Alföld - 48. évf. 7. sz. (1997. július)
(Homálynoky Szaniszló emlékére)
Mondják, Tibetben, túl a hegyek ormain,
túl a fékcsikorgáson, de még a vérmedve csontvázán is túl,
hová a tülekedés el nem ér,
rejtett völgyek húzódnak:
a szirtek árnyékában, napfénytől öntözötten
titkos városok. Tanyái a
kardos térítők elől félrehúzódóknak,
akik csak az ősi igéket mormolják magacsul,
és eltengődnek marék rizsen, hántolt gyökéren.
A tudósok tanítása szerint
ez is egyike a világszerte feltalálható
Eldorádó, Ofir, Schlaraffenland regéknek.
És aki látott már filmen repülőgépet körözni
a Himalája felett, oszthatja is ezt a
tudósi vélekedést. Hisz képtelen ötlet
elrejtőzni a mindenhová elérő
kamerák, pásztázó műholdak elől,
meg a kósza hírek is ellenőrizhetőek,
dolgozik mindenütt az apparátus,
mely bármi szóbeszédben veszélyt szimatol és
feltérképezi a holnapi turista-paradicsomot.
Különben is: a mesék kora lejárt.
A tibetiek mégis makacsul hiszik,
hogy vannak rejtett völgyek,
hol az ősi könyveket őrzik,
ima-zászlókat, mandalákat. Néha egy
kóborló szerzetes feltűnik a falu szélén,
görbe koldus, sejthetően bolond,
és míg csócsálja üszkös fogaival
a marék rizst, szárított gyökeret,
sarkára guggolva mesél a titkos
városokról, arany tornyokról meg a
szárnyas boncokról, akik éjszakánként
kolostoraikból az égre kiszállnak
és fenn köröznek nem tudható céljuk szerint.
Aki hallgatja a csacska regét, kételkedni kezd
a tudósi aggályokban, mert összecsap
benne reménység és reménytelenség.
Visszaemlékszik, hogy ő is álmodott már
rejtett völgyekről, felejtett városokról,
mezsgyékről, melyek elkanyarognak a
hol behavazott, hol napfény áztatta tetők alatt.
És ha már álmodott, kell lennie némi
igazságnak a hiedelemben, hisz az álom is
való, csak másképp. Bárki megtapasztalhatta
magamagán, hogy néhány hónap, egy-két esztendő
múltán ha visszagondol, képtelen
a helyszíneket különválasztani, ahol
bolyongott hajdan, meg az álom helyszíneit.
S nem fogja tudni, mihez tartsa magát:
ott járt-e valóban abban a bizonyos
városban, völgyben, keskeny sikátoron,
süvegciprusok és kivilágított ablakok alatt,
míg harangszót fülelt, kutyaugatást,
vagy csak álmában térült arrafelé, s ha
álmában, akkor ott járt-e valóban,
egy más-léptékű világ törvényei szerint.
Eldönteni nem tudom. A pszichiáterekre
bízom inkább ezt a kérdést, a szociológusokra,
a mitológia felkent búváraira, meg a történészekre;
bár ami azt illeti, úgy tűnik, a pszichiáterek
- új nevükön: mentálhigiénikusok -,
mitológusok, szociológusok, történészek, stb.
legtöbb tanítása felett is
ugyanúgy eljár az idő, mint a
titkos völgyek, rejtett városok
éjszakáján iránytalanul szálldosó
tibeti boncokról szóló gyermeki hiedelmek felett.