Alföld - 49. évf. 8. sz. (1998. augusztus)
Hol már a szorongás hogy sose nő meg
s a nők forró-sötét titkaiból
neki nem jut csak egy kis előleg?
A múlt akármit is tettél megzsarol.
Hol a kamaszkor? Mit nyert s mit veszített
a fordulattal mikor hirtelen
minden - a játék az iskola - kín lett
s egy érdekelte csak: a szerelem
íze melyet még csak megédesített
egy cseppnyi félelem?
Miről szól s miről hallgat e szöveg? -
a kamasz itt őrjöng még valahol
- hosszú combok meredek combtövek! -
de vére másképpen forr fel ha forr
esélyt gyönyört előre meglatol.
Kedves Barátom!
Mégiscsak igaza lesz a naptárnak:
Ezerkilencszázkilencvenhét ősze
van s a dolgaink továbbra sem állnak
mi pedig nem járunk csak megyünk össze.
Visszafelé számoljál: ötvenéves
lettem ma. Kiss már rozoga... kényes...
de senkivel sem cserélnék e széles
nagy s kurva világon. Kedves barátom
ha mégis tósztra szánod el magad
ne a költőre emeld poharad.
Engem mindig zavarba hoz ha látom
a művem. És ez még nem is az összes
lehet hogy ennél még sokkalta több lesz
belőlük: ujjnyomokból a poháron.
Vagy-vagy? Előre vaktában a nagy-
világba álmosan hajnali hatkor
mint aki már mindenből kimaradt.
Az igazság mellettünk van de akkor
sem tudom elviselni - nem lehet -
hogy ennyi köztünk a hitvány alak.
Tulajdonképpen semmi új a nap
alatt: Hiába hogy az istenek
könnyen bocsátanak nagyvonalúak
ha a hívek kérlelhetetlenek
kerékbe törnek és karóba húznak.
Mintha minden és mintha rendben:
Mindenki állampolgár és lakós
- kivéve azokat akik nem.
S a rossz példa sem mindig ragadós.
... Belépsz a képbe most te is. De rosszkor
éppen: A szerző - az én aki olykor
mint ő szerepel - képeket szögez
a falra... Klasszikus háromszög ez
- két embered van: az ügyefogyott
aki éppen az ujjára csapott
és a másik aki akárha fajd-
kakas lenne úgy illegeti majd
magát ha ezt az esetet megírta.
De lehet hogy kútba esik a terve
mert egyelőre még az élet írja
e drámát amelyben te vagy a szende
és úgy nyilatkozol meg mint a népdal
frissen s vidáman: - Mit csinálsz te balfék
nem látod hogy mennyire ferde?
Mintha késne
máris. - Vigyázzál a holmidra! Lopnak -
mondja majd búcsúképp a felesége
ha kivitte az állomásra holnap.
Átrágja majd magát a lapokon
majd kinéz a maszatos ablakon
és újfent megállapítja hogy
a táj nálánál többet változott.
A vámon megint ő lesz a gyanús
mert nem hatalmas bőröndöket húz
magával... S kissé el lesz persze veszve
ha befut a vonatja holnap este...
A vendéglátói majd szólni fognak:
- Vigyázz barátunk a holmidra! Lopnak!
...S majd csak akkor rázódik végre helyre.
Hol vannak a határok? Sem ki sem be
- ha vándorolt -: mindig csak körbe-körbe:
a szédülésig a hányingerig.
De egyszer a konyhában - mint a MIG-
ek - majdnem áttörte a hang-
falat. Azt sem tudta hogy merre tart:
A konyhaasztalra borulva szótlan
azon töprengett épp hgoy Torinóban
akad-e még akár egyetlenegy ló.
Közben naná hogy kifutott a borsó-
leves. Az ily percek akár az orkán-
kabát vízhatlanok: Aznap a torkán
már nem jött ki hang nem ment le falat.
...Még egy lépés - érezte hogy közel jár -
de ahhoz sem volt benne akarat...