2013. október 3., csütörtök

MEGSZÓLALOK
 M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN
2013. október – Harmadik évfolyam, tizenkilencedik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes négyheti lap
Alapítva : 2011 – ben , ELVI SÍKON
Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos
                                               1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam:  2012.  1-tól 6. számig
3.Évfolyam: 2013. 1-től 19. számig


 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

*************************************
1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!

  Nemrégiben negyven fokkal tombolt a nyár, és immár októbert írunk, és megállíthatatlanul száguld tovább ez az esztendő is a végzete felé.
  Áprilisban még esett a hó, májusban még tüzeltünk néha, és már most is bekellett fűteni a kazánba.  Ez a szélsőséges időjárás is figyelmeztet minket, hogy mutatkozik a jel, amit
  észre kell vennünk az  emberiség, és a Föld jövője érdekében.
  A jelenséget egy versel illusztrálom a verses rovatban.
 ………………………………………………………………………………….....

Igazán nagy öröm számomra, hogy egyre szaporodik a Megszólalok irodalmi magazin olvasóinak száma. Szeretném ha megelégedéssel olvasnák a lapot.
Ezért a minőség érdekében némi változást próbáltunk kialakítani. 
Ezentúl  egy újabb címre írhatnak nekünk, egy gmail-es postafiókra, ami remélhetőleg nagyobb lehetőségeket biztosít  az újságok küldése terén, és az Önök leveleinek fogadásakor.
Az új cím mellett a régiek is élnek, de szeretnénk ha mindenki átjelentkezne. az új címre, úgy hogy néhány sort írna az új postafiókra, és automatikusan megjelenne a címlistán. 

Kérem azokat az olvasókat, akik továbbra is igényt tartanak az újságra, hogy jelezzék azt. Nem mindenkitől kaptam visszajelzést ez idáig, hogy megkapja-e a magazint.
Továbbá közlöm hogy a skípe lehetőség is megvalósult, aki szeretne élőszóban is beszélni velünk, azt is megteheti. Az új cím   nagy.vendi54@gmail.com
A skípe címe:  nagy.vendi54
Kérem éljenek a lehetőséggel, és közöljék  észrevételeiket, kéréseiket.
 ……………………………………………………………………………………....
A magazinba szánt bármilyen  képes anyagot, saját fotók, festményekről készült fotók  mellékleteit kérem, hogy egyenesen a látványtervező szerkesztőhöz
Véghelyi Józsefhez szíveskedjenek  elküldeni, az egyszerűség kedvéért, akinek e-mail címe a következő:  veghelyo@t-online.hu

Egy ideje megjelenik újságunk színesben is...Most ezt a képes változatot szeretném elküldeni. Kattints rá a kékkel jelzett linkre és színesben olvashatod a Megszólalok Művészeti Magazint!
http://megszolalok.blogspot.hu/.
Ha nem tudja megnyitni, akkor próbálja úgy, hogy a "Ctrl"  billentyű nyomva tartásával kattint rá  a kék linkre. Természetesen az is járható út, ha a linket beírja a
böngésző program címterületére. Jó olvasást kívánok!
Egyebet nem mondhatok.

A szerkesztő

*************************************
SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL

1. LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
   Szerkesztői üzenetek.
2. FUK- találkozó
    MEGEMLÉKEZÉS..Sas Erzsébet  tudósítása
3. Versek a nagyvilágból
    Nagy Vendel, Bognár Papp Irén, Jenei András,  Gerencsér Hajnalka, Adamecz László versei
4. A BICIKLIS
   Heim Károly regénye folytatásokban. Negyedik fejezet, második rész.
5.  BEMUTATJUK..Sztakó Krisztina versei
6. ELMÉLKEDÉSEIM..
    Véghelyi József filmkritikája
7.  ÚJRA VERSEK
    Dombi Tinódy László, Peszeki Benkő Éva, Wessely Gábor  versei
8.  Novelláról novellára
     Árvay Mária lovas sorozata - 10. rész: Mélyen a felszín alatt
9.  Gyermeksarok
     Usgyika versek
10.  HUMORALIZÁLÁS
      A szponzor, avagy a fagyi visszanyal..
11. BEHARANGOZÁS
     Meghívó egy Republik koncertre. Jenei András.
12. ÖN DÖNT..
      Erdősné Onda Marica novellája
13.  CSAK A DAL
      Nagy Vendel dalai.  A FUK induló..
14. Szerkesztői üzenetek.

*************************************
2. SAS ERZSÉBET TUDÓSÍTÁSA

Kaiser István 75. születésnapjára rendezett FUK-os emléktalálkozó

Emlékezés Kaiser Istvánra 

„Szép emlékekre mindenkinek szüksége van”

FUK-os találkozó Kaiser Istvánra emlékezve


A Fiatal Utazók Klubja, a FUK vezetőjére Kaiser Istvánra emlékeztek azok, akik 2013. augusztus 31-én összejöttek, hogy felelevenítsék az 1970-ben alakult, lelkes fiatalokból álló klub tevékenységét, melynek vezetője Kaiser István, ha még köztünk lehetne, most lenne 75 éves.

Óriási szervező munka előzte meg a találkozót, amelynek motorja Kaiser Ágnes volt, s sok –sok volt FUK tag, amelyet „megkönnyített” korunk vívmánya a Facebook.  Két hónap után már 150-en regisztráltak, hogy szeretnének ott lenni ezen a találkozón, amely ennyi évtized távolságából nézve – más szó nem illik rá – megható és azt jelzi, hogy a régi FUK tagoknak mennyire szépek és fontosak voltak azok az évek, mennyire szeretnék újra látni egymást, találkozni, s felidézni vezetőjük Kaiser István emlékét. 

A találkozó az alsóvárosi temetőben kezdődött, ahol 70-en vettek részt, elhelyezve a tisztelet és a szeretet virágait. Decsi-Kiss János azt a verset idézte fel,  amit 1977-ben, Kaiser István temetésén mondott. „Nem múlnak el ők, kik szívünkben élnek.”

A Babits Mihály Kulturális Központ Csatári termében a régi FUK tagok nagy örömmel üdvözölték egymást, zsongott a terem a „Jaj de régen láttalak”, „hihetetlen, hogy ilyen sokan összejöttünk”, „de jó téged újra látni”, „ezt Pistának köszönhetjük, hogy ennyi év után találkozhatunk” ilyen és ehhez hasonló üdvözlések, időnként mosolygó, – kicsit meghatódott  felkiáltások követték egymást.

A nehezen elcsendesülőket Kissné Hohner Magdolna a Kulturális Központ igazgató helyettese többek között a következő szavakkal köszöntötte: „Jó ezt látni, hogy ennyi ember  összejöttek, iskolatársak, kortársak, pályatársak, munkatársak FUK tagok, Kaiser Istvánra emlékezni, lányainak Kaiser Ágnesnek, és húgának az Amerikában élő  Sárának hívó szavára.”

A következő köszöntőt Kaczián János mondta, aki a találkozó ötletgazdája volt. Visszaemlékezésében beszélt Kaiser Istvánról, aki olyan ember volt, hogy „tette, amit tennie kellett, óriási szenvedéllyel.” „Szép emlékekre mindenkinek szüksége van”, mondta. Ez a mondat oly igaz, hogy nemcsak ennek, hanem minden találkozónak a mottója is lehetne.

A találkozó moderátora, aki már a szervezésben is részt vett, nagy feladatot vállalt magára. Ennyi ember több évtized utáni találkozását, az emlékezés, a nosztalgiázás folyamatát levezényelni ahhoz Budavári Miklós humorára és jó műsorvezető képességére volt szükség.  
Bevezetőjében elmondta, hogy nem egy szomorú esemény miatt hívták össze azokat, akiknek életében Kaiser István meghatározó szerepet játszott. „Pista nem a temetőben van, hanem a szívünkben, s addig él, amíg ennyi ember ilyen nagy szeretettel emlékezik rá” mondta többek között, majd ismertette az összejövetel programját.
Először egy 20 perces filmvetítéssel – amely 1975-ben készült – elevenedtek meg a régi Babits mindennapjai, a több mint 20 klub, benne a FUK is, s a vetítés alatt a képeken lévőket felismerve hangoztak el a terem minden részéből a már-már elfeledett nevek, események. A film az amatőr filmklub jóvoltából maradt meg az utókornak. 
A vetítés után Kaiser István életét követhették nyomon egy családi fotó album összeállításán, amelyet Sára lánya készített. A vetítés alatt mesélt édesapja őseiről, gyerekkoráról, iskoláiról, arról, hogy milyen embernek látták ők, lányai, Ágnes és Sára. Elmondta, hogy édesapja számára az első „családja” a FUK volt. Megidézte személyiségét, humorát, maximalizmusát, karizmatikus egyéniségét, s azt, hogy Ágnes a szervező képességét, Ő pedig a világ iránti kíváncsiságot örökölte, s hogy a mai napig példakép számára.
Kaiser István életének egy – egy szakaszához hozzászóltak, az iskolatársak, munkatársak, pályatársak, vidám és tanulságos történetekkel idézték meg őt. Vancsó István, akivel a Megyei Tanács Művelődési Osztályán dolgozott együtt, elmondta, hogy mozgalmas, színes érdekes éveket tölthettek együtt, majd röviden így fejezte be: „a barátom volt.” 
Szabadi Mihály a Művelődési Házban dolgozott együtt Kaiser Istvánnal, s többek között elmondta, hogy „Pista számára a FUK volt mindenekelőtt, abban nem ismert tréfát.” Kialakított egy erős közösséget, ahol barátságok, szerelmek szövődtek.
A jelenlévők a szünetben relikviákat tekinthettek meg a FUK életéből, régi újságcikkeket, többek között Nagy Vendel tollából.
Ezt újabb filmvetítés követte, a FUK létrejöttétől, életéről, kirándulásairól, a FUK címer és induló születéséről, Ifjúsági Napokról, vetélkedőkön való részvételről. A buszról, amely vitte őket ezekre a rendezvényekre, s amelyet csak „Meggyleves”- nek hívtak a színe miatt. Hatszoros ifjúsági klub volt, melynek célját már az alakuláskor meghatározták: „Egy olyan közösség létrehozása, ahol játszva lehet tanulni.” A film a FUK I. naplója volt, Szabolcska István összeállításában, aki képekhez, egy – egy nosztalgiázó, vagy éppen konkrét kiegészítést fűzött.
Már estébe hajlott az idő, amikor a Kaiser István vezette FUK tagjai közösen megnézték, az Agora program keretén belül újjáépült, minden várakozást felülmúló Kulturális Központot, s közben emlékeztek, beszélgettek, s azzal búcsúztak, amit Budavári Miklós már a rendezvény közepén kihirdetett: ez volt az I. FUK nosztalgia találkozó. Követi majd a többi, mert az emlékeknek, csak a csúcsát érintették, s mert olyan jó volt ennyi év után találkozni, beszélgetni, nézni a régi képeket, filmeket, s megállapítani magukban, hogy életük legszebb évei között van az a hat év, amelyet a FUK-ban töltöttek tele élménnyel, tanulással, utazással, igényes szórakozással.
Kaiser Ágnes és Kaiser Sára a találkozó egyik rövid szünetében elmondta, hogy hihetetlen öröm és büszkeség, valamint könnyekig megható érzés számukra, hogy édesapjukat ennyi ember szerette, ilyen sokan emlékeznek munkásságára, s az ország minden részéből eljöttek a találkozóra. Úgy érzik szellemisége még ma is összetartó erő, s a találkozókat szeretnék a következő években is megszervezni.


           Sas Erzsébet

*************************************
3. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL

Nagy Vendel: A JEL
Nagy Vendel

Az értelmes ember
Mindenre felfigyel,

Megmutatja sorsunkat

Csak érteni kell,

A jel.

A Föld sarkain
Tonnaszámra
Omolva olvad a jég,
A sivatagot 
Száguldva tágítja
A szárító szél.
Homok alól menekül
A méregfogú vipera
Szomjazva szikkad 
A sárguló levél.
De az emberek
Nem értették a jelet,
Hogy fejük felett
Oázis lebegett,
Hogy az oroszlán
Zebra helyett
Majomkölyköt evett,
A majmok helyette
Elloptak egy gyereket,
S a kutya
Farkast kölykezett.
Káosz van,
Mert megszűnt
A rend.
S fölöttünk
Süvölt a szél
A magasban kavarog,
Majd lecsapva felkavarja
A homokot,
Ami eltakarja a Napot.
A földre sötét
Porfelleg borul
A teremtmények apró
Lyukakba bújnak el
A folyók kiszáradnak,
A tengerek megáradnak,
Mindez intő
Jel.
Mert letértünk
Az igaz útról,
Mely kijelöltetett
S Mammont imádva
A romlásba vezetett.
S visszatérni már
Nehezen lehet,
Mert nincs olyan
Még meg sem született
Aki ismét
Vezetőnk lehet.
Egy új Messiás.



2102. aug. 10.
Zsíros Ari: nyár





……………………………………………………………......

Bognár Papp Irén



Őszi kertben


Reggel még ősz van, de délutánra

arany hidakat épít a napsugár.

Reggel hűs ködök ezüst fátyolban szálltak, 

és házunk előtt a kis patakban játszott

a víz fodra, s az opálos fénybogár.

Az őszi éjben zeng még a tücsök,
és vágyón sírja, hogy odalett a nyár,
mert vége lett a hosszú forró nyárnak,
akár a dolgos, boldog ifjúságnak.
Az őszi kertben felragyog a nyár.
Ezer színben forog a karnevál,
a kert végén a som, az áfonya, 
levelek zöldben, bíborban, aranyban,
az őszi kert utolsó mámora.
És szőlőskertünk terméke, a bor,
Jó kóstolót kínál a szorgos gazda,
s elkábít színes bájával a táj,
az ősz utolsó őrült illata.
S vonulnak épp a vadludak az égen,
szikrázva hulló levél-lepkék tűzében


Egy reggel aztán, mint a hadsereg,

érkeznek nehéz fekete fellegek,

s egy régi háznak kis kapuja sír,

amint cibálja, rángatja a szél.


Szívünket elvitte a nyár,

lelkünkkel száll egy nyári lepke.

Bár testünk hófehérben jár

aranyló őszi kertben. 

Szívünket elvitte a nyár!

Bognár Papp Irén

…………………………………………………………………… 

Jenei András: A szomorú ember és a kő
Jenei András

Volt egyszer valahol a hegyekben,

két szikla között egy kődarab.

Egyedül volt, fázott a hidegben,

tudta, hogy sokáig ott nem marad.


Egy nap esni kezdett az eső fentről,
valahogyan elmozdult a kavics.

Egyre gyorsabban gurult le a hegyről,

bárhova. Folyóba, patakba, jó az is.


A víz a durva kődarabot
formálta, simogatta, megszerette.

Sohasem bántotta, nem esett nagyot,

mert a patak őt megszerette.


A patak aztán egyre lassabban
és lomhábban járta a földet.

A kavicsot lerakta egy kanyarban,

nem törődött vele többet.


Az idő újra hideg lett,
bántani kezdte a hideg követ.

Oldalába nagy rést repesztett,

valaki összetört egy szívet.


Jött valaki a folyópartra,
szomorú volt és kavicsokat dobált.

Őt lassan a markába fogta

és hatalmasat kiabált.


Nem volt szíve beledobni a vízbe,
másra gondolt és messze nézett.

Zsebébe téve magával vitte,

ő volt az, kit nagyon megszeretett.


Az élet roppant bonyolult dolog,
mindent maga után hagy.

A simára csiszolt kavics én vagyok,

aki felvett, az pedig TE vagy.


...............................................................................................

Gerencsér Hajnalka: Őszi erdei séta

Ősz van, gyere kedves, menjünk az erdőbe,
Szükség van ilyenkor egy kis töltődésre.

Ősszel az erdőnek pár örökzöld fája,

Ki tudja? Talán már a karácsonyt várja.


Színek kavalkádja sárgától bordóig,
Így fest a természet egész októberig.

Gyere tapintsuk meg a fák érdes kérgét,

Az egyik törzs sima, a másik? Mintha vésnék.


Gerencsér Hajnalka
Ne félj, az erdő nem félelmetes, nyugi!
Nini! Ott egy mókus, amott meg egy nyuszi!

Gyere velem kérlek, leülünk egy padra,

Engedd, hogy hasson rád az erdő hangulata.


Csukd be a szemedet, mesélek most neked,
ne törődj senkivel, tárd ki a lelkedet!

Próbálj ellazulni, nyugalom vesz körül,

Minden erdei élőlény neked örül.


Nyugodtan lélegezz, tudod, sok itt a fa,
Ezért az erdei levegő - mindig olyan tiszta.

A gerle békésen száll fel a jegenyére,

Gondolatban szállj vele, fel a magos égbe.


Jól van kedves, elég! Repülj, kérlek vissza!

Elmesélem neked, mi az őszi erdő titka.

Itt lakik egy manó, ki szeret festeni,

A szép őszi színeket a levelekre keni.


Meleg tónussal búcsúznak a fák,
Útra keltek már a fecskék, a gólyák.

Karolj belém, ideje indulni,

Hidd el, jól esik majd kicsit sétálgatni.


Puha avarszőnyeg takarja a földet
Léptünk zaja zavarja az őszi csöndet.

Itt egy megtévedt ibolya csalogat,

gyere, menjünk oda, illata hívogat.


A harasztot nem messze vajon ki zörgeti?
Ki az, ki e csendet e percekben felveri?

A levelek alól – de aranyos – nini!

Feltűnik egy kicsi, kedves, tüskés süni.


Körülnéz, megriad, mivel észlel minket,

Szúrós labdaként gurul, s jelmeze védi meg.

Kárognak a varjak, szárnyuk kiterjesztve,

Ó, de megnőtt ezáltal a madarak terjedelme…


Megelevenedett hát az ősz természet,
mivel a csendjébe a kissüni belépett.

Megrázza lombkoronáját a gesztenye,

Jaj! Idepottyant egy szúrós termés a fejemre.


Amott a tölgyesnek sárgállik levele,
Hull a sok Makk Marci, gyerekek kedvence.

Amott a távolban egy őzike kémlel,

Vajon az a nyuszi merre lehet éppen?


Itt e helyen levendula ontja az illatát,

Ugye érzed a nyugalmat, mit e növény ad át?

Szél is lengedezik, mutatja, hogy itt van,

A kemény földre ettől egy diócska koppan.


Zöld a kabátkája, ha leveti, megérett,
S e koppanásra egy mókus itt termett.

Az ég szürkének tűnik, búcsúzik az erdő,

El kéne indulni, mert letelt az idő.


Korán sötétedik, az idő hűvösebb,
ősszel ezért az ember is nyűgösebb.

Majd amikor tél lesz, komor zord és hideg,

idézd fel majd, kérlek e szép emlékeket


Zsíros Ari: Ősz gyümölcsei

 ……………………………………………………



Adamecz László




Adamecz László: Sorshordozók

Ó , ha tudnád,tudnánk, hogy hány ember sorsának hordozói vagyunk,
ha tudnád, ha tudnánk, hogy hányszor boldogok nem vagyunk
Ha lehetnénk is, árnyként velünk suhan múltunk, bánatunk,
sárba tapadt lelkünkkel, nehezen  vánszorgunk.


Ó, ha tudnád, tudnánk mindezt eltemetni,
vagy kacéran a múlton csak átugorni.
Belevigyorogni a világ pofájába,
s derűvel élni a mában.


De nem, ki van ez találva,
Ajándékot nem találsz az út porába,
hogy ragyogjon feletted száz napnak sugara,
felejtsd el cimborám, már itt van életed alkonya.


Ó, ha tudnánk önmagunk sorsának jó gazdái lenni,
a múlt terheit hátunk mögött hagyni.
Élhetnénk tiszta szívvel ragyogással,
jövőt díszítő szókkal, gagyogással.


De nem , ki van ez találva,
beletapadtál múltadba mint a sárba,
s ha tehetnéd se változtatnál rajta,
nélküle mihez ragaszkodnál, a mába?


Ha a varázsló mondaná, rendelkezz mindennel,
csak a múltat felejtsed el, és élhetsz örömmel!
Ó, nekünk csak az kell, velük szenvedni
a múltunkban van, kit szeretnénk szeretni.


Ó száz keserv és száz ítélet,
ordítanánk, rínánk, csapkodnánk keményen,
de nekik se jutott jobb  élet, szenvedtek eleget,
átkozott ősök adtatok átkozott örökséget.


Habzik szánk, ordít torkunk, zokog szemünk,
ítélkezni mi, hogyan merünk?                                              
Hisz vergődte sorsát utódaiért is,
nem tanulta módját, hogyan kell szívből szeretni.


Csitt szívünk, csitt torkunk és szemünk,
Lépnünk kell és eszmélnünk,
míg viaskodsz a múltaddal hiába,
Nem marad erőd, hited a mára.


Ó társam, társak az úton, az életedet kezedbe hordozó,
vágysz hitre, igazságra, jóra,
szerelmetes szívvel  mosolyogj utódodra,
ne tudja szomorú múltunkat.

*************************************

4. A BICIKLIS

Heim Károly

Heim Károly  regénye folytatásokban
Negyedik fejezet, második rész


Jóska a jószágot figyelte vizslató szemekkel. Dolga csak akkor volt, amikor a csorda nekiindult a legelőt szegélyező vetésnek. Akkor se ő szaladt az elkóborolni készülő barmok nyomába. Ő csak parancsot adott egyik ebének harsány hangon:

-     Kerítsed Pityu!

És a megszólított kutya már szaladt is nagy sebesen hangosan ugatva szinte a levegőben úszva a kitörni készülő jószág nyomába és terelte űzte hajtotta nagy vidáman be egyenesen a csorda közepébe a rendetlenkedő marhát. Előfordult, hogy valamelyik tehén szembe szállt a kutyával. Leszegett fejjel fogadta a terelni jött kutyát, vagy kirúgott, amikor a kutya csaholva űzte hajtotta gyors iramban vissza a békésen legelő társai közé. Pityu ilyenkor kőrbe-körbe szaladta harsányan ugatva a szófogadatlan jószágot és addig űzte, amíg a segítség a másik kutya személyében meg nem érkezett. Baladzsik Jóska figyelte az eseményeket és, ha ő is úgy ítélte meg, hogy a Pityu nem bír a marhával küldte segíteni a Zsuzsit:

-      Hajtsad Zsuzsi!

Vezényelte hangosan. És Zsuzsi már szaladt is hálásan csaholva teljesíteni a neki is tetsző parancsot. Belecsimpaszkodott a rosszalkodó tehén farkába és húzta cibálta rángatta izmait megfeszítve vissza a csordába. Nem volt olyan ádáz marha, amelyik hosszú ideig ellen álhatott volna a jól idomított kutyák összehangolt támadásának.

-      Mondd csak Jóska! Aztán miért adsz te embernevet a kutyáidnak? – Kérdezte Gábor bácsi a juhász a gulyástól, amikor egyik reggel hajtás közben egy jókora kitérővel betért ő hozzá az esztenára birkatúrót venni a reggelihez.
-      Csak azért Gábor bátyám, mert én azt gondolom, hogy az én kutyáimnak több esze van, mint a legtöbb embernek.
-      Igazad lehet neked Jóska öcsém! – Bólogatott helyeslően nevetve a juhász. - Én is úgy vagyok vele, hogy bármelyik terelőkutyám okosabb, mint akármelyik bojtárom. Én a szemüket nézem, amint reám pillantanak. A szemét a bojtárnak és a szemét a kutyának. Mindig csak a szemüket, mert abban csillan meg az okosság, ha van a fejiben annak, akivel beszélek és én a kutyáim szemiben mindig több eszet látok, mint a mihaszna bojtárjaiméban, na.  Néha az, az érzésem, hogy még a házőrzőm is okosabb náluk. Pedig az csak egy együgyű komondor nem pedig minden kutyadolgot erőst tudó puli, mint a terelők. Meglehet, hogy a következő terelőmet én is Lajosnak fogom hívni, mert valóban igazad lehet neked öcsém, ha te azt gondolod, hogy a te kutyáidnak több esze van, mint a legtöbb embernek. Én csak azt mondom erre, hogy én meg egészen bizonyos vagyok abban, hogy az én terelőm jobban megérdemli azt az ember nevet, mint az én lüke bojtárom, mert az én kutyámnak bizonyosan sokkalta jobban fog annál az esze.

Dél körül akadt megint valami kevéske tenni való. Akkor az itatóhoz terelték a sok marhát. Egy részüket a patakhoz a többit meg át a hídon a kanalas kút hosszú vályújához. A munka dandárja a hajtás akkor is a kutyákra maradt. A pásztornak csak a kút, csobogó hideg vizét kellett a hosszú itatóvályúba hajtania. Miután oltotta szomját elfeküdt a jószág. Csendesen kérődztek a marhák. Elheveredtek az emberek is a hatalmas fűz hűsítő árnyékéban. Onnan figyelték el-elbóbiskolva a nyájat. Csak a kutyák figyeltek feszülten fülüket hegyezve. Estefelé lassan baktatva telt horpasszal degeszre tömött hassal feszülő tőggyel vonult a gulya hazafelé.  Útjukat a barmok felverte por felhője követte és az elpotyogtatott lepények sora mutatta. A nyáj egyre fogyott amint a csorda végigvonult a falun. A tehenek csendben masíroztak be a sarkig nyitott kapukon. Csak az istálló előtt torpantak meg, hogy bőgve kérjék a gazdától a bebocsátást a szállásukra.

-      Fejni kell Maris! – Szólította fel asszonyát Jóska bácsi.
-      Hallom Jóska! Hallom jelez már a Bözsi! Jól legeltet ez a Jóska meg a Julis. Nézd, hogy feszül a Böske tőgye! Nagyon feszíti már a sok tej. Ád ma is egy jó sajtárnyit.
-      Látom maris! És nézd igen szépen telt a horpasza is!

Az egész falu elégedett volt a tehénpásztorok munkájával.

-      Igen figyelmesen legeltetnek.

Beszélték egymás között a gazdák.

-     Csak maradjanak is ilyenek, akkor rendben leszen minden.

A baj augusztus elején ütött be. Heves sűrű nagycseppű meleg zápor futott át aznap dél tájban a majosi határon. A pásztorok a fűzfa sűrű védelmező lombja alatt kerestek maguknak és a kutyáiknak menedéket. Talán csak egy óra hosszat áztatta a földet, a lucernát, a borsót az eső. A barmok egykedvűen kérődztek lassan ballagva legelésztek a magas fűben. Őket nem zavarta a lezúduló víz. Lassan-lassan a legelő szélére értek ám onnan most senki sem fordította vissza őket, mint máskor szokta. Tovább harapták hát az édes szemű átázott borsót az ízletes lucskos lucernát. Most nem volt pásztor, aki vigyázó szemmel figyelje mozgásukat. Most a terelő kutya is fa védelmébe bújt. Nem volt, aki csaholva óvja, űzze, hajtsa a jószágot. Ki is használták az időt a marhák. Legeltek szaporán. Tömték magukba az ízletes, de ártó takarmányt. Mikor elállt az eső már tudták a pásztorok, hogy nagy a baj. Futtatni kezdték a gulyát, hogy kihajtsák belőlük az erjedő borsó a puffasztó vizes lucerna bendőt puffasztó gázát. Nem lett hatása. A jószág hasa puffadni kezdett majd hamarosan hatalmasra dagadt. Tereljed haza a nyájat Julis! Én elszaladok figyelmeztetni a gazdákat! Itt hagyom, neked segítségül a kutyákat majd azok segítenek a hajtásban. Jóska egyedül felbatyuzva ereszkedett lefelé az ürgedombon úgy délután három körül. Gyors léptekkel sietett át a falun. Teljesen egyedül volt, még a kutyái sem kísérték, mint ahogy szokták körbeugrálva szeretett gazdájuk parancsaira várva. A pásztor se mosolygott köszöngetetett mindenkinek, mint, ahogy szokta, reggelente amikor a legelőre hajtott, vagy mint este, amikor a jóllakott teheneket terelte haza. Most nem köszönt senkinek, csak komor arccal a földet kutatva szemével, mintha keresne valamit a porban szinte futva robogott át a falun.

-     Valami baj van Jóska? Jönnek a marhák is?

Kérdezgették egyre az izgatott rosszat sejtő emberek.

-      Majd jönnek azok is.

Válaszolta csendesen és még hosszabbra nyújtotta lépéseit. Egy fél óra sem kellett és Baladzsik Jóska a volt gulyás végleg elhagyta a Nyúlcsárda felé a falut. Majoson a Jóskát az ő szerencséjére többet soha senki sem látta. Az emberek rosszat sejtve rohantak, vagy biciklire kapva tekertek sebesen a marháik elé. A tehenek fájdalmasan bőgve egy jó óra múlva kezdtek szállingózni a legelő felől. A jó szemű tehenes gazdák már messziről látták, hogy igen nagy a baj. A marhák erősen felduzzadt hasa azon nyomban elárult mindent a hozzáértő szemnek.

-      Pattanj fel arra a biciklire Béla fiam és tekerj sebesen Bonyhádra a Holló doktorhoz! Mondd neki, hogy jöjjön sebesen, mert igen sok tehénen kell segíteni. Felfúvódtak! Biztosan vizes lucernát, vagy borsót legeltetett velük az a semmirekellő Baladzsik Jóska a mihaszna pásztor.

Hamarosan berobogott az állatorvos kiskerekű Wartburgjával. Járta sorba a házakat. Trokározta, a tehenek nyelvét erősen kihúzva böfögtette a felpüffedt hasú teheneket. De járta a falut a Főagronómus és a főállattenyésztő is. Segítettek ahol még lehetett. Még a hatalmas erőfeszítés és az odaadó szakértelem, önzetlen segítség ellenére is huszonöt tehenet kellet leölni a faluban azon a gyászos napon.

      A Kétszáztízes Jóska bácsi és Mariska néni Böskéje is hatalmasra puffadt hassal érkezett haza fájdalmas bőgéssel a legelőről. Amint az udvarra ért el is feküdt nyomban. Csak bőgött keservesen, akár ha panaszkodna és öltögette a nyelvét egyre, mint aki csúfolódik.

-     Nagy a baj asszony hallod-e? Aligha éli meg a Böske az estét.

Panaszolta Jóska bácsi feleségének. Mindkettőjük szeméből csorogtak a könnyek. Meg kellene trokározni, de nem merem, mert félek, hogy a végén még szétdurran szegény Bözsi. Meg aztán olyan kemény a hasa, hogy bele sem tudnám ütni még kalapáccsal sem azt a szerszámot. A gázt kellene kiereszteni szegényből, de látod, nem jön belőle se elől, se hátul hiába próbálom kicsalni belőle akármivel is. Csak kínlódik szegény. Nézd, asszony egyre csak puffad szegény!

-      Szalajtani kellene valakit hamarjában az orvosért, az talán még segíthetne rajta.
-      Nem segít itt már az atyaúristen maga sem. Láttam én már elégszer halódó tehenet azt elhiheted! Már csak a tagló. Csak az mulasztja szegény Bözsink fájdalmát. Hogy az ördög vinné el még azt is, aki felfogadta azt a csavargó Baladzsikot, hogy az vigyázza a jószágot! Hozd a Baltát asszony, én szaladok a Késért!

Böske tekintete, mintha hálásan nézte volna gazdáját, amikor magasra emelte a baltát, hogy lesújtson vele. A Jóska bácsi és Maris néni hangosan zokogott, amikor kedvenc tehenükből kiszállt az élet. Az itt töltött csaknem húsz évük takarékosságának eredménye, a vagyonkájuk ment a semmibe a Bözsivel. Nincsen hát abban semmiféle csoda, hogy igen elkeseredtek. Úgy érezték, hogy nincstelenekké váltak, mint már annyiszor életükben megint. Az állatorvos jó három óra múlva robogott be kiskerekű Wartburgján a portára. Addigra már nagyon fáradt volt a vékonyka idősödő ember. Látszott a mozgásán, a beszédén, hogy alig áll már a lábán.

-      Ó Istenem micsodacsapás érte ezt a falut Anti! Nézd ezt a szép tehenet is le kellett ölni! – A teljesen kimerült idős állatorvos a fiatal és ugyancsak elcsigázott főagronómushoz intézte a szavait.
-      Jól tette Jóska bátyám, hogy megszabadította a szenvedésétől ezt a szegény marhát! Igaz-e doktor?
-      Igaz! Sajnos igaz! – Nyögte rá válaszul amaz. – Ahogy a bendőjét nézem nem sok kellett volna, hogy ki ne durranjon. Így legalább kimérhetik a húsát.

Olcsón mérték a marhát aznap a faluban. Gyásznapja volt ez a község marhás gazdáinak. Jóska bácsiék becsületes vezeték neve Kovács volt. A kétszáztízes csak úgy ragadt rájuk, amikor a Földigénylő Bizottság éppen a kétszáztízes számú házat utalta ki nekik.  A Kovács házaspár az óta is azon a portán gazdálkodott csak most a Táncsics utca 13 feliratú tábla van a ház homlokzatára szögelve. Józsi bácsi és Maris néni megbecsült tagjaivá lettek a falunak. Dolgos szorgalmas emberek volt a község lakóinak egyöntetű véleménye, ha felőlük és a viselkedésükről kérdezett valaki idegen. Segítettek annak, aki kérte és annak is, aki nem. Nem volt velük semmi baj, hacsak az nem, hogy Jóska bácsi ugyancsak megszerette a bort mióta a Völgységben gyökeret vertek.

-     A sajátját issza! – Replikázott Mariska, majd ahogy telt az idő Mariska néni, ha valamelyik szomszédasszony firtatta ura viselkedését. – Különben is mutasson legalább egy embert a faluban Rézi néni, aki megveti a jobbfajta italt. A maga ura a Jakab bácsi is ide jár az uramhoz. Itt nyakalják csaknem minden este az uram jó borát. Itt szidja minden este a maga ura Hruscsovot meg azt a Kádárt vagy kit. Az én Józsim meg védi őket, akárha a sajátjai volnának. A végire aztán mire meglátják a kancsó fenekét, szépen összehangolódnak a nótában. Na!

 A házaspárnak nem adott pulyát az Isten. Maris néni a javas meg a füves asszonyokhoz járt segítségért fiatalkorában ott messze Bukovinában, az ó hazában Istensegítsben. Ám hiába hordta a tyúkot a tömött libát csak nem szaporodott a család. Esténként lefekvés előtt háromszor is elmorzsolta a rózsafűzért utódért könyörögve a gyermekáldás mégis elmaradt.

-      Legalább egy leánkát adj Uram, ha már gyermeket nem adsz! 

Szőtte vasárnaponként minden imájába a szagos misén Jóska bácsi fiatalkorában, amikor még csak Jóskának meg Jóska gyereknek szólította mindenki. Mindhiába. Mariska méhiben egyszer sem fogant meg a mag.  Szíve alatt sosem vert sebesen az új élet csirájának szíve dobbanása. A menekülés a nélkülözés éveiben a gyerekek nyomorúságát látva hálát adtak az Úrnak, hogy nem adott nekik a szenvedésre utódot. Mikor már Majoson megnyugvást találtak újra kezdték imáikat. Keresték a bábát járták az orvosokat. A tudomány és az ima sem hozta meg a várva várt sikert.

-      Nem ér az élet meg még a gazdagság sem semmit igaz – e Jóska gyermekek híján?

Kérdezgette Mariska néni az urát egyre. Jóska bácsi csak bólogatott helyeslése jeléül és elfordította a fejét, hogy asszonykája ne lássa elhomályosult szemét. Végül a gyámhatósághoz fordultak. A lelencből hoztak gyermekecskét maguknak. Elsőnek az Árpit hozták ki. Alig telt el egy esztendő és a Jóska gyerekért utazott Józsi bácsi Fótra a lelencbe. Szépen ügyesen tartották a gyereket, akárha a sajátjaik lettek volna és azok is voltak, mert a gyerekek apjuknak és anyjuknak ismerték őket ők meg a sajátjuknak fogadták a gyerekeket. Ma már az Árpi gyerek kőművesnek tanul Bonyhádon az ipariban. Időnként már hívják a falusiak, ha tyúkólat kell építeni, vagy, ha valami nagy esőben kidől a fészer tömött oldala, aztán annak a falát kell most már téglából malterba visszarakni. Azt hallani róla, hogy igen ügyes gyerek. Rá áll a keze a dologra mondják, akik falat rakni hívták. A Jóska gyerek igen jó tanuló volt világ életében. Úgy hírlik, hogy ősztől a Kereskedelmiben tanul majd tovább Bonyhádon. A két gyerek is igen megszerette egymást a kétszáztízes házaspárnál töltött hosszú évek alatt.

-      Jobban szeretik azok egymást, mint sok igazi vértestvér hallja-e kend szomszéd asszony! Pedig tudják ők, hogy nem egy alomba hozta őket a gólya, mert az uram elmesélte nekik a történetüket, már amit münk es tudunk abból, na! Az apjukat, az én jó uramat es igen sokra tartják akárcsak engemet, na! Igaz, ami igaz münk sem tartottuk sosem úgy őket, mintha nem a mi testünkből keltek volna erre a szép világra. Hallja-e?

-      Látom én azt Mariskám, hogy igen szépen tartjátok őket. Meg látom azt is, hogy szépen igyekszik mind a kettő. Látom én, hogy nincsen semmi megbánni való abban, hogy a lelencből hoztátok ki őket. Pedig akkor tájt, amikor kiváltottátok őket sokan féltek itt a faluban, hogy valami tolvaj vér, vagy talán még annál is rosszabb fajta nedv kering azoknak az ereiben. Mostanra már látja mindenki, hogy kár volt a félelemért. Szépre, ügyesre, nagyra iperedtek azok a gyermekek.

Most, hogy a Baladzsik Jóska elmenekült a faluból Anti álma nyugodtabbá pihentetőbbé szelídült újra. A nappalai is vidámabban teltek.

-     Csak a gyerek jönne már Gáspár papa. – Panaszolta apósának egyik esti beszélgetésükön a fiú. – Nem tudom mitévők legyünk, most már az orvosok sem bíztatnak.
-     Látod-e fiam milyen ügyes legényekké nőttek a Kétszáztízesék örökbefogadott gyermekei? Megpróbálkozhatnátok tük es azzal az örökbefogadással.
-     Igaza van papa! Megbeszélem én az Irénkémmel aztán, ha ő se bánja megyek is a gyerekért.

Irénke nem bánta, de a gyerek így sem jött könnyedén. Bonyhádon a Járási Tanács gyám hivatalában kellett mindenféle papírokat kitölteni kérvényt benyújtani. Később a gyámügyes kiszállt Majosra. Megvizsgálta, hogy alkalmas-e az otthonuk a gyerek elhelyezésére, ahogy fogalmazott. Anti meg is jegyezte később, amikor a hivatalnok már elment, hogy ő nevelni szeretné a gyereket nem pedig elhelyezni. Nevelni bizony! Mégpedig úgy mintha hozzájuk pottyantotta volna be a gólya a babát a kéményen keresztül.

-      Rendben van! Előjegyzésbe vesszük magukat! – Jelentette ki a hivatal helyszíni ellenőrzést végző tagja. – A vizsgálat eredményéről hivatalunk hivatalos értesítést küld majd. Tisztelt Igénybejelentők! A vizsgálat megállapította, hogy önök alkalmasak a nevelőszülői feladatok ellátására. Amint találunk az önök igényeit is kielégítő gyermeket, erről a tényről értesítjük önöket! Tisztelettel …..  Hivatalvezető … Bonyhád …..

Gáspár bácsi, amikor elolvasta a levelet bizonytalankodva kérdezte a fiataloktól:

-      Akkor most mit is írt ez a hivatalvezető? Leszen gyerek vagy nem lesz?
-      Azt írta papa, hogy egyszer talán lesz.

Hamarosan lett. Csak félévet kellett várniuk és hozhatták is haza Tamáskát. Tamáska szép formás duci baba volt. Nem volt sírós és igen szerette a hasát. Még Rózsi néni is igen megkedvelte.

-      Milyen a gyerek Rózsink? – Állította meg egy napon koma asszonyát Szentes Annus néni.
-      Olyan, mint az apja! Olyan fekete hajú barna bőrű és igen szereti a hasát. Mondtam is a vőnek a minap, hogy: Hallod-e te Anti! Egy dolgot csináltál te jól, amióta itt vagy minálunk! Ezt a gyereket! Nagy szerencsénk nekünk hallod-e te Anti, hogy azt az egyet, amit jól csináltál, azt se te csináltad. Na!
-      Hát azt biza jól megadtad neki. Halod-e te Rózsi?

Rózsi néni iménti mondásán hosszú hónapokon át nevetett a két öregasszony valahányszor találkozott. Csak egymásra néztek, amikor találkoztak, aztán valamelyikük mindig elkottyintotta a beszélgetésük elején vagy, ha akkor nem is, de amikor elmenni készültek akkor mindenképpen, hogy egy dolog van ugye Rózsi, amit a vő jól csinált, aztán azt se ő csinálta mi? Anti is meg az Irénke is sokszor hallotta ezt a mondást meg utána a két vénasszony szűnni nem akaró röhögését is. Eleinte bosszantotta is őket nagyon a dolog. Később aztán már csak legyintettek, aztán mosolyogtak ők is anyjuk mondásán.

-      Hagyd csak Irénkém! Hadd, mondják csak! Hadd csak hadd röhögjenek, ha az jól esik nekik! Szeretek én örömöt szerezni az anyósomnak.

Intette le csendesen, lemondóan a fiú a feleségét, amikor ő lehurrogni készült anyját meg a keresztanyját. Később, amikor már ők is csak mosolyogtak a mondáson a két vénasszony abbahagyta a mondat idézgetését. Gáspár bácsi azonnal a szívébe zárta a kicsi Tomikát. Szívesen babusgatta, becézgette a gyermekecskét, ahogy ő hívta a csecsemőkorból éppen, hogy csak kicsivel kinőtt babát.

-      Nézzed csak Leánkám olyan okosan néz ez is akárcsak az apja!

Persze tudta ő is, hogy a kicsi nem a lánya testéből, meg nem a vő szerelméből született erre a világra, de még csak hallani sem akart arról, hogy a gyerek nem az ő unokája. Szerette hát. Becézgette, tanítgatta ezt a porontyot is akár korábban a két fia mára már nagyocskára cseperedett gyerekeit. Irénke és az Anti is, ha lehet az addigi szeretetnél még jobban szeretni valakit, sokkalta jobban szerették ettől fogva az apjukat.

      A féltékenység a zöldszemű szörny lassan-lassan kiköltözött Anti lelkéből Tamáska megérkezésével. Innentől kezdve csak a gyerek sírása ragadta ki mély álmából, amikor fiuk orrát tortyogósra hűtötte a szokatlanul hideg kora ősz fagya. Eltelt az ősz a tél és a tavasz jó része is Tomi nevelgetésével, babusgatásával. Rozsi néni haragvó zsörtölődő magatartása is szinte elröppent a téli széllel. A kicsi volt a család gondolata beszédének tárgya. A gyerek mosolya a család boldogsága, sírása a család félelme volt. A gyerek már totyogott a bútorokba kapaszkodva egy két a felnőttek szerint is értelmes szó már kisilabizálható volt gagyogásából. Irénke az utolsó évet járta a gimnáziumban. Az iskolában az érettségi lefolyása volt beszélgetéseik tárgya. A tanárok kiosztották már a tételeket. Anti délutános volt. Műszak után gyorsan lezuhanyozott magára kapkodta utcai ruháit biciklire pattant és már tekert is a Budai Nagy Antal utcán neki a földesnek Majos felé. Az Árpád utca kereszteződésénél keze akaratlanul balra rántotta a kormányt. Egyenesen neki a meredek utcának. Jobb is így morogta magában a fiú. Talán elérem még az Irénkét. Haza viszem a vázon, mint a vajgyárból szoktam műszak után legalább nem kell buszoznia. A Hegedűs doktor tüdőszűrője előtt támasztotta kerékpárját a hatalmas gesztenyefának. Addigra már szállingóztak az esti tagozatra járó diákok a gimnázium gyönyörű épületének kapuján kifelé. Csak pár percet kellett várnia és már látta is csinosan öltözött asszonykáját kilépni a kapun egy elegáns fiatalember kíséretében. Felesége kísérője világos ballonkabátot és nagykarimájú kalapot viselt. Kesztyűs kezében tömött aktatáskát szorongatott. Irénke és kísérője halkan nevetgélve beszélgetett. Anti szaladt volna a feleségéhez, de a lába nem mozdult nem engedelmeskedett. Állt hát csak a falnak támaszkodva magába roskadtan mozdulatlanul, csak agyában szaladtak szélsebesen sötétebbnél sötétebb gondolatai. Hiába próbálta kiűzni agyából a bánatot egyre mélyebbre rágta magát szívébe a szomorúság. Ki vagy te Anti? Csak egy egyszerű melós egy présgép kezelő egy sarokvágó. Te akarsz versenyezni egy ilyen elegáns úrral, aki a gyönyörű asszonykádat kísérgeti, mulatatja? Nem vagy te már ehhez az asszonyhoz való! Nem szeret ő már tégedet! Lekéstél te már róla! Elhúzott melletted, mint az öthúszas gyors a bakterház mellett. Talán int még egyet, ha meglát az ablakon át, aztán elrobog örökre. Mikor az asszony és társa elfordultak a Kossuth Lajos utcán a kórház felé Majosnak fordította a biciklijét és sebesen, mint a téli szél haza tekert Majosra a kövesen. Nem kerülte el busz. Nem haladt el mellette motor egymagában robogott végig a két kilométernyi úton. Amikor a kocsma elé ért a buszmegállót jelző táblára nézve nagyon elszégyellte magát. Jaj, Dezső, Dezső Győrfi Dezső nagyon megrontottál te engemet hallod-e?  Vigyen el téged a Bertáddal meg a Kozák Pistával együtt az ördög hallod-e? Mi van abban, ha a feleséged valamelyik osztálytársával megy el az iskolából? Megvárta a buszt és vitte a vázon a csinos asszonyát át a falun haza a fiához. Kényszerítette magát, hogy kiűzze agyából az elegáns, ballonkabátos, kalapos fiatalember képét csak rövid órácskákra sikerült. Minduntalan visszalopta az magát agyába és kínzóbban égette facsarta a szívét, mint bármikor előtte. Mászkált csak egyre szomorúan búskomoran rágta kínozta magát. Csak a fia látása vidította.

-     Mi van veled Anti? Csak nem vagy beteg?
-     Á nem csak rosszkedvű vagyok. Unom már a sarokvágást a gyárban. Legszívesebben otthagynám az egészet. Futnék, szaladnék messze a világba.
-     Csak nem hagynál itt engem meg a fiadat is? – Kérdezett rá mosolyogva Irénke.
-     Dehogyis hagynálak! Futnátok tik is velem.
-     Futunk, szaladunk igaz-e kisfiam? Futunk apáddal, amerre ő szalad igaz-e? Nem hagyjuk ám mi őt nélkülünk elszaladni igaz-e fiacskám? Mert a végén még itt maradunk egyedül és akkor mi lesz velünk nélküle? Kit fogunk mi akkor szeretni? Bár, ahogy apádat ismerem, nem szalad ő egy lépést sem. Inkább teker ő a biciklijén akár a szélvész.

Jó nagyot nevettek Irénke mondásán és az Anti kis időre megint megnyugodott.

-     Megkaptuk a tételeket Anti. Segítesz-e kidolgozni őket?
-     Hogy a csudába tudnék én segíteni neked Irénkém? Nem látod, hogy még suszternek sem vagyok elég jó? Még arra sem vagyok elég jó, hogy cipőket varjak, mert, ha elég eszem lenne hozzá, akkor nem ott az alagsorban szabnám a talpat meg a sarkat hosszú évek óta.
-     Jól van jól! Le ne harapd már a fejemet hallod-e? Mondd inkább, hogy nem akarsz segíteni! Mondjad inkább, hogy nem érdekel, hogy sikerül-e az érettségim! Azt megértem. Jobban tudod te a történelmet meg a magyart is, mint akárki az osztályunkban. Tudom én azt jól, hiszen mindvégig együtt tanultunk.
-     Tudod jól, hogy segítek! Hát persze, hogy segítek, ha tudok.

Már túl voltak az érettségin és a bankettet is végigszenvedte asszonykája kíséretében Anti. Tamáska már az udvaron hajtotta nevetve a kendermagos kakast az öregapja csinálta kis ostorával csapkodódva.

-     Szaladj Leányom az esztenára a Miklós Gábor bátyádhoz a juhászhoz! Hozzál vagy egy kilónyi juhsajtot! Anyád málét főz estére én meg erőst megkévántam hezzá a sajtot. Megkévántam biza, de olyan erőst hallod-e, hogy tán még a Péterkémet es elvetném, ha nem ehetnék vagy egy faláskányit belőle. Na!
-     Megyek apám, megyek! Kend meg vigyázzon addig a Tamáskára! Hamarosan jön az uram is haza akkor átvállalja ő szívesen a gyerek őrzését. Csak a Szentes Lajoshoz szaladt át valami horgászást akarnak megbeszélni.
 -    Te csak ne aggodalmaskodjál semmit hallod-e? Megőrzöm én szívesen azt a kicsinyke legényecskét, de úgy hallod-e, hogy nem lesz abban semmi hiba. Igaz-e Tamásocska?

Csak szandált húzott a lábára, mert mégsem mehetett csak úgy, ahogy volt mezté lábasan az utcára kevéske pénzt tett a köténykéje zsebébe, mert még az esztenán sem adják ingyen a sajtot vagy a túrót. Így szandállal és pénzel felszerelkezve már szaladhatott is a juhászhoz Irénke sajtot hozni a vacsorához. Hú, de siet az asszony! Rohan, mint aki a világból készül kiszaladni. Villant át Anti agyán a gondolat mikor kilépett a Lajosék portájának kapuján.

-      Megjöttem apám! Látom kend lett a babacsősz. Aztán mondja csak, hová sietett az asszony olyan szélsebesen?
-      Sajtért szalajtottam az esztenára. Anyósod málét készül főzni vacsorára. Én meg igen nagyon szeretem a málé mellé a sajtot falni.
-      Előhozom a biciklit és eltekerek utána. Gyorsabban megjárjuk az utat a kerékpárral, meg aztán fáradnia sem kell annyit az Irénkének. Látom, jól elvannak itt kentek ketten a kicsivel.
-      Menj csak fiam, ha gondolod! Én biza amondó vagyok, hogy nem lesz semmi baja annak a leánkának, ha kutyagol egy kicsinyt.
-      Szaladgál, szegény Irénkém eleget a gyárban a tejeskannákkal nem lehetett sok áhítása arra, hogy még az esztenára is kifutkosson.

Gábor bácsi csacsija meg a kolompját hangosan rázó nagy fehér bakkecske vezette az anyajuhokból és a bárányaikból álló nyájat. Legelészve lassan haladtak el a Csergő tanya előtt nyári szállásuk felé. A birkákat Lajos az alacsony zömök erős testalkatú a harmincas éveinek az elejét járó bojtár vigyázta két gubancos szőrű pulija segítségével. Komótosan bandukolva, meg-megállva haladtak a birkák diktálta ütemben. Csak a meredek domboldalon kellett még felkaptatniuk, hogy a szalmatetős Juh-hodályokhoz érjenek, amikor Irénke utolérte őket. Irénke a maga diktálta sebes iramtól és a nap hevétől kipirulva, zihálva, jókedvűen köszöntötte volt iskolatársát. Pár hete már, hogy a fiatalasszony hangulata az egekig ért. Az utóbbi időben minden sikerült neki. Boldog volt. A világot szerette volna a keblére vonni és ölelni, ölelni, hogy átültethesse másokba is jókedve csírába szökött magját. Azzal kezdődött a dolog, hogy férje és az édesapja segítségével nagyon jól sikerült az érettségi tételek kidolgozása. Mindenki az ő füzeteit másolta. Mindenki az ő dolgozataiból készült a nagy megmérettetésre. Mind a ketten nagyon büszkék voltak rá, amikor túláradó örömmel, hegyesen mutatta nekik oklevelét. Történelem ötös. Magyar nyelv és irodalom ötös. Matematika jó.

-      Ez nagyszerű Irénkém! Igazán büszke vagyok rád! Ezért a szép eredményért igazán érdemes volt négy évet tanulni.

És Anti egy szép virágcsokrot nyomott a kezébe Hegedűs Géza Az Írástudó című könyvének a kíséretében. „Fogadd szeretettel ezt a könyvet, annak bizonyítékául, hogy te is írástudó lettél! Sok szeretettel: Anti!” Állt a díszes vászonkötésű könyv első kötetének belső sárgalapos borítóján az ajánlás lila tintával férje szálkás betűivel írva. Gáspár bácsi és Rózsi néni pompás ebéddel ünnepelte lányát. Tamáska egy szál virágot nyújtott át anyjának. A virág szára már eltört a gyerek szorító kezében, mire anyjának átadta azt. A legjobban mégis ennek a rövidszárú, ennek váza vizébe már nem meríthető szegfűnek örült Irénke. Ez csalt könnyet boldogan csillogó fényes, zöld szemébe. Édesapja igen nagy zavarban volt, amikor ebéd közben a leves és a hús között egy vékony ezüstből készült nyakláncot adott át neki. A lánc medáljába Szűz Mária képe volt belenyomatva. Hordjad egészséggel mondta. Azt hallottuk anyáddal, hogy az ezüst szerencsét hoz. Hozzon neked is sok szerencsét a további életedben. A szent szűz pedig vigyázza, óvja mostantól kezdve minden lépésedet.

-      Erőst büszkék vagyunk reád leánykám halod-e? Még számtanból es jó! Nem es hittem volna, hogy ilyen erőst értesz te a számoláshoz hallod-e? – Tette hozzá az anyja.

A gyárban is meglepetés várta. Ambrus Gyula bácsi az üzem főkönyvelője és párt tikára kérette az irodájába kilenc órára.

-     Először is gratulálni szeretnék neked a sikeres érettségi vizsgádhoz Kozma elvtársnő. Nagyon örülök, hogy eljutottál idáig. Tudd meg elvtársnő, hogy nekünk olyan elvtársakra van szükségünk, akik amellett, hogy szorgalmasan végzik a dolgukat, időt áldoznak a tanulásra is. És te Kozma elvtársnő ezek közé a jó elvtársak közé tartózol.
-     Köszönöm a gratulációt Gyula bácsi. Bocsánat párt tikár elvtárs. – Pirult el kissé Irénke. Innentől kezdve az egész beszélgetés alatt képtelen volt levetkőzni zavarát.
-     Hagyd csak lányom! Szólítsál csak nyugodtan Gyula bácsinak, ha az neked úgy jobban tetszik! Bár te igazán fiatal vagy legalábbis hozzám képest mégis régi bútordarabok vagyunk mi mind a ketten itt a vajüzemben igaz-e?
-     Igaz bizony! De sajnos én sem vagyok már olyan nagyon fiatal. Már a gimnazista lányok is csókólomot köszönnek nekem, ha összeakadunk a faluban. Őszre betöltöm én is a harmincat.
-     Hát az már komoly kor. Még én is alig vagyok harminccal több nálad, pedig én már igencsak öreg vagyok. – Mosolygott vidáman a fiatalasszonyra a főkönyvelő. – Csak azért használtam én is ezt a hivatalos megszólítást, mert hivatalos ügyben kérettelek magamhoz Irénkém. Szóval volna-e kedved innentől kedved itt mellettem az irodán dolgozni?



Folyt. köv.
Zsíros Ari: A zöld szemű szörny

*************************************
5. BEMUTATJUK

Sztakó Krisztina  versei...

ÉLETRAJZOM..

1979-ben születtem Kalocsán.
Általános iskolás koromban kerültem fel Pestre, óvodába még itthon, Szakmáron jártam.
speciális ált. iskolába jártam, a Vakok Általános Iskolájába.
1993 őszén vakultam meg teljesen.
Ezt követően a gimnáziumot és az egyetemet is Pesten végeztem el.
2007-ben hazaköltöztem. 2013 tavaszáig a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének voltam az elnöke.
Időközben elvégeztem egy gyógymasszőr tanfolyamot is.
Jelenleg itthon, Szakmáron  élek, hobbiként gyógymasszőrködöm.
Nekem az itthon a szülőföld, az alföld. Mindig hazavágytam és hálás vagyok a mindenhatónak, hogy hazaköltözhettem.
Szeretem a természetet és az állatokat. Szerencsére kertes házban lakom és vannak állatok is körülöttem, szép számmal!
Elmondhatom, hogy azon szerencsés emberek közé tartozom, akik megtalálták a békét, harmóniát és boldogságot!
Az olvasás és az írás a legkedvesebb tevékenységem.
Nekem a szomorúságot és fájdalmat kell kiírnom magamból, hogy újra mosolyogva tudjam átölelni a világot és benne azokat, akik hagyják!
Mottóm:
"A szeretet belőled fakad és minél többet adsz, neked annál több marad!"
Sztakó Krisztina
 ………………………………………………....

         Egyedül élek

Szomorú így élni;
Barátok nélkül maradni.
Hát biz nem hittem volna,
Hogy ez velem megtörténhet valaha...
Mégis, talán valóra válnak az álmok!...
Mit értek ti drága jó barátok?!
Mondhatom, rossz érzés, nagyon;
Ha lelked érzékeny vagyon.
Magadból bármennyit is adsz,
Soha semmit vissza nem kapsz!
Adhatsz te bárkinek bármit,
Soha senkitől nem kapsz semmit.
Ez néha nagyon fáj;
S benned egyre nő a vágy,
Hogy mi iránt?
Azt el nem mondhatom,
Mert téged nem érdekel!
Bánod is te, mi bajom!
Nem filózol sorsomon.

    


(Pest, 93. 09. 27. hétfő)
Magány

 …………………………………………………………………….

          Természetről

Emberek, figyeljetek ide rám!
Mentsétek meg amit még meg lehet,
Óvjátok a nemes természetet!
Hisz anélkül nincs élet, szeretet!
Nem lesz mit szeretnetek
És nem lesz mi viszont szeret titeket.

Oh, Fák, virágok ragyogjatok nekem!
Magányomban vigasztaljatok engem!
Óvjatok a gonoszaktól, - kérlek! -
Meghálálom, ne féljetek.
Mert tudom, fáj nektek, ha kivágnak,
Kis virágok, titeket letépve eldobnak.
Jobb az elkorhadt fának, elszáradt kórónak,
Nem tapossák, nem tépdesik,
Igaz, nem becsülik, nem szeretik;
Hamar, gyorsan el is felejtik.

Emberek, mentsétek meg, amit még meg lehet!
Ne hagyjátok elveszni e drága kincseket!
Minden virágért, melyet letéptetek,
Minden faágért, melyet letörtetek...
Szívem szakad, ha látom pusztulástokat.
De sajnos nem tehetek egyebet,
Csak óvlak és siratlak benneteket.
Fenyőfa, te szép szálfa, mi lesz belőled,
Ha majd magas és kemény lesz törzsed?
Vagy talán azt már meg sem éred?
Előbb lesz már papír belőled!
Kivágják a fákat! Az erdőt kiirtják!
Élni még nemzedéküket sem hagyják!
Ki gondol arra: - hisz az a jövő dolga; -
Hogy egyszer majd meghalunk.
S vajon mi marad utánunk?
Itt cseng, hogy: a jövő
Már csak múló idő.

Virágok, virágok nyíljatok!
Ha letépnek ne sírjatok!
Hallani a tépő kezek szorítását,
Gyenge virágszálak zokogását.
Hallani szálfák reccsenését,
Fűrészgépek süvítését.
Látni, a dőlt fa mint sikít utolsót.
Száradáskor társaiért imádkozik pár szót.
Minden szív elszorul,
Ha egy virág szirma lehull.
Ám a halállal szembe kell nézni!
Az élővilág nem fog megijedni!
Föld színéről csendben pusztul,
S egyre kisebb helyre vonul.
Minden évben könnyezik,
Levélkönnye lehullik.
Nagyot dobban még a fa szíve,
Az utolsó, fekszik már ledöntve.
A virág szirma lekonyul,
S hang nélkül aláhull.

Emberek, utoljára kérlek titeket,
Óvjátok, szeressétek a természetet!
Hisz annyi örömöt, jót ád néktek!
Nézzétek, de ne bántsátok őket.
Szeressétek úgy, ahogy én szeretem,
Becsüljétek úgy, ahogy én becsülöm!
Mentsétek meg azt, mi még menthető,
S keltsétek életre, mi életre kelthető.
Ne hagyjátok kivágni, leszaggatni!
Ápoljátok, gondozzátok
S nemsokára meglátjátok,
Mily szép és kedves,
A nagy és nemes,
Örök természet.
 
   (Szakmár, 93. 10. 02. szombat)

…………………………………………………………………………………………………………
        
  Szülőföldem

          "Szülőföldem az alföld, Magyarország legszebb tája,
          Itt születtem; itt pillantottam először a délibábra!"

   Égy kis falucskába Szakmáron születtem, 1979. augusztus 25-én. Meleg, nyári délután. Itt nevelködtem egész 6 esztendős koromig. Mindönbe részt vöttem, így a népi táncba is. Óvodás koromba sok helyön mögfordultam az országba, de leginkább az Alfődön a környező falvakba.
   Számomra az Alfőd azért szép, mert csöndes. Séhun égy autó, vagy égy embör. Szabadon kóboróhatok a végtelen szántófődekön. Messze e löhet látni, és deleléskó, amint a gulya, nyáj hosszú sorokba iszik a vályúná, vagy fekszik a hűvösbe. Távolrú a lovaskocsik és traktorok zaja hallik, és tetejükön messze, a vörösen nyugvó Nap fénye mög-mögcsillámlik. Este a tücskök zenéje tőti bé a határt. A hódacska ezüstösen csillog, és az ég millió szömive níz lé a szénaillatta mögtelt mezőre.
   Télön a nap szinte nem is látszik, csak néha világít gyéren két fölyhő csipkézött széle közű. A hó gyér fényit ezüstösen visszaveri, fehér, vakító az egész táj. Éccaka sütét van, csak a hó világít. Ha rálép az embör ijedten roppan lába alatt. Ilyenkó mindön csöndes, a végtelen természet alszik, és csak tavassza ébred a táj, a millió madár és állat. A rétök, a fák mind kiződűnek, olyan, mintha a természet új ruhát őtött vóna.
    
(Pest, 93. 11. 01. hétfő)
 …………………………………………………………………………………

          Téli est

   Alkonyodik már a téli táj; a Nap mint vörös csillag hull alá a Föld pereméről. Mégis világos van; a hó még most is vakítóan fehér. Fehér a fa, a bokor, fehér az ember csizmája, amint lépve a hóba térdig süpped. Ahányszor lép, annyiszor fájdalmasan roppan alatta a fagyott, kemény tenger. Aki egyedül zavarja meg a táj halotti csendjét, mind elhagyatott, magányos. Még a madarak, az állatok sem szólnak, ők is óhajtják a csendet. Semmi nem mozdul; csak én lépkedek óvatosan, nehogy megzavarjam e kínos csöndet.
   Hamar sötétedik; a család a tűz mellett ül, és beszélget. Már a gyerekek alszanak, nem zsivog egy sem. Mind kifáradtak a téli sportokban. Ki-ki kedvencét űzte. A hócsata ma is sok áldozatot szedett. A szánkó mély nyomot hagyott a hóban, és sok élményt a gyermekben.
   Mozgalmas egy ilyen nap: az állatok is sürögnek-forognak. Senki nem unatkozik. Minden élőlény a maga módja szerint dícséri és gyönyörködik a télben. A nagy kristályos óceánban, mely rétet, hegyet egyaránt betemet.
   
Téli táj


(Pest, 93. 11. 17. szerda)
Az ihletője e versnek, ha emlékeim nem csalnak Radnóti Téli este c. verse volt.}

*************************************
6. ELMÉLKEDÉSEIM..

Véghelyi József: Downton Abbey margójára

Véghelyi József
Az ember már csak úgy van, a TV sorozatokkal is, mint a szerelemben szokott lenni: meglátni és megszeretni, vagy meglátni és megutálni egy pillanat műve volt. Persze előfordul semleges pozíció is: egyszerűen nem veszek róla tudomást...Ez az utóbbi érzésem támadt, amikor valamelyik kereskedelmi csatornán kezdtem nézni egy angol sorozatot a Dowton Abbey-t. No - gondoltam magamban - , még egy élvezhetetlen, dögunalmas sorozattal leszünk gazdagabbak. Ez persze ízlés kérdése, de akik már megették a kenyerük javát, azok szinte a címből is kitalálják már, hogy miről fog szólni az egész produkció! Nagy meglepetést ezúttal sem vártam, ám be kell ismernem, hogy nagyot tévedtem...

A szereplők

Sajnos a kereskedelmi csatornákon összeöntik a minőségi műsorokat - elnézést a kifejezésért - a moslékkal. Így aztán a legtöbb esetben kellő óvatossággal kezd bele az ember valamelyik sorozat nézésébe. A brazil, a mexikói, argentin stb. "Izaura" intellektusú sorozatok nálam eleve tiltó listán vannak. Tudom, hogy sok nézője akad ezeknek is, de engedtessék meg nekem - a tolerancia jegyében - , hogy ezekről meg legyen a saját elítélő véleményem.

Olvastam valahol, hogy a TV-knek nem olyan műsorokat kell sugározni, amit a nézők akarnak, hanem olyanokat amilyeneket akarniuk kellene! Ez ugyebár nem ugyanaz! Nem kell feltétlenül kiszolgálni az aluliskolázott, bárdolatlan, erőszakra éhező egyedeket. Igenis a műsorszóró médiáknak a szórakoztatáson kívül ildomos lenne komoly nevelő jellegű műsorok közvetítése is. 

Engem legalább is igen zavar, a gátlástalan pénzhajhászás, a nézőszám növelésének kényszerítő elvárása a befektetők részéről. Ezek mellett a bántóan sok reklám csak hab a tortán...! Mindegy, hogy mit sugároznak, csak minél több néző legyen, még ha az alantas elvárásokat is kell kiszolgálni.

És akkor útjára bocsátottak egy új sorozatot, a címbeli Dowton Abbey-t. Számomra kicsit idegesítően, zavaróan kezdődött a történet. Az első részt kellő érdektelenséggel néztem végig, ez volt nekem az értékelhelyezés időszaka. Nem is volt szándékomban a többi részt végignézni, ám két rész közötti 24 órában volt időm "rendet rakni" a fejemben...! 

Feltettem magamban a kérdést: mit is láttam én tulajdonképpen az első részben? 
Anélkül, hogy a film egész történetét leírnám, legyen elég annyi, hogy 1912-ben kezdődik egy angol arisztokrata család mindennapi életével. Amennyiben valaki megfelelő figyelmességgel nézte akár csak az első részt is, az megfigyelhette, hogy itt messze másról is szó van, mint a napi életvitelről.
Hiteles tájékoztatást kaptunk a száz évvel ezelőtti Anglia társadalmi, erkölcsi állapotáról. Ez a keresztmetszet feltárta a figyelmes néző előtt az angol arisztokráciától kezdve egészen a legalsó néposztályig terjedő társadalmi struktúra leglényegesebb elemeit. A bemutatott történet arra tanított, hogy a főnemesség tagjai között is ugyanúgy voltak emberileg gerinces, humánus gondolkozású típusok, mint jellemtelen, hozományvadász naplopók is. Ettől semmiben sem különbözött az egyszerű emberek jellemrajza sem. Úgy éreztem, hogy társadalom alfája és ómegája között csupán a vagyoni helyzet, és az ebből adódó műveltségi  szint volt az eltérő,  ahogy ma is van. A színészek kiválóak, hitelesek voltak.
Ettől a felismeréstől még nem persze lettem gazdagabb. Figyelmesen tanulmányozva a sorozat többi részét is fokozatosan kirajzolódott bennem az akkori Angliára jellemző - számomra igen fontos - közös társadalmi tulajdonság: az emberekre jellemző erkölcsi tartás és a feltételek nélküli hazaszeretet!
Igen, ezek nagyon fontos tulajdonságai egy társadalomnak! Hiányuk esetén szinte a működésképtelenségig torzulhat egy ország. Szándékom nem egy társadalom-filozófiai értekezés elindítása, csupán azzal foglalkozom, ami a sorozat kapcsán eszembe jutott. Meglehet, hogy az igazság egészen más, de számomra ezek a gondolatok indukálódtak, miközben a műsort nézem.
A sorozat a Titanic katasztrófájával kezdődik és az első világháborúba való belesodródással folytatódik. Látszólag egy főúri család és személyzetének életét, mindennapjait ismerhetjük meg. A szereplők egyéni öröme és bánata kivetítődik az egész Angol társadalomra, mintegy tükörképe a korabeli viszonyoknak.


Mint nyugdíjas tanár elgondolkodtam azon, hogy milyen is lehetett az akkori Anglia oktatási rendszere? Hogy voltak képesek arra, hogy szinte egy emberként védjék meg a hazájukat rangtól, beosztástól, vagyoni helyzettől függetlenül? Közhelynek tűnik, hogy az oktatás minden időben stratégiai ágazata egy társadalomnak. Az akkori oktatás láthatóan ezt jól megoldotta. Valószínű, hogy nem szőtték át az oktatási rendszert a különböző "izmusok" pókhálói. Tették amit kellett: Anglia és csakis Anglia érdeke volt a legfontosabb. A bajban szinte eltűntek a rangbeli, vagyonbeli különbségek, és az a frontharcok során is megmaradtak: a hazát meg kell védeni az idegen támadás ellen! Ilyen átkozottan egyszerű képlet volt ez!

Mint említettem, tanár voltam, s 37 évig tanítottam egy szakközépiskolában amely a rendszerváltás után néhány évvel - eléggé el nem ítélhető módon - fokozatosan gimnáziummá alakult át. Mondtam is az akkori igazgatónak, hogy nem lesz ennek jó vége, mert ennyi gimnazistára nincs szüksége az országnak. Kik fognak majd dolgozni, ha a munkásgenerációk nyugdíjba mennek? Nemes egyszerűséggel azt válaszolta, hogy ő csak utasítást hajt végre, a többi nem az ő dolga...!

Hát igen! Megint egy világot megváltó, egyedül üdvözítő pedagógiai "díszlépés-váltás" következett. A második világháború után Magyarországon mindig volt egy ügyeletes, egyedül üdvözítő oktatási szisztéma, amelyet többnyire az állampárt kultúrkorifeusai eszeltek ki nagy magányukban. Nemzetről, hazafiságról, erkölcsről persze sohasem esett szó az iskolákban. Még emlegetni sem volt szabad anélkül, hogy ne sütötték volna rá valakire az irredenta, nacionalista és hasonló jelzőket. Az internacionalizmus meg már a csapból is ömlött. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az oktatásban is szolgáljunk ki egy nagyobb testvér érdekeit! Nem a hazánk érdekeit, hanem másét! Így aztán évtizedeken át szó sem lehetett az iskoláinkban erkölcsi és hazafias nevelésről sem!

De bocsánat! Nem voltam teljesen korrekt, mert "szocialista hazafiságról" szabad volt beszélni, sőt kívánatos volt. Bár nyitott szemmel jártam a világban, még sem találkoztam soha "szocialista hazafival" a pályám során. Követelmény volt továbbá a "minden oldalúan fejlett szocialista embertípus" kinevelése is! Ám amikor a főideológusok rájöttek arra, hogy ez megvalósíthatatlan, akkor megelégedettek volna a "sokoldalúan fejlett" változattal is...! 

Hát, ilyennel sem találkoztam életem során. Akkoriban értetem meg, hogy miért nem állítottak köztéri szobrot az "ismeretlen szocialista embertípusnak". Egyszerű: nem létezett ilyen ember, és mire ez az idea megvalósulhatott volna, addigra szép csendesen összeomlott a világ legfejlettebb szocialista közösségi társadalma...! Egy pofon, vagy puskalövés nélkül! No comment!


Mára ott tartunk, hogy a sok vargabetű után végre lehetőségünk lett gatyába rázni az oktatásunkat, és nem egy bukott eszme képviselői próbálják individualizálni fiataljainkat... A szociál-liberális oktatási szisztéma csúfosan megbukott, még ha ők ezt nem is ismerik el! Már pontosan lehet tudni, hogy az általuk preferált oktatási metódusokkal mivé vált volna hazánk erkölcsi, ideológia állapota. Voltunk már részese egy hatalmas bukással végződő történelmi kísérletnek. Ideje végre saját kezünkbe venni hazánk dolgait, hogy a polgár ne csak más népek jólétét, szabadságát irigyelje, hanem büszkén vállalhassuk ezer éves történelmi múltunkat, és keresztény hagyományainkat, s ezekre építve nevelhessük a jövő generációját erkölcsi tartásra és hazafiságra! Tudom, hosszú lesz az út vitákkal, ellendrukkerekkel kikövezve, de mégis vállalnunk kell, ha emelt fővel, szolga lélek nélkül, nyílt tekintettel szeretnénk járni-kelni egyenrangú tagként az európai népek között. 

*************************************
7. ÚJRA VERSEK
Dombi Tinódy László

Dombi Tinódy László versei:

    

   Csak engem…


Csak engem szeressél, ha mondod imád,
mikor rezzen az ágy, ha álmod elér, 

mikor pillád rebben, ha árad a fény, 

mikor hozzám sietsz, ha hordod ruhád!


Csak engem szeressél, ha nyílik a zár,  
mikor ajkad keres, ha szemed mesél,

mikor hajad lebben, ha kezed zenél,

mikor tested remél, ha izzít a vágy! -  

                                  

Ha téveteg leszel, ha örvény a gond,
ha érzelemhegyed, sötétje fog, 
ha kéjesen hergel, sok ördögpribék,

ha szürkül az eged,  ha feszül a csend: 
éleszd fel a hited, magad is szeresd, 

s csak engem gyűlöljél, önzőségemért! –


 ……………………………………………………………………..

Hallgatnak a madarak



Hallgatnak a madarak

Délutáni szürke csöndben,

sok madár ideröppen.

Furcsán zeng a csivitelés,

bokrokon, fák közepén. -


S hirtelen a lég megmozdul,

süvítve csap le a szél.

Megforgatja fehér lovát,

jégnyíllal lő szerteszét.


A nemrég békés csupasz fák, 

dühös óriássereg.

Össze-vissza hadonásznak,

görcsös ujjú botkezek.


Kapaszkodni képtelenség,

túlélésre nincs esély,

ha valaki későn eszmél,

 kit egy ütés utolér.


Ide-oda csaponganak,

a fejüket felvetik.

Alacsonyan forgolódnak

a kiutat keresik. –


Őket a szél, paripáján,

űzi, hajtja, kergeti.

Messze tőlük sűrű tuják,

fenyőcsoport int nekik.


Néhányan ezt észreveszik,

a leggyorsabb élre áll.

A többiek mind követik,

a kis csapat odaszáll.



Megérkezve rejtekükbe,

bújva múl a remegés. -

Itt, a jázmin alatt, cinke

fekszik a hó tetején. –


Nem halad a széllel szembe,

hősi harca véget ért.

Mozdulatlan kicsi teste,

nem küzd már az életért. -


Kék tollából égbolt nyílik,

Nappá izzik a sárga,

teste élő földdé válik,

feketéből éj lánya.


Lábai most fákká nőnek,

szemével rügyet fakaszt.

Csukott csőre kapuvá lesz,

lelke arra kap utat. –


Szárnyaihoz friss fű simul,

a virágszirom lehull.

Felkiált a párját látva,

szólítja  végső nászra. -


A fészkére száll boldogan,

társa ott is vele van. -

Fiókáit nézi sírva,

amíg nékik enni ad. –


A szülei hangját hallja,

könnyes arca felderül. -

A kapu tárva, átrepül

rajta, az örök nyárba. -


Vége van a vad viharnak,

cinkedal szól az égben. –

A kertben, a dermedt csendben, -

hallgatnak a madarak.


……………………………………………………………………

 Peszeki Benkő Éva versei:

        Egy kis élet


Vannak anyák édesek-gonoszak.
De a szülőágyon mind egymásra hasonlítanak.
Együtt küzdenek hogy,világra jöjjön az
ki egykor megfogant
Felsír egy új hang
a szülőszoba csendje megtörik.
Papák,mamák viszik az örömhírt.
Mert öröm annak ki életet adni tud
S anyaként viselni az élet apró gondjait..
                Az ágy



Nem tudom miért  találták fel az ágyat,

mert felkelni bizony nem tudok-vagy nem könnyű.

Van valami románca

Az ágy a pihenés a szerelem netovábbja.

Mindkettőtől nehéz elválni.

Próbára teszi az embert
Azt súgja fel kell kelni!
Sok mindenre jó az ágy.
Nem tudom miért nem lett a neve ,,vágy"


…………………………………………………………………………………. 

Wessely Gábor: Mini morbid



Wessely Gábor
Üldögélünk a kórbonctanon, kórtársainkkal. Nőm és én. Egyszer csak kiszólnak:
– Kérem a következőt!
Udvariaskodunk.
?
Két éhes kannibál elmegy sétálni...
?
Barátságosan mosolygó államférfiakat lőhetsz agyon, fényképezőgépbe épített revolverrel.
?
Sötét utcán kopognak lépteink. Monoton kopogok. Előttem kopog. Megáll, lemarad, utánam kopog. Idegesítettem, most ő idegesít. Bevárom. Menjünk együtt! Néhány lépés után egymásba döfjük késeinket. Tehát mégsem volt alaptalan!
?
Még elkefélek pár száz tubus fogkrémet, aztán halmazállapotot váltok. Az más világ lesz.
?
Úgy szép az élet, ha zajlik - szólt Jé, és a zajló folyóba vetette magát.
?
A tyúkok összefutnak akkor is, ha a gazdasszony maradékot zuttyant ki az udvarra, akkor is, ha mosogatólét. Akkor is, ha csirkebelet.
?
Ha a bogár a baromfiudvarban landol, az kellemetlen. Neki.
?
A béka hasznos állat. A szúnyog erről másként vélekedik.
?
Csak hányni jár belé a lélek…
?
Az orvostudomány a halál halogatásának művészete.
?
Szívből köszöntjük önt, halálának első évfordulóján!
?
– Eljössz a temetésemre?
– Ha te is az enyémre.
?
Elpusztultak a mártírok. Ez soha többé nem fordulhat elő! Velük.
?
Két temetőkukac diskurál:
– De rágós! Mi lehet ez?
– Egy kikezdhetetlen politikus.
– Hogy került ide?
– Találkozott egyszer a választóival.
?
Anyóstemetést (élve is), garanciával!
Ásó-Kapa Bt.
?
A depresszió lassan öl. A depresszió elleni gyógyszer valamivel gyorsabban.
?
A helyzet, melyből nem léphetsz ki: te vagy.
?
A hőskorok feledhetetlenné tételébe mindig belepusztult néhány elfelejtett úttörő.
?
A kútra mentem.
  Korsó
?
Nyugalomra vágyik? Vivát!
Önre vár az árnyékvilág!
?
Bombasiker
Matuska Szilveszter önálló estje
?
Inkább a vonat után fuss, mint a vonat előtt!
?
Forradalmi hullám
Lenin lelke száll Moszkva felet. Bekukkant a mauzóleumba.
– Ez lenne a forradalmi hullám? - hümmögi.

*************************************

8. NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA

Árvay Mária lovas sorozata. Dorka történetek
(A történetben előforduló kiélezett helyzetekkel a szerzőnek nem áll szándékában konkrétan senkit megszemélyesíteni! Ezekre az indulatokra azért van szükség, hogy a végén feloldódjanak a feszültségek, örömteli befejezéshez így juthatunk!)

          10.  Mélyen a felszín alatt

 Csütörtök, édes csütörtök - gondolta Dorka álmodozva. - Ismét mehetek lovagolni! De jó!
 Még előtte azonban nehéz napom lesz a suliban! Dupla tornával kezdünk, utána matek, töri, fizika, s a végén egy kis irodalom meg biológia. Délután pedig jön a várva várt fél óra Dóránál.
 A tornán most sem maradt el a szokásos lehordás, csipkelődés, gúnyolódás. Nem csak Dorkát alázták meg így, hanem még másik 3 barátnőjét is, akik szintén nem tartoztak az ügyesebbek közé. A többi osztálytársuk aktívan sportolt valamit, főleg atletizáltak, s velük kitüntetett figyelemmel foglalkozott a tornatanár, Jutka néni. Mindent ezekhez a tehetséges gyerekekhez viszonyított, sőt itt megvolt egy behozhatatlan előny, a látásmaradvány, még ha minimális volt is az.
 Most is egy keskeny padon kellett végigmenni, hogy a helyes egyensúlyt gyakorolják. Dorka ezen a napon is bátortalanul ment végig a padon, a többi barátnőjével együtt. Volt benne félelem, itt nincs a lovacska vele, hogy a lábával, vádlijával átölelhesse, érezhesse őt.

- "Na mi lesz már! Reggelig várjak, amíg hajlandóak lesztek végig menni ezen a falatnyi padon? Elég a szerencsétlenkedésből! Határozottabban, ha kérhetem!"
Dorka arca elpirult, s valahonnan a távolból a fülébe csengtek Dóra szavai:
 "Nagyon büszke vagyok rád, legyél magadra te is az!"
- "Kitartás, nincs már sok hátra!" - mondogatta Dorka magában.

A csipkelődések hatására valakinek a szeme könnybe lábadt, volt, akinek kipirult az arca vagy megremegett. Ezt Dorka később tudta meg a szünetben.
A következő gyakorlat még drasztikusabb volt, a kispad átugrása. Az ügyesebbeknek persze sikerült, de a többiek mind térdbeveréssel végezték, na meg pár "hízelgő szót" is kaptak hozzá!
- "Legközelebb, ha imádkozni akartok, csak szóljatok!" 

Még egy gyakorlat volt, amitől a lányok tartottak, s ma sajnos ez is sorra került. A teremben egyik kaputól a másikig kellett futni, s Jutka néni sípszavára rögtön megállni. Igen ám, de többen bizalmatlanok voltak, tartottak tőle, hogy Jutka néni valamiért túl későn fújja meg a sípot, s akkor nekimennek a kapunak, vagy a társuk megy nekik, mert nem tud megállni időben.
Dorkára került a sor. Futott ő, de nem valami határozottan, két kezét kétségbeesetten kinyújtva maga elé, így védekezve. Egy kicsit előbb lefékezett, mint ahogy a sípszó elhangzott volna.

- Még nem mondtam, hogy állj!
- Tudom, csak...

Most Andi eredt futásnak. Ismét felharsant a sípszó, de akkora volt a lendület, hogy nem tudott megállni, nekiszaladt Dorkának. A két lány lélegzete elakadt egy pillanatra, a látók most mondanák azt, hogy csillagokat látnak.
- Gyertek, üljetek le - mondta Jutka néni. A két lány alig tudott odamenni hozzá. Szerencsére csak pillanatnyi volt a fájdalom, senkinek nem lett komolyabb baja. Dorka az orrát, Andi a homlokát tapogatta.
- Bizony, a szó is tud így fájni, mint az ütés! - tanakodott magában Dorka.
- Na, mondjatok már valamit! - szólalt meg Jutka néni.

Egyikük sem tudott egy szót sem kinyögni, végül Andi szólalt meg:
- Ez... ke-ke-kemény dió volt!

Dorka majdnem elmosolyodott.
- Vak vágta! - mondta félig sírva, félig nevetve.

A többi óra aránylag jól és kellemesen telt el, sőt biológián egy természetfilmet néztek. Méghozzá a vadlovak életéről. Dorka csillogó szemmel figyelt. Ezeknél a filmeknél az a jó, hogy a narrátor folyamatosan és pontosan tájékoztat és mesél mindenről, így ha a látványosságból ki is maradnak, a szavak szárnyán is sok érdekességhez juthatnak. Dorkát persze nagyon érdekelte a téma, feszülten figyelt.
- Milyen jó lenne máskor is nézni hasonló dolgokat! - gondolta.
Közben időnként az orrát tapogatta, mert lüktetett még. Végre eljött a nap fénypontja, a lovaglás.
Amikor Dórához megérkezett Dorka a szüleivel, a szokásos jókedvvel köszönt neki.
- Szia Dóra! Olyan jó, hogy ismét itt lehetek!
- Szia Dorka! Én is nagyon örülök neked! - Képzeld csak, ma vendégünk lesz! Szeretné megnézni hogyan lovagolsz.
- Persze a legjobb tudásom szerint fogom csinálni!
- Azt majd meglátjuk! - szólalt meg mellette egy jól ismert, gunyoros hang.
- Jutka néni! Itt?! - Dorkának elakadt a lélegzete, úgy érezte kést forgattak meg a szívében. Ezt a csodálatos fél órát is el kell rontani? Mi lesz, ha a sok csipkelődés miatt Dóra, a kedves Dórája megbecsülését is elveszti!
- Magyarázattal tartozom! - mondta Dorka édesapja. A múlt héten a szülői értekezlet után Jutka nénivel beszélgettünk. Megemlítettem neki, hogy rendszeresen jársz lovagolni. Hitetlenkedve hallgatta beszámolómat. Kérdezte hova jársz és milyen gyakran. Elmondtam.
- Igen. - mondta Jutka néni - s megígértem, ha időm engedi, megnézem magamnak mit alakít ez a gyerek!
- Azért nem szóltam előre, mert nem tudtam mikor jön el ez a nap.

Dóra eközben odament a kislányhoz. Átkarolta a vállát, s mondta neki:

- Nyugi, csak lazán! Mindent úgy csinálunk, mint eddig, nézőközönségtől függetlenül. Mi hárman vagyunk most fontosak, a ló, a lovas, na meg még rám is szükség van időnként, nem igaz?
A kislány még nem tudott mosolyogni, félt.
- Dorka, mi történt az orroddal? Kicsit mintha dagadtabb lenne. - s Dóra óvatosan rátette hideg, hűvös kezét a lüktető orrnyeregre.
- De jól esik, milyen figyelmes vagy! - mondta Dorka. Baleset történt, nekem jött egy sorstársam!
- Lehet, hogy a suliban is elkelne a kobak viselése? - tréfálkozott Dóra. Arra az orrocskára még szükség van, vigyázz rá!

Na gyere, hozom neked a lovat. Amikor Dorka nyeregbe szállt, Dóra mosolyogva kérdezte:

- Nos, felismered-e melyik lovacskát szántam ma neked?

Dorka gyengéden és kedveskedve végigsimogatta a lovacska nyakát, megveregette, beszélt hozzá.
- "Az én Dórim!" - suttogta.
- Honnan jöttél rá? - kérdezte Dóra mosolyogva.
- Senkinek sincs ilyen bársonyos, puha szőre. Lady nyakán felfedeztem egy kis kidudorodást, onnan tudom, hogy ő az.
- Nagyon jó! - mondta Dóra - igazi kis trükkök, kulisszatitkok, amiket kézzel is fel lehet fedezni.

Szépen elindultak. Dóra ismét kérte a malomkörzést.

- Ezt igazán szebben is csinálhattad volna! - harsant Jutka néni hangja.
- Önmagához képest gyönyörűen csinálja! - kiáltott Dóra. Az első próbálkozásra mit mondott volna, ha most így beszél?

Most értette meg igazán Dóra a kislány akkori kétségbeesését, félelmét - (Ld. Dorka karácsonya).

- Egyre szebben csinálja! Jó munkához idő kell!

Ma valami új apróságot tanítok neked, méghozzá azt, hogyan kell láb- és csípősegítséggel elindítani a lovat ügetésben. Élénkítsd csak a lovat, ahogy szoktad! Ez az! Most fogj rá szorosabban a lábaddal! A ló nem indult el ügetésben, de élénkebben ment.

- Még nem üget. - mondta Dorka.
- Semmi baj. - mondta Dóra, és füttyszóval megállította a lovat.
- Pistikém, gyere ide egy pillanatra! - szólította meg Dóra az egyik lovászt, aki éppen friss vizet adott a lovaknak.
- Tessék!
- Gyere ide egy kicsit, ha megkérhetlek!
- Itt vagyok!
- Légy szíves, vezesd nekem a lovat egyenesen a lovarda területén!
- Te mit fogsz csinálni Dóra? - aggodalmaskodott Dorka. Kicsit sok volt neki a mai napra a meglepetésekből.
- Megmutatom a mozdulatot.

S valóban, amíg Pisti lépésben vezette a lovat, Dóra ott ment Dorka mögött, ügyesen mozgatva a derekát és csípőjét előre-hátra, előre-hátra.

- Érzed?
- Persze.

Majd a lábmozdulatokat is mutatta Dóra, aprólékosan, érzékletesen, közben részletes magyarázatot fűzve mindenhez.

- Köszönöm, Pistikém! - vette át Dóra ismét a futószárat.

Szépen elindultak ügetésben. Később már sikerült Dorkának a lábával lelassítania Dórit, ami nagy örömmel töltötte el. Dorka lassan feloldódott, kezdte átvenni a ló mozgásának ritmusát. A könnyű ügetést kimondottan élvezte, egyenletesen emelkedett ki a nyeregből, követve a ló mozgását, szépen átvette az ütemet. Finom, apró csípőmozgások, egyenletes lábszorítás, semmi előredőlés. 

- "Dorka, ez hihetetlenül szép! Csak ámulok és bámulok!"  Ez a dicséret most kimondhatatlanul jólesett a mai nap bántalmai után.

Sokat gyakorolták az új mozdulatsort, majd sokat, sokat ügettek, váltogatva az ügetésfajtákat.

- Tanügetés, könnyű ügetés, könnyített ügetés! Tan, könnyű, könnyített... - így váltakoztak Dóra utasításai.
- Igenis, asszonyom! - kiáltotta Dorka felhevülve.

Nevettek.

- Pisti, nézd csak,, ugye milyen szépen csinálja? - kérdezte Dóra.
- Bizony, csak gyönyörködni tudok!

Aztán lépésre lassítottak.
- Kengyelből ki! - mondta Dóra.

Ellazítjuk egy kicsit ezt a lábacskát!

Bokakörzést kérek!

Az az! Most nyújtsd ki előre a lábad, majd combból hátra!
- Nem úgy! Na várj!
Dóri megállt, Dóra meg odament a kislányhoz, s mutogatta neki, mit is kér tőle.
- Csak lazán, így ni, jól van!
Majd elhangzott a mai nap utolsó kérése:
- Ló-ról!
Dorka leszállt!

- Fantasztikusan jól lovagoltál ma, szuper voltál, gratulálok!
- Köszönöm. - mondta Dorka Dórit simogatva.

Állati szeretet

Jutka néni eközben mindent megfigyelt, s mélyen elgondolkodott.

- "Hihetetlen! Ez a kislány itt a lovon boldog és felszabadult. Semmi gátlás, semmi feszültség. A lóval érzik talán egymást, nem tudom. Az oktató? Le a kalappal. Nekem úgy látszik, nincs akkora türelmem, mint amekkora kellene, hogy legyen. Mennyit mutogat, s milyen nemes egyszerűséggel, könnyedén, mosolyogva és kedvesen. Talán neki kellene sérült gyerekekkel foglalkoznia, nem nekem!"

Jutka néni lassan felállt, s oda ment Dorkához.

- Dorka! Annyit mondhatok, hogy csak így tovább! Úgy látom, megtaláltad azt a kikapcsolódást, ami neked örömet jelent. Láttalak a lovon, s most már tudom, hogy ti ketten érzitek egymást, egymás mozdulatait. Neked erre van szükséged.
Most többet nem mondhatok, de megpróbálok türelmesebb lenni a jövőben, s kevesebbet kiabálni.
Dorka most már nem bírta tovább cérnával, a napi feszültség könnyek formájában tört ki belőle.
Dóra szorosan átölelte, a hátát simogatta, Jutka néni meg a kezét veregette, szólni egyikük sem szólt.
A könnyek nem akartak elapadni, még nem. Túl sok megalázó pillanatban volt része eddig, s Dóra dicséretei most kezdték egyensúlyba billenteni az önbizalmát. Talán, vége lesz ennek az áldatlan, megalázó állapotnak. Talán Dóri rávezette Jutka nénit, hogy sportolni így is lehet: békében, nyugalomban, összhangban. Dóra elismerő szavai pedig mint egy-egy kapaszkodó, viszik, hajtják őt tovább céljai felé, a sikerhez!
Dorka lassan megnyugodott. Dóra odasúgta neki:

- A három Dóri! Még sok élményben lesz együtt részünk, ugye tudod?! Nagyon várlak, a csütörtök a te napod! Nélküled már nem is lenne ugyanaz.
A következő héten ismét torna volt.
- A tenyerek kifelé néznek! Nem úgy, nem befelé.
- Na, gyere ide, Andi. - A kislány félve ment oda. Megint mi lesz ebből?

Gyere, hadd mutassam meg! Megfogta a kezét és a helyes mozdulatot mutatta neki. Érzed? Így!
 Andi nagyon meg volt lepődve, lehet, hogy az arcán is látszódhatott valami.

- Tudom, furcsállod a dolgot. A lovaktól is lehet valamit tanulni!
- Tessék?
- Majd mindent elmesélek - mondta Dorka.
- Egyébként Dorka, - mondta Jutka néni - lehet, hogy kedvet kapok tőled, s lovaglóórákat veszek Dórától.

Inkább mégsem, mert félek a lovaktól, túl hatalmasak nekem. Maradok az atlétikánál. De az biztos, sokat tanulhatunk tőlük!

- Ez aztán érdekes! - gondolták a többiek. Mi történt Jutka nénivel? Talán mélyen a felszín alatt ő is érez valami kis empátiát velünk szemben? Úgy legyen!

Árvay Mária
*************************************
9. GYERMEKSAROK

Nagy Vendel: Usgyika versek..


USGYIKA ÉBRESZT

Aprócska léptek

Halk kopogása

Ébreszti a hajnalt.

- Jöttem vendégségbe papa.

- Örülök neked Alexa

- Segítek beágyazni
- Ébredj fel szépen.
- Mondhatnám azt is hogy
- Boldog vagyok..
- Jó akkor mondjad papa.
S ráfektette csöpp fejét
A meleg párnámra.


                          2013 szept. 21.
egy ma reggeli történet.

....................................................................

USGYIKA A SETTENKEDŐ


Keletről pitymallik,

Hajnal akar lenni.

Felveti fejét a Nap,

Láttatja koronáját.

Fekszem az ágyon

Becsukott szemmel,
Mint rendesen.
Nem jött az álom
Hiába várom
Csendesen.
Surranó árnyék, 
Aprócska léptek,
Halk neszezése 
Jut el fülemhez,
Szemem hunyva hagyom.
Kis tenyerével
Simítja arcom,
- Melyik az?
Szigort színlelve
Kérdem, s összerezzen,
Mint ki tilosban jár
Halk szuszogással
Szeppenve áll.
Ágyam előtt.
- Te vagy?
Kérdem enyhülve.
- Igen, te vagyok!
Felel lelkesen,
De már fejét rázza, 
Rájött a hibára.
- Nem, papa!
- Én vagyok,
- Alexa!
S könnyem csordul
A gyűrött párnára.


                                                         2013  01  18

*************************************
10. HUMORALIZÁLÁS..

Nagy Vendel eszmefuttatása: A szponzor

Mint különleges állatfajta, avagy: a fagyi visszanyal..
Még mielőtt a szponzorok vérig sértődnének, - az a kettő - sietek a címet megmagyarázni.
A szponzor olyan ritka, mint a fehér holló. Ezzel az állati hasonlat vonal letudva.
Bocsánat, remélem nem sértettem senkit!

A  Megszólalok irodalmi magazinunk hála Istennek lassan, akár egy lendkerék, beindul, és sokszor már a tehetetlenség erejével önmagától is továbbforog, akkor is, ha egy pillanatra megállunk a tekerésben, de utána vidámabban lendül tovább a kerék.
Van egy általam gyűlölt szó, a vállalkozó, ami egy gyűjtőszó lenne, de nem fejezi ki azt, amire hivatott volna. Történetesen nem derül ki, hogy mire is vállalkozik a szerencsétlen. Az a biztos ha kiírja: bádogos és vízvezeték szerelő...E nélkül csak próbálkozó lehet.

Én is próbálkoztam egy új irodalmi újság megvalósításával, és elmondhatom, hogy álmaim kezdenek valóra válni. Beindult, és folyamatosan, önmagát gerjesztve, állandóan fejlődve működik a magazin.

Minimális tőkéből kiindulva, egy számítógép segítségével létrejött valami, amit már lassan az egész világon ismernek, a világhálón elterjedve, ami manapság már nem is olyan nagy dolog.

   Ez a próbálkozás, olyan vállalat, amibe mindenki csak beletesz valamit, és a szellemi tőkén kívül senki nem vesz ki semmit, főleg nem anyagiak tekintetében.

Mindenki ingyen dolgozik, a szerkesztőktől kezdve a szerzőtársakig bezárólag.  Idegen szóval mondva a közösség nem profitorientált.

Persze ezt nem hiszi el senki, mert azt kérdezik, akkor miből élünk? És itt még a régi zsidó vicc sem igaz, hogy abból, hogy vasárnap nem nyitunk ki.

A szerkesztőség napi húsz órán keresztül nyitva van, még hétvégén is.  A többi az alvás idő.
Regenerálódni, akkumulálódni is kell valamikor.


  Lapunk ingyenes, és e-mailen, és interneten kézbesítjük mindenkinek a lakására, aki kéri.

Az ingyenesség gesztus az olvasó felé, még vállalva annak a veszélyét is, hogy azt hiszik, hogy értéktelen a termék.

Manapság nemigen lehetne megoldani, hogy pénzt kérjünk az újságért. Egyrészt, mert azonnal elveszítenénk az olvasók kilencven százalékát, mert a mai ember mindenért fizet, de a kultúráért már vagy nem tud, vagy eleve nem is akar. Másrészt meg igencsak macerás volna a pénz begyűjtése a világ minden tájáról, és miért tolnánk ki a közelben élőkkel. Na és persze, ezt ígértük, s mi másokkal ellentétben, be is tartjuk a szavunkat…

Sajnos a szponzorok nemigen dörömbölnek az ajtóinkon, de én jobban szeretem a mecénás kifejezést, mert mindkettő teljesen mást jelent. 

Egyesek kérdezik, miért nem kérünk száz forintot, ami jelképes összeg volna, egy fél gombóc fagylalt ára, vagy négy szál cigaretta értéke, ami tényleg nem egy nagy összeg. De a sok kicsi sokra megy alapon, ha mindenki küldene száz forintot, akkor is tetemes összeghez juthatnánk.

Egy kis matematika, száz olvasó után már tízezer forint lenne, és hatványozódhatna is, mert nekünk sok száz olvasónk van. 
Postán feladni nem érdemes, mert a csekken elküldött száz forint többe kerülne, mint maga az alapérték, és ha borítékba teszik, akkor is a kis kétszínű elhozatala kétszer annyiba kerülne.
Azért a leleményes olvasók, néha a leveleik mellett benne felejtenek véletlenül... egy ötszázast, vagy ezrest levélpapírok között. Egyszer, kétszer már előfordult. Köszönet érte.


De...

Jönnek más levelek is.

Többen azt hiszik, hogy a jól menő magazin tele van pénzzel, kapja az állami támogatást, és a sok szponzori támogatást, és a magánszemélyektől is folyik be a kasszába.

Ezért  igen szívhez szóló, segélykérő, és főleg pénzkérő levelek is érkeznek.

Segítsünk a villany, gáz, vagy más számlák kifizetésében, a csekkek feladásában, és hasonló témákban. Sajnos ezekre a levelekre elutasítóan kell válaszolnunk, pedig szívesen megtennénk, ha ezzel valakinek a napi túlélését elősegíthetnénk, annak ellenére, hogy irodalmi, és nem gazdasági lap vagyunk. Az olvasóért mindent… Persze pénzt nem adnánk, mert bizonyára vannak szélhámosok is, de ha elküldenék a csekket, akkor azt feladnánk, és visszaküldenénk a feladott vényeket előzetes megbeszélések alapján.


Továbbszámolva az olvasók számát, ezer olvasónál már százezer forint lenne, amivel már lehetne segíteni valamelyest. Magyarország lakosainak száma mondjuk tíz millió, akkor tíz százaléka egy millió, az ő félgombócnyi segítségükkel már a százmillióval  megváltanánk ezt a szegényes világot. A nagykérdés az, hogy akadna-e olyan, aki lehagyná nyalni a fagylaltja felét?  Persze a százas is csak alapösszeg lehetne. És csak fél gombóc fagylalt ára, mert ma olyan világot élünk, ahol az egyforintos fagylalt is kettőszáz forintba kerül.

És talán maradna az újság fejlesztésére is.

  Persze erre jó szívvel senkit nem bíztathatunk, nehogy összeütközésbe kerüljünk az adóhivatallal, de véletlenek előfordulhatnak.

Mert most az van, hogy koldustól kérnek alamizsnát, hogy ilyen irodalmi idézettel éljek.

   Ezen elmélkedésünk jelen esetben is csak fikció, feltételezés lehet, a jóhiszeműség szüleménye, hiszen elméletben igen, de a valóságban szinte elképzelhetetlen, és humor kategória, ami esetleg átbillenhet tragikomikussá is.

    A magazin, ha szerény körülmények között is, de halad továbbra is a kijelölt úton, a sok olvasni vágyó látó, és látássérült, és mozgássérült, vagy siket  ember felé, hazánkon belül, és határainkon túl is. Isten, a szolidaritás, valamint a szeretet jegyében folytatjuk ezt a kulturális missziót. 

Egyebet nem mondhatok.


Nagy Vendel
2013  szeptember 20.

*************************************

11. BEHARANGOZÁS...

Jenei András: Meghívó egy Republik koncertre
Republic Együttes

A Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete ( BULÁKE) a Fehér bot világnapja alkalmából koncertet szervez a budaörsi városi sportcsarnokban, ahol a fellépő együttes a Republic lesz.
A program 2013. október 12-én este 19. órától kezdődik, de előtte két program is várja az érdeklődőket.
(Lásd a leírásnál!)
Aki a közelben lakik, s szereti az együttest, jöjjön bátran, mert a jegyár baráti és a megvásárlásával még az egyesületet is támogatja!
( Minden jegy egyben egy meglepetést is tartalmaz, ami egy időpontegyeztetés utáni, félórás masszázst jelent nálunk.)
S íme a felhívás:

 ***************************************
REPUBLIC EGYÜTTES KONCERTJE - Kék és narancssárga – fény és árnyék
2013. október 12. 19:00, Budaörsi Városi Uszoda és Sportcsarnok

Fővédnök: Wittinghoff Tamás
Védnök: Agárdi Szilvia

BELÉPŐJEGY: 1900 Ft
TÁMOGATÓI JEGY: 5000 Ft

JEGYRENDELÉS: bulake@bulake.hu

JEGYEK KAPHATÓK
Buláke irodája: Budaörs, Patkó u. 7.
Budaörsi Városi Sportcsarnok: Budaörs, Hársfa u. 6.
Jókai Mór Művelődési Központ: Budaörs, Szabadság út 26.
Tűzoltószertár: Budaörs, Templom tér

Előtte:
VÁI tapintható arckép kiállítása
Láthatatlan Kiállítás mini labirintusa

Információ: Selmeczi Ágnes (+36) 30 900 0394, Nyikes Fatime (+36) 20 465 6460,
www.bulake.hu

A koncert a Fehér Bot Világnapja alkalmából kerül megrendezésre, és bevétele a Buda-környéki Látássérültek közhasznú Egyesületének munkáját támogatja.

********************************************************

Mindenkit várunk nagy szeretettel!
A Buláke csapata

 *************************************
12. ÖN DÖNT..

Erdősné Onda Marica  novellája
Erdősné Onda Marica



Ön dönt; ázik vagy mehet…

Nyirkos, hűvös, szeptemberi reggel volt. Ráadásul hétfő. Minden iskolás és dolgozó ember réme. az a bizonyos hétfő, amikor érzed már előre, hogy sok jót nem várhatsz ettől a naptól.

Nekem azért nem lehetett okom panaszra. Vakvezető kutyámnak szabadnapot rendeltem, és férjem fuvarozott munkahelyemre. Mióta kötetlen munkaidőben dolgozik ezt is megtehetjük. Nem volt ám ez mindig így. Sok évig csúszós, dermesztő téli reggeleken is hűséges, négylábú kísérőmmel jártam dolgozni. Most azonban mindketten örülünk a kényeztetésnek. Kutyusom közel a tizenkettedik szülinapjához, igazán megérdemli a váratlan pihenőnapokat és én is élvezem, hogy nem fáradok el, mielőtt még elkezdődne a nap. 

Az autóban ülve elmélkedtünk az időjárásról és a forgalomról. Férjem egyre ingerültebben válaszolgatott. Ezért inkább csendben maradtam. Tudtam, hogy nem rám haragszik, de inkább hagytam koncentrálni, nem terheltem a figyelmét a locsogásommal.

- Rettenetes ez az idő, mindenki figyelmetlenül rohan. Nézd, hát ez is átszalad előttem! – mondja és megpöccinti a dudát.

-  Meddig álljak még itt, nekem is van dolgom, én is időre megyek. – folytatja a következő kereszteződésnél. Nem szólok, csak bámulok ki a szélvédőn, az elképzelt  ázós-fázós utcára.

-  Hol vannak ilyenkor a rendőrök, ez sem néz szét, csak megy mint a fuvaros ló! 
Nincs messze a munkahelyem, de most óráknak tűnik az a 10 perc, amíg oda jutunk. A következő kereszteződésnél ismét hirtelen fék, megállunk. A templomtoronyban elkongatja az óra a nyolcat. Elkéstem. Férjem idegesen dobol a kormányon, amíg nem indulunk.
- Miért nem csinálnak ide egy körforgalmat, nem lehet ebben a városban közlekedni. – morgolódik még mindig.
-  Ne mérgelődj, legközelebb korábban indulunk ha esik. Akkor még nincs is tumultus, meg nem is idegesíti az embert a mutatók gyors lépte az óra számlapján.
-  Induljak el fél órával korábban, csak azért mert mindenki fejetlenül rohan az utolsó percben, mint a mérgezett egér? – méltatlankodik párom miközben parkolót keres.
-  Az is lehet egy megoldás, meg ez is, hogy felbosszantod magad és csapnivaló lesz tőle az egész napod. Tudod én sokszor állok a másik oldalon is, amikor nem kényelmesen ülök az autóban, hanem ázok a zebránál arra várva, hogy átengedjenek. – mondom neki csendes nyugalommal, miközben bekísér a telefonközpontba. – Emlékszel még arra a nagy nyári záporra, amikor csurom vizesen mentünk haza vakvezető kutyámmal? Ott álltunk a kereszteződésben bőrig ázva és nemhogy nem engedett át a kamionos, de még jól le is fröcskölt amikor elhajtott előttünk. Nem is tudom, hogy az esőcseppek peregtek e jobban az arcomon, vagy a könnyeim? A cipőmből ki kellett önteni a vizet a teraszon mielőtt bementem a lakásba és aztán a kádban vettem le a csöpögő ruháimat, majd meleg fürdőt vettem, hogy ne kapjak tüdőgyulladást. 
-  Emlékszem. – mondja a férjem , s mintha hangjából elpárolgott volna a felháborodás.
-  Akkor nem volt ilyen szerencsém. Bár még mindig jobb hazafelé elázni, amikor van lehetőséged rendbe szedni magad, de vizes göncben ülni egész nap a munkahelyen vagy az iskolában… Brrrr. Vidéken voltál, vagy rossz volt az autónk? – Kérdeztem, de erre már egyikőnk sem emlékezett.


Nem is beszéltünk erről a dologról többet. Gyorsan kergették a napok egymást, talán több hét is eltelt a következő borongós, viharos napig.

Vásárolni mentünk, nevetve töröltem le az orrom hegyén ücsörgő vízcseppet a bolt ajtajában. Bent nem volt tömeg, ilyenkor nem kel útra, akinek nincs fontos dolga. 

-  Nicsak egy ismerős! – üdvözli férjem a bosszankodó autószerelőt.

-  Fene enné ezt az időt, mindenki meg van kergülve. Majdnem elütöttem egy figyelmetlen kamaszt. Esőkabátban nem is hall, de szét se néz, megy mint a birka.

Ajaj gondolom magamban, ha a teremtés koronái rázendítenek a régi nótára itt a bolt közepén, akkor én bebújok a polc alá. Merengésemet férjem hangja szakította félbe:

-  Ne mérgelődj barátom
-  Ne mondd, hogy téged nem dühít! – reccsen rá a magas férfi 
-  Dehogynem, régebben nagyon is kiakadtam az ilyesmin, de nemrég átgondoltam a dolgot.  Mi nem ázunk az autóban, viszont nincs mindenkinek módja és lehetősége, hogy megússza a kéretlen zuhanyozást. Egy idő óta inkább elindulok korábban és lassabban megyek, figyelek főleg a kismamákra, nagymamákra, gyerekekre és persze mindenki másra is, aki kénytelen gyalogolni vagy kerékpározni ebben a cudar időben. Igaz szívem? – kérdezi kisfiús kajánsággal a hangjában és puszit nyom az arcomra.
-  Hát van benne valami – morogja az autószerelő búcsúzás közben.
Kijövünk a boltból, az eső ha lehet, még jobban szakad. Kézen fogva futunk az autónkhoz, behuppanunk az ülésre.
-  Most igazán megleptél, nagyon büszke vagyok rád- mondom a páromnak
-  Jó tanítótól, mindig lehet okosakat tanulni – válaszolja, s lassan kigördülünk az ABC parkolójából. 


 *************************************
13. CSAK A DAL..

Nagy Vendel dalai..

  Jelzem az olvasóknak, hogy a most felkerülő dalt immáron negyven éve írtam megrendelésre, és mindjárt siker is lett. A szekszárdi Szinkron zenekar megzenésítette, hangszerelte, és évekig játszotta rendezvényeken, még a rádióban is hallhattuk.
Az újság elején található a FUK-találkozóról írt tudósítás, és ennek okán közöljük ismét a dal szövegét. Megvan a hangos, zenés változata is.  mellékletként eltudom küldeni bárkinek.   A szövege, és az alapdallama tőlem származik.  Vendi.


FUK INDULÓ

Menjünk egy túrára a FUK-kal
Jobb lesz százszor mint  IBUSZ-szal.
Jutalmad nem maradhat el,
Élményekkel gazdagabb leszel.
Tekints a társaidra kérlek
S játsszál vidáman velünk
Dalolj, ha úgy akarja kedved
Énekeld a FUK-osok dalát.

1. vers:

Megy az úton át, egy vidám társaság
Bátor és merész, mindig tettre kész.
Valaki kiáll a hosszú sor elé
S büszkén kiált a barátja felé.

 Refrén

2. vers

Alföld síkjai, hegyek szirtjei
Várnak már ránk várak romjai.
A sok jó barát, a tu zön s vízen át
Énekli majd a FUK-osok dalát.

 Refrén

3. vers

Egy vidám mozgalmas hétvége
Elfelejtet minden bút veled,
Friss lesz az elméd és a tested,
Énekeld a FUK-kosok dalát!

 Refrén

 Ez volt az első, '70 években megjelent vers mely pályázatot nyert. A Szinkron együttes megzenésítette és évekig játszotta. Rádióban is többször hallhattuk.

 FUK = Fiatal Utazók Klubja

*************************************

14.  SZERKESZTŐI ÜZENETEK

Kedves olvasó!   
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.
e-mail:
nagy.vendi@freemail.hu
megszólalok@freemail.hu
skype címem  nagy.vendi54
Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com

…………………………………………………………………………………

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók
számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:
http://megszolalok.blogspot.hu/
Tehát az ez évben megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!

…………………………………………………………………………………

A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.
Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor előveheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.
Írott műveim megtekintése a Neten:  amatőr művészek fóruma - nagyvendel

www.canadahun.com irodalom fórum

________________________________________________

VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ


                                                                                                                    


MEGSZÓLALOK
 M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN
2013. október – harmadik évfolyam, huszadik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes négyheti lap
Alapítva : 2011 - ben , ELVI SÍKON
Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos
                                               1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam:  2012.  1-tól 6. számig
3.Évfolyam: 2013. 1-től 20. számig

 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

-------------------------------------------------



 1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!

   Édes murcitól szédölögve dongják körül a  fortyogó kádat a, sokak szerint legszebb madarak, és a tanyasoron mámoros muslincák dala száll.

A gazda kihozatja feleségével a melles kötényt,és azt a hordót, amit máskor ketten raknak fel a kocsira, most egyedül dobja fel, mert sokak szerint egy pohár bor, és a melles kötény erőt ád.

Aztán régi szokás szerint  szőlőlevéllel takarják be a kádon a csömögét, és lesározzák a kádat, hogy utána a söprűn keresztül tiszta bort engedhessenek le addig is míg az őszi munkák után

elpréselhessék a már alaposan behorpadt közepű teljesen kiforrt törkölyt, amiből majd a jófajta pálinka készül.

Persze ezt a módszert már csak a régi, idősebb kistermelők alkalmazzák, a mai modern borászat már nem így működik.  Saválló tartályokba erjesztik, fejtik a mai borokat, amit a régi öregek igencsak megcsodálnának, de az eredmény a lényeg, szép, tiszta nemes borokat készítenek a gazdaságokban.

  Az egész világ változásokon megy keresztül, miért ne volna változás a szőlészet, és borászat terén is.

A Hospisok  által taposott szőlők boraitól eljutottunk a mai modern, laboratóriumi körülmények között készülő nemes italokig, amit ma már tudományos alapossággal kínálnak és fogyasztanak  eme nemes ital kedvelői.  Egészségünkre...

  Az októberi hónap is számos történelmi , társadalmi, néprajzi, és vallási eseményeket  is tartalmaz, nem beszélve a soron következő születésnapokról, és névnapokról, mint például Terézia  15. én  édesanyám, és keresztanyám nevenapját ünnepeltük akkor, és utána következett  20. án a Vendel nap, a pásztorok védőszentjének nevenapja, amelyet édesapám, és én is kaptunk valamikor régen a szentkeresztségben.
  Megemlékezünk versel az 1848 - as forradalom és szabadságharc  bukásáról, az  aradi  vértanuk kivégzésének évfordulója okán, és visszaemlékezést közlünk az 1956 -os forradalom egyik szemtanújának  elbeszélése alapján a Kossuth téri eseményekről.

  Az 1552 es évben pedig szintén októberben vívták élethalál harcukat az egri végvári vitézek és a hős egri nők a török túlerővel szemben, és diadalukkal példát mutattak a vitézségről, és hazaszeretetről a büszke Európának.

Ezzel az egy példával  is bizonyítva hogy helyünk van Európa szívében, és még számtalan másik példát is tudnánk mondani a kételkedőknek. 

....  Mindenkinek jó olvasást kívánunk, újságunk mint mindig, most is a bőség zavarával küzd, de igyekszünk mindenről szót ejteni a teljesség igénye nélkül.  Egyebet nem mondhatok.


A szerkesztő.
 -------------------------------------------------

SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL


 
 1.  Lectori salutem, üdvözlet az olvasónak.
  2.  História..
      Történelmi események. Nagy Vendel versei
  3. SZABÁLYTALAN ÖNÉLETRAJZ
      Horváth Emília visszaemlékezése
  4.  BEMUTATJUK
      Adamecz László versei
  5.  TUDÓSÍTÁS A ZSARI GALÉRIÁBÓL
      Sas Erzsébet írása
  6.  Borok útján..
      Nagy Vendel versei
  7. A BICIKLIS
      Heim Károly regénye folytatásokban
      Negyedik fejezet harmadik rész
  8.  VERSEK A NAGYVILÁGBÓL
      Huszár Mária
      Gerencsér Hajnalka
      Sztakó Krisztina
      Peszeki Benkő Éva
      Bognár Papp Irén versei
  9.  HUMORALIZÁLÁS
      Rövidzárlat.  Véghelyi József elmélkedése
10.  VÉLEMÉNYEM SZERINT...
      Olvasóink írják
11.  NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA
      Árvay Mária lovas sorozata. 11. rész
      Álomból valóság
12.  NÉVNAPOMRA
      Vendel napján...
13.  TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT
      Soponyai Mihály rovata. Felkészülés az őszre
14.  FELHÍVÁS
      Csatlakozás egy új művészeti oldalra
15.  ÍZES TÖRTÉNETEK
      Irodalmi szakácskönyv.  Nagy Vendel: A dunai halászlé
16.  A SZERETET LÁNGJA SZEKSZÁRDON
17.  CSAK A DAL..
       Nagy Vendel dalai
18.  SZERKESZTŐI ÜZENETEK

 -------------------------------------------------

2. HISTÓRIA


Nagy Vendel
Történelmi események






Nagy Vendel: Hadak útján  - 155

Hadak vonulnak

Kutakba mocskot dobnak

Fegyverek csörögnek,

Nyomukban halál

Az esti szürkület
Eger várára száll.
Vonulnak a katonák,
Mögöttük Arszlán bég,
És Ali basa serege.
Egyikük Szolnokot,
A másik Drégely palánkot
Győzte le.
Északon már csak
Eger vára áll.
Budát rég megvette
Csellel a sok Janicsár.
Kocsik zörögnek,
Lovak hörögnek
Sörényük lobog,
 szekértábor megáll.
Az éjszaka leszáll.
Tábortűznél
Erőt gyűjt a had,
Tinódi dicső
Bús dala zeng.
Az őrség figyel,
Az alvó vitéz
Oda se ügyel.
Holnapi harcra
Pihen a halál.
Szörnyű tűzkígyó
Fenekedik az égen,
Hamarosan pusztító
Háborúság lészen.
Dicsőségedre
Ferdinánd király.

                              2012

Megjegyzés:  Eger várra menő hadiúton.
...................................................................................

A VÉN HUSZÁR NÓTÁJA

1848- 49 emlékére.



Öreg huszárnak

Rozsdás a kardja.

Sárga lovának

Kopott a patkója.




Nem vágtat már rajta 

Fényes diadalra.

Behúzódik estig

Útszéli csárdába.




A vén cigánybanda

Kérdi mi a strófa:

Öreg huszárlónak

Földig ér a farka.




Csaplárosné lelkem

Bort hoz a kancsóba.

Előkívánkozik

Egy- egy huszárnóta.



Sárga lovam
Megbotlott a határba.

Rosszul ugrott

Be a rövid vágtába.



Vigyázz lovam
Vigyázz a vezényszóra.

Jobban tudod

Mint egy bundás regruta.




Ügyelj lovam

Ügyelj a harsonára

Nemsokára

Indulunk a csatába.




A sok vitéz

Bevágtat a halálba.

Öreg huszárt

Rákötik a lovára.




Így indul el

Vissza a táborába.

Megmutatja

Merre van a hazája.

                                2012

Megjegyzés:  Hallgató.

 -------------------------------------------------

3. SZABÁLYTALAN ÖNÉLETRAJZ

Horváth Emília visszaemlékezése

 Kedves Vendel! 

Mint ígértem, küldöm néhány írásomat, talán mond valami újat a Magazin olvasói számára.

A fiatalok szembesülhetnek  egy letűnt korszak még élő szemtanújával, a régebb óta fiatalok számára talán ismerősnek tűnhet a XX. század  pár évtizede.

De Kedves Szerkesztő Úr!

Ha nem akarod, hogy nagyon személyes legyen ez a nyílt levél, kezdheted csak a címtől:  A szabálytalan önéletrajz bekezdéstől...
Üdv:   Emmy
Kedves, egykori Osztálytársam, úgy az 50-es évekből!
Igen, onnan a Malinovszkíj vagy Soltész Nagy Kálmán úti  általános iskolából, ha még emlékszel rám, emlékszünk magunkra, csáki Anna oszifőre, Zakariás Béla igazgatónkra, 

és azokra az évekre, mikor úgy voltunk a történelmi viharok kiszolgáltatottjai, hogy valójában nem is tudtuk, mi történik velünk, körülöttünk!

Nektek ajánlom szabálytalan önéletrajzomat, vessétek össze a tietekkel!

Drága kis Pajtásom! Kivel közös a múltad, azzal vagy rokon!


Minden comment nélkül Neked ajánlom 70 évem történelmi töredékeit,   alább olvashatod szabálytalan önéletrajzomat!
Zanzásítva sok mindent megtudhatsz immár hetvenkedő életutamról!
Köszönöm, ha elolvasod!   Emmy



Szabálytalan önéletrajz.
 
Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül. (George Bernard Shaw)
Nos, Kedves Olvasó, bizonyára sejted, hogy nekem sikerült, hisz ezért választottam a fenti mottót!
Bizony sikerült pár évtizedet magam mögött hagynom, pedig  a történelem sodrásában csodagyerek voltam hiszen csoda, hogy élek!!
Születtem a II. világháború idején, pici gyermekként sikerült "családi körutat" tennünk vagonokban Németországban, majd kalandvágyként  hazafelé is!
Iskolai éveim egybeesnek a Békekölcsön jegyzésével, a Rajk-perrel, Drága Sztálin pajtás elvesztésével, a mint a mókus őrsök vidám zakatolásával, az amúgy is megbízhatatlan ,
osztályidegen tanulók  napi kihívásaival!!

De ezt, csak most, visszafelé lapozva életem regényét , tudatosítom magamban, mi akkor!!...ott!! nem nagyon éreztük, hála szüleink értő, értelmes, értelmiségi voltának, akik nem hagyták elvenni tőlünk a boldog gyermekkorunkat!
Pedig csitriként éltem meg- és át az 56-os eseményeket, legjobb barátnőm   temetésén én mondtam a búcsúztató beszédet, akinek csak azért kellett meghalnia, mert rosszkor volt, rossz helyen!

Ezzel aztán véget is ért a gyermekkorom, amely meghatározza máig is a túlélés ars poétikáját, melyet a ma is élő 96   éves Édesanyámnak köszönhetek, és őrzöm szellemi örökségét a fiatalon elhunyt Édesapámnak, aki az olvasás, a szép magyar beszéd, a gondolatok ünnepi  megjelenítésének  felelősségét bízta rám!
Emellett a muzsika szeretete, a családi vonósnégyesek, a Kodály módszer kisgyerekként megismert csodálatos világa hatott rám oly mértékben, hogy a kamaszkori álmok, a rákkutatás, a jogi ismeretek  szövevényes birodalma helyett a zenepedagógusi pályát választottam.
Büszke vagyok rá, hogy hajdanvolt tanítványaim egy része ma már elismer kollégám, tanít  itthon és Ázsiában, koncertezik szerte a nagyvilágban!
De akik nem pályatársaim, azok is szeretik a zenét hangversenyekre járva, vagy éppen 3 gyerekes anyukaként hirdetik Kodály  eszméjét: "Legyen a zene mindenkié!"

Csak halkan jegyzem meg, mostanság mintha nem ez a tendencia érvényesülne!!
A magánéletemben nincs semmi rendkívüli, gyerekek, unokák, akik természetesen az Élet legnagyobb csodáját nyújtják számomra, ahogy hajdan Anyámtól, most tőlük tanulok túlélni!
Mert az elmúlt 6  év, ami látásom elvesztése óta eltelt , erről szól!!
Egy rohanó, az időt folyton keveslő, mindig feladatok sokaságát felvállaló tevékeny ember számára, aki voltam, ez a majdnem teljes vakság maga a túlélhetetlen, az elviselhetetlen!..
És mégis élek, és itt vagyok, hála szeretteim, barátaim segítségének, a későn  kezdett, valamennyire elsajátított számítógépes ismereteknek.

Az olvasás, írás kínzó hiányát, a tehetetlenség "bengáli tigrisként" megélt bénaságát, oldja  gondolataim számítógépen való lejegyzése!!
Emígyen perlekedem a vaksággal, a mindennapok packázásaival,  az immár látó és nem látó világ közti ellentétek megértésével, talán egymáshoz is közelítésével.

Talán  sikerül valamit elsajátítanom a nagy bölcselő, Platon   szavaiból: "az értelem akkor kezd élesen látni, mikor a szem ereje tompulni kezd."

Platon
Zsíros Ari: Tűzliliomok

-------------------------------------------------

4. BEMUTATJUK...




Adamecz László  versei
Adamecz László

 Nevem : Adamecz László, Budapesten VIII. kerületben születtem 1947. 09. 05.-én. Igazán kemény proletár gyerekkorom volt, melyben sok megtapasztalásom és kevés örömem volt. Az általános iskolában nem voltam igyekvő tanuló, főleg az irodalom iránt se. 1963.-tól Zircen voltam vájártanuló. A helyi művelődési ház irodalmi, színjátszó közössége vonzott, befogadott és életre szóló barátságokkal, sikerekkel ajándékozott meg. Szakmunkás lettem, majd Tatabányán bányaipari technikumot végeztem. Családot alapítottam - négy gyermekem van -, és éltem a bányászok mindennapos kemény életét. Baleset és krónikus ízületi gyulladás miatt ’85.-ben nyugdíjaztak. Évek óta a reménytelenség uralta életemet, míg célt találtam. A második életem ott kezdődött, hogy Tatabányán a mozgáskorlátozottak Humanitás Klubját, Sport Egyesületét létrehoztuk, s a KEM. Tehetséggondozó- és Léleksegítő Alapítvány segítségével 92.-ben az első előadói fesztivált rendeztük, amely országosan hagyomány lett. Alkotókört hoztunk létre, évente autós-és kerekes székes versenyeket rendezünk. Közben magam is próbálkoztam versmondással, énekléssel és fütyüléssel, több eredménnyel. Lélekmuzsikusok: http://lelekmuzsikusok.googlepages.com. E honlapon vallomásaimat, bátorításaimat tettem közzé. Megtapasztalásom, aki másokon segít, önmagán segít, mert a másoknak adott szeretet önmagunk gyógyítója. http://www.rd.hu/Ki_másokon_segít_önmagán_is_segít.  Nagy öröm számomra, hogy minden elismerésnél, kitüntetésnél többet jelent számomra, hogy van reményem élni, s annak örömével másokat segíteni. A versek írásával néhány barát bíztatására néhány hónapja kezdtem foglalkozni. Különös élmény, szorongás az érzések, vágyak titkainak felfedése, s vallom nehéz, de boldog utat választottam. Csábít a gondolat, szeretnék írni nektek vidámat, szépet.
 ………………………………………………………………………………


Adamecz László: GONDOLATOK SOROKBAN

           HOLNAP ÉS MA

HOLNAP ELZARÁNDOKOLOK HOZZÁD,
 HOLNAP SZEMEMMEL SIMOGATLAK,
 HOLNAP CSÓKOLOM A SZÁDAT,
 A LÉLEGZETED ATOMJÁVAL.

 HOLNAP ÖLELLEK GONDOLATBAN,
 HOLNAP KARJAIMBAN TARTANÁLAK,
 HOLNAP SÚGNÁM FÜLEIDBE,
 AMIT NEM SZABAD MÁMA.

 HOLNAP ÚJ PILLANATOK JÖNNEK,
 HOLNAP A MÚLTAD FELEJTŐDNE,
 HOLNAP NEKEM IS ÖRÜLHETNÉL,
 DE SZÍVEDET BILINCSBE VERTÉK.

 MA MOSOLYGOK EZEKEN,
 HA FOGNÁM KÉT KEZEDET,
 MA ÁBRÁND NÉLKÜL ÉLEK,
 HŰSÉGEMÉRT NEM FÉLEK.

 …………………………………………………………….

 Adamecz László: A királynő és apródja!


Láttalak trónodon szép királynő,
szemed, arcod fénye emelkedő.
Hány szépség irigykedett akkor rád,
de az voltál mit Isten szívből ád.

Általad adta a ragyogó nőt,
Ő adta a koronát, azt őrzőt.
Viktor lovag nevében, képében,
szerelmet is hozott életedben.

Mert a szépség múlandó, jól tudod,
de, ott van bajnokod, az apródod.
Kész ő vívni minden bajjal, érted,
csak mindig boldog lehessen élted.

Írom versem az öröm mámorában,
ritkán látni szép párt e hazában.
Kiknek sorsa kemény próbáltatás,
a szerelem legyen szép megváltás.
  …………………………………………………………………..

 Adamecz László: Bátorító üzenet mára.

Lehet e kedvesebb, ha magam, más gondolatával, üzenek kedveset, bátorítót, egy lélek simogatót, ismerve téged, vagy nem, egy a lényeg : köszöntelek Téged a bajnokot, a küzdőt, a félénket , vagy sírót: Legyen szép napod, fényben homályban, derűben magányban s ha kell vigasz suhanással veled vagyok, kezed fogom, mert tudom mi a fájdalom, magány, a félelem a homály melyekbe elsüllyedünk csendesen, sírni kiáltani minek ha senki sem figyel bennünket, de ne félj remélni, mert vagyunk kik veled vagyunk derűvel , szelíd szívdobbanással.

-------------------------------------------------

5. TUDÓSÍTÁS A ZSARI GALÉRIÁBÓL



                               Sas Erzsébet írása

2013. szeptember 13-án 13.-szor : „GALÉRIÁS ESTÉK”

A ZSARI Galéria 13. alkalommal rendezte meg 2013. szeptember 13-án (pénteken) az egyre sikeresebb, nézőket, hallgatókat vonzó estjét. Hagyományosan az irodalom, a képzőművészet és a zene egy - egy képviselője volt a vendég, s kicsit a babona, lévén péntek 13.- a.

Zsíros Ari festőművész
 Az est közönségét  Zsírosné Ari – a Galéria tulajdonosa – köszöntötte, s mutatta be a három művészeti ág vendégeit. Alkotótársaival E. Nagy Máriával és Keller Jolán festővel kis képet ajándékoztak a hallgatóság soraiban ülő 13,-án születetteknek. A kedves gesztus megalapozta az est hangulatát, s a meghívott vendégek is gondoskodtak arról, hogy a jelen lévők érzékszervei, fülük és szemük, gyönyörű, fájdalmas, vidám, és aktuális témájú élményben részesüljön. 

 Győrffy József festő, Paksról hozta el képeit, melyekkel már számtalan kiállításon mutatkozott be. Sokoldalúságáról tett bizonyságot, ugyanis képeit a legkülönfélébb technikákkal alkotja, így pasztell, tűzzománc, akril, olaj, akvarell képeiben gyönyörködhetett a közönség. A Dunakömlődi származású festő igyekszik szülőfaluját, annak változását, az utókor számára több képén megörökíteni. Egyik legszebb munkája a Stáció dísze lett gyermekkora helyszínének. A természet áll hozzá a legközelebb, az alakábrázolás bár kihívás számára abban is kipróbálta magát és csendéleteket is fest.  Kirándulásai, utazásai során szerzett élményeit „érleli” gondolatban, s csak amikor már készen áll fejében a kép, akkor nyúl az ecsethez. A festés mellett kedveli a zenét, hegedül, egyik képén meg is örökíti hangszerét, együtt az ecsetekkel, utalva arra, hogy mindkét kifejezési mód közel áll hozzá. 

 Az est második vendége Nagy Vendel, aki az irodalmat képviselte. Némi öniróniával, sok humorral, és kevés keserűséggel beszélt az elkövetkező évről, amely életében a 60. születésnapot, irodalmi munkásságában eltöltött 40. évet, s a betegségében megélt 20 évet jelenti számára. Utalt valamikori újságírói munkásságára, „Lila madonna” címmel megjelent könyvére, később novelláira, majd verseire. „Miután kevés a megjelenési lehetőség, csináltam magamnak egy újságot, s ez a harmadik évében járó „Megszólalok” című online újság, egyre népszerűbb, s nemcsak itthon, de Amerikától Ausztráliáig vannak olvasói, a mai napig 113.000. en jeleznek vissza, hogy várják a következő számot.  Verseiből Dr. Galigerné Pártai Erika – az estek állandó előadója – olvasott fel néhányat, melyek közül éppen a napokban legaktuálisabbak a szüretről, s borról, a pincék hangulatáról szóltak.

 A zene képviselői a Tücsök Zenés Színpad tagjai már az est bevezetőjében énekkel köszöntötték a hallgatóságot. Művészeti vezetőjük Béresné Kollár Éva áttekintést adott egy – egy szám közben magalakulásukról, s a hosszú évek alatt szorgalmas, és következetes munkával elért eredményeikről. Szekszárd város, Tolna megye, majd az egész ország, sőt külföld is megismerhette őket s tapsolhatott nekik. A könnyűzene világától a népdalig mindenben otthon vannak, s sikert sikerre halmaznak. Szekszárd városában nincs olyan rendezvény, ahol ők ne szerepelnének, akár önkormányzati, akár civil szervezetek, cégek, vagy éppen privát személyek neves ünnepeit teszik emlékezetessé. Szociálisan érzékenyek, s az ilyen szervezetek rendezvényeire mindig örömmel mennek. Az éneklésen kívül színházi előadásban is kipróbálták magukat, óriási sikerrel, neves színészekkel állhattak egy színpadon, s elismeréseik száma már felsorolhatatlan. Az est folyamán József Attila megzenésített verseit adták elő, s miután a közönség láthatóan nagy örömmel hallgatta őket, melyet a tapsok megerősítettek, ízelítőt adtak igazi világukból, a musical dalokból. 
 Az est végén a Tücskök a közönséget is meg énekeltették, ami után szeretetvendégség közben - almás pite, frissen szedett szilva, pogácsa, töltött batyu, finom borok – mint minden alkalommal, bensőséges hangulatú, kötetlen beszélgetés alakult ki a ZSARI Galéria 13. estjén.
                                                                                        Sas Erzsébet


Zsíros Ari: Nyár

-------------------------------------------------
6. BOROK ÚTJÁN...

Nagy Vendel: SZURDIKOK MÉLYÉN

Szurdikok mélyén,

Löszfal meredélyén

Bodzák hűvöséből

Cefreszagot áraszt

A gaz nőtte pincelyuk,
Régmúlt tüzes borok
Dicsőségére
Vágyik az újbor.
A dűlőúton felszáll a por,
A pince mélye
Szomjazó vendégre vár,
Bíbor színű
Az  üvegpohár,
Mámoros muslincák
Monoton dala száll.


                    2012  aug.  27.

Megjegyzés.  Ősi illatok a szekszárdi Kadarka utcán.

...........................................................................................................

HÁTSÓ CIMKÉRE



Mindenképpen bor lesz

A mustból,

Ha az erőt beleszorítja

A dongára feszülő
Hordóabroncsa.


A szekszárdi dombvidék

Sugárzó melegét.

Bíboros színét,

Bársonyos ízét

A Napfény tüzét
Töltöttük bele,
Ebbe az üvegbe.


Jóska bátyám

Nem sajnálja

A borát,

Megkínálja

Jó borivó
Barátját.
Az Isten
Tartsa meg
A szokását.

                                    2012

Megjegyzés:   Hat éve elhunyt testvérem emlékére.


 -------------------------------------------------

7. A BICIKLIS


Heim Károly







    Heim Károly regénye folytatásokban. Negyedik fejezet, harmadik rész


-     Nem gondolkoztam én még ezen Ambrus elvtárs.

-     Hát akkor gondolkozzál rajta most! Itt a ragyogó alkalom. Tudnod kell, hogy énnekem mindenképpen segítségre van szükségem, mert nem győzzük már a sok körmölést az irodistáimmal. Ha te nem vállalod, akkor mást kell keresnem. Én meg azt szeretném, ha te vállalnád, mert a szállításokkal, a sofőrök menetleveleinek kiállításával, a beszállított tej mennyiségének nyilvántartásával, a falusi tejcsarnokok munkájának összehangolásával kellene foglalkoznod és én biztosan tudom, hogy náladnál ezekhez a dolgokhoz senki sem ért jobban a gyárban. Megkérdezem, hát még egyszer Kozma elvtársnő, hogy most, hogy már tudod, hogy mi volna a dolgod bele csapsz-e a tenyerembe?

-     Vállalom főkönyvelő elvtárs!
-     Hát ez a beszéd Irénkém!  Arra kérlek, hogy holnap reggel nyolckor jelentkezzél nálam a munkára.
-     És mi lesz a csarnokkal Gyula bácsi?
-     Azzal ne legyen gondod! Terka nénéd lesz az utódod. Sokat dolgozott ő melletted. Azt gondolom eltanulta ő már tőled annak a munkának minden csínját-bínját. A könyveket meg átnéztem már. Azok mind rendben vannak. Az átadás - átvételi jegyzőkönyvet is megcsinálták a kollégáim azt ráértek a műszak végéig aláírni. Szóval akkor most szeretettel köszöntöm önt Kozma elvtársnő a közvetlen munkatársaim között! – Nyújtotta a kezét a fiatalasszonynak kissé teátrálisan előrehajolva fejét megbiccentve bokáit, mint egy huszárkapitány összecsattintva a főkönyvelő.

Micsoda finom puha az érintése a Gyula bácsinak. Nem olyan nagy reszelős a tenyere, mint az uramé, vagy az apámé. Vajon ilyen finom, ilyen selymes tapintású lesz az én kezem is, mint a Gyula bácsié annyi idős koromra? Morfondírozott magában Irénke, miközben érdes kis markával megszorította a feléje nyújtott selyem sima kezet.

-      Szerbusz, Lajos! Hogy vagy? Igazán régen láttalak már.
-   Szi- szi- szi- szia, Irénke! Jó- jó- jó- jó napom van ma, ho- ho- ho- hogy ilyen széplányt látok.
-     Régen voltam én már lány hallod-e! Asszony vagyok én már legalább öt éve hallod-e? Azóta vigyáz rám az én uram a Kozma Anti.
-    Vi- vi- vigyáztalak volna én is, ha-ha-ha, hagytad volna hallod-e? A-a-aztán megérte-e mondd csak, ho-hogy mást választottál helyettem? Mo-mo-mo-mondd é-é-é-ér-e ez a kelekótya, ez a bi-bi-biciklis, ahogy a faluban hívják ez az a Kozma Anti annyit, ho-hogy engem elvetettél?

-      Nagyon jó párom ő énnekem Lajcsi. Életet adott ő énnekem hallod-e? Meg célt az életemhez.
-      A-a-akkor jó! A-a-akkor most remélem, hogy boldog lettél.
-      Az Lajcsi! Az!
-      A-a-aztán mo-mo-mondd csak kicsi szöszi jobb–e az ő si-si-si-simogatása, é-é-é-édesebb–e az ő csókja, mi-mi-mint az enyém volt?

      Irénke a Lajossal próbálgatta kicsi csitri korában a szerelmet. Lajcsi szülei valahol ott a messzi alföldön maradtak el vándorlásaikban. Valahol innetről nézve a Dunán túlon, valahol Dávodon. A Lajcsi gyerek Miklós Gábor bácsi legvénebb nénjének a legkisebbik fiaként látta meg a napvilágot. Erzsike hatalmas pocakkal érkezett öccséhez férje kíséretében látogatóba még ott Istensegitsen az esztenára. Negyedik gyerekének ott a birkák között adott életet az akkor még fiatal édesanya. Zsuzsinak Gábor bácsi feleségének, aki a bába szerepét töltötte be Lajoska születésekor komoly gondot okozott a szülés levezetése. Kevés volt a víz. Erősen, süvített a szél Erdély ország magas hegyei között folyton folyvást elfútta a tüzet az üst alatt, amiben a vizet forralta. A kényeskedésre hajlamos Erzsike visongott, mint az újévi malac. Bíró Lajos a férj folyvást akadékoskodott. Azzal vádolta önzetlenül segítő sógorasszonyát, hogy felesége életére tör.

-      Meglásd Gábor a te Zsuzsid a végén még elemészti az én Erzsikémet!
-      Nyugodjál már meg sógor! Meglásd, elé búvik rendesen erre a szép világra a fiad!
-      Ha úgy leszen hezzád adom bojtárnak! Marad nékem odahaza elég.
-      Köszönöm sógor el lesz az a leánykám mellett, akárha a fiam lenne!

Nagy egészséges babaként látta meg a napvilágot Bíró Lajcsi. Már újszülöttnek is rövid lábú rövidkarú zsufa gyerek volt és olyan most is kicsit túl a Krisztusi koron. Görbe lábai vastagok, izmosak, mint Irénke dereka. Karjai akár más ember combja. Szorító markában összeroppanthatná rézfejű juhászbotjának acél szilárdra szikkadt meggyfa nyelét, ha ahhoz volna kedve. Szép tejfölös kisgyerek arcában nem túl sok értelmet sugároznak a kissé mélyen ülő halványzöld szemek. Nagy fejében akadozva forognak agyának gondolatokat formáló kerekei. Nyelve botladozva, dadogva követi lusta agya kevéske gondolatát. Amúgy szorgalmas békeszerető fiatalember hírében áll.

-      Olyan gyerek ez halljátok-e, hogy még ha sokat iszik se leszen ő verekedős kötözködő, mint más emberek fiai. Ő még attól es csak elhever az esztenán a juhok meg a kecskék között, mert azokat igen szereti. Közöttük aztán horpaszt békésen reggelig. Húzza a lóbőrt halljátok-e? Meg hortyog, akárha medve aludna az akolban, na.  Még a mi kalyibánkban es remegnek az ablakok, ha mondom az úgy es van, na, amikor az fújja. – Mesélte faluszerte Zsuzsi néni a juhászné.

Gábor bácsi és Zsuzsi néni a lányuk a Bözsike mellett nevelték a gyereket kicsike korától, mintha a sajátjuk lett volna. Még akkor is kitartottak mellette, amikor látszott a gyereken, hogy igencsak kuszák a gondolatai.

-      A dologra jár az esze ennek a gyereknek halljátok-e nem a tanulásra. – mentegette a fiú tanulmányi előmenetelét Gábor bácsi, amikor kikapták a bizonyítványt. – Terelőnek jó leszen ez halljátok-e? Számadónak meg itt vagyok én meg későbben ott leszen a Leánkám es na.

A kutyák nyelveit már kicsinyke korában is jól értette a gyerek. Parancsolta őket intésekkel, füttyögtetve meg szavakkal is rendesen. Irénkét már kicsinyke korában kinézte magának. Kamasz korában merevedéses álmaiban egyre csak az Irénkét látta beteljesült hozó éjszakáiban. Széles erős vállain már tizenhat évesen megállt a százkilós zsák. A szíve facsarodott belé, amikor az Irénkén röhögtek a cséplőgépnél. A zsákokat hordta ő szorgalmasan az Irénke meg a töreket azon a nyáron. A Mocsári gyerek az a semmire sem jó, az a mérlegkezelő vézna gyerek piszkálta folyton a lányt. Irénke meg mintha áhította volna a gimnazista suttyó közeledését. Ő meg csak epekedett és egyre többször ébredt ragacsos elejű gatyában reggelente. Az aratóbálon Irénke szép piros babos ruhában jelent meg fején az akkor divatos babos kendővel. Lajcsi keveset tudott a tündérekről és még annál is kevesebbet a királylányokról, de az Irénkét nem adta volna a legszebb tündérlányért és nem cserélte volna Árgyélus király lányára sem. Az ő szemében Irénke volt ezen a bálon a legszebb királylány és a legcsodálatosabb tündér. A Mocsári fiú meg mintha észre sem vette volna ezt az utána ácsingózó tüneményt, a falu legszebb lányát, az Irénkét. Ő, mármint a Mocsári gyerek, egyre csak a Csányi Erzsikét kajtatta. Utána koslatott egész éjszaka. Lajcsi lába nemigen illett a táncra. Ezen az estén mégis boldogan forgatta, szorongatta erős kajában hőn áhított szerelmét, Irénkét. A lány nemigen nézett a szemébe. Folyton a Mocsári gyerek mozgását kutatta. Lajcsi mégis boldog volt, amikor a csillaghullásos augusztusi éjszakában a lány kicsiny kezét szorongathatta vasmarkában, amikor haza kísérhette őt a bál után végigandalogva a falun haza. Az volt az a séta élete értelme, az volt az, az órányi séta a gyönyör, maga a beteljesülés eddigi életének minden boldogsága. Elvállásukkor érinteni is alig merte a lányt. Bátortalan, gyakorlatlan kísérletet tett a lány simogatására, ölelésére csókolására. Irénke vékonyka izmos teste megfeszült ellenállt minden próbálkozásnak. Beszélgettek még olykor-olykor. Táncoltak is minden bálon, ha mid a ketten odaértek. Több közös kellemes éjszakájuk sohasem volt többé. Irénke kerülte a találkozásukat. Lajcsi csillagos és csillagtalan estéken folyton a Petőfi utcát járta. Nem tett ő semmit. Csak rúgta az utca porát estelente. Nézte a csillagokat, figyelte az Irénke ablakát és egyre sóhajtozott.

-     Vár az a Lajcsi gyerek az utcán! – Mondogatta eleinte Rózsi néni. Aztán, ahogy látta, hogy a lányán nem fog az intés beleunt abbahagyta.
-     Fürödne meg, ha reám vár! Akkor lehet, hogy mennék es hezzá! – Mondta akkor még csak úgy régiesen a lány.
-     Ügyeljél reá leánykám, hogy ne keresgéljél túl soká, mert úgy jársz, mint öreganyád testvérje. Az es erőst fennhordotta az orrát aztán addig válogatott a legények között, míg a végin megöregedett egymagában, na.
-     Ha nem találok jobbat édesanyám, mint ez a Lajcsi, akkor élek inkább egymagam.
-     Lehet, hogy úgy es leszen hallod-e?
-      Miféle csókról meg miféle simogatásról beszélsz te Lajos? Nem emlékszem én, hogy bármiféle csókot adtam volna én neked, vagy egyszer is megsimogattalak volna hallod-e? Én csak arra emlékezem, hogy táncoltunk meg beszélgettünk olykor-olykor fiatal korunkban. – Zökkent át emlékezéseiből ebbe a világba Irénke.
-     Hát az bi-bi-bizony na-na-nagy baj, ha már ne- ne-nem es e-e-emlékezel hallod-e. – és Lajcsi megragadta a lány kezét. A fiatalasszony hagyta, mert megijedt az izgatott legénytől.

Csak pár percig álltak ott egymás szemébe nézve mozdulatlanul. Irénke menekülése útját keresgette. Lajcsi a pillanatot szerette volna az örökkévalóságig nyújtani.

-      Kis idő múlva Irénke egy hirtelen mozdulattal kiragadta kezét a fiú szorításából.
-      Örülök Lajcsi, hogy találkoztunk! Szaladok, mert nem érek haza vacsorára a sajttal. Kiáltotta vissza már futtában a lány. Egy perc múlva már a nyári szállása ajtajában Zsuzsi nénit köszöntötte megkönnyebbült mosollyal az arcán Irénke.

Mire Anti előhozta kerékpárját a féltetős fészerből és rákanyarodott a Táncsics utcára Irénkét már sehol sem látta. Már a jegenyesoron haladhat gondolta magában. Igen csak szaporázta, ha ilyen hamar eljutott odáig gondolta. Neki eresztette hát alaposan a biciklijét. Neki az utca lankás lejtőjének. Neki a csaknem lábszárig érő pornak. Messziről a focipálya felől halotta a nyájat vezető szamár hangos, teret betöltő iázását a bakkecske ütemes kolompolását a feszülő csöcsű birkák fejést követelő bégetését. Irénkét nem látta. A focipályánál, a Csergő tanya előtt jobbra fordult sebesen aztán balra kanyarodott az esztena felé. A terebélyes nyárfa alatt átküzdötté már magát az utolsó nyári zápor otthagyta, lovas kocsik vágta pocsolyán. Akkor már egészen közelről hallotta a hazatérő nyáj neszezését. A horizontra emelte tekintetét. Az eléje szökkent látványtól megbicsaklott a lába. Rosszullét környékezte. A fának támasztotta biciklijét ő maga meg erőtlenül rogyott a patakszél birkák rágta füvére. Irénkét és Lajost látta úgy százméternyire maga előtt a juh hodályokhoz vezető meredek kaptató derekán. Lajos és Irénke egymás kezét fogta. Lajos és Irénke némán egymás arcát kutatta szemével. Ezért sietett, hát ilyen sebesen ilyen örömmel az én kicsi asszonykám az esztenára nem ám a sajtért. Ó én marha én meg tekerek, hogy hazavihessem, hogy ne fáradjon szegény kicsi asszonykám. Hát persze, hogy ezért, hiszen már a Szentes Annus néni is megmondta, hogy ácsingózott ez a juhászbojtár utána ez után a céda után ácsingózott, ez után a riherongy után, aki a szerető feleségemnek adta ki magát, már gyerek korában. Na, most a saját szemeddel láthatod, te bolond Anti, te bolond suszter, hogy nem vagy te már semmi neki. Szája kiszáradt, egész testében remegett, agyában tántorogva forogtak körbe, körbe egyre ugyanazok a gondolatok. Eltűnt körülötte a világ. Csak a feleségét és a juhászt látta élesen egymás kezét fogva. Őket viszont egészen közelre hozta, akárha távcső volna szeme előtt, lelkének megélesedett pillantása. Az Irénkét látta élesen kipirult arccal boldogan mosolyogva. A Lajos meg zihál fújtat, mint a bagzani készülő kecskebak. Egy örökkévalóságnak hatott a pillanat, amíg azok ketten egymás kezét szorongatták a birkák között a domb meredekén. Végül Irénke eleresztette Lajos kezét és tovább szaladt fel a meredek oldalon. Anti megfordította biciklijét és eltekert sebesen. A kocsmánál állt meg. Sebesen egymás után megivott három felest.

-      Hozzon be a kisterembe Zsiga bácsi egy korsó sört és még egy felest! – Adta le a csaposnak a rendelést a fiú és búskomoran bújt el a kisterem sarkában. Legalább négy korsó sört és vagy fél tucat felest döntött aznap este magába az italhoz nem szokott fiatalember. Záráskor tántorogva biciklijét támasznak használva támolygott haza.

Irénke igen elcsodálkozott, amikor a férje részegen, tántorogva tért haza. Urát ugyan sohasem látta még csak spiccesen sem, mégis tapasztalatból korábbi beosztottjai beszámolóiból tudta, hogy nem szabad faggatni, szidalmazni, számon kérni az ittasan megtért embert. Hagyni kell, aludja ki magát. A faggatásra ott van a másnap a gyakran ivóknál. A csak ritkán alkalmanként lerészegedőknél elég a következő alkalmakig tartó idő italozásuk okának kiderítésére. Az olyanoknál, mint az ő Antija, aki talán még sohasem ittasodott le addigi életében, azok kivallatására ott van az egész hátralévő élet. Nem kell, hát sietni a faggatással. Aludjon csak. Pihenje alaposan ki magát. Nyugodjon meg. Majd holnap ügyes asszonyi praktikákkal kitudja ő, hogy mi történt az urával, hogy mi adta a kezébe a pálinkáspoharat, meg a söröskorsót. Irénke gyengéden, szerető féltéssel betakargatta az izzasztó nyári este ellenére is hevesen didergő urát.

-     Képzeld Anti, hogy jártam tegnap? – Kezdte a beszélgetést másnap műszak után az asszonyka. – A Lajossal, a juhászbojtárral akadtam össze, amikor apám kérésére juhsajtért szaladtam az esztenára. A Lajos úgy rám ijesztett, amikor utol értem, hogy még a vér is csaknem belém fagyott. Ne ijedj meg nem bántott! Csak a kezemet fogta meg, de a szeme villanása, ahogy rám nézett, meg keze szorítása, ahogy a kezemet szorongatta meg az izgatott dadogása riasztott engemet. Nem tudom mi lett volna, ha nem közvetlenül a Zsuzsi néniék kalyibája előtt akadtunk volna össze? Vagy mi történt volna, ha nem sikerült volna kitépnem a kezem a markából? Szerencsére sikerült. A Zsuzsi nénivel meg már nem voltam bajban. Szerinte ő is észrevett valamit, mert egészen a Táncsics utcáig kísért, amikor haza indultam. Azt mondta, hogy a kétszáztízeséknek hoz sajtot, mert már régen megígérte Mariska néninek, a barátnőjének, hogy ad neki egy pár kilónyit. Szerintem, csak azért találta ki az ajándékozási mesét, hogy engem elkísérhessen. Én minden estre nagyon örültem, hogy elkísért.
-     Örülök én is Irénkém. Meg is köszönöm neki, ha összeakadok vele. Annak a Lajosnak, meg kitaposom a belét! Hadd tudja meg, hogy nem szabad mások feleségét zaklatni. Kiváltképpen az enyémet nem.
-      Jól van jól! Nyugodjál meg Anti! Mondtam, hogy nem történt semmi. Meg az is lehet, hogy csak én ijedtem meg túlságosan és az is lehet, hogy semmi sem történt volna, még akkor sem, ha nem kísért volna el csaknem hazáig a juhász Zsuzsi néni.

Egyre inkább szégyellte magát az Anti mennél előrébb haladt felesége a Lajossal való találkozásuk történetének a mesélésében. Micsoda átkozott címeres ökör vagyok én, hogy pusztán féltékenységből megfutottam. Szegény asszonykám ott volt a bajban segítség nélkül egymagában szemben a veszéllyel. Én meg a zöldszemű szörnyre hallgattam, ahelyett, hogy a feleségem segítségére siettem volna. Hogy örült volna nekem szegény asszonykám, ha ott vagyok neki segíteni! Hiszen ott voltam, csak megfutottam. Megfutottam, mert ez az átkozott banya, ez a rusnya féltékenység ez a csalfa zöldszemű szörny hályogot vetett a szememre hazug módon mutatta nekem a valóságot. A kocsmába csalt a remegős kezű Zsiga bácsi pálinkás poharához, ahelyett, hogy a dombra szalajtott volna Irénke megmentésére.

-     Úgy mesélte édesapám, hogy értem indultál tegnap estefelé. – Anti csak egy visszafogott bólintással válaszolt feleségének, aztán bűntudatosan leszegte a fejét. – Hát akkor, hogy eshetett meg, hogy mégse értél oda? Hogy kerültél a kocsmába?
-     Ne bosszantsál Asszony! Nincs nekem jogom, először amióta az eszemet tudom kocsmába menni? Igazán nem mondhatod, hogy eliszom a fizetésemet. Most az egy szer kipróbáltam, hogy milyen a részegség. Nagyon nem jó! Azt elárulhatom.
-     Bánom is én menjél a kocsmába Anti, ha neked az úgy jó! Én tőlem mehetsz akár minden nap is, csak szóljál előtte, hogy tudjuk a fiaddal, hogy nem esett bajod, hogy ne várjunk feleslegesen a vacsorával! – Anti válasz helyett megszégyenülten legyintett.

Irénke rövid idő alatt beleszokott az irodista létbe. A munkát hamar megtanulta. A beszállított meg a tovább küldött tej mennyiségének nyilvántartásával nem igen akadt gondja. Azt csinálta már csarnokos korában is. A különbség csak annyi volt, hogy innentől kezdve nem kockás füzetbe, hanem Tejkönyvbe kellett bevezetnie a beszállított tej mennyiségét, minőségét. Annyival volt csak több dolga a tejjel, hogy ezekbe a nagy könyvekbe kellett tovább követnie az útját. Itt kellett vezetnie, hogy mennyi alapanyagot adtak ki a csarnokból tejföl, túró, vaj készítésére. A szállítólevelek vezetése teljesen új feladat volt a számára. Naponta több tucat menetlevelet kellett kiállítania a vidéki csarnokokból tejet szállító sofőrök számára. Főnöke Gyula Bácsi igen elégedett volt új beosztottjával. Dicsérte, jutalmazta minden alkalommal valahányszor alkalma volt rá. A fiatalasszony is hamar megszokta és megszerette új munkahelyét. Hamar megszokta és megszerette új munkatársait is. A legfontosabb talán mégis az volt, hogy őt szeressék, hogy őt befogadják a régi irodisták. Gyula bácsi a főkönyvelő mindent megtett, amit megtehetett, hogy ez így legyen. Segítette Irénkét minden megnyilatkozásával bár tudta jól, hogy az ő gyámkodása kétélű fegyver. Tudta és figyelmeztette is erre új védencét. A főkönyvelő és a fiatalasszony minden erőlködése ellenére is bele tellett egy jó esztendőbe mire kolléganői tovább folytatták beszélgetésüket, ha a fiatalasszony lépett be az irodába. Mire nem súgtak össze a háta mögött. Mire bevonták őt is beszélgetéseikbe. Encikétől az igazgató titkárnőjétől hallotta először a rossz hírt Irénke. A feldolgozott tej mennyiségéről kértek tőle valamiféle kimutatást az igazgatóságról. Arról is ki kellett térnie, hogy melyik településről mennyi alapanyagot szállítanak az üzembe. Ki kellet mutatnia azt is, hogy egy liter tejre fajlagosan mennyi szállítási kilométer esik. És mindezt öt évre visszamenően. Ez a munka ugyancsak megdolgoztatta a fiatalasszonyt. Rengeteg utánjárást igen sok kutakodást, aprólékos keresgélést jelentett mindenféle könyvekben. Úgy érezte, hogy jó munkát végzett és ebben az érzésében Gyula bácsi is megerősítette.

-     Szép munkát végeztél Irénke. – Jelentette ki Enci azon nyomban, hogy átfutotta az árkusokká ragasztott kockás papírokat. – Remélem ezek alapján sikerül meggyőznie az igazgató elvtársnak a megye vezetését, hogy nem szabad bezárni a gyárat.
-     Miről kell meggyőzni a megyét? – Kérdezett vissza Encike elszólására Irénke.
-     Neked elmondom, mert látom, hogy igen sokat babráltál ezekkel a számokkal. Elmondom, de kérlek, hogy tartsad titokban, amit most tőlem hallasz!
-     Megígérem! Persze, hogy megígérem.
-     Szóval az a hír járja, hogy össze akarják vonni a mi gyárunkat a Szekszárdi Sajt Érlelővel. Ez a kimutatás, amit csináltál arra kell az igazgatónak, hogy bebizonyítsa a Megyei Tanácsnak, hogy nálunk olcsóbban tudunk vajat készíteni, mintha Szekszárdra települne az üzem.

Irénkét nagyon megrázta a hír. Fogalma sem volt róla, hogy mihez kezdene, ha bezárnák az üzemet. Csak Gyula bácsival és este az Antival beszélt erről a lehetőségről.

-     Igaz-e Főkönyvelő elvtárs, hogy be akarják zárni az üzemet? – Fogta vallatóra főnökét már aznap délután, amikor teljesen kétségbe esve a rosszhírtől a főnökéhez fordult megnyugtatást remélve.
-     Sajnos igaz és hála Istennek nem igaz.
-     Jaj, de titokzatos ma Ambrus elvtárs! Ennyire bizonytalan a helyzet?
-      Félek tőle, hogy ezt a majosi gyárat már nem lehet megmenteni. Nekem azt ígérték a múlt héten, Szekszárdon, a megyei pártbizottságon, hogy átvesznek mindenkit az új gyárba. Mindenkit, aki menni akar. Sőt a fontos beosztású dolgozóknak még lakást is biztosítanak. Kellenek a vajgyártáshoz értő mesterek, mert Szekszárdon ez idáig leginkább sajtot csináltak a tejből. Egészen pontosan azt mondták, hogy nem bezárják, hanem áthelyezik Szekszárdra a majosi gyárat.
-      És velünk, többiekkel mi lesz Gyula bácsi?
-      Te csak ne aggodalmaskodjál! Téged is vár majd ott a városban egy szép lakás. Azt mondták, hogy szükség lesz minden vajmesterre, irodistára, raktárosra, sofőrre, csarnokosra. Én láttam az ujj üzemet. Nagyon szép! Öröm lesz ott dolgozni. A legmodernebb gépekkel szerelték fel a tágas, levegős, világos csarnokokat. Megnézhettem a lakásokat is és mondhatom, hogy a város talán legszebb helyére, fel a dombtetőre épültek. Közel a Kadarka utcai iskolához.  -    Mikorra költöztetik át a gyárat? Arról is mondtak valamit?
-    Amilyen hamar csak lehet. Én azt gondolom, hogy őszre már oda járnak az iskolába az érintett családok gyerekei.
-    Maga lesz ott is a főnököm főkönyvelő elvtárs?
-     Mennék én szívesen Irénkém, csak ne lennék ilyen öreg. Tudod ugye, hogy ilyen öreg fát már nehéz átültetni. Mi a feleségemmel éppen csak, hogy kihevertük az áttelepülésünket Istensegítsből. Nagyon megszerettük ezt a falut. Itt úgy érzem kedves új hazára találtunk. Én úgy érzem, de azt hiszem a feleségem is, hogy köztiszteletben álló tagjai lettünk a falunak! Igaz mi is megtettünk mindent, hogy ez így legyen. Sokat dolgoztam én itt ebben a gyárban, a feleségem meg talán még többet az iskolában. Nincs olyan család a faluban, akinek valamelyik gyerekét nyelvtanra, irodalomra vagy történelemre ne tanított volna.
 -     Az bizony igaz. – Helyeselt Irénke. – Engemet is megpróbált tanítani. Azt hiszem akkor én még ugyancsak butácska voltam. Tudja Gyula bácsi nekem fiatal koromban nagyon nehezen ragadt meg akármi is a fejemben. Tanulni meg megmondom őszintén nemigen szerettem. Tudja Gyula bácsi velem a tanulást az én uram szerettette meg ugyan úgy, mint az apámmal. Apámat még Írni - olvasni is ő tanította meg. Szerintem nincs most olyan ember a környéken, aki a földrajzot jobban tudná az apámnál. Az érettségire is az én Antim segített nekem felkészülni.
 -     Látszik a bizonyítványodon kislányom, hogy nagyon jó munkát végzett.

-      Jót bizony! És tudja Gyula bácsi én igen hálás vagyok mindezekért a dolgokért az Antimnak. Szerintem nem történhet olyan dolog az életemben, ami feledtetni tudná velem, amit velem meg az apámmal művelt. Hogy felnyitotta a szemünket. Hogy rászoktatott az olvasásra. Hogy megtanított bennünket szeretni a betűt. Hogy megtanított érteni a könyvek tartalmát.
-      Büszke lehetsz a férjedre Irénkém, mert kinyitotta a szemedet! Én mégis azt gondolom, hogy magadra kell a leginkább büszkének lenned, mert neked kellett megtanulnod a számtant, a történelmet meg a magyart, hogy ötösöket meg négyeseket írjanak abba a bizonyítványba. Egyébként meg nagyon helyes, hogy szereted az uradat. Azt úgy is kell egy ilyen fiatal asszonykának. Aztán mondd csak Irénkém rájöttél-e már arra, hogy miért meséltem el ezt neked?
 -     Azt hiszem azért, hogy elhiggyem, hogy nekem kellett sokat tanulnom azért, hogy elérjem azt, amit elértem.
 -     Bizony azért! Azért, hogy helyre billenjen az önbizalmad! Mert látod érdemes volt tanulnod? Mert most már elmondhatom, hogy te vagy a legjobb, a leghasznosabb segítségem! Biztos vagyok benne, hogy Szekszárdon is kiválóan meg fogod állni a helyedet.
 -     Köszönöm Gyula bácsi! Ígérem, hogy igyekezni fogok!
 -     Na, látod azt bizony el is várom tőled!

 Anti délelőttös volt. Egy jó órával hamarabb ért haza feleségénél. Erősen törte a fejét, hogy a felesége elé tekerjen-e, vagy a fiával töltse-e el kettesben az időt. Szeretett a fiával beszélgetni. A gyerek a kérdezgetős korszakában volt éppen. Ő magában, de miért állapotnak nevezte ezeket a hónapokat. Sokakat idegesített a gyerek állandó vissza kérdezgetése. Ő úgy vélte, hogy ilyenkor türelmesen kell válaszolni a gyerek állandó miértjeire. Türelmesen, ha kell órákon keresztül is. Anyósa már a harmadik miért után játszani zavarta unokáját.

-      Hozzad csak ide Tamásocska azt a tengeri csövet ott ne. – Szólt a kisfiúhoz kukoricamorzsolás közben Rózsi néni. – Gyere, segítsél a mamókának ne! – a kisfiú bizonytalan kisgyerekes lépteivel kukoricacsőért szaladt és hozta nagy örömmel öreganyjának.
-      Miért segítsek mama? – Kérdezte a kisfiú és ártatlan szemeit kíváncsian emelte öreganyjára.
-      Mert a mamóka vén aztán már nem hajol olyan könnyen a dereka, na.
-      Miért nem hajol olyan könnyen a dereka mama?
-      Azért mert a mama már öreg, na.
-      Miért öreg már a mama?
-      Miért, miért? Az agyamra mensz ezzel a sok miérttel te! Nem es tudsz te mást, csak azt a sok-sok miértet, te!  - Fakadt ki rendszerint türelmetlenül, idegesen Rózsi néni. Aztán a gyerekre nézett és elnevette magát. – Szaladj Tamásocska! Kapd fel azt az ostorocskát, ne! Aztán hajkurásszad vele a tyúkocskákat, ne!

A kisfiú elszaladt az öregapja csinálta ustorért, mert a tyúkok hajkurászása igen szórakoztató volt. Futtában azért visszaszólt mamókának.

-     Miért hajkurásszam a tyúkocskákat mama?

Anti és Gáspár bácsi tanúja volt Tamáska és Rózsi néni érdekfeszítő beszélgetésének. Nem szóltak bele a beszélgetésbe, csak egymásra néztek és jót kacagtak magukban.

-     Nem való már anyósodnak az ilyen kicsi. Gyengék már az idegei hezzá. – Mentegette a feleségét Gáspár bácsi. – Azért az látszik rajta hallod-e, hogy igen szereti ezt a legényecskét.
-      Igen én is úgy látom.
-      Tudom én fiam, hogy nincsen énnekem sok közöm hezzá, de úgy veszem észre, hogy nem érzed te igen jól magadat a bőrödben mostanában fiam.
-      Igaza van papa.
-      Aztán elmondod-e hogy mi a baj?
-      Nagyon unom én már a gyárban a talpvágást! Igaz jól fizetik, de reggeltől estig évek óta mindig ugyanaz. Odatenni a bőrt a prés alá! Rá a kivágót! Aztán nyomni a gombot lábbal meg kézzel egyszerre. Ennyi az egész. Most látom csak, hogy milyen jó is volt a munka, amikor még fiatal koromban a mintázóba jártam.
-      Ejsze el es hiszem én azt fiam! Mert úgy van az tudod-e fiam, mint az öregember egészsége. Mert az öregember tudja csak, hogy milyen jó volt felkelni fiatalon, mert akkor még nem sajdított bele a fájdalom a felkelésbe. Meg csak a fogatlan öregember tudja csak igazán, hogy milyen jó es belehersinteni egy szépecske pirosló almába, na mert öregségére fogak híján már nem teheti. Azért mondom én most neked es, hogy szíveljed meg jól, amit mondok! Addig kell megbecsülni minden szépet, meg megcselekedni mindenféle jót, amíg még van tehetségünk hezzá! Most kell fiatalon megcselekedni azt, ami jól esik, mert vénségedre már csak a bánkódás marad, hogy addig nem cselekedtél, amíg még volt képességed cselekedni! Érted-e?
-     Azt hiszem értem apám és biztos vagyok benne, hogy kendnek, mint mindig most is igaza van. Köszönöm, hogy bíztat apám. Én is azt hiszem, hogy ideje új izgalmasabb munkahely után nézni.
-     Érted te a magyar beszédet hallod-e? Miért is ne értenéd, ha egyszer jól fog az eszed, na.

Mind a ketten azon nyomban, ahogy belépett a kiskapun észrevették Irénke izgatottságát.
-     Mi a baj Irénkém? Mi zaklatott fel ennyire? – Nézett aggódva feleségére Anti.
-     Azt beszélik a gyárban, hogy Szekszárdra költöztetik az üzemünket.
-     Hát az meg, hogy lehet?
-     Építettek ott egy szép új modern gyárat. Azt mondják, hogy ott gyártják ezentúl a vajat is.
-     Én nem es tudom miért es van ez. Azt mondja a múltkor a mozis, hogy lakik neki valami testvérje Németországban. Aztán attól a testvérétől kapott a múltkorjában valami féle levelet. Aztán abba a levélbe bele volt dugva egy papíros, amire azt nyomtatták reá, hogy Majosi Teavaj. Azt írta a levélben a mozis testvérje, hogy ő ott Ulmban a boltban vette azt a Majosi Teavajat. Akkor én most azt nem tudom csak halljátok-e, hogyha azoknak a finnyás németeknek es jó ez a Majosi Teavaj, akkor annak a csinálását miért kell áthelyezni?
-     Azt mondja az Ambrus Gyula bácsi, a főkönyvelő, hogy itt a mi üzemünk kicsi ahhoz, hogy minden igényt ki tudjon elégíteni. Azt is mondja, hogy az új üzemben talán tízszer annyit is elő lehet majd állítani, mint itt minálunk.
-     Hát, ha fizet valaki azért a sok vajért az országnak, akkor az jól van halljátok-e? Aztán azt is elmesélte az Ambrus Gyula, hogy mi leszen azzal a sok emberrel, aki itt ebben a gyárban keresi a kenyerét?
-     Azt mondja, hogy mindenkit átvesznek innen, aki menni akar. Azt mondja, hogy még lakást is építettek az üzemhez. Azt is kap az, aki beköltözik a városba.
-     Az akkor nagyon jól van halljátok-e? Ha én fiatalabb volnék és a ti helyetekben lennék, én biza elköltöznék abba a Szekszárdba.
-     Mi is meggondoljuk apám, ha eljön az ideje.

Innentől kezdve felgyorsultak az események. A gyár vezetőinek hiába Irénke szép kimutatása nem sikerült megváltóztatnia a megyei vezetés elhatározását. Egy hét elteltével az igazgató munkásgyűlésre hívta össze a gyár dolgozóit. A gyűlésre fekete Volgájával megérkezett a Megyei Tanács elnöke és a Megyei Pártbizottság első titkára is. A beszédek sorát a gyár igazgatója kezdte.

-     Kedves elvtársak! Örülök, hogy a kérésemre minden dolgozónk megjelent munkásgyűlésünkön. Engedjék meg, hogy az önök nevében is köszöntsem körünkben szekszárdi vendégeinket. Gondolom, mindannyiunk nevében beszélek, amikor azt mondom, hogy örülünk, hogy itt van a közöttünk elnök elvtárs és, hogy boldogok vagyunk főtitkár elvtárs, hogy bokros teendőit félre téve megérkezett közénk! – Itt lanyha taps zavarta meg a felszólalást. – Tudják elvtársak, hogy igen fontos átalakulás küszöbén áll az üzemünk. Egyesülünk a Szekszárdi Sajtérlelő Üzemmel. Én elvtársak nem is rabolom tovább az önök idejét. Megkérem inkább megyénk vezetőit, hogy tájékoztassanak bennünket velünk kapcsolatos terveikről, hiszen ők szakavatottabban mondhatják el mindazt, ami velünk történni fog. Én magam is kíváncsian várom az okfejtésüket. Ezennel megkérdezem megyénk vezetőit, hogy melyikük kívánja tőlem átvenni a szót?

A gyár igazgatójáról sugárzott a bizonytalanság. Szemét többször is meghordozta a megyei tanács elnökén majd a megyei pártbizottság első titkárán. Nem tudta eldönteni, hogy miért vonakodik a két vezető szólásra emelkedni? Nem tudta eldönteni, hogy azért-e mert egyiknek sincs kedve erről a kétségkívül kényes kérdésről beszélni, vagy csak azt nem tudják eldönteni, hogy melyikük kezdje a felszólalást. Eltartott egy pár percig is a kínos csend. Lendvai igazgató elvtárs egyre ráncosabb homlokán kövér verejtékcseppek jelentek meg. Ezek kellő nagyságúra hízva megkezdték vándorlásukat a magas férfi markáns barázdált arcán. Hát, ha ti nem tudtok dönteni, hogy melyikkőtök beszéljen elsőnek, majd döntök helyettetek én! Határozott végül.

-    Kedves elvtársak akkor én most tisztelettel megkérem a Tolna Megyei Pártbizottság Első titkárát úgyis, mint megyénk elsőszámú vezetőjét, hogy tájékoztasson bennünket döntése okairól.

 Azzal, mint aki jól végezte dolgát leült előző helyére, a dobogó legszélső gazdátlan székére. A főtitkár kényszeredetten emelkedett szólásra. Nem készült ő itt beszédet mondani. Gyakorlott beszélő lévén mégis könnyen úrrá lett a helyzeten. Mélyet sóhajtva nehezen állt fel a székéről, mintha az egész világ összes terhe az ő egyébként széles vállát nyomná. Öblös, kissé mesterkélt hangon kezdte szónoklatát.

-     Kedves elvtársnők kedves elvtársak nagyra becsült barátaim! Köszönöm a szót igazgató elvtárs! Már most megígérhetem önnek, hogy meghálálom a hozzám való jóságát! – Szeme szikrázott szinte égetett, amikor az igazgató arcába nézett. Lendvai elvtárs dacosan, akár egy makrancos kisgyerek szegte le szép, deresedésnek indult fejét. Jelezve, hogy értette a fenyegetést, biccentett egy alig észrevehetőt. – Szóval, igen nehéz döntést kellett meghoznunk elvtársak. Nevezetesen azt, hogy üzemeljen-e tovább múlt századi színvonalon megyénknek ez a két egyébként kiváló termékeket előállító üzeme, vagy építsünk-e egy modern kényelmes munkahelyekkel felszerelt gyárat, amelyik egyaránt alkalmas vaj és sajt meg mindenféle egyéb tejből készíthető élelmiszer előállítására. Mi a megyéért felelős vezetők alaposan meghánytuk-vetettük a dolgot elvtársak, azt elhihetik. Sokat törtük a fejünket, mert nehéz komoly döntést igényelt ez a kérdés. Meg kellett oldanunk, hogy a termelés, ami az önök áldozatos és kiváló munkájának köszönhetően sok jó vajat állított elő és messze vitte a hírét a falunak mostantól kezdve még magasabb szinten folytatódhasson. És ugyan ez a helyzet elvtársak a sajttal is. Mert kiváló sajtokat érleltek a szekszárdi elvtársak is az elavult épületeikben, lepusztult munkahelyeiken. Itt maguknál is nehéz a munka, mert elavultak a gépeik, mert elöregedettek az épületeik. Csak egy valami maradt meg frissen elvtársak! Csak egyvalami és az nem más, mint az önök szorgalma elvtársak. Az új gyárban ott Szekszárdon ígérem önöknek, hogy öröm lesz a munka. Öröm lesz dolgozni, mert a világszínvonalú modern gépek könnyebbé teszik a munkát, termelékenyebbé emelik a gyártást. Mi elvtársak, amikor a döntésünket meghoztuk egyetlen pillanatra sem felejtettük el a szocializmus legfontosabb célkitűzését miszerint a legfontosabb érték az ember. Igen elvtársak! És ezt mi jól megtanultak! Igen elvtársak és háromszor is igen elvtársak nálunk a legfontosabb érték az ember! Igyekeztünk hát korszerű könnyen működtethető munkahelyeket építeni önöknek, hogy napi munkájukat kevesebb erő kifejtésével és mégis hatékonyabban végezhessék! De még ez sem elég elvtársak! Mi még ennél is sokkal messzebb mentünk elvtársak! Igen elvtársak! Mi még ennél is messzebb mentünk! Mi elvtársak kényelmes világos és szép lakásokat építettünk önöknek elvtársak Szekszárd legszebb helyén. Azért, mert nálunk a szocializmusban elvtársak a legfőbb érték az ember! Mert mi elvtársak gondoskodni akarunk az önök kényelméről, hogy amikor önök hazatérnek a gyárból az elvégzett szorgalmas munka után kellemesen kipihenhessék magukat elvtársak! Mi a megyéért felelős vezetők úgy hisszük elvtársak, hogy megtettünk mindent az önök érdekében. Mi azt reméljük elvtársak, hogy önök, akik itt dolgoznak, ebben a majosi üzemben mindannyian beköltöznek azokba a szép házakba, amiket önöknek építettünk mi a megyeszékhelyen. Mi a megyéért felelős vezetők, mégis még az önökért érzett felelősség ilyen széleskörűen megmutatkozó gondoskodás ellenére is tudjuk, hogy önök közül elvtársak nem mindenki költözik át Szekszárdra a gyárba. Azoknak az elvtársaknak, akik maradni akarnak megértjük és tiszteletben tartjuk az elhatározását. Őket elvtársak szeretettel várja a faluban kiválóan működő Termelő Szövetkezet és tárt karokkal várják Bonyhád rohamosan fejlődő gyárai csakúgy, mint a járási székhely ipari szövetkezetei. Be kell látnunk elvtársak, hogy sem az itteni vaj és sajt gyár sem a Szekszárdi üzem Termelése nem elegendő a hatalmas Szovjetunió rendkívül magas mennyiségi igényeinek a kielégítésére. Márpedig nekünk elvtársak dolgunk és örömteli felelősségünk az ő igényeik kielégítése.  Én, azt gondolom elvtársak, hogy az új összevont korszerű üzemnek igen szép jövőt jósolhatunk. Igyekezzünk megtenni mindent elvtársak, hogy ez így is legyen! Én elvtársak befejezésül csak annyit mondhatok, hogy mi megyei vezetők felhatalmaztuk a gyár vezetését, hogy a részleteket önökkel megbeszélje, hogy az önök lakásigényét elvtársak felmérje, és lehetőség szerint kielégítse. Mi azt kértük tőle, hogy az önök költöztetését elvtársak mindennel, hangsúlyozom mindennel, gépkocsi és rakodó munkások biztosításával is támogassa. Arra kérem önöket elvtársak, hogyha bármilyen további kérdésük lenne, forduljanak bizalommal Lendvai elvtárshoz, mert mi őt minden döntés meghozatalára, minden válasz megadására felhatalmaztuk. Végezetül köszönöm önöknek elvtársak, hogy jó munkájukkal messze a világba vitték az itt termelt sajt és vaj hírnevét. Nekem meggyőződésem elvtársak, hogy az önök segítségével még az itteninél is nagyobb hírnevet szerezhetünk az új korszerű gyárnak! Ehhez kívánok elvtársak mindannyiunk számára sok-sok egészséget és hosszú életet elvtársak! Köszönöm a szót elvtársak.

Folyt. köv.

-------------------------------------------------


8. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL


Huszár Mária: Gondolatok



Elmúlt annyi nap és óra,

hogy így elrepül, nem hittem volna.

Huszár Mária
Vágytam sokszor egy-egy szóra,
még most is vágyom a szépre és a jóra.


Gyermekként még elhittem,

hogy értem és miattam van minden.

Hittem minden ember szavának,
ma már tudom, nem ez a rendje a világnak.


Viszont most is szeretném azt hinni,

hogy nem hazudik nekem mindenki,

vannak páran, kikben bízhatok,
nekik csak köszönetet mondhatok.


Először is édesanyámnak,

ki oly sokat tett értem,

vigyázott, óvott, féltett
még most is féltőn óvja léptem.


Másodszor pedig mindenki másnak,

édesapámnak, családnak, barátnak.

Köszönöm, hogy szerettek és elfogadtatok,
többet nem tudok, csak ennyit adhatok.
 …………………………………………………………………….......


 Gerencsér Hajnalka:  A szívükkel látókért
Gerencsér Hajnalka


Nem az a vak, aki a szívével lát,

Hanem az, ki látó,s másnak mégis árt. 
Mert aki a szemével nem lát, 
Az arról nem tehet, 
Sosem irigyli tőled e képességedet.


Pedig ez egy kegyetlen veszteség, kereszt, 

A látás csak emlék, s a lelket ez megterhel. 
Aki így született, tán kevésbé szomorú, 
Mert nem hasonlíthat össze se derűt, se borút.


Neki se könnyű így, kedves látó társak, 

Mert belső látást kellett kiépítsen magának! 
Aki viszont egy ideig látott, 
S betegsége mindent lerombolt, 
Eme veszteség lelkét rombolja, 
S mégsem ő az, ki másokon tombolna...


Aki a szívével lát, 

Érzi benned a szeretet fényét, 
Az emberek igazi értékét. 
Nem veszik el a külsőségekben, 
S így nem lesz vesztes a csúnya ember sem.


Most megszólalok,ha megszólalhatok:

Nyújtsd kezed a szívükkel látókhoz! 
S engedd vezesse őket szereteted, 
Emeld meg előttük fejfedeledet! 
S hidd el: ezzel te sem leszel kevesebb!
 …………………………………………………………………………......

Sztakó Krisztina:   Angyalka

Angyallal sétáltam az utcán?
egyszer csak megláttam valakit,
Ki szeretettel közelített hozzám.

Éreztem, hogy ő az, kit vártam,
Bármily furcsa volt az álom,
Én azt hiszem, hogy őt láttam.

Messze volt, csak egy ködfolt,
Mintha most jött volna,
Teljesen idegen volt.

Hófehér a fátyla, ruhája,
Égszínkék a szeme, és rózsaszín keze,
Mint szárny omlott a hátára.

Aranyként csillogott szőke haja
A verőfényes napsütésben.
Ő volt a híres őrangyalka.
    
                              (Szakmár, 93. 11. 23. kedd)
 …………………………………………………………

Peszeki Benkő Éva:    Ősz van
 
Sírni jár a lélek a hálószobámba.
 Odakünn a ,,futószőnyeg" kergeti a szelet.
 Sír a falevél ha elhagyja az ágat.
 A vékony napsugár sárgára festi a tájat-
 Kergetőznek a levelek a szélben.
 Lejönnek mind pihenni a földre.
 A nyarat felkapja az orkán,viszi messzire.
 Helyet cserél az ősszel sebtiben.

 Az én szemem is lassan sírni kezd
 Gyűlnek az emlékek a szívem  mélyében.
 Elvitte a nyár az én drága kincsemet
 A lelkemben csak egy űr maradt a helyiben-
 Itt hagyott két megsebzett madarat a fészkében,
 hogy egyedül vigyázzak s ápoljam a lelküket


Zsíros Ari: Erdőrészlet

..........................................................................................................

Bognár Papp Irén: Őszi kertben

Reggel még ősz van, de délutánra
arany hidakat épít a napsugár.
Reggel hűs ködök ezüst fátyolban szálltak,
és házunk előtt a kis patakban játszott
a víz fodra, s az opálos fénybogár.
Az őszi éjben zeng még a tücsök,
és vágyón sírja, hogy odalett a nyár,
mert vége lett a hosszú forró nyárnak,
akár a dolgos, boldog ifjúságnak.
Az őszi kertben felragyog a nyár.
Ezer színben forog a karnevál,
a kert végén a som, az áfonya,
levelek zöldben, bíborban, aranyban,
az őszi kert utolsó mámora.
És szőlőskertünk terméke, a bor,
Jó kóstolót kínál a szorgos gazda,
s elkábít színes bájával a táj,
az ősz utolsó őrült illata.
S vonulnak épp a vadludak az égen,

szikrázva hulló levél-lepkék tűzében

Egy reggel aztán, mint a hadsereg,
érkeznek nehéz fekete fellegek,
s egy régi háznak kis kapuja sír,
amint cibálja, rángatja a szél.


Szívünket elvitte a nyár,
lelkünkkel száll egy nyári lepke.
Bár testünk hófehérben jár
aranyló őszi kertben.
Szívünket elvitte a nyár!

Bognár Papp Irén

-------------------------------------------------



9. HUMORALIZÁLÁS...


Véghelyi József  elmélkedése: Rövidzárlat
Véghelyi József

Villamos mérnökként, s főleg kisiparosként sokszor találkoztam elektromos rövidzárlattal. Ez a jelenség az áramkör durva meghibásodását jelenti, aminek gyakran látható elégés, leégés a kísérő jelensége.

De van ám más féle rövidzárlatból adódó leégés is, amit nem kísér láng, füst, bűz, de  hatása a személyre nézve talán még katasztrofálisabb, mint egy készülék meghibásodása. Ezt csak úgy lehet fokozni, ha az illető férfi, és nők veszik körül...Az elektromos meghibásodásnál kicserélem a hibás alkatrészt, és ezzel minden mehet tovább. Rajtam kívül talán nem is tud róla senki más! No, de az asszonyok elméjéből ezt nem lehet ám kitörölni, ez csemege lehet a számukra. Súlyosabb esetben pletykaként még szaporodik is a hír...


Szóval az történt, hogy a háziorvosom a jogosítványom meghosszabitásakor kiállított egy labor-beutalót, mondván: abba a korba léptem, amikor ez már előírás. Kiválasztottam a megfelelő dátumot az akció lebonyolítására, amikor egyéb programmal nem ütközik a tortúra. Mert manapság - de régebben is így volt - egy laborvizsgálati macera kitartást és türelmet igényel a "betegtől". Nem a processzus tart soká, az pár perc alatt kész, hanem a várakozás hosszú percei, rosszabb esetben órái.
Péntek délelőtti nap volt, amikor úgy döntöttem, hogy van még néhány órám, mivel új munkába nem akarok belekezdeni, ezért elugrom gyorsan a laborba, és ha szerencsém lesz, hát 15 - 20 perc alatt végzek is.

Persze, hogy nem végeztem! Sőt mi több: legalább húszan álltak előttem tolongva a labor ajtaja előtt. Így aztán időm volt bőven gondolkodni más egyéb teendőim felől. Mint jeleztem pénteket írtunk, viszont hétfőn - lakáseladási ügy miatt - ügyvédhez kell majd mennem. Ez a gondolat gyakorlatilag kitöltötte a várakozási időmet is.

Mondanom se kell, az idő ilyenkor csigalassúsággal telik mások számára is. Az egyik mellettem álló termetes asszonyság aggódni kezdett, és meg is jegyezte:

- Addig húzzuk még az időt, hogy végül be sem jutunk, hiszen nem sokára már dél lesz!

Mindig is segítőkész voltam, ezért bátorkodtam megjegyezni a nagyságos asszonynak, hogy ne aggódjon, mert ma hétfő van, és délután egy óráig nyitva van a labor!
- De hiszen ma péntek van és nem hétfő! - csattant fel ingerülten oktatóm.
Rövid gondolkodás után megsemmisülve állapítottam meg, hogy igaza van. No, de hogyan lehet ekkorát tévedni! Próbáltam menteni a dolgot, és bátortalanul megjegyeztem:

- Bocsánat, igaza van! Tudja öregszem, és már hülyülök is...!


Választ nem kaptam erre, de az arcán láttam a "hallgatás beleegyezés" kifejezést. Semmi kétség: vén hülyének nézett, és még azt is kiolvastam a tekintetéből, hogy jogos volt az orvosi beutaló. Más női arcra figyelve sem remélhettem többet, talán csak azt, hogy korában is beutalhatott volna már a doktor!

Hát igen! Pillanatnyi rövidzárlat miatt "beégtem" egy hölgytársaságban. Vigasztaltam  magam egy régi anekdotával: amikor nyolcvan éves lett Kolozsvári Gradpierre Emil ismert író, akkor riportot készített vele Kossuth Rádió. A riporter megkérdezte az öreg mestert:

- Hogy tetszik lenni Emil bácsi? 

- Jól fiam, jól! Csak már hülyülök! - így a válasz, ám gyorsan hozzá tette: de van miből!

-------------------------------------------------

10. VÉLEMÉNYEM SZERINT...

Olvasóink hozzászólásai..

Kedves Szerkesztők!

Pár szót szeretnék a  magazinokban megjelenő írásokhoz szólni, konkrétan ebben a számban megjelent két cikk ébresztett gondolatokat bennem: Véghelyi tanár úré és Vendel humoralizálása.

Bár a cikkben említett sorozatot nem láttam, de korábban azért többet végignéztem,  és bár nem mindegyik volt kultúrtörténeti csúcsmodell, azért sokat lehet belőlük tanulni, ha erre hajlamos a néző... A rengeteg reklám ostorozásával egyetértek, bár máshol megjelent tanulmányok rávilágítanak arra, ha a néző "lefáradna" a sorozat/film nézése közben, újult erővel fog a képernyő elé ülni, s befogadni az élményt...

Szóval egy kicsit a figyelmet stimuláló/regeneráló hatásukról győzködnek a reklámok érdekében. :)


Az oktatásügy egy ország életében valóban tükrözi az éppen aktuális állam(párt), a hatalom (vagy annak egyes képviselőinek) eszmeiségét, érdekeit, vizualizált jövőképét. Na de!... Azért vannak az Önökéhez hasonló irodalmi és szórakoztató magazinok, hogy a szó erejével - az írás hatalmával (az internet segítségével) is éberen tartsák az olvasók és szűkebb környezetük figyelmét, céljaikat 

masszívan támogassák, mintegy iránytűként, vagy inkább világítótoronyként hol gyengéden, hol határozottabban, hol megerősítést adva, hol pirongatva értelmünkhöz, máskor érzelmeinkre hatva - 

egyengessék a jövő nemzedék(ek) útját...

Az itt sorozatként közölt Heim Károly-regény, és a teljes (eddig megjelent) Megszólalok magazinban előforduló történelmi visszaemlékezések ugyanígy a magyarság "történelemlátását" szolgálják, akár úgy is, hogy akik olvassák, bizony nosztalgiázhatnak (az idősebbek) - mert az ő gyökereikről (is) szólnak, hiszen nem mindenki született városba, a falusi élet közösségformáló ereje, a hagyományok tisztelete, ragaszkodás a földhöz, a véres-verejtékes munkával "kiérdemelt" jussukhoz, nem sok emberben "generál" külföldre vágyódást, ők inkább itthon látnák boldogulásukat, a szorgalommal megtanult tudományuk okos alkalmazásával, a mindig újabb lehetőségeket kutató és megtaláló a történelmi zivatarokon túljutó erős egyéniségük kifejlesztésével, céljuktól tántoríthatatlanul (még ha alkalmanként visszaveti őket egy-egy szerencsétlenség is...), többnyire optimizmussal az élet dolgai iránt..


Ez a magazin (és a többi hasonló) azért jó, mert ebben a mai - oly sok közösséget létrehozó és formáló internet-világban megszólítja azokat a rétegeket: legyenek akár itthon, a szomszéd faluban, városban, országhatárokon is túl), akik remélik és akarják hogy az eddig kitaposott úton haladva, okos változtatásokat eldöntve és végrehajtva értelmesebb-jobb célokért küzdve, a múlt legjobb részleteit felidézve mutatnak utat az utánuk következőknek, s a rossz-tragikus részletekre emlékeztetve óvnak bennünket a hibák újból és újbóli elkövetésétől, feltárva-elmagyarázva a hibák okait és azok következményeit. Nagy segéderőt ad nekünk ahhoz, hogy egy pillanatra megálljunk (legalábbis, amíg elolvassuk a cikkeket, írásokat, verseket) vagy még tovább is, ha eltöprengünk az olvasottakon, kialakuljon bennünk egyfajta igény arra, hogy jobbat akarjunk és jobbakat cselekedjünk e célok eléréséért, a magunk és a jövő hasznára, és lehetőleg itthon...

És akik valamilyen okból elszakadtak tőlünk, kilométerek, mérföldek százai választanak el bennünket tőlük, érezhessék, hogy gondolunk velük, érezzük, hogy hozzánk tartoznak, szeretjük őket, s ennek bármilyen formában jelét is tudjuk adni.

A szponzorok/mecénások sajnos tényleg ritkák, az egyes emberek megnyilvánulásai szívmelengetők, és rengeteg jelét adják a szolidaritás, együttérzés bennük meglévő csírájának, de sajnos olyan sok sőt rengeteg az adományra szoruló lélek, önhibájukon kívül tragédiába sodródott ember, hogy szinte lehetetlen mindnyájukat megsegíteni, az adományozóknak is (Isten bűnükül ne vegye) egyfajta sorrendhez "kell" tartaniuk magukat, melyik az az eszme, ami számukra a legfontosabb, például "a természeti/ipari katasztrófában sérült embereknek, az ismerős család életmentő műtétre váró kisgyerekéért jótékonysági koncertet látogatok", vagy csak adok egy jó ebédet egy lesoványodott, árva kisgyereknek, ajándékozok egy "cipősdobozt", ami használati tárgyakat, konzervet, ruhát, játékot tartalmaz - karácsonyra...

Ad - mert számára fontos, üdvös, jól érzi magát, ha szeretetből adhat a másiknak, akár "szervezetten", akár egyénileg... Köszönetet nem vár el érte, de örömmel fogadja, ha kap, elhívják egy rendezvényre, kiteszik a nevét egy internetes névsorba stb.
Ezek nem "adóköteles" tevékenységek, nem kell tartani az adóhatóságtól, csupán jóleső érzéseket adnak az embernek. S azt mondják a jó tett helyébe még mindig várhat az ember jót... törődést, jó szót, segítséget, gyámolítást...
És vigaszt, lelkesítő szavakat az Önök magazinja jóvoltából is, megerősítést, hogy jót cselekedett, amikor (ha gyermeke nem született, vagy akár melléjük is) egy árva befogadásával, nevelésével, adakozással, jó szóval, vagy segítségnyújtással valami nagy és jó ügyet szolgált, példát mutatott gyermekeinek, amit lesz továbbörökítenie, tanítania az utánuk következőknek. Vigasztal és lelkesít, s ha az ország aktuális hatalmi viszonyai ezeket még segíti is - új, lehetőleg jó oktatáspolitikával -, boldogabbá teheti a jelen és a jövő magyarságát is...
"Röviden" ez jutott eszembe a cikkek olvastán... :)
Üdvözlettel:
Dr. Szőke Lászlóné, Anna

 ………………………………………………………………………………………

Vendikém, a "Megjöttél fiam? " című novellád remekműnek tartom!

Bognár Papp Irén
 ………………………………………………………………………………………

Kedves Vendi Barátom!!


Már a múltkor, amikor erről a fontos problémáról, mármint arról, hogy bajban vagyunk, mert kevesek értenek, beszéltünk is kitűnt milyen érzékeny vagy a világra.

Akkor és most is úgy gondoltam és gondolom, hogy ez így van jól, hiszen a költő a szűrt világban él. Kettős világában küzd a való világgal, az álommal, a gyönyörrel. az Úrtól kapott érzékenységgel, a világ sajátos, mások által talán nem is érzékelhető szemléletével. 
Hát ilyenek vagyunk mi megverve, megdicsőítve reménnyel, kéjjel, reménnyel.
Benned barátom sok van mindezekből.
Verseidből áradnak a vágyak, a ki nem mondott gondolatok, meg nem értettség erőssé nőtt fái, a közöny vihar - magas hullámai.
Kérlek, hogy érezd, hogy kivételes vagy!
KÉRLEK, HOGY TUDD, HOGY KEVESEK AZOK, AKIK ÍGY AZ ÚRTÓL ELHAGYOTTAN IS KELLŐEN ERŐSEK MÁSOKAT SEGÍTENI A PARNASSZUSRA JUTNI!
Kérlek, hogy tudd, hogy az Úrtól így megpróbáltan kevesen képesek alkotni! 
Kérlek, hogy tudd, hogy az alkotásod, a lap, a verseid szépek, hasznosak!
Kérlek, hogy tudd, hogy az Úr nem büntet betegségeddel, hanem kipróbál.
Tudni akarja, hogy képes vagy e ember, segítő lény, másokért tenni akaró isteni teremtmény lenni.
 Keveseknek adatik meg ez a sors.
Te barátom jól tudsz élni vele.
Tisztelettel, Barátsággal: Karcsi!
From: Nagy Vendel 
Sent: Friday, September 27, 2013 10:40 AM
To: Heim Károly



………………………………………………………………………

TISZTELT OLVASÓK..!

  Továbbra is várjuk véleményüket a Magazinnal, írásainkkal kapcsolatosan, és engedélyükkel közöljük is a reagálásokat.  
A szerkesztő.

-------------------------------------------------
11. NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA



Árvay Mária  lovas sorozata


      11. Álomból valóság

Viktor, aki valójában mindig a higgadtságáról és komolyságáról volt híres, most lélekszakadva rontott be Kittihez és Dorkához.  

- Ezt nem fogjátok elhinni!- kiáltotta. – Ezt az alkalmat nem lehet elszalasztani! 

- Álljunk meg egy szóra! Mit nem fogunk elszalasztani? – kérdezte Kitti. 

- Most jövök Feritől! Azt újságolta, hogy szombaton nyílt nap lesz a közeli lovardában, ahol több mindent ki lehet próbálni! Lesznek rendezvények, lehet fogatot is hajtani… 
- Ez tényleg hihetetlen!- sikkantott Dorka. – Fogatot hajtani? Istenem! Ha egyszer én is kipróbálhatnám! Ha lenne három kívánságom, az egyik ez lenne! 
- Nekem pedig a táncoló lovak okoznának gyönyörűséget! – mondta Kitti álmodozva. 
- Részemről a díjugratás szép látvány – mondta Viktor. – Mindegy, lényeg, hogy nagyon gazdag a választék. Lovaglásra is lesz lehetőség, a kezdőknek futószáras lovagoltatás. Gyönyörködhetünk, amennyit csak akarunk. 
- A képeimhez nagyon jó ihletet adnának ezek a bemutatók, vagy show-műsorok – mondta Kitti. – Éppen kezdtem kifogyni az ötletekből. 
- Dorka, nem is figyelsz ránk? – kérdezte Viktor pajkosan. 
- Bocsánat, nagyon elábrándoztam. 
Tudjátok, a fogathajtás nagyon megragadta a figyelmemet. A sportcsatornákon figyelemmel kísértem több alkalommal is erről szóló közvetítéseket, s mindig lenyűgözött az a fajta összpontosítás, együttműködés, ami ehhez a sportághoz szükséges. Nem mindegy, milyen lovakat választanak ki a fogatokhoz, a segédhajtónak is nagy a szerepe, és persze, itt csak a szárakat, az ostort és a hangsegítségeket lehet használni. A testünk nem érintkezik a lovakkal. 
- Dorka, ez igazán szakmaian hangzik! – mondta Kitti. 
- Pedig rengeteg mindent nem értek még. Tudom a kategóriákat, azt is, mikor, mi a feladat, de sok mindent nem tudok elképzelni. Sokszor a hajtók hangsegítségei nyűgöznek le. Valaki kurjongat, valaki visszafogottabban hajtja a lovakat, olyat is hallottam, ahol füttyszóval biztatják négylábú sporttársaikat a továbbhaladásra. Mindenesetre, úgy szeretném megtapasztalni, milyen lehet a bakon ülni. Csak attól tartok, hogy vakon ezt nem tehetem, s mindenki rajtam nevetne! 
- Ugyan már!- Viktor hangja kedveskedővé vált. – Ott lesznek az oktatóink is, s ahogy Dórát ismerem, kitalál valamit! 
- Hurrá! Ismét együtt leszünk! 
- A lovassportokra visszatérve- mondta Kitti – nekem a zenés kűr a mindenem. Lenyűgöző, ahogyan a lovacskák mozognak. 
- Mit nem adnék, ha láthatnám őket!- sóhajtott Dorka. – De azt hiszem, túl sokat kívánok, már így is sok lovas élményben volt és lesz még részem.


A tervezgetés, izgatott beszélgetés még sokáig így folytatódott. A szombati nap hamar elérkezett, s valóban, a 8 ismerős (a 4 lovas tanítvány és a 4 oktató), ismét együtt voltak. Persze, most nem egymagukban, hanem sok-sok ember társaságában. 

Mindenkinek teljesült a vágya. Kitti le nem vette szemét a díjlovaglás alatt a gyönyörűen és precízen mozgó lovakról. Viktor a díjugratásban találta meg örömét. Lacit a westernlovaglás nyűgözte le.


Végül, a kis csapat ellátogatott a fogathajtás helyszínére, ahol megérdeklődték a rendezőtől a részleteket.

A fogaton mindig ott van a segédhajtó.

A pályán akadályokat kell a fogattal kikerülni, s a végén a célegyenes előtt, a lovak vágtában érnek célt. 

Dorka attól tartott, hogy álmai nem válnak valóra, majdnem így is lett. … 
- Ne bolondozzanak velem- szólt a rendező! Nem vállalok felelősséget egy ilyen… világtalan gyerekért! Ki hallott már ilyet? Mi lesz, ha kiesik a fogatból? S különben is, a lovakat irányítani is kell! Nevetséges, jó, hogy nem a volán mögé akarják ültetni! 
Dorka szeme könnybe lábadt. Vége! Amit úgy eltervezett, soha, soha nem válhat valóra, még a Tibi bácsi Három kívánságában sem! 
- Menjünk innen! Nem akarok jelenetet! Hagyjuk az egészet! Csak egy buta álom volt csupán!
Ekkor valami olyasmi történt, ami örökre emlékezetes marad mindenkinek. 
Dóra, a mindig nyugodt Dóra! A szeme úgy szikrázott, szinte ölni tudott volna vele. Szembefordult a rendezővel, majd felnyársalta a tekintetével. A hangja olyan kemény volt, hogy még az ostor csattogása is puha ehhez képest. 
- Nem szégyelli magát!!! Ki mondta, hogy Dorka egyedül hajtaná a fogatot? Nem a Holdról jöttem! Tudom, mivel jár ez a sportág! Csupán arra gondoltunk, hogy a segédhajtó, amennyiben felvállalja, hajthatná a kislány helyett a fogatot, ő csak a szárakat fogná, s megtapasztalhatná azt az érzést, ami a bakon érheti az embert! Sőt, maga nagyokos! Valaki, kiválasztjuk, ki legyen az, odaül majd Dorka mellé, s vágta közben tartaná őt, nehogy baleset legyen az élvezetből. Különben is, kobak is van a világon, majd felteszi, hogy biztosra menjünk! Egyébként, hogy mer így belegázolni egy kislány lelkivilágába? Egy kis empátia, az kell, az hiányzik az emberek többségéből, akiben van, azok összetartanak! A türelmes szeretet segít abban, hogy egyről a kettőre haladjunk! Dorkával lehet is, s így tudunk valamit elérni, a türelmes szeretettel! Különben is tanulhatna maga ezektől a gyerekektől- s itt Kittire, Dorkára, meg Lacira nézett. Olyan apróságoknak is tudnak örülni, amit maga biztosan semmibe vesz, mert magának minden, de minden megadatott! Ezek a gyerekek meg az örömöt keresik, s sokkal könnyebben ráakadnak a szépre, mert élvezik mindazt a keveset, ami eljut hozzájuk! Gondolkozzon el azon, amit most mondtam, s értékelje, hogy egészséges—látja a környezetét maga körül, gyönyörködhet a tájban, örüljön, hogy tud járni, sőt szaladni is, hallja a madarak énekét! 
Itt Dóra hangja elakadt a felindulástól, de nem is kellett, hogy bármit is mondjon. A gyerekek tátott szájjal álltak, Dorka, most a meglepetéstől pityeredett el. Odament kedves oktatójához és átölelte. 
Attól nem kell tartanunk, hogy másoknak feltűnt volna ez a szóváltás, mert nagy volt a nyüzsgés mindenhol, ezt csak a közvetlen közelben állók hallhatták, ők pedig kedves ismerőseink voltak. 
A rendező összenézett a segédhajtóval, bólogattak, majd így szólt. 
- Elnézést kérek! Nem akartam megbántani senkit! A következő menetben indulhat a kislány. Ki ül majd mellé? 
- Megengeditek? – kérdezte Viktor. Kittit, a húgomat nem egyszer megtartottam már, amikor a kerekesszékből kellett kisegíteni, bízhattok bennem! 
- Ez igaz- mondta Kitti. A bátyám tudja, mit csinál. Meg valamikor terapeuta szeretne lenni, egyszer el kell kezdeni, nemde? 
- Nem bánom- mondta Feri – vigyázz és figyelj rá, Viktor. 
- Ez csak természetes! Nem vagyok vagány, soha nem is voltam az. Különben is, szeretném Dorkát boldognak látni! 
- Már az is vagyok! Pedig még az álmom hátra van!


Segítséggel és némi ügyeskedés révén, Dorka a bakon ült. A segédhajtó a háta mögé állt, a szárakat áthúzta Dorka hóna alatt, hogy irányítani tudja a két, gyönyörű lovat. Viktor Dorka mellett foglalt helyet, s le nem vette szemét kis barátnőjéről! 

- Lazán fogd a szárakat! – szólt a segédhajtó. – Még lazábban! 

- Nem ér le a lábam! – mondta Dorka meglepetten. 

- Jól dőlj hátra, majd figyelünk és vigyázunk rád. 
- Indulhatunk? 
- Igen, hajrá, Magyarok!
„Neeee”- hangzott a hangsegítség, a lovak pedig elindultak ügetésben. 
A bemelegítő kör után, megkezdődött az akadályok kerülgetése. Dorka nagyon élvezte a sebességet, abból mit sem tudott, hogy vertek-e le labdát vagy sem, esetleg borítottak-e akadályt. 
- Fantasztikus – gondolta Dorka, csak milyen jó lenne, ha a lábammal is tudnám tartani magam! 
Lassan a célhoz közeledtek. 
- Mindjárt vágtázni fognak a lovak, most tessék tartani! – mondta a hajtó. 
Viktor szorosan fogta Dorkát. Kellett is, mert egyszer csak, mintha kilökték volna a fogatot alóluk, a lovak vágtázni kezdtek. 
Dorka diadalmasat kurjantott, egyszerűen kiszakadt belőle. Életében nem érzett ekkora sebességet, úgy érezte, szárnyai vannak, s repül. Most elfeledkezett vakságáról, a sok feszültségről, amit a látás hiánya okoz. Ebben a pillanatban egészségesnek érezte magát. Lóháton is így érez, most pedig a fogaton, vagyis a bakon tapasztalja ugyanezt, legalább egyszer! 
A lovak megálltak! 
- Most hogy fogok innen leszállni? – gondolta Dorka. Mindig aggódott szegény, ha veszélyes helyzet előtt állt. 
- Segítünk, ne aggódj. Pár perc múlva, már lent is volt a földön, csillogó szemmel, kobakban. 
- Álomból valóság! Köszönöm mindenkinek! 
A rendező félrefordult, s egy könnycseppet morzsolt el az ujjai között. Nem szólt, de mélyen elgondolkodott! 
A többiek, mind Dorka körül álltak, Viktor, még átkarolta kis barátnője vállát, ő is meg volt hatva. 
- Ez aztán a festéshez való ihlet! – kiáltotta Kitti. – Dorka, nagyon izgultam érted, de minden részletet megjegyeztem, ezt meg kell örökíteni! 
- Már meg is tettem! – mondta Dóra könnyes szemmel. A telefonommal lefényképeztem, amit lehetett, készítek belőle képernyő pihentetőt! Ezt a csillogó szemet látni kell, többször is! 
- Nem feszíthettem valami délcegen a bakon- mondta Dorka – nem ért le a lábam! 
- Mit számít az? Végig fent tudtál maradni a bakon, s az élvezet, ami kiült az arcodra, az számít! – mondta Andi. 
- Ha valakinek vannak álmai és vágyai, keresni kell az alkalmat a beteljesüléshez, mert valóra válhatnak- jelentette ki Karcsi. Dorka álma, jó példa erre.

-------------------------------------------------


12. NÉVNAPOMRA

Vendel neve napján

Falu végén,
A kivezető út
Gyomos meredélyén
Áll egy magányos
Homokkő szobor.
Ruhája kopottas,
Orcája komor.
Támaszkodik juhászbotján,
Lábánál bárány.
Pásztor erre terelve
Barmát, és
Egyéb jószágát,
Köszönti a rendületlenül
Útszélén álló
Vigyázó szentet,
Vendelt,
Emelve kalapját,
Pásztornépek és jószágok
Istápolóját.
Köszöntve neve napján,
Feleszmélvén, hogy
Lassan telelőre kell
Hajtani a nyájt.
…………………………………………………………


 Október 20. Vendel névnap.

(német) Jelentése: a vandálok népéhez tartozó.

Életfeladata a gyengék segítése és támogatása. Sorsát a győzni akarás és a harckészség fogja vezérelni. Minden ellenállást megpróbál  leküzdeni. Magabiztosan valósítja meg céljait. Nem tűr megalkuvást, és nem viseli el a kudarcot. Nem rendelődik alá, kerüli az ilyen szituációkat. Nehezen kezelhető, mert akaratához is érzelmileg közelit, önfejű. Nem tűr ellentmondást, irányítani akar. Csak az lehet jó, amit ő elképzel. Nem lehet neki ellenállni, annyira meggyőző tud lenni, még akkor is, ha ez alaptalan. Ha felismeri, hogy feladata másokért küzdeni, akkor kiteljesedhet. Képes bármit elérni, ha nem öncélú. A sikere akkor válik teljessé, ha ezt valakivel együtt, vállvetve teszi. Határozott és erős társat keres, aki támogatni tudja. A döntéseket azonban mindig ő hozza meg. Rendkívül szenvedélyes, ezért gyakran féltékeny. Gyakran esik az erőszakosság és a hatalmaskodás csapdájába.

Gyakorisága[szerkesztés]Az 1990-es években igen ritka név, a 2000-es években nem szerepel a 100 leggyakoribb férfinév között.[1][2][3]

Névnapok[szerkesztés]október 20.[1]
Híres Vendelek[szerkesztés]Szent Vendel

 PROTESTÁLOK....: Sajnálom, de reám nézve ennek fele sem igaz..  ( a szerk.)


 -------------------------------------------------

13. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT

Soponyai Mihály  rovata: Felkészülés az őszre

Készüljünk fel őszre természetes szerekkel.

1.A huzatos szél, az alacsony hőmérséklet és a nedves időjárási viszonyok sok embernél váltanak ki ősszel különféle betegségeket. Ha ezeket szeretnénk megelőzni, megfelelően fel kell rá készülnünk. Természetes szerekkel pozitívan befolyásolhatjuk a szervezetet, és így egészségesen vészelhetjük át az őszt.

2.Lépjünk fel az őszi betegségek ellen!

3.A kinti hőmérséklet változása nemritkán az ellenálló képesség gyengülését vonja maga után. Az immunrendszer erősítésére folyamodhatunk természetes hatóanyagokhoz. A fagyöngy, a szibériai ginzeng, a tuja és a kasvirág például azon növényekhez tartoznak, amelyek a védekező erőt támogatják.
4.A patikákban kaphatók termékek ezekkel a növényi hatóanyagokkal. Teaként elkészítve ízletes italt eredményeznek, amelyet naponta többször is magunkhoz vehetünk. A hagyományos kínai gyógyászatból származik a csüdfű tea. Az ebben lévő szelén, kalcium és vas kombinációja támogatja az immunrendszert, és biztosítja a jó közérzetet. Általánosságban számos bázikus gyógynövénytea nyújt optimális védelmet a fertőzésektől.
5.A fertőzéses betegségekkel szemben sikeres lehet a megelőzés a reishi gombával is. A speciális cukormolekulák trenírozzák a szervezet saját védelmi rendszerét, és megakadályozzák a baktériumok és vírusok elterjedését.
6.Az ép immunrendszer számára nélkülözhetetlenek a vitaminok. Különösen a C-vitamin hat a fehérvérsejtekre, amelyek egy fertőzés esetén a baktériumok elpusztításáról gondoskodnak. A C-vitamin hatással van a fehérvérsejtek aktivitására, így azok hatékonyabban dolgoznak.
7.A repedezett bőr és a bőrirritációk gyakori következményei a hideg szélnek és a száraz fűtési levegőnek. Az Aloe verából készült termékek a bőrt rugalmasan tartják, védik a kiszáradástól, és ellátják értékes anyagokkal.
8.Ahhoz, hogy felkészüljünk a hideg időre, a házi patikának tartalmaznia kell a legfontosabb természetes orvosságokat. Ide tartoznak a bőrregeneráló krémek, például Aloe verából, amely a bőrt védik az időjárási viszontagságoktól.
9.A C-vitamin-készítmények, a magnézium, a cink és az ásványi anyagokkal és nyomelemekkel készült termékek gondoskodnak arról, hogy a megfázások és azok kísérőjelenségei gyorsan lecsengjenek.
10.A mentoltartalmú gyógy készítmények segítik a jobb légzést, és ráadásul támogatják a keringést is. A China olaj például hasznos segítő a megfázásos tünetek endash; mint a fejfájás vagy az eldugult orr endash; leküzdésében.
11.Húgyúti fertőzések esetére tartsunk otthon szárított gyógynövényeket. A vörös áfonya ugyanúgy enyhíti a fájdalmat és lerövidíti a gyógyulási időt, mint a hársfavirág.
12.Láznál és hidegrázásnál nem hiányozhatnak a kék sisakvirágból és a nadragulyából készült természetes szerek sem.

-------------------------------------------------



 14. FELHÍVÁS..

Jelentkezhetsz egy új kulturális oldalra

Kedves Olvasóink!
A facebookon létrejött egy alkotóközösség: Versek és novellák Para ars Poetica néven. Közösségünket színesítjük és az alkotási területet kiterjesztjük a művészet minden ágára, épp ezért folyamatban van a névválasztás. Egy olyan művészeti közösség létrehozásán fáradozunk, ahova képzőművészeti és egyéb művészetekhez tartozó saját alkotásotokat, illetve olyan videókat, linkeket is fel lehetne tenni, amelyek szereplői Ti vagytok, illetve a későbbiekben csatlakozó tagjaink.

 A közösségünknek 3 adminja van, én vagyok az egyik. Szeretettel hívom oda az oldalunkra mindazokat a látás-, hallás-, és mozgássérült embertársainkat, akiknek kedve van hozzánk csatlakozni akár bármelyik művészeti ág képviseletében, akár olvasóként, érdeklődőként.

Ez a csoport azért jött létre, hogy alkotásaink által megismerjük egymást. Arra biztatok mindenkit, hogy éljen ezzel a lehetőséggel és válassza az önkifejezésnek eme módját! Alkotni, érzéseinket, élményeinket szavakba foglalni jó érzés. Ez a csoport azért jött létre, hogy igenis mutassuk meg, kiben mi rejlik.
Szerintem minden embernek szüksége van odafigyelésre, szeretetre és megbecsülésre! A sikerélmény növeli az önbizalmat és az jótékony hatást gyakorol a lelkünkre.

Aki csatlakozni szeretne, legyen kedves e-mailben jelezze nekem,és csatlakoztatom a közösségünkhöz. gerencser.hajni69@gmail.com


 -------------------------------------------------

15. ÍZES TÖRTÉNETEK 
(Irodalmi szakácskönyv)

Nagy Vendel: A dunai halászlé



  Minden népnek megvannak a saját, jellegzetes ételei, az alapanyagok akár évezredek óta használatosak, de az étel elkészítése sokat változott a hosszú évek során, ami az emberi kultúra fejlődésének köszönhető.

A halászlé  jellegzetes magyar étel, a világban sokfelé nem is hallottak róla, és nem is mindenütt főzhető meg, mert nincs meg a hozzávaló.

 Én sokféle művészetnek hódolok, de leginkább használatos, és alkalmazott művészet a szakácsművészet, amelyet a legtöbb ember tudatosan, vagy tudat alatt elkövet.


Főzés közben a társaságtól megkérdezem, hogy mióta ihat az emberiség bort, vagy sört?  Ehetett e paprikás-krumplit Mátyás király?  Melyik állat a még ma is élő, ehető dinosaurus?  Tehát a főzés nemcsak hasznos, és szükséges dolog, hanem fejlesztheti akár történelmi, fizikai, kémiai, és irodalmi , vagy akár gasztronómiai ismereteinket is. A főzés ilyen alapon az emberi kultúra egyetemes része. Végigkövethető az emberiség fejlődése a kezdetektől napjainkig.

 Az egyik legfontosabb élelmiszer alapanyag  amit a vadászó, halászó ősember talált korlátlan mennyiségben a folyókban tavakban tengerekben, a vízi élőlények közül a hal volt.

Viszonylag könnyű  megfogni, és az éhes ember leleményes, különféle eszközökkel egyre jobban megkönnyítette a dolgát. 

Eleinte nyersen, majd később sütve, főve is fogyasztotta, és a későbbi időkben fűszerezte  is, sóval, és különféle növényekkel, és azoknak poraival mint például zöldségek, vagy akár a paprika is.


A nagy távlatokból térjünk vissza szűkebb hazánk területére, hiszen az itteni , dunai, halászléről szeretnék némi támpontot adni, ízelítőt bemutatni.

A Duna, számomra a legfontosabb, és legkedvesebb folyó a világon, hiszen némi túlzással mondva, abban nőttem fel, mert gyermekkoromban rengeteg időt töltöttem ott, sokszor reggeltől estig.

A dolog nem volt veszélytelen, hiszen jó néhány gyermek vesztette életét a folyóban, de félni mégsem kellett, csak tisztelni, és szeretni, és ismerni kellett a vizet. 

Sokszor, ha néztem a folyót, láttam rajta a kecses római hajókat, a robosztus török gályákat, és eltűnődtem hogy mennyi mindent láthatott a Duna a történelem során. Vonzotta a vonuló seregeket, hiszen a víz kellett a sok embernek, állatnak, és az akkori  útviszonyok miatt fontos közlekedési útvonal is volt, azon szállították a nehéz rakományokat, pl. az ágyukat, és a rablott zsákmányt is.


Leírásokból tudjuk, hogy Attila Hun vezér is megvonatta a hálókat, hiszen a nagy had sok éhes gyomor, és olvastam hogy Szulejmán is állt mohácsnál a Duna parton, és fogták, és sütötték olajban neki a keszeget, amit ő kézzel evett, akármilyen nagy szultán volt.

Jómagam a Sárközben, és Faddon nőttem fel, ahol annyi volt a hal, hogy akár a sekélyebb patakokban kézzel is lehetett fogni, de egy feneketlen nyomókosárral biztosan.


Régi mondás , hogy  az itteni népek sült halat ettek főtt hallal, ami igen finom, de hamar kiürülő könnyű étel volt, és a béresek kikötötték, hogy  hetente csak háromszor fogadják el ebédként, hogy valami energiadúsabb húsos ételhez is jussanak.

 Magyarországon számtalan formában főzik a halat, és én is ettem már sokfélét, de hát,... hogy is mondjam,  finoman csak annyit, hogy  ahány ház, annyi szokás.

Ha vízbe zöldséget és húst teszünk, akkor abból jobb esetben húsleves lesz, és attól függ milyen húst, csirke , marha , disznó, vagy ha akár halat rakunk bele akkor halleves lesz.

Már ettem ilyet, de semmi köze a halászléhez. 

Hazánkban kettő fő változata van a halászlének, a dunai, és a tiszai.
Hasonlítanak egymásra, de még ez a kettő is ég és föld.


Az sem mindegy milyen halakból készül, milyen a hagyma, a paprika, sőt még a bogrács fajtája, alakja, anyaga is meghatározó, sőt még a mérete is.

A halászlé bográcsos étel, lábasban nem igazán lehet, és főleg szabadtűzön kéne főzni, de ha lakásban főzzük, gázon, akkor is legalább bográcsban tegyük. Fedőt soha ne használjunk, hadd lobogjon szabadon.

A dunai halászléhez felfelé szűkülő bográcsot használunk. az befelé forgatja a halakat és a párolgást is kissé meggátolja.

Lehetőleg szabadtűzön, keményfával,és ne fenyővel, vagy ellobbanó puhafával tüzeljünk.


A halászlé  előkészületének legfontosabb mozzanata a hal előkészítése. Tudni kell, honnan van a hal, és milyen fajta, hiszen meghatározó, hogy milyen a minősége, és a súlya is és többféle, vegyes halból lehet jót készíteni.

Horgásztól kapjuk, vagy halas- tavi az alapanyag, mindegyiknek megvan a veszélye.  A tavi lehet hizlalt, és zsíros is, a szabad vízi pedig olajos, vagy akár fenolos is.  Vigyázni kell.


A hal pucolás is szakértelmet kíván. szépen megpucoljuk, és éles késsel mindkét oldalát beirdaljuk, lehetőleg minél sűrűbben.

Vigyázzunk, hogy a keserűfoga, és a kopoltyúi is kikerüljenek, és ha szeretjük a belsőségeket, akkor az ikrát, és a haltejet, külön tálkába rakjuk.


Van aki beleteszi a légzsákokat is , de ez nem fontos, ízlés dolga.

Miután kétujjnyi szeletekre feldaraboltuk a halainkat, bár ez csak a nagyobbakra vonatkozik,  alaposan besózzuk a beirdalt részeknél, jó alaposan, mert a hal íztelen, és a só hozza ki az ízeket.

Később erre figyelni kell a sózásnál, mert bele kell számítani ezt a sómennyiséget is.

AZ APRÓBB HALAKAT, KESZEG, KÁRÁSZ, TÖRPEHARCSA, EGÉSZBEN TESSZÜK A SÓBA, PERSZE, AZOKAT IS BEÍRDALVA.
Ragadozó halból, pl. csuka, csak keveset használjunk, csupán csak egy, két  szeletet, mert vad íze lesz a lének.


Az egyik legfontosabb kérdés, hány vendégünk lesz a lakomára.

A halmennyiség fejenként fél kiló, de másfél kiló halnál kevesebből nehéz jó halászlét főzni, hiszen a mennyiség adja ki a megfelelő ízeket, és kalóriát, és állagát az ételünknek.


Amíg a halunk áll a sóban, legalább kettő órát, addig megkezdhetjük a következő munkafázisokat.

Mi is kell egy jóféle halászlé elkészítéséhez? viszonylag kevés dologból tevődik össze, de sajnos nem a legolcsóbb manapság, pedig régen a szegények étele volt, egyszerűsége miatt, és mert minden háznál volt hagyma, és paprika, ami a fő alapanyaga a halászlének, a hal után.

Halászlé bográcsban

A hal mennyiségétől függően kiválasztjuk a megfelelő nagyságú bográcsot, ami régen általában rézbogrács volt, de az kissé macerás, mert érteni kell a tisztításához, mert az oxid réteget sóval, és ecettel kell lesikálni, esetleg homokkal, mert mérgezheti az ételt, és főzés után ki kell venni a maradékot, mert elromolhat ha sokáig benne marad.

A mai modern világban legpraktikusabb a zománcos bogrács, ami könnyen elmosható, kezelhető, és nem károsítja az ennivalót, ha esetleg másnapra is maradna belőle.

Más anyagból készült edény nem alkalmas a főzéshez, mint például az alumínium vagy a vaskondér.

Említettem már, hogy a bogrács szája felfelé szűküljön a forrás intenzitása miatt.  Sajnos a halnak, és a paprikának manapság igencsak húzós az ára, és ez kissé megdrágítja ezt a fenséges étket, mert régen mindennapos volt, manapság pedig általában ünnepi eledel.
Nagybátyám annyira szerette a halat, hogy kedvenc mondása volt, hogy  ha már annyira jóllakott, hogy már egy falat nem menne le a torkán, akkor még három tányér halászlevet megtud enni.


  Míg aggódik a halunk a sóban, eltűnődöm a régi idők emlékein, mikor a faddi főutcán reggel négykor lassan megindultak a halászok, a Duna holtága felé, hogy elkezdjék napi munkájukat, és kihalásszanak néhány mázsa halat a mederből, és elvigyék jeges kocsival a közeli, tolnai piacra.

Mire leértek a vízhez, a Nap már emelkedett az Alföld felől, és rávetítette sugarait a vízre, és a hozzáértők megállapították a víz tükréből, fodrozódásából, színéből, hogy lesz e fogás ma vagy sem.

Csónakokból kiterítették a hálókat, melynek parafái himbálódzva úsztak a vízen, és már öt órakor húzták a hálókat kifelé a vízből, amely egyre nehezebb lett.

A gazdag zsákmányt fajtánként válogatták, és a nagyon aprókat, és a nagyon nagyokat visszadobták a mélyebb vizekbe.  Hat órakor már a jéggel körülpakolt kosarakkal elindultak a szekerek a piac irányába, hogy az asszonyok vásárolhassák az aznapi ebédrevalót.  Míg a többiek elkezdték javítgatni, elpakolni szárítóra teríteni a hálókat, a halászmester kiválasztott egy szép nyurgapontyot, és megpucolta a hevenyészett asztalon, és már darabolta a hagymát, berakta a halat a bográcsba, és jól megrakta a tüzet, és mikor felforrt, meghintette sóval, paprikával, és mire leégett a tűz, már kész is volt a reggeli.
Mindezt munka közben végezte el, és semmiféle különleges módozatokat nem alkalmazott, nem passzírozgatta, nem készített alaplevet, és mégis egy órán belül készen volt a halászlé, megfelelő sűrűségű, és erősségű lett, mindenki szedett magának a tányérjába, vagy kis paraszttáljába, és a mindig nála lévő kanalával megette a levet halastól, cseresznyepaprikástól mindenféle felesleges ceremónia nélkül.
Ittak rá faddi homoki bort, ami nohából készült, és reggel nyolc órakor már mindenki indult hazafelé, hogy mehessen a saját dolga után, ki a szőlőbe, ki a dohányföldre, ki a kukoricát kapálni, és a hazavitt halból, mire hazaért a munkából, otthon már megint várta a sült, vagy főtt hal.
 Zsákszámra vitték haza az apró szeméthalat, és odaburogatták a disznóknak, vagy a kutya, macska is ehetett belőle.


Számtalanszor láttam ezt a halfőzési módot, és most is így fogjuk főzni az ebédünket.

   Októberben több névnapot, születésnapot is ünnepelünk, és mivel mindenki szereti a halat, szívesen fogadják ha ez az ünnepi ebéd

Édesanyám Terézia, édesapám Vendel, mint jómagam is, és nagylányom pedig a születése napja alkalmából kapja a halászlevet.


Akkor hát kezdjük Isten nevében.

Halunkat már kellően átjárta a só, és itt az ideje hogy elkezdjük a főzést.

Kilónként egy egy nagyfej vöröshagymát összevágunk a lehető legapróbbra, mert mivel mi nem passzírozzuk az apróhalból, és hagymából készült alaplevet, apró kockákra kell vágni a hagymát mert nem fől szét a vízben, és célunk hogy minél sűrűbb levet kapjunk.

Van aki a hagyma felét lereszeli, vagy ledarálja, de tábori körülmények között nemigen van erre mód.  A hagyma tavalyi, érett legyen, és ne idei gyönge , vagy esetleg póré hagyma, és mellőzzük az illatos lilahagymát is.
Tegyük a bogrács legaljára, és arra helyezzük el a halakat, de olyan módon, hogy megvan a sorrendje, lehet hogy csak mánia, de mindig így csináljuk.
A hagymára vagy egyben, de ha nagy, akkor kettévágva ráhelyezzük a fejeket, melléje a farkakat, és erre a szeleteket, és erre a másfajta halakat, amiket egyben hagytunk a beirdalás után.
esetleg egy darab csukát is beletehetünk, de csak az íziér, ahogy mondani szokás, de a domináns a ponty legyen.
Lehet másfajta halakból is főzni, de az már megint egy másfajta elbánást kíván. Busa, Amur, Angolna  Afrikai harcsa, tájidegen, máshonnan behurcolt halfajok, lehet használni, de egy másik ételt kapunk.


  Felöntjük hidegvízzel annyira, hogy a halat ellepje, de ha túl sok a víz, akkor híg lesz a lé, és nem lesz meg a halászlé jellegzetessége.

Vannak akik egész krumplit, paradicsomot , és egyéb mást is beleraknak, de az nem való bele, még fehér paprika sem, csak piros csöves fűszerpaprika, és erős cseresznyepaprika. Ezekből jó néhány darabot tehetünk, hogy mindenkinek jusson a tálaláskor.

esetleg a mai modern világban néhány kocka halászlékocka, de nem egyben, hanem kikeverve, mert akkor egyben is marad,és nem tölti be a funkcióját. 

A későbbiekben kerül még bele jófajta házi őrölt paprika, nemes édes, és csípős is, ami faddi, vagy bogyiszlói lehet, egy pohárka savanykás bor, ami összetartja a halat, és más nem is kell az ételünkbe.


Ilyenkor felakaszthatjuk a háromlábra a bográcsunkat, és főhet a sokak által kedvelt jellegzetes dunai halászlé.  Csak rakni kell a tüzet, keményfával, aminek a füstje is beleszáll a bográcsba, átadva a jellegzetes füstillatot a halnak. Az sem baj, ha a pernye is beleszáll.

 A tiszai halászlé  úgy készül, hogy az elkészített passzírozott  alap lébe beleteszik a halszeleteket, és újra felforralva főzik meg a halászlevet, az is finom, de sokkal több időt vesz igénybe.

 A mi halászainknak nem volt arra ideje, hogy a munka mellett még ilyesmivel is foglalkozzanak, és így alakult ki ez az egyszerű, de hatékony főzési technika.

Minden belevalót, kivéve a törtpaprikát, egyszerre rakunk a bográcsba, és ha odafigyelünk, akkor nem tőrjük össze a haldarabokat, mert nem kevergetjük, hanem forgatjuk a bográcsot.


Egyszer láttam a faddi kisvendéglő udvarán egy majdnem kétméteres szürkeharcsát felakasztva egy fára, és a farka leért a földre. mondták hogy közel egy mázsa volt.

Nagy üstökben főzték, és a falu lakói ingyen ehettek belőle, a vendéglős jóvoltából, el is fogyott az utolsó falatig. A harcsa ingyen volt, a hasznot az elfogyasztott bor ára hozta. Szóbeszéd járta, hogy ez a nagy,  kapitális hal a Duna közepén elrabolt egy csecsemőt is, de keresve keresem hogy mit keresett volna ott egy csecsemő   A FOLYÓ KÖZEPÉN, DE AZT ELHISZEM HOGY NÉHÁNY KACSA AZÉRT ÁLDOZATÁUL ESHETETT, MERT SZEMTANUK MESÉLTÉK HOGY LÁTTÁK A KACSÁT ELTÜNNI A VÍZ TETEJÉRŐL.

Míg FŐL A HALUNK, ELŐKÉSZÍTHETJÜK A TÁLALÁST. 

 Ennek több módja is van.
A legegyszerűbb, hogy mindenki szed magának a bográcsból,  de ha tálakba öntjük a levet, akkor kikell szedni a haldarabokat egy lapos tálra. Addigra elkészült a jellegzetes gyufatészta, amivel a dunai  halászlét Pakstól Bajáig eszik.


 Édesanyám, és feleségem. több mázsa lisztet meggyúrtak már  a halászléhez készített tésztához, de ma már lehet vásárolni erre a célra készített gyufatésztát is. azért a házi az megint csak más.

 Volt olyan férfi, aki nem engedte hogy a felesége illatos szappannal mossa a kezét, mert azt is megérezte a tésztán .


Lassan felforrt a vizünk, benne szépen befelé forognak a halak, és mikor elforrta a habját, akkor beleteszünk annyi kanál paprikát, ahány kiló halat főzünk. lehet egy kanál csípős is. ekkor kissé lanyhul a forrás, és elolvad a gyönyörű paprika, bíborszínt adva a lének.

Tehetünk bele egy kiskanál borsot is,de csak egy igazán keveset. a sóval vigyázni kell, mert a halat besóztuk. Kóstolhatjuk már külön kanállal, és ha kell akkor sózhatjuk, paprikázhatjuk utólagosan .ilyenkor beletehetjük a belsőségeket, és a kikevert halászlékockát is. ez sűríti a levet, és tovább kell forrnia, lobognia a lének, hogy sűrűsödjön az ételünk.  De, hogy ne főjön szét a halunk, és egyben tudjuk kivenni őket, adjunk egy pohár jófajta bort a halaknak, mert a mondás szerint a hal úszni akar, először a vízben aztán a lében, utána pedig a borban.

A biztonság kedvéért mielőtt bort öntenénk a bográcsba, feltétlenül meg kell kóstolnunk az italt, nehogy véletlenül mást öntsünk a lébe, és aztán néha még kontrolálnunk kell hogy valóban az volt e amit bele akartunk önteni.

  Mindenféle halétel megfő háromnegyed óra alatt, a halnak még ennyi idő sem kell, csak a sűrítéshez kell idő.
Miután levettük a tűzről, kissé megnyugszik a leves, akkor  hosszúnyelű kanállal kiszedjük a haldarabokat, azt is szép sorba rakjuk a tálon, mellérakva az ikrát, és a cseresznyepaprikákat.
A levet, ha szükséges leszűrjük, és a hagymát is kistányérra tesszük. a levet pedig ráöntjük a cseréptálba tett gyufatésztára.  A tál általában fehér, hogy jól mutasson a piros étel a tálban.
Ezután mindenki merhet a saját tányérjába annyit amennyit szeretne.
Díszítheti paprikával,  ikrával, van aki nyers hagymát is darabol rá, Tolnai módra, és tehet bele halszeletet is, de azt inkább külön eszik  főtt halként a halászlé után.
Aki nem tésztával eszi, annak fehérkenyeret ad a háziasszony.  A főtt halat is kenyérrel kell enni. 
Közben, mivel a hal úszni kíván, isszák rá a jófajta borokat, mivel a hal fehérhúsú, fehérbor illik hozzá, de az sem követ el hibát, aki vörössel próbálkozik, mondjuk Kadarkával, vagy kékfrankossal. Sör nem illik a halhoz.
 A hal után a gondos háziasszony túrós csuszával tetézi még a bőséget, aki még bír enni ezek után valamit, és még a tetejére valamilyen édes süteményt is kínálnak a lakoma végén.
Általában , mivel mindig többet főznek a kelleténél, marad az ebédből.  A maradékkal több mindent lehet kezdeni.
Van aki tányérokba levet mer, és bele egy két szelet halat tesz, és másnap reggel hidegen, halkocsonyaként igen kellemes a meggyötört gyomornak.
Ha még mindig marad halszelet, akkor azt még gyorsan kilehet rántani, és sültként tálalni délután nassolás képen.  A halfejet általában az ínyencek megeszik kanállal,mert úgy a legjobb.
A halnak a farkát nemigen szeretik, de én rájöttem az ízére, és mivel kevés benne a szálka  azt is kanállal szinte egyben meglehet enni.


Utána a maradékkal már vigyázni kell, mert a hal gyorsan romlandó.

Mióta a paprika átkerült az óceán túl feléről  Európába, azóta  élvezhetjük ezt a pompázatos ételt, aminek a fejlődése a mai napig nem állt meg, és mivel a halban sok a D vitamin kívánatos hogy minél több halételt együnk, merthogy a halakból sokféle  változatos, jobbnál jobb ennivalókat lehet készíteni, a harcsapörkölttől kezdve a kirántott halon át a sült keszegen keresztül a rácpontyig bezárólag, de ez már egy másik értekezés feladata lesz, az olvasó elé tárni.

Mindenkinek jó étvágyat kívánok ehhez a csodálatos, egyszerű, de mégis fejedelmi étekhez.  

Szekszárd 2013 Október 10.

 -------------------------------------------------

16. A SZERETET LÁNGJA SZEKSZÁRDON


Nyolcadik alkalommal lobbant fel a Szeretet lángja a megyeszékhelyen, szeptember 19. én csütörtökön délután,amely az eltelt idő alatt valódi művészeti és emberi értékeket közvetítő színpadi előadássá vált. Az idei rendezvény házigazdája a látássérültek megyei egyesülete volt.

A Szüreti napok immár hagyományos közvélemény-formáló rendezvényének célja az ép társadalom tagjait egy kicsit közelebb vinni azokhoz az emberekhez, akik valamilyen fogyatékkal, hátránnyal élnek, ezzel is segítve, hogy jobban megértsék, befogadják őket. Horváth István, Szekszárd polgármestere nyitóbeszédében a szeretet fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, fontos, hogy tudjunk szeretetet adni azoknak az embertársainknak, akik fogyatékkal, vagy segítséggel élnek, és példát mutatnak nekünk abban, hogy a hátrányok ellenére is tartalmas, teljes életet tudnak élni, és helytállni a mindennapokban.
A közönség nagy tetszéssel fogadta a bemutatkozókat

Dr. Pálos Miklós, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntőjében a lelkünkben élő lángról beszélt, amely sohasem alszik ki, mert a szeretet táplálja, amely soha el nem fogy. A megnyitót követően a Szent István téren felállított színpadon zenés, táncos, verses produkciókat láthatott a közönség.
A szeretet lángja Szekszárdon (a barna zakós úr: Nagy Vendel)

   Felléptek többek között  a vakok egyesülete képviseletében  Rákóczi Szilvia énekesnő, aki népszerű slágerekkel köszöntötte a hallgatóságot.

Nagy Vendel saját verseit mutatta be amelyek Szekszárdról, és a másságról szóltak.  Majd a Bartina zenekar pattogó ritmusú népzenével kedveskedett a közönségnek.

 A műsor további részében a városban működő különféle egyesületek , és művészeti csoportok mutatták be táncaikat dalaikat, így az Ifjú szív  néptánccsoport , vagy, igen megható mozzanatként az enyhén szellemi fogyatékosok tanáraik, nevelőik segítségével dalokat és tánckoreográfiákat adtak elő ezen a jól sikerült műsor összeállításon. A program  végén mindenkit meghívtak a  szervezők a  jövő évben is megrendezésre kerülő Szeretet lángja műsorra, amelyet legközelebb a városban működő összes fogyatékkal élőket  összefogó szervezetek együttesen rendeznek majd meg.


Itt szeretnénk elmondani, hogy A Vakok Tolna Megyei egyesülete minden hónap első csütörtökjén  klubdélutánt szervez, amire legutóbb is szép számmal érkeztek az egyesület tagjai, Versel, énekkel zenével szórakoztatták egymást a vendégek, és a kellemes beszélgetés közben fogyott a még meleg sütemény, és a jó szekszárdi bor is. 
 Szó esett a soron következő feladatokról, például a Hulladékból adomány elnevezésű lehetőség, amivel a különféle hulladékok leadásával pontokhoz, később majd pénzhez is juthat az egyesület. Értékelték az eddig megtartott rendezvények sikereit, és megbeszélték a jövő feladatait.

Eközben a rászorulók válogathattak a külföldről érkezett jó minőségű ruhákból, és felfrissíthették ruhatárukat.

A program ezentúl is megrendezésre  kerül, ahol mindenki kedvére valóan szórakozhat, és megbeszélheti ügyes bajos dolgait, és felteheti kérdéseit a felmerült problémáinak megoldásáról.

A jó hangulatú rendezvényt havonta megismétlik, remélhetőleg minél több érdeklődővel.


Szekszárd 2013  október 10.

Kovács Lászlóné   megyei elnök

Nagy Vendel   az egyesület tagja.

-------------------------------------------------

17. CSAK A DAL....

Nagy Vendel dalai: Nyitva van a...


Nyitva van a kocsma ajtó,
Kihallatszik a zeneszó.
Néhány pohár jó bor mellett
Jaj de szépen énekelnek.


Elhallatszik jó messzire,
Talán a falu végére.
Ott hallgatja öreg Néne
Belehasít a szívébe.


Mintha csak bús dalt húznának
Kihallatszik a búbánat.
Búcsút inthet a fiának,

Holnap viszik katonának.


Barna kislány törli szemét,
Sajnálja a szeretőjét.
Édesanyja vigasztalja,
Három évig sirathatja.


Szüksége van a császárnak,
Azért viszik katonának.
Inkább menne ő huszárnak,
Szükség van rá a Hazának.
                                                2012

Megjegyzés:  nóta.

-------------------------------------------------

18. ÚJSÁG -  ÚJ SZERKESZTŐI ÜZENETEK


Kedves olvasó!    
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.
e-mail:



 skype címem  nagy.vendi54
 Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com
 ……………………………………………………………………………………

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók
számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:
Tehát az ez évben megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!
 …………………………………………………………………………………
 A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.
Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor előveheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!

Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.

Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.
Írott műveim megtekintése:  amatőr művészek foruma  nagyvendel
www.canadahun.com irodalom fórum
…………………………………………………………………………………

VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ