Ezt is csak próbálja és előre nem
tudhatja, mit ér, mire jó (az e?), ha
mondható a-tól z-ig nyomorúsága:
mi van még vagy mi nincs már,
hányféle-forma alkatrésze múlt
ki, hullt le vagy vett fel más ritmust.
Hallja, hogy így áltatja magát most:
egyes szám harmadik személybe
váltok át; én nem, s ahogy kétkedve
lépked az utcán, ott is vele megyek,
benne vagyok, hogy a tanúja legyek,
mikor azt gondolja, ha a csoszogó
járás meg az előre hajló háttartás
kimutatja (mit?), akkor ő nem az.
Nem olyanos. Úgy vonul itt, mint aki,
ha aktív önironikus motoros is,
kibírja, hát kihúzza magát; akarja,
elhiszi és viszi, megteszi, két karja
lóbáló levegő-evező, fogja, s amikor
kifogja magát, kimondja, a nyitja
nem az, hogy hét határon is át kellene
kelnie, és úgy telnie be a hiábavalóval,
hogy úgy sem és akkor se; itt és most
csak próbálja, előre soha, semmit nem.