stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   




Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság

Hungarológiai Értesítõ
Könyvismertetések
Nyelvtudomány
1990

Benkõ Loránd: A csángók eredete és települése a nyelvtudomány szemszögébõl
Magyar Nyelvtud. Társaság, Bp., 1990. 40 l.
(A Magyar Nyelvtud. Társasag Kiadványai, 186.)
recenziót várunk Várkonyi Gábor


Élõnyelvi tanulmányok. Az MTA Nyelvtudományi Intézetében 1988. okt. 5-6-án rendezett élõnyelvi tanácskozás elõadásai.
Szerk., Balogh Lajos, Kontra Miklós.
MTA Nyelvtudományi Int., Bp. 1990. 228 l. (Linguistea, Ser. A. Studia et dissertationes 3.)
recenziót várunk: Molnár Ildikó


Finnugor életrajzi lexikon.
Szerkesztette: Domokos Péter. Tankönyvkiadó, Budapest, 1990. 366 l.

A debreceni Nemzetközi Finnugor Kongresszus tiszteletére közzétett, a szakirodalomban FÉL-rövidítéssel idézhető kötet a szerkesztő magyar, német, orosz és finn nyelvű előszavából, bevezetésből, mintegy 750 személy életrajzi adataiból, majd az onnan – elsősorban technikai okokból és az említett alkalomnak tulajdonítható szűk határidő miatt – kimaradt kutatók közel 700 nevet tartalmazó, egyaránt betűrendes címlistájából, valamint egy impozáns, kb. 270 tételes rövidítésjegyzékből áll.

A IX. században élt “Halogalandi Ottártól az 1990-ben doktoráló ifjú szakember[ek]ig terjed a lexikonba felvenni szántak sora, működtek légyen az illetők bárhol és bármikor a finnugrisztika bármely területén, akár érintőlegesen is”. Ez a maga nemében úttörő vállalkozás “csak első lépésnek vagy változatnak tekinthető egy elképzelt úton”. A 18 finnugristából álló szócikkíró munkaközösség egyes tagjai a szóban forgó alkotók életrajzának, életművének rövid ismertetése után felsorolják azok legfontosabbnak tekintett munkáit (legföljebb ötöt), majd pedig a velük foglalkozó – egytől három tételig terjedő – szakirodalmat.

Számításaim szerint a FÉL közel 300 magyar, mintegy 110 észt és 80 finn kutató adatait tartalmazza; legközelebbi, obi-ugor nyelvrokonainkat egyenként egy-két, a kelet-európai finnugor nyelveket egyenként 20–40 címszó képviseli, s példaképpen még megemlíthető, hogy az orosz és a német anyanyelvű tudósok száma meghaladja az ötvenet, illetve a negyvenet.

A magyarságtudomány szempontjából is rendkívül örvendetes, hogy – miként már az első idézetből is kiolvasható – kötetünk számos olyan magyar személyiség életművének rövid összegezését is magában foglalja, akiket nem – vagy elsősorban nem – finnugristaként tartunk számon. Hogy csak a ma már nem élőket említsem, az őstörténetünkkel foglalkozó tudósokon (Jerney Jánoson, Moór Eleméren, Sebestyén Gyulán, Zichy István grófon és másokon) kívül ide sorolható a nyelvészek közül pl. Balassa József, Balázs János, Bárczi Géza, Csűry Bálint, Gáldi László, Gombocz Zoltán, Horger Antal, Kertész Manó, Kubínyi László, Laziczius Gyula, Lotz János, Mészöly Gedeon, Pais Dezső, Prohászka János, Sámson Edgár, Simonyi Zsigmond és Szabó T. Attila; az etnográfusok és a folklórkutatók közül pl. Bálint Sándor, Bátky Zsigmond, Diószegi Vilmos, Gunda Béla, Herman Ottó, Honti János, Ipolyi Arnold, Jankó János, Kálmány Lajos, Katona Lajos, Róheim Géza, Solymossy Sándor és Szendrey Zsigmond; a zenetudósok, ill. népzenekutatók közül pl. Kodály Zoltán és Szabolcsi Bence; a néptánckutatók közül pl. Martin György és Réthei Prikkel Marian; a történészek, történetírók közül pl. Bél Mátyás, Cornides Dániel, Csengery Antal, Moravcsik Gyula, Pray György, Tagányi Károly és Torkos József; a régészek közül pl. Fehér Géza és Pósta Béla; az írók és az irodalomtörténészek közül pl. Gragger Róbert, Gulyás Pál, Kodolányi János, Négyesy László, Toldy Ferenc és Verseghy Ferenc.

Noha a FÉL – ezt a szerkesztő maga is több ízben hangsúlyozza – jelen formájában még rendkívül hiányos, és igen egyenetlen, távolról sem hibátlan anyagot tartalmaz, és kritikával ajánlatos a tanulmányozása, használata révén az olvasó így is sok hasznos és érdekes tudománytörténeti vonatkozással, számos méltatlanul elfeledett életművel, sőt a nem finnugor, hanem a legkülönfélébb egyéb nyelvekkel való rokonítás képviselőivel (Baráthosi Balogh Benedektől többek között Horvát Istvánon és Kalmár Györgyön át Szilády Áronig), illetőleg e nézetek nem finnugristák részéről született cáfolatainak szerzőivel is találkozhat a kötetben.

A Finnugor életrajzi lexikon jelen első kidolgozása – említett gyarlóságai ellenére is – rendkívül fontos tudománytörténeti kézikönyv. Igen sok esetben nyújt segítséget mind a téma iránt érdeklődő szakemberek eligazításában, mind pedig az ismeretterjesztésben. Mielőbb és nagyon várjuk a minél bővebb, javított változatot!

Zaicz Gábor


Hagyományok és módszerek
Az I. Nemzetközi Hungarológia-Oktatási Konferencia elõadásai. I-II.
Nemzetközi Hungarológiai Központ, Budapest, 323 + 247 l. (Hungarológiai ismerettár 8-9.)

A kötetcím félrevezetõ, ez nem az elsõ hungarológia-oktatási konferencia, hanem már az ötödik vagy a hatodik. Az elsõt 1969-ben tartották szintén Budapesten a Nemzetközi Elõkészít&otil$ Intézetben, elõadói között volt Balázs János, Fábián Pál, Deme László, Szépe György, Magyar Miklós (aki ezen az utóbbin is részt vett) stb. Akkor még lektori konferenciának, külföldi magyar vendégoktatók értekezletének stb. nevezték, de az elõadók jelentõs része azonos a késõbbi konferenciákéval, a program, a témák természetesen teljesen azonosak.

Nehéz egy konferencia elõadásait tematikusan úgy csoportosítani, hogy az elhangzott referátumok tartalma pontosan fedje a szekcióülések témáját. A semmitmondó plenáris elõadások után az elsõ szekció elõadásai a hungarológiai (?) oktatás problémáit járták körül.

Huszonegy referátum hangzott el ezen az ülésen, érdekes és informatív tájékoztatás a magyar nyelv és irodalom berlini, bordeaux-i, strasbourgi, jyväskyläi (Finnország), maribori (Szlovénia), tartui (Észtország), varsói, bulgáriai, uppsalai (Svédország) oktatásáról, de már nehezen lehet idesorolni az igecentrikus kommunikatív nyelvtanításról szóló elõadást, ha külön szekció foglalkozott a magyar mint idegen nyelv nyelvészeti kérdéseivel, s külön az oktatás módszertanával, ugyancsak nehéz a történeti jellegû elõadásokat ezen a témakörön belül elképzelni, olyanokat, melyek a két világháború közti francia-magyar kultúrális kapcsolatokkal vagy az ugyanazon idõhatárok közti berlini hungarológiai kutatásokkal foglalkoznak, nem említve az irodalomkritika néhány sajtómûfaji jellemzõjérõl szóló elõadást.

A második szekció témája a hungarológia elmélete és kutatása volt (11 elõadás hangzott el), s itt is meglehetõsen vegyes tartalmú és értékû írásokat találunk. Az általánosságok szintjén fogalmazódott, teoretikus írásoknál érdekesebbek, s hasznosabbak is az olyan megközelítések, melyek a magyart egy másik nép nyelve és kultúrája révén próbálják meghatározni, ilyenek a német (közelebbrõl a Hamburgi Egyetemen folyó) kutatások ismertetése, s a magyar kultúra cseh-morva, szlovák, finn recepciójáról szóló elõadások.

A harmadik szekció (13 elõadás) foglalkozott a magyar mint idegen nyelv oktatásának nyelvészeti kérdéseivel. Itt is keveredik a szûken a tárgyhoz tartozó és a jóindulattal odaérthetõ vagy a máshova nem helyezhetõ értekezések halmaza. Találunk itt fejtegetéseket "A dativuszi -nak, -nek mint módszeres egység a magyar nyelv környezetnyelvként való tanításában", vagy "Az ikonikus, kognitív és szisztematikus grammatikai hangsúlyok a magyar nyelvtanban" címmel, de vannak világosabb és pontosabb címû és kifejtésû elõadások is: A nyelvi-nyelvészeti képzés sajátosságai a kétnyelvûség körülményei között Mariborban, A nyelvtörténet mint segédeszköz a magyarnak idegen nyelvként való oktatásában, Az alany és állítmány számbeli egyeztetése a magyar és bolgár nyelvben, A konjuktivusz problémája a németben és a magyarban, vagy Kontrasztív megfigyelések a magyar nyelv tanításában (norvég példák alapján) stb.

A negyedik szekció (16 elõadás keretében) egy még szûkebb témát, az oktatás módszertanát tárgyalta. Ez a leghomogénebb fejezet, noha meglehetõsen különbözõ témájú elõadások hangzottak el a nyelvoktatás magyarságtudományi kontextusának amszterdami tapasztalatairól, a bolgárok számára készült magyar nyelvkönyvrõl, a helyzetközpontú, vagy nyelvtanközpontú magyartanításról, a vizuális szemléltetésrõl, a Hamburgi Egyetem magyaroktatási tapasztalatairól, a szlovéniai kétnyelvû oktatás speciális problémáiról, a magyar nyelvvel kapcsolatban, az (egykori jugoszláviai) magyar tankönyvekrõl, s az angolul beszélõk számára készült tanulói szótár tervezetérõl s elõmunkálatairól, egy új, Kárpátalján készülõ magyar nyelvkönyv szerkezetérõl, a nyelvtan szerepérõl és súlyáról a szövegszerkesztésben és a gyakorlatban, a gyerekek magyarra tanításáról, a nyelvoktatás kezdeti szakaszának jelentõségérõl, továbbá két, nem szorosan a tárgyhoz tartozó elõadás: a magyar szépirodalom bolgár recepciójáról (1944-ig) és a Sorbonne Nouvelle Egyetemen folyó magyaroktatásról.

A kötet végén található egy "resumé" is, de sajátos módon csak magyar nyelven.

Mint minden ilyen kiadványnak, ennek a konferenciának az anyaga, is meglehetõsen heterogén, van azonban egy fogyatékossága a többi hasonló jellegû kiadvánnyal szemben: nem tüntetik fel sehol az elõadók munkahelyét, egyetemét, országát, pedig az alapvetõ információadáson túl hasznos eligazítást jelenthetett volna a kötet használójának a tájékozódás, az esetleges kapcsolatfelvétel szempontjából.

Szabó G. Zoltán


Kiss Jenõ: A mihályi nyelvjárás változása 1884 és 1989 között.
Nyelvtud. Társ. Bp. 1990. 90 l.
(Nyelvtud. Társ. Kiadványai 190.)
recenziót várunk: Kozocsa S.


Kontra Miklós: Fejezetek a South Bend-i magyar nyelvhasználatról
A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete, Budapest, 1990. X, 188 l. (Linguistica - series A - Studia et Dissertationes 5.)

1979-ben kezdte a szerzõ terepmunkáját a 1986 decemberében foglalta össze kandidátusi értekezéssé. Ezt a szöveget fogalmazta át 1989 elején a jelen könyvvé. Noha sokszor írtak le megjegyzéseket az amerikai magyarok nyelvérõl, voltaképpen ez az elsõ teljes következetességgel elkészített szakmunka e téren, egyszersmind a szerzõnek e témekör$ foglalkozó áttekintõ monográfiájának is elõtanulmánya.

A nagy gondossággal és részletezõ módon bemutatott anyaggyûjtés elõtt a szerzõ tájékoztat a korábbi kutatásokr&oac$ a maga gyûjtõ és elemzõ technikájár&oa$ Ezután fejezetenként a fonetika és fonológia, a morfológia, a szintakszis, a szókincs kérdéseit veszi sorra. Külön ír a személynevekrõl, a beszédhelyzetek nehézségeirõl. Nemcsak az adatközlõ mellékletek, hanem a fotók, a hivatkozott szakirodalom is megbízható hátteret ad a kérdés iránt érdeklõdõknek. A kötet angol tartalmi kivonata és magyar tárgymutató$ jól eligazít.

A mai Szegedhez mérhetõ nagyságú város, South Bend Indiana államban van. Mások is gyûjtöttek itt, ismét mások más helyen foglalkoztak az Észak-Amerikába került magyarok magyar nyelvhasználatával. Amint áttekinté$ kitetszik, a szerzõ e munkákat vagy tudományos vagy egyéb szempontból nem tartja kielégítõn$ Minderrõl és a maga korábbi publikációir&oac$ részletes irodalomjegyzéket ad.

Voigt Vilmos


Lee Sang-Hyup: Konfrontative Analyse zwischen dem ungarischen und koreanischen Kasussystem
Otto Harrassowitz, Wiesbaden, 1990. [6], 181, [1] 1.
(Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica)

A koreai szerzõ 1984-tõl a hamburgi egyetemen tanult finnugrisztikát Wolfgang Veenker professzor irányításával. Magyar stúdiumai után, szakértõ tanárai, Fazekas Tiborc és Pusztay János segítségével írta disszertációját a koreai és a magyar fõnévragozási esetrendszer kontrasztív áttekintésérõl. Amint ismeretes, a koreai nyelvet már egyeztették az altájinak nevezett nyelvcsaláddal. (Mind a mai szakvélemény, mind a szerzõ elveti ezt az ötletet.) A magyar esetrendszer vizsgálata pedig elsõsorban Antal László jóvoltából (századunk hatvanas éveiben) az érdeklõdés középpontjába került. A szerzõ ennél is tágabb szemléletet követett (elsõsorban Skalièka nyomán): abból indul ki, hogy mind a koreai, mind a magyar ugyan agglutináló nyelvek, ezeknek azonban nem igazán tipikus példái. Ebbõl származnak az egyébként egymástól teljesen független két esetrendszer bizonyos használati párhuzamai.

Külön értéke a mûnek a magyar szakirodalom alapos ismerete, valamint imponáló mennyiségû koreai nyelvészeti és nyelvtani tudományos mûjegyzék. A precíz leírás következtében arra is igazán alkalmas e disszertáció (noha nem ez volt a szerzõ célja), hogy aki meg akar ismerkedni a magyar vagy a koreai nyelvi rendszer egyik legfontosabb elemével (az „esetek" használatával), ebbõl igen jó képet kaphat. Vagyis még gyakorlati nyelvtanulók is kézbe vehetik.

Voigt Vilmos


Magyar neve? Határokon túli helységnév-szótár.
Összeállította és a bevezetést írta: Sebők László. Arany Lapok, Budapest, 1990. 267 l.

Az 1920. június 4-ei trianoni békediktátumot követően Magyarország területe egyharmadára csökkent, és mintegy 12 500 településének hozzávetőlegesen 72%-a a szomszédos országokhoz került. Az 1990 előtti térképeken és egyéb kiadványokban nem jelenhettek meg e helységeknek a magyar elnevezései a mindenkori utódállamokban, és ezeknek közlése négy évtizeden át nálunk is csak kivételesen – és akkor is rendkívül óvatos formában, csekély anyagra vonatkozóan – volt valamennyire is lehetséges.

Ezt a hiányt pótolja Sebők László összeállítása, mely a szomszédos országok nevének betűrendjében – Ausztria/Burgenland: 9–22; Csehszlovákia [ma: Szlovákia] / Felvidék: 23–113; Jugoszlávia [ma: Horvátország, Jugoszlávia és Szlovénia] / Délvidék: 115–136; Lengyelország: 137–138; Románia / Erdély: 139–243; Szovjetunió [ma: Ukrajna] / Kárpátalja: 245–267 –, országonként közöl előbb egy “jelenlegi [=idegen: német, szlovák stb.] név – magyar név”, majd pedig egy “magyar név – jelenlegi név” mutatót.

Például: Nickelsdorf (NE) Miklóshalma (Moson), illetőleg (a következő jegyzékben:)

Miklóshalma Nickelsdorf.

Látható, hogy a lényegesnek ítélt kiegészítő információkat – azaz esetünkben a mai ausztriai (burgenlandi) nezsideri járásmegjelölés rövidítését és az 1913. évi magyar helységnévtárban szerepelt, a történelmi Magyarország megfelelő vármegyéjére történő utalást – egyaránt az előbbi mutatótípus tartalmazza a kötetben.

A Határokon túli helységnév-szótár minden egyes (összesen 12) ábécérendes névjegyzéke előtt mintaszerűen tömör és hasznos információk olvashatók a szóban forgó területek helységneveivel összefüggő névtani, történeti, politikai stb. problematikáról, a mai hivatalos közigazgatási beosztásokról (járások; köztársaságok, közösségek; megyék; stb.), sőt a szerző kiejtési útmutatókkal is szolgál, és a különféle idegen nyelvi betűrendeknek a magyartól való eltéréseit is közli.

Az egyes helységnévjegyzékek kitűnő feltáró és – a megfelelő bevezetőkben meggyőzően indokolt – válogató, feldolgozó munka eredményei, s anyaguk – a szerkesztői célkitűzést figyelembe véve – teljesnek és megbízhatónak mondható.

Sebők László névtára, pontosabban a Kárpát-medence idegenbe szakadt településeinek kétnyelvű, illetőleg Burgenlandban a helységek horvát, a Felvidéken, a Délvidéken és Kárpátalján azok német nevét is feltüntető névmutatója kitűnő kiegészítése Kiss Lajos Földrajzi nevek etimológiai szótára című, monumentális névtani – névföldrajzi, névtörténeti és névetimológiai – munkájának (IV. kiadás. I–II. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988).

Zaicz Gábor


Németh Gyula: Törökök és magyarok. II. Oszmán törökök. Kõrösi Csoma Társaság - MTA Könyvtára, Bp. 1990. 312 l. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A. 5.)
recenziót várunk: Kovács Zsuzsa


Pusztay János: Nyelvek bölcsõjénél.
Akadémiai K. Bp.1990. 166 l. (Kérdõjel)
recenziót várunk: Szabó Ildikó


Róna-Tas András: Németh Gyula.
Akadémiai K. Bp. 1990. 209 l. (A múlt magyar tudósai)

A múlt magyar tudósai sorozatban az egykori tanítvány, Róna-Tas András mutatja be mestere, Németh Gyula akadémikus gazdag, szerteágazó tudományos tevékenységét. Németh Gyula nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi turkológiának is egyik kiemelkedő képviselője és művelője. Emil Petrovici, egykori kolozsvári román szlavista akadémikus egy tudományos ülésszakon Németh Gyulát a 20. század legjelentősebb turkológusaként idézte. Ez a jogos elismerés kicsendül Róna-Tas Andrásnak a mestere tevékenységét bemutató munkájából is, aki “száz szemesztert tanított”, töltött egyetemi tanszéken. “14 éves korom óta – idézi Róna-Tas András – életem célja, hogy turkológiai eszközökkel járuljak hozzá a magyarság eredetének tisztázásához.”

Németh Gyula valóban szerfölött gazdag tudományos tevékenységének középpontjában A honfoglaló magyarság kialakulása című nagyszabású munkája áll. Már egyetemi hallgató korában (Eötvös-Collegium) tudatosította magában, hogy ha élete fő célját meg akarja valósítani, akkor alapos turkológiai, altaisztikai és általános nyelvészeti ismeretekre kell szert tennie. Az Eötvös-Collegium intellektuális légköre, az akkori kiváló tanárok (Beöthy Zsolt, Heinrich Gusztáv, Riedl Frigyes, Alexander Bernát, Katona Lajos), különösen pedig Gombocz Zoltán, igen kedvezően befolyásolták a rendkívül tehetséges diák további életpályáját. Tanárai fenntartás nélkül támogatták külföldi tanulmányútjait, melyek főbb állomásai Kiel, Lipcse, Berlin voltak, de nagyon sok országban megfordult és különböző egyetemeken tartott előadásokat.

Németh Gyula tevékenysége kiterjedt a turkológia minden kutatási területére, hiszen minden ismeret fontos volt számára, mely a honfoglaló magyarság kialakulására vonatkozik. Külföldön is elismert szaktekintély lett a turkológiában. Foglalkozott török irodalommal és folklórral, felmérte a török hódoltság nyelvét és nyelvjárásait, behatóan tanulmányozta a törökség őskorára és Attila hunjaira vonatkozó forrásokat. Szerkesztésében jelent meg az Attila és hunjai című tanulmánykötet (Magyar Szemle Társaság, Bp., 1940, reprint: Akadémiai Kiadó, Bp., 1986), melynek szerzői között ott találjuk a 20. század negyvenes éveinek legilletékesebb tudós személyiségeit: Eckhardt Sándort, Fettich Nándort, Ligeti Lajos, Németh Gyulát, Váczy Pétert, Harmatta Jánosnak a hun kérdéskört a maga teljességében bemutató előszavával.

Németh Gyula akadémikus 75 éves korában vált meg egyetemi katedrája vezetésétől, de még több mint tíz évig tanított és tartott előadásokat.

Róna-Tas András ebben a munkájában is bizonyítja, hogy nemcsak szakmájának kiváló ismerője, de remek stiliszta is: igen árnyalt, színes képben mutatja be egykori tanítómestere szerteágazó tudományos tevékenységét.

Máté Jakab


Volrträge und Referata der Finnougrischen Arbeitstagung 9-11. Mai 1989 in Hamburg
Hrsg. von Wolfgang Veenker
Otto Harrassowitz, Wiesbaden, 1990. VIII, 127, [1] 1.
(Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica 30.)

Ma már tudjuk, hogy a Hamburgi Egyetem Hungarológiai Intézetében (Zentrum für Hungarologie) rendezett nemzetközi szimpozium egy korszak végét jelezte. Minthogy a szervezõk tudatosan az államközi együttmûködési egyezmények keretében dolgoztak, a magyarokat a bonni követség csakúgy képviselte, mint az akkor még kelet-berlini Humboldt-Egyetem tanárai (Paul Kárpáti és Tarnói László). Természetesen az akkor még nyugat-német egyetemeken (Hamburg, Marburg, Göttingen) dolgozó hungarológusok is elõadtak. Minthogy a konferencia finnugor arculatú volt, a finn részvétel sokkal nagyobb volt a magyarénál. Így viszont jó összehasonlító alapot kap az olvasó. A hat magyar tárgyú elõadás a hungarológiai oktatás témaköreit (nyelvtanítás, nyelvészet, irodalom stb.) érinti. Holger Fischer, a hamburgi Hungarológiai Intézet titkára itt is elmondta elképzelését, miszerint egy komplex országismeret („Landeskunde Ungarns") lenne a legfontosabb keret. Magyar tárgyú kutatásokhoz minden elõadásból az derül ki, hogy a gyakorlati nyelvkönyvek megírásától kezdve a könyvtárak alapításáig és bibliográfiák összeállításáig milyen sok még a megoldandó feladat. A munkaértekezlet ehhez csak ötleteket adhatott.

Voigt Vilmos

+ betűméret | - betűméret