TITKOLÓZÓ
Hú, te, ha elmondanám, el se hinnéd, olyan,
mint egy álom, valószínűtlen és mélyről ismerős,
dehogy csigázlak, csak egyszerűen
nem akarom elmondani, hogy akkor miért hozom
szóba?, jó vicc, képes volnék szerinted nem szóba
hozni, amikor kitölti minden percemet, mintha
nagy puffadt matrac lenne a járda, és azon
ugrabugrálhatnék munkába menet meg vissza,
mint régen apámék ágyán, mely valójában
csak egy dupla ágybetét volt a padlón,
sose készült el hozzá a keret, így aztán
remekül tudtunk szaltózni rajta meg minden,
zum-zum-zum, így duhogott alattunk,
persze tilos volt, tönkretesszük a rugókat,
és mivel tilos volt, hát annál nagyobb kedvvel
ugráltunk, mihelyt kitették a lábukat otthonról,
vagy ki se tették, csak nem voltak a közelben,
de kiélesedett a hallásuk, a földszintről
felkiabáltak, hogy hallják ám, azonnal
hagyjuk abba,
attól, hogy tilos, még jobban szerettük,
nem terelem el a szót, csak nem akarom
kimondani, szeretném dédelgetni, dajkálni
magamban, olyan nehéz megérteni?,
csak az enyém legyen, ha megosztom,
kicsit mintha bemocskolnám, hogy lennél mocskos?,
mit sértődöl meg, ha valakinek elmondom
egyszer, az biztosan te leszel, úgy éljek, találgatni
nem ér, különben se sokra mész vele, ha úgysem
válaszolok, micsoda, az az alak?, te megőrültél,
frászt látod a tekintetemből, ha ezt látod benne,
keresztrejtvényt se fejts többé, nem sanszos,
nem mondtam, hogy nem, sem azt, hogy igen,
fogd fel, meg akarom őrizni, még félig
se biztos, én se döntöttem, ez a
legjobb, libegni az eldöntetlenségben, nyílt
vízen sodródó hajó, ha akarom, felvonom
a vitorlát, révbe érek, kérdés, akarom-e,
ezt akarom-e valóban, egyelőre szép
a tajték, a felbukó halak háta, a felbukó
hullámok pikkelyes háta, a láthatatlan
áramlatok játéka, állj le, ez undokság, az eszem
megáll, tiszta ünneprontás, igen, az előbb
néztem meg a vécén a tesztet, teherbe estem
tőle, most boldog vagy?