a borítólapra  Súgó epa Copyright 
Múltunk2016. 3.

Tartalom

Migráció, Emigráció, 1956

  • Tóth Heléna :

    Az Egyesült Államokban a bevándorlás témaköre a tudományos történetírás hajnalától központi szerepet kapott. A cikk a szintézisre törekvő munkákon keresztül tanulmányozza a bevándorlás és migrációkutatás historiográfiájának fő témáit, paradigmaváltásait, és arra reflektál, miként jutott el a történetírás a bevándorlást két állam közötti egyirányú mozgásként bemutató munkáktól a migrációs folyamatok összetettségét minél pontosabban visszaadó modellekig. A bevándorlást Amerika-, illetve Európa-centrikusan vizsgáló kutatások mellett megjelentek összetettebb, transznacionális kérdésfeltevések is. Az elmúlt száz év alatt megváltozott a vizsgált tárgy definíciója, változtak a tudományos munka intézményi keretei, és a történetírás funkciója is; a bevándorlás, illetve a migráció narratívái azonban minden korszakban az amerikai társadalom és identitás alapkérdéseire reflektáltak.

  • Tolnai Ágnes :

    Ausztrália a multikulturális politika hivatalossá tételéig igen hosszú utat járt be. Az út során többféle, a társadalmi egység megteremtésére törekvő kísérletet is lehet látni, ami az adott kor nemzetközi és hazai környezetében elfogadottá vált, ám az idő meghaladta azt. A multikulturalizmus közpolitikai szintre emelése hozta létre azt a belső környezetet, amely hosszú távon biztosítani képes az ország társadalmi és gazdasági fejlődését, és megtartani az évszázados politikai hagyományokat. Jelen tanulmány egy sajátos historiográfiai megközelítésben mutatja be az ország útját a multikulturalizmusig – a jogalkotók motivációin keresztül. A bevándorlással kapcsolatos jogszabályokat és az elfogadásuk előtti parlamenti vitákat, miniszteri és miniszterelnöki beszédeket alapul véve elemzi a bel- és külpolitikai, illetve gazdaságpolitikai okokat, amelyek az országot a kirekesztő elképzelésekből átvezették a nyílt, a bevándorlók etnikai és kulturális igényeit figyelembe vevő társadalompolitikába. A tanulmány továbbá rávilágít arra, hogy Ausztrália esetében a társadalompolitikai változásoknak komoly gazdaságpolitikai, fejlesztéspolitikai, védelempolitikai és külpolitikai kapcsolódásai vannak, amelyek közül a változásokat leginkább a gazdasági és a külpolitikai körülmények erősítették fel.

  • Tiphaine Robert :

    A tanulmány az 1956-os forradalom utáni emigráció kutatásában egy kevésbé előtérben álló tárgyat vizsgál: a kádári Magyarországra visszatérők problémáját. Mit tettek a magyar hatóságok 1956 és 1961 között, hogy rávegyék a menekülteket a hazatérésre? Miképp említették a visszatérőket a korabeli források Magyarországon, illetve a „szabad világban”? Továbbá lehetséges-e megválaszolni azt a kérdést, amelyet a Szabad Európa Rádió 1957-es titkos közvélemény-kutatása így tett fel: „ki repatriál (vagy tervezi), és milyen okokból kifolyólag”? A visszatérések mögött – ténylegesen vagy csak feltételezetten – ideológiai okok húzódtak. Az elemzések – a kiadótól, szerzőtől (polgári, szociáldemokrata vagy kommunista sajtó, hatóságok, szakértők stb.) függően – jelentősen eltérő válaszokat adtak. A kommunista megfigyelők szerint a visszatérők – legyenek ismert személyiségek vagy névtelen menekültek – szimbolikusan a rendszer legitimációjához járultak hozzá. Történeteiket mind Magyarországon, mind külföldön felhasználták a rendszer tekintélyének növelése érdekében. Mások a hazatéréseket az integrációs kísérletek kudarcaként értelmezték, amelyért magukat a menekülteket is felelőssé tették. Még ha ez a probléma csak a menekültek kis hányadát érintette is, a döntések hátterének vizsgálata hozzájárulhat az 1956-os menekültek történetének jobb megértéséhez.

  • Murber Ibolya :

    Az 1956-os magyar emigráció a második világháború utáni euroatlanti migrációtörténelem egyik legsikeresebb és legkevésbé feszültségektől terhelt kivándorlási hulláma és integrációja volt. Noha ez a tanulmány alapvetően csak az 1956-os kivándorlók ausztriai befogadására és integrációjára koncentrál, felvázolja azon faktorokat, azt a „hidegháborús kegyelmi állapotot”, amelynek ez a sikertörténet köszönhető. 1956–1957 fordulóján megközelítőleg 185-190 ezren kaptak Ausztriában és közel 20 ezren Jugoszláviában politikai menedékjogot. A nemzetközi enyhülési folyamatba illeszkedő osztrák–magyar közeledés eredményeként 1956 tavaszán lebontották a technikai határzárat, ami 1956 késő őszén lehetővé tette a tömeges elvándorlást. Nyugati szomszédunk a hidegháború logikájának megfelelően politikai menedékjogot biztosított minden Magyarországról érkezőnek. Nemcsak a politikai vezetés, hanem az osztrák lakosság is szolidaritást vállalt a határt átlépő magyarokkal. Ausztria nem maradt egyedül terhével: a nyugati világ kormányai, a nemzetközi segélyszervezetek, az önkéntesek együttesen azért tevékenykedtek, hogy a menekültek ellátása és továbbvándorlása emberséges, illetve azok finanszírozása eredményes legyen. 1957 tavaszáig a magyarok 70%-a továbbvándorolt egy harmadik országba, elsősorban Észak-Amerikába és Nyugat-Európába. 1961-ig közel 5%-uk telepedett le Ausztriában.

Tanulmányok

  • Zalai Katalin :

    A tanulmány főhőse Gombaszögi Frida, az 1920-as és 1930-as évek híres színésznője, Miklós Andor özvegye, aki 1933-ban megörökölte a két világháború közötti legnagyobb sajtóbirodalmat, közte Az Est, a Pesti Napló, a Magyarország című lapokat és az Athenaeum Rt-t. Az örökségét azonban nem sokáig élvezhette. Az 1930-as évek második felétől a magyar politika jobbratolódása, a zsidótörvények végrehajtása együtt járt a legjelentősebb liberális lapok és kiadók – köztük Az Est-konszern lapjainak – elhallgattatásával, vagy kisajátításával. Ehhez a kormány minden eszközt bevetett, az állami megrendelések megvonásától a részleges betiltásokon keresztül az adóeltitkolás vádjáig. Valóságos forgatókönyvet készítettek Az Est–konszern ellehetetlenítésére, megsemmisítésére és megszerzésére, amit száz százalékban végre is hajtották. Miklós Andorné nemcsak a vagyonát veszítette el, de élete is veszélyben forgott. 1945 után abban reménykedett, hogyha nem is egész vagyonát, de legalább annak egy részét visszakapja. A művésznő azonban csöbörből vödörbe került. Három éven keresztül pereskedett, de az ügy egészen az államosításig elhúzódott, ami a per tárgyát képező Athenaeumot is érintette.

  • Pankovits József :
    Aldo Moro születésének centenáriumára232–256 [195.34 kB - PDF]EPA-00995-00048-0070

    A tragikus sorsú olasz kereszténydemokrata politikusról szóló írás kora ifjúságától, egyetemi közéleti tevékenységétől kezdve követi nyomon a gazdag és változatos pályaívet. Aldo Moro a politikai katolicizmus eszmeiségében, ideológiai tanaiban elmélyülve, szociális érzékenységének tolmácsolójaként lett pártjának kiemelkedő vezetőjévé. Fontos állami tisztségeket szintén betöltött – volt külügyminiszter, illetve miniszterelnök. Döntő szerepet játszott az ún. közép-bal kormánykoalíció elvi alapjainak lefektetésében és gyakorlati kivitelezésében. A közép-bal már eredeti alakjában – kereszténydemokrata-szocialista szövetségre épülve – szembesült a politikai baloldal egészével, ami szükségszerűen vezetett el a kommunistákkal való párbeszédig. Mindezt Moro a demokratikus alternatíva terminusaiban (olasz variánsú „váltógazdaságában”) gondolta el, azonban az 1970-es évek Itáliájának és nemzetközi kontextusának „tilalma” alatt nem valósulhatott meg a közös kereszténydemokrata-kommunista válságkezelés programja és a két párt közti kormányzati váltakozás gyakorlata. Koncepciójáért életével fizetett máig nem tisztázott körülmények között.

E számunk szerzői:

Csunderik Péter, történész, PhD, tudományos munkatárs, Politikatörténeti Intézet Egry Gábor, történész, PhD, tudományos főmunkatárs, Politikatörténeti Intézet Hubai László, történész, CSc, választáskutató, habilitált főiskolai tanár, Zsigmond Király Egyetem Murber Ibolya, PhD, habilitált egyetemi docens, Nyugat-magyarországi Egyetem, Szombathely Pankovits József, CSc, történész, italianista Robert, Tiphaine, történész, PhD-hallgató, Fribourgi Egyetem (Svájc) Takács Róbert, történész, PhD, tudományos munkatárs, Politikatörténeti Intézet Tolnai Ágnes, PhD, közgazdász, egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Tóth Heléna, PhD, egyetemi adjunktus, Új- és Legújabbkori Történeti Tanszék, Otto Friedrich Egyetem, Bamberg (Németország) Vámos Éva, egyetemi hallgató, Szegedi Tudományegyetem, orosz nyelv és irodalom (MA) Zalai Katalin, levéltáros, ny. levéltár-igazgató, Politikatörténeti Intézet