Liget.org   »   2013 / 3   »   Petrik Iván  –  Nood felfedi legbensőbb titkait
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2691
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

…a Bugattiban benne van a női test képzete,

egy hanyatt fekvő nő felhúzott térddel.

(A. Tabucchi: Rébusz)

 

„Talán kezdjük a legelején! Milyen volt a gyerekkora? Itt született? Voltak testvérei?” Nood természetesen válaszolni fog ezekre a kérdésekre, jóllehet nem azért vállalta az interjút, mert el akart mondani néhány fontos részletet az életéből. Ez meg sem fordult a fejében. Mégis válaszolni fog. S mivel nem lepte meg az első kérdés, hagyott annyi időt magának, hogy felsorakoztassa mindazokat, akikre emlékszik, és akiknek köze lehetett ahhoz, ahogyan későbbi önmagává vált, de nem tud róluk beszélni. Ne is zavarjuk meg most ebben, és még kevésbé próbáljunk illetéktelenül belelesni az emlékeibe. Lássuk inkább, mit hozott a kora tavaszi nap egy Nood falujától oly távol eső településen, mint Ikszville. Ráadásul nem éppen kora tavaszi napra ébredtek az Ikszville-iek. Friss fények helyett lomha árnyékok, csevegő szelek helyett néma, fuldokló levegő. Ez pedig zavarba ejtette a helybelieket, mert szép időt akartak arra a napra. A nagy napra, amikor megrendezik városuk történetének első autóversenyét, a Ikszville-ralit. Persze borús időben is lehet száguldozni a város utcáin, aztán kint a folyóparton, át a folyón és vissza, megint át és megint vissza, be a városba, egészen a főtérig.

 

„Sosem jártam itt korábban. Ezt a mondatot hagyományozta rám a családom a kérdéssel kapcsolatban. Elfogadom, mert nem tudom pontosan. Képtelen vagyok felidézni. Mindenesetre már ekkor érdekelt mindenféle mozgás, mindenféle sebesség, és kialakítottam az elméletet, amellyel később kidolgoztam kinesztetikus célegyenleteimet. Ezeket felírtam a pajta falára…”

 

„Az iskolái is érdekelnének, de ha már szóba hozta, miért pont egy pajta falára írta fel az egyenleteket? És mikor történt mindez?”

 

Nood késlekedés nélkül felelt, annak ellenére, hogy már önmagának is többször feltette a kérdést, de sosem tudta megválaszolni. A kevés dolgok egyike, amelyhez igazán értett: figyelmen kívül hagyni a naptárakat, kalendáriumokat, kakukkos- és kvarcórákat, egyszóval a számokkal kifejezhető időt. 19 47 23 51 – évszámok, órák, percek, másodpercek. Szerencsés természete megakadályozta, hogy életében akárcsak egyszer kikerülhetetlenül valóságossá váljanak számára. Nem így egy autóverseny főbírájának Ikszville-ben. Az a nevezetes első verseny ugyanis nem a célba éréssel dőlt el. Hármasával indították az autókat tíz percenként, s aki a leggyorsabban teljesítette a távot, az nyert. Ikszville kis város, és még kisebb, ha a híres nagy ralik térképén akarjuk elhelyezni. Ezért nem csodálkozott senki, amikor kiderült, hogy alig páran neveztek olyanok, akik nem a városban vagy a környékén laktak. Egyetlen idegen akadt a versenyzők között, egy hosszú haját kontyban hordó fiatal, szőke nő. Azt állította, itt járt iskolába, elemibe, mert hogy így-úgy-amúgy, valahogy erre vetődtek a szüleivel. És tényleg úgy mesélt a régi időkről, mintha leélt volna pár évet a városban, igaz, senki sem emlékezett rá. Öreg, ezüstfényű autóval jött, horpadt lökhárítóval, több helyen foltozott, de damasztbársony kárpittal. Veterán autók felvonulásán nagy sikerre számíthatna. De egy autóversenyen?

 

„Párhuzamosan azzal, hogy elhatároztam, végleg felhagyok a tanulmányaimmal, tehát még klasszikus (egyetemi-akadémiai) struktúrákban is gondolkodtam. Arra számítottam, egy ilyen zárt rendszeren belül is lehet új dolgokat felfedezni. Aztán jött a pajta fala. Amikor megláttam, tudtam, vége minden korábbi gondolkodási-elméleti körülménynek. Már nem is az egyenletek voltak a fontosak, hanem hogy ide írjam azokat. Kiléptem, ezzel a gesztussal kiléptem az egyetemek falai közül. Másrészt az is világos lett, hogy új dolgok felfedezése lehetetlen abban a zárt rendszerben, amiből éppen akkor kilépni készültem. A zárt rendszeren kívül viszont nincs jelentősége. Azaz az „új dolgokra” és a hagyományos értelemben vett felfedezésekre itt egyszerűen nincs igény.”

 

„Úgy tűnik tehát, hogy kinematikából, kinesztéziából kiindulva filozófiai felfedezéseket tett?”

 

Ruhásszekrényben kísérteteket tartani. Miért kell mindenbe beleerőltetni valami mást? Miért nem jó minden úgy, ahogy van? – szeretett volna visszakérdezni Nood, de megakadályozta ebben saját elképedése. A kvázi-skizofrén, ijesztő felismerés, hogy valamit magyaráz, értésre ad, bizonygat. Nem akart erről beszélni. A dolgok egy részéről eleve képtelenség, néha a legegyszerűbbekről, sőt, leginkább azokról. Nem így az ismeretlen autóversenyzőnő, aki némi megrökönyödést keltve férfi, de legalábbis férfias ruhába öltözött, és elég jól megértette magát az ikszville-iekkel. Míg a többi versenyző az autójával babrált a start előtt, ő a főtéri nagykávéházban a törzsvendégek asztalához telepedve vörösbort ivott, és maga sodorta cigarettát szívott.

 

„Nem. Erről szó sincs. Életmechanikai megfigyeléseim voltak. Kicsit talán a megvilágosodáshoz hasonlíthatnám, de nem buddhista értelemben. Filozófiáról azonban, mondom, nincs szó. Semmi közöm a filozófiához. Nem értek hozzá, nem is érdekel. Végeredményben orvosnak vallom magam, habár úgy vélem, az orvoslás elvált a gyógyítástól, és nagyon rossz úton jár. Úgyis mondhatnám, a vegyipar csapdájába esett, és nem talál megoldást semmire, legkevésbé az élet, vagy az élet minőségének védelmére. Mégis ez áll hozzám a legközelebb…”

 

„Legismertebb szellemei produktumainak viszont, az előbb említett célegyenleteknek, semmi közük a gyógyításhoz.”

 

Nood fészkelődni kezdett, mint aki kényelmesebb pozíciót keres a süppedő ülésen, vetett egy pillantást a bal kezénél ülő riporterre, majd jobbra fordult és kinézett az ablakon. Semmi közük a gyógyításhoz. Semmi közük a gyógyításhoz. Semmi közük a gyógyításhoz. Semmi közük a gyógyításhoz. Semmi közük a gyógyításhoz. Semmi közük a gyógyításhoz. Semmi közük a gyógyításhoz. A kis ikszville-i kórház köztiszteletben álló igazgató-főorvosa harminc éve praktizált mindenki megelégedésére. Ő ért először a baleset színhelyére, de segíteni nem tudott. Amikor másodszor tért vissza az út a folyóhoz, és a meredek szőlőhegyről leszaladva egy éles kanyarral kellett ráfordulni a hídra, az ismeretlen szőke versenyzőnő kisodródott, áttörte a korlátot. Az őrült tempóval száguldó autó felborult, többször megpördült és a folyóparton végezte. A füstölgő motorház a víz fölé nyújtózott ijesztő szenvtelenséggel.

 

„Ezzel nem értek egyet. Ez felületes, vagy inkább így mondom: látszólagos értelmezés. Azért látszólagos, mert lényegileg nem értelmezés, csak mellébeszélés. Az alapeszme mindenképpen szorosan kapcsolódik a gyógyító, újjászülető dimenziónkhoz. A célegyenletek erre épülve mutatják meg a bennük rejlő legegyszerűbb igazságot.”

 

„Összefoglalná pár szóban ezeknek a kinesztetikus célegyenleteknek a lényegét?”

 

„Nem.”

 

„Ha jól tudom, hat ilyen egyenletet állított fel. Négyet a legelső munkafázisban, a pajta falára írva. Ezeket nevezik az ’eredeti kinesztetikus célegyenleteknek’, egyet a pajta kapujának belső oldalára, ezt nevezik a ’rejtett kinesztetikus célegyenletnek’, a hatodikat pedig papírra írta itt a pajtában, és ez afféle lezárása a korábbi felvetéseknek.”