←Vissza

 

Levendel Júlia

MANAPSÁG MÉG NEHEZEBB

Világosszürke vászonöltönyének szivarzsebét bordó kendőcske díszítette, a csokornyakkendője, valódi bőrből készült cipője és az autóstáskája is bordó volt. Gonddal válogatott öltözéke rímelt a feje színességére: az ősz hajra és a vörös foltos arcra meg a vaskos, bíbor orra; Dr. Kőváry Vilmos; és nyújtotta a címeres névjegyét. Erős parfümje sem nyomta el a szesz szagát. Ahogy belépett, áporodott alkohollal telítődött az iroda levegője. Pálinkát, vodkát, talán konyakot - méghozzá márkás fajtákat - nyakalhatott, és látszott: hosszú-hosszú évek óta már. Valamennyire bírta. Mielőtt leült, megkérdezte, hogy itt mindenféle ingatlan közvetítésével foglalkoznak-e; nekem ugyanis nem lakás és nem iroda kell, hanem garázs. Mint látja, a Pasaréten lakom. Guyon köz. A lakás nem az enyém, de ott lakom... mondjuk úgy, oda vagyok bejelentve, és a környéken igen magas a garázsok ára... ezzel tisztában vagyok... nem is kérek semmi extrát... a szokásos... mondjuk úgy, az elfogadható árat megadom. Tehát garázs?; kérdőn felemelte a hangját, János bólintott; természetesen foglalkozunk garázsok közvetítésével is; de erre a magas, valaha karcsú, világoskék szemű férfi megzavarodott, mintha nem készült volna, hogy a gyerekes csíny így mellémegy; akkor... úgy vélem, mindent elmondtam... hogy garázs... a Guyon köz; tekintete a saját névjegyébe kapaszkodott, amit János az asztalka közepére tett; akár most is?... vagy inkább jelentkezik, ha csakugyan talál nekem?... hogy szokták?; a fehér lapocska bal sarkába nyomott címerből a mérleg-ábra volt legfeltűnőbb. Asztrológiai jel lehet. Középen vastag, zöld betűkkel a név, alatta vékony pirossal a hosszú szöveg, hogy szabadalmi ügyvivő, aztán újabb és újabb sorban a többi tájékoztató rang, hogy a Lengyel Köztársaság lovagja, a Teleki Pál Emlékbizottság tagja meg a Hunyadi Szövetség szakosztályvezetője. És a jobb sarokban, immár konvencionális fekete festékkel egy telefonszám. Csak annyi, hogy Tel. És a hét szám. Úgy nézte a saját névjegyét, hogy Jánosnak is nézni és olvasni kellett; igen, most nem tartom fel... amint találok pasaréti garázst... a Guyon köz környékén... egyébként csak vételre gondolt?... bérelni nincs szándékában?; az idős ember zavara félelemmé változott, vagy azért látszott egyszerre idősnek, mert képtelen volt tovább titkolni szörnyű bizonytalanságát, hogy sehogyan sem tartóztathatja rohamos pusztulását. A kellékei, látta, cserbenhagyták. A szemét mintha hályog fedné, és remegett a keze, ahogy a névjegye felé nyúlt, már megfogta, tétován elengedte. Nem akarta visszavenni, épp csak megérintette. Az övé; nem... bérelni nem akarok...inkább veszek egy garázst... úgy négymillióért már akadhat egy rendes garázs, igaz?... négymillióra tippelem... és annyit megér... a mai közbiztonság... ez még viccből se mondható... nem lehet rámondani... mert így szokták... nem lehet közbiztonságról, csak közbizonytalanságról beszélni, ugye?; nem nevetett, el sem mosolyodott magán. A kezét elhúzta, az ölében tartott autóstáskán remegtette. Ahogy riadtan oldalra fordult, mintha hirtelen támadástól tartana, a csokornyakkendő fölött látható lett egy pillanatra a gégemetszés hege. Semmi más nem lehet az: gégemetszés; amikor még nem kellett az embernek tartania attól, hogy hipp-hopp, nincs ott az autója, ahol hagyta... hát kérem, azokban az években nekem volt garázsom... most pedig... tudja, nem a garázs a legnagyobb veszteségem, mégis... megpróbálom pótolni... igyekszem kivédeni, ami még megtörténhet... mert könnyen megeshet, hogy reggel keresem a kocsit... indulnék, ugye, de nincs ott... mintha varázslat történne. S amíg az ember megérti, hogy ellopták... egyszerűen ellopták... talán az a legrosszabb... amíg töpreng, hogy mit követett el... miféle ostobaságot... amíg magára gyanakszik... talán mégsem ott hagytam... bezártam?... behúztam a kéziféket?... úristen, mit csináltam?!... amíg végre megérti... szeretném mielőbb ezt a garázst... gondolom, sejti, hogy ha egyszer elszánta magát az ember...; kerülte János tekintetét, de a saját bárgyúságba mártott szorongását nem rejthette el. A zakóján lötyögött az egyik gomb, s a csokornyakkendőből cérnaszál lógott az inggallérjára; sohasem okoztam balesetet... így, ahogy mondom magának... soha... még koccanás sem írható a számlámra... én a lehető legbarátságosabb viszonyban éltem az autóimmal, és annak is már sok-sok éve, hogy kitüntettek mint balesetmentes úrvezetőt... azóta sem történt semmi baj... lekopogom... semmi, pedig manapság még nehezebb megőrizni... nem is tudom, van-e rajtam kívül ebben az országban valaki... de hát tudja, mióta hajtok én?!... úgysem hinné el... alig ért le a lábam a pedálokhoz... az édesapám sofőrje ültetett először kormányhoz... istenem, milyen régen volt az! S amikor megengedhettem volna, hogy sofőr vezessen... én, uram, akkor is magamra hagyatkoztam; nem locsogott. Minden szót úgy ejtett ki, mintha végre elszánná magát, hogy előadja, miért is jött. Mintha a garázsvásárlás ötlete is csak ügyetlen kísérlet, keserves, s eleve kudarcra ítélt nekifohászkodás volna. Muszáj volt várni, hátha előrukkol valódi mondandójával. János várt, de az adatlapot nem vette elő; akkor értesítést kapok?... így mondta, ugye?... számíthatok rá, hogy értesít... négymillióig elmehetünk... tudja, ez az autóm... nem tudom megmutatni most... nem autóval jöttem ide... de megmondom őszintén, ez az autóm igen régi, már nem kötnek rá biztosítást... egy régi Wartburg... lassacskán múzeumi darab; most sem mosolygott, láthatóan kimerítette, hogy előhúzkodja magából a szavakat; ... régi, persze, de akárhogy is zörömböl, mert az tagadhatatlan, hogy csattog és zörög, mint valami szörny... holott kezes jószág, és nincs is vele semmi baj... megvagyunk egymással... vigyáznom kell rá.
     A Guyon köz környékén két eladó garázs is akadt, de János nem tudta értesíteni Kőváryt - ha egyáltalán Kőváry Vilmosnak hívták a dendis öregurat. Az első hívásra egy élelmiszerbolt jelentkezett, és János azonnal megszakította a vonalat. Másodjára segítséget kért a fiatal nőtől, aki makacsul újra csak azt mondta: élelmiszerbolt, tessék; Kőváry?... itt nincs semmiféle Kőváry; és bugyután kacagott; tartozik magának az a Kőváry?... jól átverte, annyit mondhatok; Kőváry Vilmos nem szerepelt a telefonkönyvben, és a Guyon köz tájékán semmiféle Kőváry nem lakott.