Alföld - 47. évf. 6. sz. (1996. június)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Peer Krisztián

Az őszülők dala

Fogyasztók vagyunk, nincs szünet,

szolgálva az évszakoknak,

kedvére a pénznek. Csempészek

az egyszerű és összetett mondatok határán -

életpazarlók, élményjegyzetelők.

Mulatságban dologra szomjasak,

iszogatás közben ígérgetők.

Mondják, öreg hiba mindent elmesélni,

mert az fogy, mint egy égitest,

és erősen várnak az elfekvő készletek.

Jön még majd uralma a szűkölködésnek,

őrlünk akkor magot és levelet,

és nem hogy látók nem leszünk,

de mintha a szemünkbe ment volna a szappan.

Láz

Ágyban lakom, mozdulatlan,

mézeknek és főzeteknek ajánlva lelkemet.

Testemben nyár van, vegyi vakáció.

Minden vitamin hiába volt,

és most veszélyes hulladékot vizelek;

amennyi tablettát beküldök,

emberöltőre sem lenne kevés.

Mintha lennék mosott, elfogott

öngyilkos. Lepke az aszpikban, nem

mozdulok, hatósugaramban így is

több távirányító, nem mosdok, nincs

kinek, állapotomba zártan.

Láz zaklat, hideg lenne a megmarkolt

madár is. Láz, mi hamut hagy maga után,

miként a teremtő. Ilyen szerelmet akartam,

egészségemen nyomot hagyót,

és ím, kívánom régi magam.

Ez a szerelem levet ereszt,

és terjed, fertőzve a cseppet is,

aki vengégágyunkban eszmél,

arcáról felismerik.

Ezen az éjszakán majd álmot látok,

és keresem aztán, akivel közös -

gömbölyödöm abba a pontba, ahol

a személyiségben kezdődik a faj;

gyerekkor és test uralma;

nyelv senkiföldje.

Sötétülő vízben fogy a hold,

kutyák kísérlete habzik.

Lázálmom végül elfelejtem,

mint aki azt hiszi, felejt,

felkelek, és megyek.