Alföld - 48. évf. 6. sz. (1997. június)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Mezei András

Tudod-e?

A lépcsőházban terjengő húslevesszag

megőrjít, tudod-e szomszéd?! Megtorpanok

és most, azonnal kis viaszosvászonnal takart

konyhaasztalod mellé ülnék a fehérre mázolt

hokedlire amúgy féloldalt, s mégis az aranysárga

húslevessel teli mélytányér fele, Nem tudom, hogy

túlvilág van-e? Hogy anyám lenézhet-e rám

valami módon, itt lehet-e? A gyöngyöző, zsírkarikás

gőzölgő levest látja-e? Benn a tyúk melle kiáll;

a porhanyó, laza húsokkal rojtos bordakosár,

a tésztás tál, villa, és a jó, öblös evőkanál,

mit épp most mosott el, és a kötényébe törölt

a szomszéd. Ott van a tányér mellett. Az asszony

néz, kínál, nem ül le. Mintha fia lennék, sugárzik

rám. Néz és néz, kit a lépcsőházban terjengő

húsleves szaga ezen a vasárnapi késő délelőtti

órán a kulcslyukon szippantott át hozzá, a csoda,

az idő kitágult orrlika szimmantott be, szívott

a testbeliségből az ízek emlékezetébe, és

onnan újra ide, ebbe a jelen időbe.

Itt állok a kilencediken a lift

és a szomszéd ajtaja között míg

át nem zökkent a fülke megérkezése

ajtónyitásra, lesüllyedésre.

 

Mi volt jobb?

Újságpapírba csomagolt lábfejemet

anyám kicsomagolta este a cipőből,

A sáros levet a papírból kinyomta.

Vizes zoknijaimat kimosta. Megszárította.

Kifehéredett, aszott lábfejemet két

meleg tenyerébe vette. Elébb a balt.

Aztán a jobbot. Nem éltem jobbat.

 

A rönkön

A fűrészbak mellett ültem a rönkön,

és néztem, hogy a fűrészszalag kihajtogatott,

s reszelt fogai a fűrészport, hogy fújják ki

piciny térközeikből, hogy az öreg Jamrik,

kinek balkeze támaszkodik az ölfán, jobbjával

milyen akkurátusan fűrészel, énekelget

a falu utolsó házában az erdő mellett, hol

"Tizenhárom ölet, meg egy felet" kellett

naponta darabolnia, hasgatnia, hanem a fűrészszalag

fogacskái, ha meg koptak, a kis háromszögletű

reszelőt vette elő az öreg, és akkor szólított meg:

"No gyerek, mi újság Pesten?" - Én az acéllapot,

a keze járását lestem, ahogy a reszelőről

le- lefújta a vasport, embert még soha nem láttam

azóta sem sorsával oly elégedetten élni

és azóta is őt nézem.

Ülök a rönkön.