←Vissza

 
 
 
 
 
 

Lackfi János
ÉVEK, TÁRGYAK

(részlet)

Julinak, mindig


11. A nénis tálkát

A nénis tálkát öcsém csinálta agyagból,
korongozása darabos volt, máza banális
sötétbarna, de közepén
kontyos női fej nézett felfelé, ha színültig
megtöltöttük, mondjuk sósmogyoróval
(mindig sósmogyoróval töltöttük meg),
a női arcnak csak orra, feje búbja,
pofacsontja látszott ki a magok
halmazából, mintha éppen egy mogyoróval
teli konténerbe fulladna bele lassan,
testsúlya húzná lefelé, levegője fogyna,
a barnára mázazott arc kéjesen hunyta le
szemét, és kényesen hagyta, hogy
minden este, ha barátok jöttek,
kiszabadítsuk a gyilkos ölelésből,
leegyük róla
az együttlét idejét.


12. Őskés

Őskés még az Ecseri piacra járás idejéből,
pengéje domborúról homorúra kopott,
elnyűtte a sok-sok elmetélt
disznótest közegellenállása,
szarunyelét pedig úgy kikoptatta
böllérek darabos bütyke,
hogy a hüvelykujj helyén kiállt
a szegecs, ez a tárgy átütötte
az időt, és összeöltött egy csomó
nekünk ismeretlen életet,
vidéki disznótorokat, horpadt
udvarok véres sarát, tornácon
koppanó diókat, vérfoltot hagyó
meggyet, csapódó istállóajtókat,
tetők résein át besüvítő sugártól
lángra gyúlt szénát, porkévéket,
ott lógott a konyhánkban, az asztal
fölött, mini Damoklész-kardja,
idő-mementó, avagy paraszti
nemességem díszkardja,
aranybojtot rá a konyhai villanyfény
akasztott csak, azóta költözések
során dobozok mélyén
kallódik valahol, ha te ki nem dobtad,
de ha kidobtad is,
fontos, hogy megvan,
ha máshol nem, hát ennek a versnek
eleven húsába mélyen beledöfve.