ne zavarjon?! A dundi kis asszony riadtan nézett a két férfira, a pesti elvtársat keresik telefonon, mondta később halkan és maga mögé mutatott, itt kint, nálam. Kapcsolja be, szólt rá az őrnagy. Nem, nem, szólt közbe Rendi, majd kimegyek inkább, maga meg maradjon itt addig. Nincs odakint senki? Nincs, rebegte az asszony, tessék menni nyugodtan.Rendi kiment, egy kisebb szobába került, melyet olyan négyszer négy méteresre becsült, középen íróasztal, tőle balra, a fal mellett álló fogas, rajta egy kosztüm felső része és egy szíjára akasztott táska, a férfi gyorsan, de figyelmesen, úgyszólván egy fejkörzéssel bevizsgálta a helyiséget és tisztának találta. Az asztalon három telefonkészülék, az egyik mellett a levett kagyló, az lesz az. Felvette, halló, mondta, tessék! Tessék, mondta a kagylóba a vonal végén valaki és felnevetett, majd felhangzott a foglalt jelzés, a kagylót letették. Rendi lelökte a kagylót az asztalra és mint a vihar rohant át az őrnagyhoz. Mi a fene ez, kérdezte emelt hangon. Mi történt, kérdezte Batiz, most az asztal mellett állt, előtte a titkárnő kivörösödött arcát simogatta, mint egy kiadós pofon után szokás. Rendi azonban ezzel most nem törődött, valaki csak beleszólt, magyarázta, beleszólt, hogy tessék, jót nevetett és letette. Más semmi, kérdezte az őrnagy idegesen. Más semmi, válaszolt Rendi, azt nem mondta el, hogy ő is beleszólt a kagylóba, ő kezdte, ezáltal hangmintát rögzíthetett valaki, ha ez volt a célja. Még szerencse, hogy nem mondta be a nevét. Ki tud arról, hogy itt vagyok, kérdezte és leült. Hol az a pálinka? Menjen már innen, mit ácsorog itt, kiáltott a titkárnőre Batiz és kerítse elő a központost. Nem is, Pandúrt kerítse elő! Vagy várjon, kerítse elő mind a kettőt! Mozogjon, na! Na, mondta aztán csendesebben és a fiókból elővette a félliteres üveget, ne bosszankodj, lehet, hogy valami félrekapcsolás történt. Csukja már be azt a kurva ajtót, üvöltötte a titkárnő után, aki pedig már nem volt a helyiségben. Nem tudja, hallatszott egy hang és egy negyvenes, vállas, rövidre nyírt hajú férfi lépett be. Nem tudja, mert itt vagyok, mondta és az asztalhoz jött, Rendinek nyújtotta a kezét, aki meglepődve bámult rá. Gajdos, mutatta be az érkezőt Batiz és felállt, az elhárítástól. A férfi most elnevette magát, keze a levegőben, na, ne legyen már ennyire gyanakvó, mondta Rendinek, nem eszek embert, de tudnom kell, hol, mi történik. Megint nincs bekapcsolva a rádiód, fordult Batizhoz, miután a kézfogási kísérlete kudarcot vallott, mondtam, hogy ha van nálad valaki, legyen mindig bekapcsolva. Azért van. Na, most iszik vagy nem, kérdezte Renditől, aki továbbra sem volt hajlandó barátkozni és most szó nélkül átnyújtotta neki az üveget. Gajdos meghúzta, majd tovább adta Batiznak. Valakit kerestek, ha jól hallottam. Nem tudok segíteni? Tudod, ez a rádió, ha nincs bekapcsolva, mikrofonként működik, magyarázta Rendinek, ha pedig Batiz méltóztatik bekapcsolni, zavaróállomás. Csakhogy ő nemrég van nálunk, nem szokta meg. Ismerem a rendszert, szólalt meg végre Rendi, de nálunk értesíteni kell a személyt, hogy lehallgatják. Itt magától kapcsol, és mindent magnóra vesz, mondta Gajdos nem kis elégedettséggel a hangjában, még azt is, ha Batiz Laci bácsi böffent vagy elfingja magát. Ez biztosabb. Na, akkor ki vele, valami Sólyom nevűt hallottam odaát, mi van vele? Most megint feltört lentről az üvöltés, de ez Gajdosnak sem tűnt fel, úgy látszik, meg lehet szokni.Lassan visszanyerte lélekjelenlétét és azt mondta, ebben az országban van egy csomó Sólyom, de minket csak egy érdekel. Valaki ezek közül, aki cikket írt a... Tudom, vágott közbe Gajdos, és azt is sejtem, ki lehet az, járt már nálunk, magamhoz akartam venni annak idején, de kifarolt. Ha róla van szó. Mit tudtok róla? Nem volt ez az NDK-ban dolgozni? Rendi vállat vont, nem tudjuk, vallotta be, semmit nem tudunk róla. Batiz elégedett arccal hallgatta a párbeszédet, picit mosolygott is hozzá, néha kortyolt az üvegből, majd Rendinek nyújtotta. Igyál, ez élesíti az agyat. Rendi nem nyúlt az üveg után, egy kicsit meg volt sértődve, úgy érezte, lekezelik, pedig az egész ügyet ő fogja koordinálni és nem fogja tűrni, hogy mindenféle jött-ment vidéki zsaru a maga urambátyám módján beledumáljon a dolgok menetébe. Ez nem csirke- vagy biciklilopás, ebben az ügyben már egy-két nyugati szolgálat is a képbe került. Nyilván annak is utána fogunk nézni, mondta később, mikor Gajdos egy papírlapot varázsolt elő valamelyik zsebéből. Én azt javaslom tisztelettel, hogy ezzel kezdjétek, mondta és Rendi felé nyújtotta a lapot, aztán jöhet a következő. Rendi csak ránézett, de megakadt a szeme azon, hogy Műszergyár, aha, szólalt meg, a mi emberünk is ott dolgozik vagy legalábbis dolgozott. A Műszergyárban nincs több Sólyom Zoltán, mondta Gajdos és kissé öntelt mosollyal összenéztek az őrnaggyal, Sólyom van, több is, de Zoltán csak egy van. De azért kérdezzetek rá, Laci bácsi, a személyzetis telefonon is megmondja. Rendi azonban határozott lett, telefonon nem, mondta, telefonon semmit. Ivott az üvegből, személyesen kell tisztázni a dolgokat, mondta aztán, és csak biztosra mehetünk, ezek most nagyon firtatják az emberi jogokat, és mindent azonnal világgá kürtöl a Szabad Európa Rádió. Vigyáznunk kell. Csak óvatosan, de határozottan. Most ő nyújtotta a kezét. Egyébként Rendi őrnagy vagyok, én irányítom ezt az ügyet és most arra kérem, hagyjon magunkra, Batiz őrnagyot pedig arra, hogy kapcsolja be a rádiót. Na, jó, mondta Gajdos, de mi itt vidéken úgy vagyunk vele, hogy a rendőri munkában nincsenek éles határok, hogy -tól meg -ig, segíteni szoktunk egymáson, de azért elmegyek, ha kettesben akartok maradni. Már indult is, kéznyújtás, köszönés nélkül, mikor megakadt a szeme Rendi székre tett táskáján. Rámutatott, arra meg vigyázz, lopnak a pályaudvaron, ha olyasmi van benne, inkább tedd zsebre. Vagy adjál neki egy bilincset, mondta Batiznak, hogy a csuklójához rögzítse. Na neee, nevette el magát Rendi, tudok magamra vigyázni meg a holmijaimra is. Jó, csak úgy mondtam, Gajdos az ajtó felé indult, Batiz utána. Rendesnek látszik, mondta már az előszobában Gajdosnak, aki csak legyintett. Kicsit fiatal még ehhez, de majd betörjük, nehogy szűzen menjen haza. Te! Van még ebből a pálinkából? Majd hozzál nekem is egy üveggel! A kijáratnál kezet fogtak, üdvözlöm a feleségedet, mondta Gajdos búcsúzóul és ennek a nyikhajnak a feleségét is, hacsak nem homokos, majd add át neki.Rendi eközben a Gajdos papírját tanulmányozta, a személyi adatokon csak átfutott, de az értékelés már jobban érdekelte: átlagon felüli intelligencia, nyitottság, jó kapcsolatteremtő készség, kiváló megfigyelő, toleráns. Pszichésen kissé zárt, ami intenzív belső életet feltételez. Következetes. Nemi életében felszíni aszexuális jelek, mélységben egyelőre nem feltárható. Életvitelében mobilitás, törekvés jellemzi, váratlan eseményekre jól reagált. Rendi már felállt, hogy megy, mikor az őrnagy újra előkerült. Nem túl rokonszenves munkatársaid vannak, mondta az őrnagynak, de lehet, hogy tényleg ezt az embert keressük. Mutasd csak azt a papírt, nyúlt Batiz Rendi felé, de az a fejét rázta. Jobb helyen van ez nálam, te meg tudod szerezni Gajdostól. Be akarom hozatni ezt az embert, mondta harciasan az őrnagy, szerintem minden percért kár, amit szabadlábon tölt. Rendi most hosszan nézett az őrnagyra és lassan rázta a fejét. Nem, nem, mondta. Tudod, mire gondoltam? Járd körül óvatosan, de alaposan, és ha tényleg ő az, akkor tudod mit csinálunk? Na, mit, kérdezte az őrnagy, megrázta az üveget, alig volt már az alján egy kevés, meghúzta. Mire gondolsz? Ez az ember most kokettál az ellenzékkel, magyarázta Rendi, azok meg szép lassan magukba szívják. És mit csinálunk mi? Na, mit? Az őrnagy vállat vont, majd azt mondta, kivonjuk a forgalomból pár évre. Nem, mondta Rendi, azt nem szabad. Egy ilyen, számunkra értékes embert. Hanem megfordítjuk. Ahaaa, kiáltott fel az őrnagy, ez az! Ezt kell csinálni! Beszervezni! Ő lesz az informátorunk, fülünk, szemünk! Rendi türelmesen hallgatta, majd feltartotta a kezét, mint aki szót kér. Egy dolgot, ami a legfontosabb, mondta, ez az ember párttag, lehet, hogy mégsem vállalja önként. Ezért valahol fogást kell rajta találni. Micsodát, kérdezte bután az őrnagy, fogást? Igen, magyarázta Rendi, mint a birkózók. És ha megvan az a pont, akkor ott megfogni és már a talajon is van az ellenfél. És aki a talajon van, már nem is ellenfél. Hűűű, ez igen, lelkesedett az őrnagy vidáman, mint egy gyerek, azért van neked eszed! Ezt egyébként akkor is érdemes megejteni, folytatta Rendi, ha az illető vállalja. Sosem lehet tudni. Nem kapcsoltad be a rádiót, mondta később, de már nem is kell. Elmegyek. Ne kísérj ki, szerbusz. Batiz az immár üres üveget vizsgálgatta és mire felnézett, egyedül volt az irodában. Rendit már a kijáratnál érte utol, feldúltan vitatkozott valamin a kapuügyeletessel, a bejáratnál az előtérben kisebb tömeg várakozott a rengeteg ajtó mögött dolgozó különböző ügyintézőkre, jogosítvány, gépjármű-átíratás, lakásbejelentés, egyéb bejelentések, feljelentők, magyarok, romák és mindenféle népség között tört magának utat az őrnagy Rendihez. Mi történt, kérdezte a férfitól. Ellopták a táskámat, felelte Rendi ingerülten, ez most vagy tényleg lopás vagy csak provokáció. Légy szíves intézkedj. Nem kell, hallatszott az egyik iroda ajtaja felől Gajdos hangja, aki kétfelé lökdösve a várakozókat már mellettük is volt Rendi táskájával és egy kézibilinccsel. Na látod, mondta nevetve Rendinek, erről beszéltem. Rendi átvette a táskát, Gajdosra mosolygott, majd néhány hihetetlenül gyors mozdulattal megbilincselte a férfit. Gajdos megdöbbenve nézte a bilincset a csuklóján, majd elismerően csettintett a nyelvével. Nem rossz, mondta, erre majd taníts meg! Hol a kulcs? Valahol nálad, mondta Rendi, azt nem adtad ide. Ja, persze, mondta Gajdos, jobb alsó zseb, mondta Batiznak, de nehogy mélyebbre nyúlj, mert ki van szakadva a zsebem, gatya meg nincs rajtam. Mindhárman hangos nevetésben törtek ki, az őrnagy hajlongva, hasát fogva hahotázott, a várakozók megütközve nézték a jelenetet. Az a ti bajotok, mondta Rendi, mikor már egy kicsit magukhoz tértek, hogy unatkoztok. És ha nincs ügy, kreáltok magatoknak. Na, szevasztok!