Alföld - 49. évf. 4. sz. (1998. április)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Vasadi Péter

Hasonlat

Elviharzik az öblöshangú komondor,

kerítés döng

s harsog az utca; kutyadühöngés,

pörpatvar-kutyavágy.

Az hallgat el elsőnek, amelyik adta

a hangot;

várja, mond-e valami újat a kórus;

ha igen,

legközelebb csóválva, hercegien beüget;

ha nem,

vakkantgatva fut végig az út

közepén.

Látom magunkat írói köztereken.

Ez mily délceg, félszegen egyetlen,

mágusi alkat. Cafrangos farmerban

finoman teszi be az újlila kocsi-

ajtót.

Az meg nyiffant egyet. Neki nincs.

Amaz hízeleg ennek, arra acsarog.

Szőr helyett szóval telehintve.

Mondat-gúnyánk van. Szegecselt képsor

a nyakon.

Nem jelzi semmi előre, ki

honnan, hogyan s mikor.

Egyszercsak. Ez a szép benne.

S nyomban fölérez a többi.

Ó, édes érettség a szokásban.

Vállveregető "Ölellek!".

S fürkészés közben vagy el-

fordulva itt is, ott is biggyeszt

az ajak. Hátistenem. Így van.

Mégis, mégis, micsoda perc az,

mely mint két redőnyléc közt

éjjel a fénycsík, álmodat át-

metszi, s jön föl benned az idő

darabokban.

 

A császár

Szegény, épp farral jött elő.

Balja elsorvadt, béna lett.

Üdvöt rivallt ezer kadett

s csatak vér volt a lepedő

anyja alatt, hogy szülte őt.

Nem sírt rögtön, csak vinnyogott

az apró császár, s kürt, fagott

leplezte a rút hangerőt.

Anyját gyűlölte: sas helyett

merészelt szülni gyermeket,

ki tollra lett (bár rosszkezű)

ha sas nem is, de keselyű.

S berendezte a mafla-gót

Ajrópa játék-kaszinót.

S csörömpölő császár-galopp

kétoldalán halott, s halott.

Egy földrésznyi haláltusát

(sleppként) jajokkal szőve át

kellett utána hordani.

Tán fejjel ha jött volna ki...