Alföld - 47. évf. 4. sz. (1996. április)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Kiss Tamás

Háborús Napló

1945. május 9-én

Kedd volt, alkonyba nyúló délután,

kislányommal sétáltam Váradon

a Garasos hídon át Olasziba.

A fűzfák haja lenn a vízbe ért,

alattunk a Körös locsogott,

a parton vak harmónikás zenélt,

az életben maradottak pedig

jártak-keltek dolgaik után.

Zord háztetők felől a jegenyék

eregették fehér pelyhüket.

Ilyen volt akkor az a délután,

mintha nem is lett volna semmise,

pedig délben mindenütt lezárták

a színig-telt katonatemetőt.

A zene emléke

Mindig valék

most is vagyok

és holnap is

leszek

és ameddig

(valameddig)

lélegzetet

veszek

Hessegetem

az árnyakat

reggel magam

körül

míg rámtalál

egy kis sugár

s az öreg szív

örül

Mint lágy zene

lebeg ha vé-

ge van

de nem tűnik

nem múlik el

zokog. Emlé-

ke van.