Alföld - 48. évf. 12. sz. (1997. december)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Kass János

A táncról és egyebekről

A háború után, amikor egész Európa éhezett, itt volt mit enni. Már akinek... E többszörösen kifosztott, kirabolt, lerombolt kis országban akik életben maradtak, dolgoztak. Pénz helyett cserekereskedelem virágzott (ma bartelüzletnek mondják): só és gyufa cipőért, szalonnáért, hat tojásért belépőjegy volt a taksa, a fizetőeszköz. Enni kellett, de kellett a kiéhezett, lerongyolódott, megalázott embereknek a vigasz, az ének, a zene, a tánc, a vers, a próza. A színház.

Így Magyarországra nemcsak a menekültek, a volt hadifoglyok, a deportáltak jöttek vissza, de szívesen jöttek - fellépni és enni is - olyan világnagyságok, mint Otto Klemperer, Harald Kreutzberg, később Yehudi Menuhin, aki a nagybeteg Bartók Bélának Amerikában támasza és barátja, szponzora volt! Kérésére írta Bartók 1944-ben Hegedűszólószonátáját.

A lerombolt fővárosban, a Nagykörúton a kitört üvegű kirakatokban ültek az árusok, adtak-vettek, s az áramhiánnyal küszködő színházak nappali előadásokat tartottak, ott, ahol tudtak! Pesten óriási élmény volt, amikor az első villamos elindult a Szent István körúton. Bartók Béla halála szimbolikus volt, hiszen az atombomba robbanásával, a japán kapitulációval csaknem egyidőben jött a hír!

Tehát kitört a várva-várt béke!

Lassan rendeződött az élet. A világ egyik legnagyobb inflációja következett, majd stabilizáció. Gombamódra szaporodtak a pártok (végül csak egy párt nőtt, kaffkai történet).

Az élet ritmusa lassan rendeződni kezdett. Az egyetemeken, a főiskolákon is megindult az oktatás. Telefon nélkül (s hol volt akkor még a TV!) a láthatatlan csatornákon is eljutottak pillanatok alatt mindenhova a hírek!

Így az első fülesre indultunk az épen maradt Madách Színházba, ahol az osztrák Harald Kreutzberg (Nizsinszkijjel egyidős táncos) tartott szólóestet. Hatalmas és elképesztően kidolgozott barna testét, izmait és bizonyára vitaminhiánnyal küzdő szervezetét Debussy és Mahler zenéjére, a weimari iskola elveinek megfelelően működtette. Táncolt. (Az Egy faun délutánját).

Egy fél évszázad után is felejthetetlen élmény az arany levelekből fonott aranyvessző-korona, a kassáki darabos, szabdalt fej, a hihetetlenül bonyolult koreográfia. A fűtetlen színházban kabátban didergő lelkes publikum s az ágyékkötőben táncoló Kreutzberg éles kontrasztja!

Nizsinszkijről tudtunk, hiszen drámája, magyar kapcsolatai már felhívták rá a figyelmet. Világsikere beavatottságunkat hitelesítette. Gyagilevet utáltuk.

Kreutzberg, e kétméteres óriás ellentéte volt Nizsinszkijnek. Enni jött Magyarországra. Táncolni és enni, hiszen itt volt ennivaló. Az osztrák államszerződésre még éveket kellett várni, Ausztriában akkor nem volt élelmiszer, csak hegyek, és nem adtak vízumot. A hírek szerint a gázsi mellé a művész nagy élelmiszercsomagot kapott, vörös bort és a jólértesültek szerint vitaminként, a skorbut ellen vöröshagymát is nagy zsákkal vitt haza.

Aztán jöttek a leningrádi balettmesterek. A nagy Ulanova a Hattyúk tavát táncolta, és jött vele a nagy művésznő "harmadik lába" is! Ma már magyarázni kell: ez a "láb" a művésznő "testőre" volt.

Egy nyári este a ferencvárosi futballpályán a grúz népi együttes táncolt, talpig feketében, puha bőrcsizmában, térden forogva, felpattanva, behajtott lábfejjel, dobszólóra tombolt, szédületes ritmusban. A következő nap ugyanott, térdig érő fekete klottgatyában a moszkvai Dinamó futballcsapatát a labda-balettnagymester, Puskás Öcsi táncoltatta meg.

Megalakult a Magyar Állami Népi Együttes. Ecseri lakodalmas, üvegestánc, Mallász Gitta tervezte népi ruhákban. Népviseletben. A nép köznapi viselete pedig a kötelező lódenkabát lett, s hozzá a sildes sapka! A köszöntés "jónapot" helyett "szabadság", minél nagyobb volt a nyomás. A dísztribünön a fejeseknek fülig behúzott puhakalap dukált, a Lenin-mauzóleum mellvédje divatja szerint.

Majd a totális bénultság, mozdulatlanság idején a lélegzetvisszafojtott, szorongó, idegtépő várakozás, rémület. Csikorgás. Akár 1944-ben. Jönnek-e? Visznek-e? Hajnali autóajtó-csapkodások. Csöngetés. Dörömbölés. Artikulátlan ordítozás.

E mosogatórongy-színű vegetálás-időben egyszerre a sötétségben suttogás. Kósza hír. Egy ballerina, bizonyos Lakatos Gabriella, az Operában próbálja A csodálatos mandarin Lány-szerepét. Valahogy bejutottunk a próbákra. Bejutottunk a Zeneakadémiára is, a Nemzetibe is Madáchot hallgatni, az addig tiltottat! Füst Milánt és Richtert. Richter első budapesti koncertje még félházzal ment, volt bőven ülőhely. A következő fellépésen már tombolt a közönség!

Megjelent a Tücsökzene, Szabó Lőrinc műve, Juhász Ferenc hatalmas eposza, a Tékozló ország, a Babonák napja csütörtök, amikor a legnehezebb. Titokban gépeltük Illyés Egy mondat a zsarnokságról című versét, amelyben a költő kimondta végre a teljes igazságot. S a rozzant házak golyólyuggatta ereszeiről csöpögött a nyakunkba a mocskos hólé!

A hírek igaznak bizonyultak. Lakatos Gabi valóban próbált, gyönyörű és elementáris, kirobbanó, féktelen és gátlástalan volt. A munkában, a próbákon, önmagával kegyetlen, kíméletlen és hallatlan teherbírású táncos, óriási technika birtokosa, tudatos és ösztönös, erotikus és frigid, provokáló és megközelíthetetlen. Gyönyörű nő, nagy művész.

Bartók művének 1956. június elsejei bemutatása óriási demonstráció volt: a Révay-féle diktatúra "berlini falának" megbontása, porigzúzása. Az első igazi győzelem a gonoszság felett. A Mandarint Vashegyi Ernő táncolta, a Gavallér Harangozó Gyula volt és ő készítette a koreográfiát is. Ez a bemutató esemény mitikussá és történelmivé vált. Jeladás volt!

1956. június 1. A tomboló közönség felfogta, értette, valami elkezdődött. Lakatos Gabriella elementáris tánca, zseniális megérzése a prédának odalökött lányból barikádharcost formált. S október 23-án hány ifjú fogott öntudatlanul fegyvert, mit sem tudva az előzményekről!

Lakatos Gabriellára emlékezve hiánya sajog bennem. Jó barát volt. Egy évben, egy napon, karácsonykor születtünk mind a ketten. Így nemcsak az Operában, de otthonában is tanúja voltam keserűségének. Mellőzték és félreállították, pedig rengeteg erő és energia forrt benne. Nem feledtek, így fizettek meg neki!

Néhány képet őrzök róla, Escher Károlytól kapott felvételeket, a Mandarin szereplőinek viharos, száguldó, sodró mozgása az elmosódó fekete-fehér fotókon felidézi a forró perceket, a tapsvihart, az ifjúságot.

Bartók remekműve ezzel az előadással, e remek művésszel lett nemcsak a korszak meghatározó eseménye, de egy kor határköve is. Ami hozzánk eljutott Bartók művével s Lakatos, Harangozó, Vashegyi előadásában, mérce volt.

Bejart és Marcel Marceau, Markó Iván és Antonio Gades. Pina Bauch és sokan mások jöttek, de őrzöm A csodálatos mandarin 1956-os előadását, e nagy művész lobogását, felejthetetlen lényét s emlékezem szépséges és gyötrelmes ifjúságunkra.