Orbán Ottó

Középkor

A középkor embere közelebb élt a halálhoz, mint mi.
Várható élettartama nagyjából fele a mainak.
Isten gyakorta küldte rá a patkány bundájában rejtőző ragályt: "Eredj!";
s a járvány nyomában kopogva potyogtak a hullák, mint a bükkös fáiról a makk,
míg a márványkővel kirakott városi utcán gyászlobogóként lengedezett
a födetlen csatornák gomolygó szarszaga.
Menny és föld között a kapcsolat rövidre zárva, akárcsak öregkori verseinkben;
a katedrálistól egy ugrás a piactér,
ahol a világi hatalom vasbunkóval töri kerékbe az elitélteket,
s az eretnekek máglyája fölött arany pántlikaként libeg a gregorián.
Minden napunk a középkort idézi. A börtön-rendházban a cellatársunk
egy horgas orrú, sovány, ragadozó madár képű, kámzsás szerzetes,
aki az örök kárhozatra ítéltek vitustáncához költ balettzenét,
tempó előjegyzése a kotta kezdetén: an/Dante con fuoco...