Alföld - 48. évf. 7. sz. (1997. július)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Szepesi Attila

Vaktérkép

(Homálynoky Szaniszló emlékére)

Mondják, Tibetben, túl a hegyek ormain,

túl a fékcsikorgáson, de még a vérmedve csontvázán is túl,

hová a tülekedés el nem ér,

rejtett völgyek húzódnak:

a szirtek árnyékában, napfénytől öntözötten

titkos városok. Tanyái a

kardos térítők elől félrehúzódóknak,

akik csak az ősi igéket mormolják magacsul,

és eltengődnek marék rizsen, hántolt gyökéren.

A tudósok tanítása szerint

ez is egyike a világszerte feltalálható

Eldorádó, Ofir, Schlaraffenland regéknek.

És aki látott már filmen repülőgépet körözni

a Himalája felett, oszthatja is ezt a

tudósi vélekedést. Hisz képtelen ötlet

elrejtőzni a mindenhová elérő

kamerák, pásztázó műholdak elől,

meg a kósza hírek is ellenőrizhetőek,

dolgozik mindenütt az apparátus,

mely bármi szóbeszédben veszélyt szimatol és

feltérképezi a holnapi turista-paradicsomot.

Különben is: a mesék kora lejárt.

A tibetiek mégis makacsul hiszik,

hogy vannak rejtett völgyek,

hol az ősi könyveket őrzik,

ima-zászlókat, mandalákat. Néha egy

kóborló szerzetes feltűnik a falu szélén,

görbe koldus, sejthetően bolond,

és míg csócsálja üszkös fogaival

a marék rizst, szárított gyökeret,

sarkára guggolva mesél a titkos

városokról, arany tornyokról meg a

szárnyas boncokról, akik éjszakánként

kolostoraikból az égre kiszállnak

és fenn köröznek nem tudható céljuk szerint.

Aki hallgatja a csacska regét, kételkedni kezd

a tudósi aggályokban, mert összecsap

benne reménység és reménytelenség.

Visszaemlékszik, hogy ő is álmodott már

rejtett völgyekről, felejtett városokról,

mezsgyékről, melyek elkanyarognak a

hol behavazott, hol napfény áztatta tetők alatt.

És ha már álmodott, kell lennie némi

igazságnak a hiedelemben, hisz az álom is

való, csak másképp. Bárki megtapasztalhatta

magamagán, hogy néhány hónap, egy-két esztendő

múltán ha visszagondol, képtelen

a helyszíneket különválasztani, ahol

bolyongott hajdan, meg az álom helyszíneit.

S nem fogja tudni, mihez tartsa magát:

ott járt-e valóban abban a bizonyos

városban, völgyben, keskeny sikátoron,

süvegciprusok és kivilágított ablakok alatt,

míg harangszót fülelt, kutyaugatást,

vagy csak álmában térült arrafelé, s ha

álmában, akkor ott járt-e valóban,

egy más-léptékű világ törvényei szerint.

Eldönteni nem tudom. A pszichiáterekre

bízom inkább ezt a kérdést, a szociológusokra,

a mitológia felkent búváraira, meg a történészekre;

bár ami azt illeti, úgy tűnik, a pszichiáterek

- új nevükön: mentálhigiénikusok -,

mitológusok, szociológusok, történészek, stb.

legtöbb tanítása felett is

ugyanúgy eljár az idő, mint a

titkos völgyek, rejtett városok

éjszakáján iránytalanul szálldosó

tibeti boncokról szóló gyermeki hiedelmek felett.