Liget.org   »   2013 / 7   »   Valachi Anna  –  Ödipusz a költészetben [2]
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2763
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

József Attila és Illyés Gyula testvéri barátsága – elfojtott, öntudatlan késztetések stációin keresztül – lassanként kihűlt. Hétéves folyamat tetőzött be 1934 nyarán, amikor a fiatalabb költő – aki mindvégig Illyés teljesítményéhez mérve alakította és minősítette saját poézisét – szabad utat engedett régóta érlelődő ellenérzéseinek, s nyílt(nak tervezett) támadást intézett „fogadott bátyja” ellen. Annyira fölháborította az a Népszavában olvasott hír,  mely szerint a Szovjet Írók Szövetségének első kongresszusára Illyés Gyulát és Nagy Lajost delegálták, hogy szükségét érezte – Babits-ellenes „tárgyi kritikai tanulmányára” emlékeztető, személyeskedést sem nélkülöző írásában – okát adni, hogy a Tanácsköztársaság leverése óta Moszkvában élő emigráns magyar írók miért nem az ő kiküldését javasolták.

 

Cikkét – melynek csak a címe ismert: Miért nem én? – egyik lap sem közölte, pedig az elszánt költő ezúttal is megpróbálkozott különlenyomatban megjelentetni a szöveget; a kézirat azonban eltűnt (esetleg ma is lappang).  Nagy Csaba a József Attila hagyatékában fennmaradt korabeli fogalmazványok alapján feltételezi, hogy a megbántott költő ezúttal nem megsemmisítő szándékú „pamfletet” írt, hanem éles logikájú, kritikus helyzetfölmérést, s maga válaszolt a cikk címében föltett kérdésre. Csalódottságának oka lehetett, hogy a moszkvaiak meghívásától elsősorban népfrontos nézeteinek elfogadását várta. Ugyanakkor tudhatta, hogy mint korábbi bírósági eljárások vádlottja úgysem kaphat útlevelet.

 

A „testvérlázadás” után fagyossá vált a hajdani barátok kapcsolata, s érintkezésüket egészen 1937 novemberéig – kibékülésükig – hidegháborús taktika jellemezte. Elvi-etikai-alkati ellentéteik és másfajta életstratégiájuk alapján már jóval korábban elmérgesedhetett volna a viszonyuk,  de sokáig összetartotta őket egy láthatatlan érzelmi kötelék: a közös anyaélmény. A családias meghittségre vágyó fiatalabb költő gyakran kivillamosozott Angyalföldre, Illyés édesanyjához, aki mindig szívesen látta és szerényen meg is vendégelte fia költőbarátait. Az örökké éhes és pénztelen Berda Józsefet és Zelk Zoltánt a házigazda távollétében is megillette a finom uzsonna: a bögre kávé és a nagy szelet vajas kenyér. József Attilát azonban nem a testi éhség, hanem a lelki hiányérzet vezérelte. „Megtörtént, hogy csak pihenni jött. Elbeszélgetett egy darabig, aztán engedélyt kért, hogy amíg anyám a konyhában dolgozik, aludhassék egyet a szobában, a díványon” – emlékezett Illyés.

 

Talán ez a virtuális „családi” kötelék késleltette a lappangó konfliktusok kiéleződését azt követően is, amikor Illyés elvált szülei 1931-ben meghaltak, s mindketten rákban, akárcsak 1919 karácsonyán József Attila édesanyja. A gyász sokáig összetartó erő maradhatott az árvaságra jutott költők között.  Illyés szerint 1933 nyarán közös vacsorával ünnepelték az Óda Nyugat-beli megjelenését – de ekkor még nem sejthették, hogy „utolsó vacsorájukat” költik el egymás társaságában.

 

A pszichoanalízis elméletét és gyakorlatát jól ismerő József Attila a „tékozló fiú megtérését” jelképezve igyekezett megkövetni a szimbolikus apagyilkossági kísérlet áldozatát.  De Babits két alkalommal is (1935-ben és a rákövetkező évben) csak jutalomra érdemesítette, holott a Medvetánc  kötet alapján már okvetlenül a díjazottak között lett volna a helye.  A kenyeret, átmeneti megélhetést lehetővé tevő, háromezer pengős nagydíjhoz képest az ezerpengős jutalmat csak „morzsának” tekintette – s a méltánytalanság-érzés élete végéig kísértette.

 

Egykori barátja elleni haragját 1934 nyarától vélt és valós sérelmekkel táplálta. Visszautasította Illyés közeledési kísérletét, amikor riválisa 1934 szeptemberében fölkínálta, hogy írjon a Válaszba.  Nem titkolta új keletű ellenszenvét, s azt sem bánta, ha rosszindulatú megjegyzései visszajutnak Illyés fülébe.  Érthető, ha az eldurvult helyzetben igyekeztek kerülni egymással a találkozást.

 

S míg kettejük testvérharca dúlt, József Attila alighanem meghatározó szerepet játszott abban, hogy a Nyugat írói mind érzékenyebben reagáltak a nemzedékváltás fájdalmasan aktuális problémáira. A bűn és a Mint gyermek című verseit Babits ugyanabban a lapszámban közölte , amelyben az „apa” és mindkét „fia” írása szerepelt. Illyés a lap élén a Halálfiairól írt empatikus esszét,  Babits pedig Könyvről könyvre rovatában Halász Gábor őt kritizáló írására reagált „értetlen csodálkozással”, amiért „a nemzedék ’mint komplexum’” éppen vele, a fiatal tehetségeket fölkaroló, önzetlen tanítóval szemben nyilvánult meg.