Alföld - 49. évf. 6. sz. (1998. június)
Naponta százszor is elmentem
hozzád, Catalina, de ajtód mindig
zárva találtam A nyelv túl gyenge,
hogy szavakkal kérhessük egymást.
Kértelek dobbal, furulyával, hogy
támadjon köztünk ellentét, mely
eljuttat a nagy összhanghoz. Lassan
elhalnak érzékeink, és elveszítjük
azt is, ami nem változik. Hát törjük
fel időben a pecsétet, adjuk vissza
a viharnak szárnyait, és ne tegyünk
ellene semmit: így egy napon talán
megleljük egymást. Hajómat látni
fogod a parti sziklákon. Már gyengék
vagyunk, de még törékenyek: lelkünk
elveszti házát, a sötétségbe száll.
(a sivatag ami nem képzeletbeli)
Egy madár arról beszélt a homoknak,
hogy valaha ember volt, emberszemei
voltak, és látta dolgozni a várost,
belülről egy isten gondolatait.
És felemelte a madár s szárnyát,
hogy megmutassa a homoknak,
nyomorék teste van: "Látni akarták,
mire használom, ha kizárják funkcióit."
És várta a madár, hogy megmozduljanak
a sivatag hullámai. Először sárga volt
minden, azután vörös lett, azután fekete,
és a madár közben kővé változott. "Nézd,
mintha az lenne a csőre, az meg a szárnya,
és a tollát felborzolta volna a szél."
(a sivatag ami képzeletbeli)
Sirályok hangjáról, tengeri
fényekről beszélsz, szavakból
kötsz hálót, aranyhajú kalózom,
zsákmányod csupa erény és
igazság, de nem lehetnek előtted
jelzőim. Testem, mint a sellőké,
ha megérintesz, távozom,
a mélyrétegekben mosok rád,
tétlen is helyetted cselekszem.
Minden hullám alatt ott leszek,
minden szirten, szemem sosem
fénylik és sosem homályosul el.
És most indulj, Rico Franco,
keress a tengereken, illatos vagyok,
mint a szél és megbocsátó: az árból
kimentelek borsóhéjtutajon.
Ugyanaz a szín, erő, magasság,
mégsem kezdődhet újra. Mintha
halhatna még egy halált,
szebben virít a föld alá fordított
rózsa, pedig fent a kertben már
senki sem jár, elszáradt törzsek,
ágak, gyökerek. És a kert mégis
most kezd beszélni. Azt mondja,
"te", azt mondja, "rózsa". Talán
még kinyílhat e szó. De a föld
alá nem juthat el hangja.
Ne fordítsd vissza a rózsát!
Hallgasd meg a kert beszédét,
és felejtsd el örökre.