Alföld - 48. évf. 4. sz. (1997. április)
1.
itt fekszem, a folyóhoz közel, név és történet nélkül,
kívánságom szerint. Csak születésem évét vésettem a
fába (1918), melyet magam faragtam gyermeki mellkas
formára. Jelentéséből nem veszített semmit a számsor.
Minden egyéb feledhető csekélység sikeres szökésem
mellett
2.
élt ott két fiúgyermek is. Az egyik sánta és szép
arcú, a másik van és nehéz beszédű. A vak hátára vette
a szép arcút, és vitte, ahová csak menni akart. Így
keltek át a folyón is, amikor az emberek közé jöttek.
A legsúlyosabb vétket elkövettem, mit ember elkövethet,
mondta a nehéz beszédű. Sohasem voltam boldog
3.
legvégül pedig nagy levegőt vett és így szólt a
körülötte álló halászokhoz: "Metafizikai hajszoltságban
élek." Majd ezt mondta: "Engedjetek utamra." "Eddig a
küszöbön állt." szólalt meg nagy sokára a legöregebb
közülük, amikor már a távozó maga mögött hagyta az
utolsó házat is. "a küszöbön állt, az ajtókeretben, mint
a kétarcú isten, akit nem érhet meglepetés. Mostmár
ámulat lesz az ő osztályrésze, meghökken, színlelés
nélkül, és ez nem ismer véget. Nem volt közülünk való,
hagyjátok