Alföld - 49. évf. 6. sz. (1998. június)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Géczi János

ezer veszprémi naplemente

263.

Pliniusból előtör a rózsa

százszirmú illatos

izzik izzad hamu benne a nyár

a vezúv pasztellháttér

a kecskesziget kettő hasábnyi

ilyennek tudta a görög nő

visszatekercsel s újra játszik

ennyi ezer év alatt lehet

tele vagyunk istennel és issel

a rózsa amint nekem veti hátát

én amiként hozzá dűtöm a hátamat

a 13

amelybe beágyazódunk

264.

másodjára nézem ma a karsztot

ájult fakó csúcsát a nyárnak

miként fut neki a magasságnak

hagyja azt abba

a mondat szavai között kecskenyájak

a szíven lőtt mályva

alvadt sötét árnya fölött az est

est amelyben eggyé válnak

a reggeli s az esti karszt között

mennyi apró mozgás mennyi szárny

menni kőfehér a hőség is mennyi

azonos mégis azonos azo

nos

265.

beszáll a versbe és az i

vagy csak a h ánya jelz a jöttét

átv tte a szőlőlugasra

csőrében tartva

ház rozsdafarkú röv d vel

rozssárga mellű tollpuha

három fióka és a halott

a fészek alján majd alatt

valahol: m nd g h ány

valam : megnevezhetetlen

a júl us est s ragadozó

már és nélkül s

266.

a madár a régi szövegben

kezdte a röptét s itt folytatja

mint tanácsnok a perben

a felvidéki udvarház előtt

kutyaugatás követi majd éjfény

az antik mondat az

oldalára fordul s a lelkét

a vörös teraszon kileheli

lombból csivitelésből tacitusból

áll össze az évszak

a nyár az ami a nyárból nyárnak elnevezett

s a tó fölött lebegő felhőkből

kifordul a testből a személyes

267.

a tájban kallódó tárgyak és a hű

árnyak a lombok alatt

fésű csatt gyűrt sztaniol

mint pihenésben a heverés

heverés a füvön és a száraz forrás

a föld alatt amiként hörög

a megnevezésre a mutatóujj

rátalál seb madárhang

a dolgokon lakat s mítosz

a gyakorlatból kikopik az égbolt

a mediterrán kék fém

kötőszóba fordul belekarcol

beleernyed

268.

tűzfalt ígértem neked

vagy legalább egy ereszt

a házból maradna ennyi

vagy nem kell

ír költők állnak benne

a versben ír költők járnak kelnek

a rom a rom rom a rózsa

amelyet reá hagynak

amelyben rózsák védekeznek

aztán váratlan másolat

kemény és kötényt visel

ráhagyom a falat

az üregben a lábnyi fényt