Alföld - 47. évf. 9. sz. (1996. szeptember)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Kass János

A kortárs levelei

Negyvenöt év

Mészöly Miklós és Polcz Alaine városmajori otthonában készültek ezek a képek 1951-ben. Negyvenöt éve őrzöm a negatívokat, a felvételeket, gyönyörű és kegyetlen ifjúságunk dokumentumait!

Itt a nap süt, látszólag béke van, csendes vasárnap délután. A házban él a tulajdonos is, Basch Loránd, a Baumgartner alapítvány kurátora, ügyvéd, műgyűjtő, Babits Mihály egykori jobbkeze. A földszinten albérlőként lakik az ifjú Fodor András és Domokos Mátyás, Lator László gyakori vendég náluk.

Babits születésnapján megfordul itt Illyés Gyula, Flóra, Weöres Sándor, Károlyi Amy, a magyar irodalom jelesei, és Basch Loránd meghívására összegyűlnek a múzeumnak berendezett földszinten teázni és emlékezni, a házi oltárként elhelyezett Babits relikviák között.

Pogány Ö. Gábor (PÖG) az államosítás elől védett múzeummá nyilváníttatta a helyiségeket, hiszen Vágó Pál, a genfi Népszövetségi Palota építésze tervezte a házat, amelyben ma a „Nyugat" múzeuma működik. Az utca felé forduló homlokzat egyszerű és kiegyensúlyozott, csak a műteremablak és egy szerény erkély fedi fel a belső terek változatos funkcióját. A Bauhaus-épület remekmű, egy nagy építész alkotása.

Néhány házzal feljebb, Ferencsik János, a közelben, a párhuzamos utcában Szimonidesz Lajos tábori püspök. Az Alma utcában Klaniczay Tibor irodalomtörténész, a jeles Balassi-kutató. A János-kórház irányában a klinika, ma az Érsebészet működik itt, a szívműtétek színtere és dél felé ott a Déli vasút. A Bors utcában lakott Göncz Árpád, a Vár oldalában Csortos Gyula.

Csendes környék volt ez, ma benzinbűzzel telített főútvonal.

A terasz, ahol a fényképek készültek, a kertre néz. De a Csaba utcában, amint azt a „Film"-ben Mészöly Miklós oly gyönyörűen, torokszorítóan megírta, hamarabb megy le a nap, és hűvös levegő húzódik le délután az árnyékos Kis-Svábhegyről, ez az oldal mindig is hidegebb volt. Így rekonstruálva, a képek bizonysága szerint, kora délután működött a kis „Kodak Retina" az árnyékok is ezt igazolják. Még meleg volt, nyár, hiszen a növények javában zöldellnek, s a nap állása is ezt bizonyítja.

Az épületre ma is jó érzéssel gondolok, belső arányaira, az otthonos és mértéktartó terekre, a mediterrán loggiára, az ápolt függőkertre. A nagypolgárság valamikor így működött, és nem a kivagyiság, hanem az otthonteremtés vágya vezérelte, a legjobb tervezőt foglalkoztatta: Kozma Lajos, Kaesz Gyula, Kner Imre kora volt ez.

Az ötvenes években még viszonylag jó állapotban van a ház, de az aknaszilánkokkal megspriccelt kőburkolat ragyái őrizték 1945 telét-tavaszát. A Városmajor maga is széthasított törzsű, megtépázott koronájú fákkal, foghíjasan, de még ligetként létezett, Csaba utcai oldalát a Városmajori templom (Árkay műve, Aba-Novák freskókkal), északi oldalát a fogaskerekű végállomás és a virágkertészet zárta le. Rozsdásodó drótkerítésekkel, otromba betonépületekkel még nem tűzdelték tele.

Meleg, csendes nyári estéken baglyok huhogtak, denevérek cikáztak, vadászva a lámpák fényében, a kényszerköröket rovó, láthatatlan szállal kipányvázott pillékre, lepkékre. Nagy csendben, céli széljáráskor a tolató mozdony dohogása, füttyszava, az ütközők csengése, csattogása felhallatszott ide.

A kihalt utcán sietős léptek kopogása, kapudörrenés. Egyszerre nyugtalanságot okozó fékcsikorgás, motorzaj, ajtócsapkodás, ingerült lárma, távoli kiáltás. Azután még nagyobb a csönd. Egy denevér vergődik valahol, macska oson, maga is menedéket keres.

A hegyről lehúzódó hűvös fuvallat jelzi a hamleti órán a hajnal közeledtét. A lámpák fénye sápadttá válik. Néhány madár ébredezik, pittyegve és álmosan keltegeti társait. Megindul a nyomasztó éjszaka után a józan reggeli mozgás, a rémálmok belevesznek a napi lét közönyébe.

Azután 53 nyarán egy reggel Domokos Matyi, Fodor Bandi hozza a hírt: eltörlik a kötelező beszolgáltatást, valami mozog a parlamentben! valaki beszélt! A hír, akár a láng, végigfut az emeleteken! Délután már többet tudunk, újabb híreket Réz Páltól. Mészöly Miklós a szekszárdi útjáról hoz keserves élményeket, a lesöpört padlásokról, a nyomorról, a vidék megalázásáról. A Városmajor utcai ház kapuja kulcsra zárva. Mégis, akár a füst, a réseken át pillanatok alatt eljut mindenhova az információ.

De az igazi forrás, az eleven hírközpont Sárközy Márta! Nagyerejű adó-vevő, lelki segélyszolgálat, ha kell, foltozó, gombot varró pótanya, ha kell, tigris, övéiért, kölykeiért csatába, harcba bocsátkozó, megalkuvást nem tűrő jellem! A Szilágyi Erzsébet fasori kis üzlethelyiség, javító szövetkezet lépcsői lefelé vezetnek, Sárközy Márta ott fogadta a vándort, helyet mutatva maga mellett. A hírek mellé keserű tea, jó szó, emberség is kijutott a kétségbeesettnek, a barátnak. Közben keze egy pillanatra sem állt meg. Márta a fiát, Matyit is sokszor itt nevelte; az írót, a BBC jövendő munkatársát ez a környezet alapozta meg.

Tartást és bátorságot, követendő példát adott ez a műhely sok fiatalembernek. Hol volt ekkor még a szamizdatok kora, még egy fél évszázad pálcasuhogása, keserű leckéje várt az ifjakra, akik ma újabb kioktatásban részesülnek, deresedő hajjal. Már azok persze, akik megérték a jelent.

Hol van Vajda Júlia, aki Mészölyéknél pontokból-vesszőkből szőtte műveit? Hol van Bálint Endre, Nemes Nagy Ágnes, Tatay Sándor? Hol van Schaar Enzsi, Vilt Tibor?

Ugyan ki emlékszik arra, hogy a Moszkva tér neve Széll Kálmán volt? Hogy a Horty fiúk lovaspólóztak a Vérmező hatalmas gödrében? Az ostrom alatt repülőtér, majd bombakrátereibe kisvasút cepelte a budai vár romjait; ma, régen föltöltve, sűrűn fákkal benőtt park.

Ugyan ki emlékszik arra, hogy a tér, a fasor, az Ördögárok, akár a neve, háborús mészárszék, a kitörés vesztőhelye, nemcsak Martinovicsé, e szörnyű kor a XX. század színtere!

A Városmajorban nőnek az árnyak, de kegyetlen és gyönyörű ifjúságunk dokumentumait néhány negatív filmkocka, néhány kép, ma is elevenen őrzi.