←Vissza

 

Halmosi Sándor

LÁTOD, MÉG A LISZTET SE

hoztam le a padról, nemhogy a csillagokat,
pedig hidd el, kedved lelnéd mindenben, amit
neked adnék, és megkél a legmerészebb bánat
is ebben a melegben, de nincsen nekem se
lisztem, se padom, és csak azokban az őrült
percekben bírok a csillagokkal, de nézd csak,
bíborcsíkok az égen, kis fecskefészek
tornácunk ereszén.

ELFOGADOM
az ajándékot.
Elfogadom az áldozatot.
Felülsz és belehallgatod a világba a csendet.
Észrevesznek. Valamire készülnek.
Valamire készülök. Nem mozdulok.
Nem mozdulnak.
Büntetni fognak és elhalmozni.
Ezt a csendet adják, ezt a végtelen
beteljesülést. Tudják, hogy nem bírom el.
Tudják, hogy agyonnyom.
Ezt egyedül nem lehet.
Elfoglalják helyüket.
Kitárnak mindent.
Mindent kitárnak.
Egyikük int.
Nem mozdulnak.
Számolják a perceket.
Állom.
A perc én vagyok.




Halmosi Sándor

MOST BEMOCSKOLOM MAGAM

édes,
korpa közé keveredek.
Megesznek a disznók
és teleröfögik a világot velem.
Nem ismersz rám.
Senki sem ismer majd magára.
Mindenki moslékot fog enni.

De visszajövök.
Egyszer ünnep lesz.
A be nem áztatott
a ki nem belezett
kenyéré.
Akkor mindenki üdvözül.
És meg ne tudjam
hogy közben nem vigyáztál magadra.
Haragos leszek és bősz.
Széthányom az összes vulkánt
és addig rázom a Földet
míg minden leve szétfröccsen.
Az üres burkot beteszem
a Nagy Tenyérbe és rácsapok.
A Nagy Üres Tenyeret megtaposom
. Addig állok a stigmákon
míg széttárul és azt nem mondja:
sokasodjatok és szaporodjatok
töltsétek be újra a Földet.
Embernek fia, te vályúhoz.
Embernek lánya, te hét nemzedéken
keresztül csillagokat sepersz.
Ha tele van a sufni, újabb gödröt ásol.
Minden panasz újabb év.
És most még kegyesek vagyunk hozzád.
Aki nem vigyáz magára
többnyire vulkántömködésre van beosztva.
Egy csillag lopása zeneelvonással jár
egy egész tejútért napraforgóirtás.
Ha a kikericset megetted
már nem vagy az élők sorában.