a borítólapra  Súgó epa Copyright 
Múltunk2017. 3.

Tartalom

Forradalom - 1917 - Szovjetúnió

  • Eőry Áron :

    A többrétegű gorkiji életműben az író világnézete 1917-tel kezdődően a gyakorlat szakítópróbáját kell kiállja. A grandiózus forradalmi folyamat indulóéveiből mindenekelőtt Gorkij Novaja Zsiznyben közölt publicisztikái és kisebb részt későbbi visszatekintései érdemelnek figyelmet. A rendelkezésre álló magyar fordítások mérlege alapján a politikai gondolkodó Gorkij egy gyökeres átalakulás peremfeltételeit keresve vetett számot az orosz társadalom nemkívánatos karaktervonásaival. Ezeknek hatályát-kötőerejét temporalizálta, hogy felmutathassa a rajtuk átlépés perspektivikus lehetőségét. Főbb posztulátumai a kultúra területén való megerősödés; az egyéni vélemények és világképek szabad konkurenciáját szavatoló társadalmi nyilvánosság; és egy fejlett értelemmel, tudatosan és szociális közösségvállalással élő, emberibb ember felé elmozdulás voltak. Időközben a Gorkijnál alkatilag beállított forradalmi humanista lendületet az események lavinájában minduntalan morális-intellektuális hiperkritika kezdte fékezni, mely a hatalomfoglaló bolsevik vezérkarral szemben érte el csúcspontját. Utóbbi viszonyulását szocialista meggyőződése 1918 közepére ellenségesről engedékenyre fordította át, hogy élete folytatásában aggályokkal és ügyközpontú alkalmi disszidenciákkal ugyan, de a berendezkedő Szovjetunió világtörténelmi kísérletének elkötelezett pártolója maradjon.

  • Szergej Kretinyin :

    A tanulmány a Lenin és a Rosa Luxemburg közti szellemi érintkezést és vitát tárgyalja, kiemelten kezelve a párttal kapcsolatos elképzeléseik ütközését 1904-ben, valamint Rosa Luxemburg 1918-as, a Lenin vezette bolsevik párt hatalmi gyakorlatáról mondott kritikáját. A szerző a demokráciafelfogásuk három sajátos aspektusát járja körül Lenin és Luxemburg megnyilvánulásai alapján. Elsőként: a demokratikus köztársaságra tett javaslatot Németország és Oroszország esetében; másodszor: a párton belüli demokrácia és szabadság kérdését (beleértve a belső bírálat és a frakcióalapítás szabadságát); végül harmadszor: a demokrácia megítélését a bolsevik elméletben és gyakorlatban.

  • Müller Miklós :
    A liszenkóizmus utolsó évei és feltámasztása napjainkban 52–70 [266.13 kB - PDF]EPA-00995-00052-0030

    Trofim Gyenyiszovics Liszenko a szovjet agrobiológia nagyhatalmú szereplője volt a múlt század harmincas éveitől a hatvanas évek közepéig. Az orosz-szovjet nemesítőt, Micsurint tekintette előfutárának és tanait „micsurini biológiának” vagy „alkotó szovjet darwinizmusnak” keresztelte el. Tagadta a modern örökléstan eredményeit, a gének létezését és a modern biológiát idealista áltudománynak tekintette. Liszenko számos eljárást vezetett be a mezőgazdaság gyakorlatába, melyek mind eredménytelennek bizonyultak. A „micsurini biológia” Sztálin támogatásával 1948-ban a kommunista párt hivatalos dogmája lett és csak Hruscsov elmozdítása után indult meg a tudományos biológia restaurálása. Ezzel a szovjet biológia újra elfoglalta helyét a világ tudományos életében. Az utolsó években azonban egy új irányzat kapott lábra Oroszországban, amelynek célja Liszenko és tanításának rehabilitálása. Ez az elsősorban politikai jellegű mozgalom része az egyre erősödő nagyorosz nacionalizmusnak. Liszenko feltámasztását a korabeli sajtóban megjelent, Liszenkót magasztaló dicshimnuszokra alapozza. Liszenko tanait a modern molekuláris biológia előfutáraként jellemzi, és egyáltalán nem néz szembe azzal, hogy a biológia eredményei teljesen megcáfolták Liszenko tanait és a mezőgazdaság gyakorlata bebizonyította Liszenko gyakorlati javaslatainak meddőségét.

Személyiség és államszocializmus

  • Horváth Bálint :
    Horváth Márton politikai pályája84–129 [472.28 kB - PDF]EPA-00995-00052-0050

    Az életrajz Horváth Márton (1906–1987) egykori hírlapíró és kommunista politikus rendhagyó pályafutását kommentárokkal ellátott források segítségével mutatja be. Ezekből kirajzolódik, milyen személyes döntések és külső kényszerek határozták meg Horváth sajátos „fejlődéstörténetét”, amelynek során az illegalitás, a börtönévek, majd a német megszállás elleni harcban való részvétele után a Rákosi-korszak egyik méltán rosszemlékű funkcionáriusa lett, hogy azután az 1956-os forradalom eltiprása és Nagy Imréék kivégzése miatt a kádári kommunista párttal szakítva, pártonkívüliként fejezze be a politikai pályáját. A tanulmányban néhány szemelvény erejéig helyet kapnak az 1944-es kommunista röplapok, a Szabad Nép 1945 előtti és utáni cikkei, a Rákosi- és a Kádár-korszak vezető párttestületeinek a válogatott dokumentumai, illetve egyes állambiztonsági iratok, továbbá Horváth Márton kiadatlan műveinek, visszaemlékezéseinek és levelezésének számos részlete, valamint a vele kapcsolatos anekdoták is.

  • Soltész Márton :

    Tanulmányomban Csalog Zsolt (1935–1997) Heltai Györgyről (1914–1994) írott, részleteiben itt-ott már megjelent, de egészében, könyv formában csupán a közeljövőben megjelenő doku-portréjának két anekdotikus betétjével foglalkozom. Az egyik történet a Kádár-legendárium részét képezi – itt arra a kérdésre keresem a választ, miként szüremkedett be az egyedül Heltai által ismert és terjesztett epizód (Kádár „gun in hand”-monológja Andropov nagykövet november 1-jei parlamenti látogatásakor) az egyes történeti szakmunkákba, s hogyan lett része (különböző torzulások során) mai Kádár-képünknek. A másik szöveghely a Varsói Szerződés szövevényes historikumát érinti. A Csalog-portréban újramesélt (s azóta száz és száz változatban tovaburjánzott) anekdota forrása természetesen ezúttal is Heltai – aki a kalandos sorsú szerződéspéldány történetét több, egymástól jelentősen különböző formában adta elő (az ENSZ különbizottsága, Dean Koch, Csalog Zsolt, majd Kenedi János mikrofonja előtt), illetve írta meg (az Irodalmi Újság és az East Europe hasábjain). A két ügy felgöngyölítésének homlokterében az emlékezet torzításai-torzulásai, illetve az egyéni emlékezetnek a történetírásban betöltött szerepe áll.

  • Bencsik Péter :

    A szovjet blokk országai állandóan hangsúlyozták a közöttük fennálló baráti viszonyt. Valójában azonban számos belső ellentét állt fenn közöttük. A viták feltárása az utóbbi huszonöt évben jelentős eredményeket hozott. Ezen kutatások közös sajátossága, hogy általában két ország viszonyának bemutatására törekednek. E tanulmány arra vállalkozik, hogy kategorizálja az ellentétek típusait és összefoglalja a szakirodalom eddigi eredményeit, miközben röviden elemzi a konfliktusok sajátosságait is. A viták három nagyobb csoportba sorolhatók, de mindegyiken belül elkülöníthetők altípusok is. Az első csoportba a nacionalista alapú konfliktusok tartoznak, amelyeken belül határvitákat és kisebbség-védelmi problémákat különböztethetünk meg. A második alapvető ellentét az ideológiai viták csoportja, ahol a dogmatikus marxisták és a reformer „revizionisták” csaptak össze, méghozzá kül- és belpolitikai téren egyaránt. E viták a blokk államainak „szétfejlődését” eredményezték. Külön figyelmet érdemel a németkérdés, amely 1955 és 1973 között a blokk egyik legintenzívebb ideológiai alapú vitáját generálta. Végül a harmadik csoportba a szovjet tömb azon vitái tartoznak, melyek a közös gazdasági, politikai és katonai politika, illetve intézmények (KGST, Varsói Szerződés) működésével voltak kapcsolatosak. Ez ezzel foglalkozó kutatások természetesen már eddig is multilaterálisan vizsgálták a blokk belső ellentéteit. A konfliktusok kölcsönhatásban is voltak egymással: hol erősítették, hol gyengítették egymást, ám összességében azt eredményezték, hogy sem a blokk egésze, sem egyes részei nem funkcionálhattak valódi szövetségként.

  • Huhák Heléna :
    Házi agitáció Angyalföldön190–221 [371.66 kB - PDF]EPA-00995-00052-0080

    A tanulmány célja az 1950-es években folytatott lakóterületi pártmunka vizsgálata. Az ún. házi agitáció mint kommunikációs szituáció, mint a diktatúra térhasználatának egy módja jelenik meg. Továbbá az elemzett jelentések az agitátorok, népnevelők magatartásának megismeréséhez is elvezetnek.

E számunk szerzői:

Bencsik Péter PhD, történész, SZTE Jelenkortörténeti Tanszék, egyetemi adjunktus
Eőry Áron politológus, politikatörténeti kutató
Feitl István történész, főtanácsadó, Politikatörténeti Intézet
Horváth Bálint szabadfoglalkozású újságíró
Huhák Heléna PhD-hallgató, ELTE BTK, Modernkori Magyarország Doktori Program
Kiss András PhD, történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főlevéltárosa
Konok Péter PhD, történész
Kretinyin, Szergej a történelemtudományok doktora, a Voronyezsi Állami Egyetem történeti intézetének professzora
Lévai Csaba PhD, történész, Debreceni Egyetem, Történelmi Intézet, habilitált egyetemi docens
Marjanucz László CSc, irodalomtörténész, SZTE-BTK Modernkori Magyar Történeti Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens
Müller Miklós Dr., Dr.h.c., professzor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, The Rockefeller University, New York, NY, USA
Paár Ádám PhD, történész-politológus, Méltányosság Politikaelemző Központ, elemző
Soltész Márton PhD, irodalomtörténész, tudományos munkatárs, Kertész Imre Intézet