Alföld - 48. évf. 10. sz. (1997. október)
A nagybátyám eljött
és mutogatja a világot.
Rángat fölfelé a hegyre,
azt mondja, az apám isten,
de ez régen volt,
mostmár nincsen.
Én az ő képében
jöttem a világra,
de hasonlítok egy kicsit
az anyámra,
az arcom mint egy
pakli kártya,
anyám lapja
pörög apám lapjára.
Apám egy szar alak volt - mondja -
egy görög isten.
Lopott, meg ölt,
kellett volna neki minden.
S mikor nem jött össze -
azt mondta: majd a fiam,
elküldöm, én meg
felkötöm magam.
S ha egy isten végez
akkor már nincsen.
És egy csomó dolog,
amit kitalált, vele pusztult,
mint az anyád -
mondja és rángat
fölfelé a hegyre.
Most megmutat nekem mindent -
Ez maradt apád után.
Fák, házak
és mindenféle ember.
Adósaid - mondja -
fizetnek ha kéred,
kést nyomnak
a bárányok szívébe,
füstöl a hús,
csíkot ken az égre,
hadd egyen az örökisten,
ha éhes.
Álltam a hegyen,
az adósokat néztem,
s a kísérőmet, ahogy
odalép a sziklaperemére.
Most lökni kell és löktem,
hadd görögjön a mélybe,
S én láttam amint a vére,
ráömlik a vidékre.
Mindenre ráfreccsen a méreg,
földre, fákra, adósnépre.
Isten, isten görög isten,
sziszegtem, mint egy
gyenge féreg.
S a szikla súgta:
Menned kéne.