elozotartalomjegyzek

A pátriárkák Moszkvája

Lev Lebegyev:
Moszkva patriarsaja 1
Moszkva, Vecse, 1995. 365 old.

Lev Lebegyev, az ismert és elismert kortárs tudóskutató, saját munkáját a könyv előszavában tanulmánykötetnek, tanulmány-gyűjteménynek nevezi, a választott cikkek azonban tematikus egységet alkotnak, összetartoznak, hiszen valamennyi jóllehet más-más megközelítésben - a 17. század orosz történelmét, kultúráját, gondolkodását vizsgálja.
A kötet egyes fejezetei (tanulmányai) témájukat tekintve igen szerteágazó és izgalmas kutatói tevékenység eredményeképpen születtek. Találunk közöttük egyháztörténeti vázlatot éppúgy mint forráselemzést vagy
a középkori orosz városépítészet és teológia kapcsolatát vizsgáló eszmefuttatást. A kötet fejezetei a következők:

1. Tíz moszkvai pátriárka

1586-ban Moszkvába érkezik Joachim antióchiai pátriárka. Látogatásának célja elsősorban a segítségkérés. A négy azidőtájt létező ortodox patriarkátus (konstantinápolyi, alexandriai, antióchiai, jeruzsálemi) ugyanis az oszmán birodalom által meghódított területeken helyezkedett el, s ezért egyházi elöljáróik gyakran fordultak segítségért Moszkvához mint a kor egyedüli független és erős ortodox államához. Hasonló céllal érkezett 1588 nyarán az egyetemes ortodox egyház feje, Jeremiás jeruzsálemi pátriárka is, aki hosszas tárgyalások után 1589. január 26-án a moszkvai Uszpenszkij székesegyházban ünnepélyes keretek között felszentelte Jóbot, az első orosz pátriárkát legitimálva ezzel magát az
orosz patriarkátus intézményét is. Az orosz egyház patriarkátussá emelése a már több mint fél évszázada érlelődő "Moszkva-harmadik Róma" elmélet közvetlen következményeként értelmezhető.
Lebegyev első tanulmányában azt vizsgálja, hogyan sikerült az első orosz pátriárkáknak (Jób 1589-1605, Hermogen 1606-1612, Filaret 1619-1633, Joaszaf 1634-1640, Joszif 1642-1652, Nyikon 1652-1658, Joaszaf II. 1667-1672, Pitirim 1673, Joachim 1674-1690, Hadrián 1690-1700) megtalálni az egyensúlyt a mindenkori orosz cár egyeduralkodói törekvései és az Egyház függetlensége, valamint az Egyház egyetemes missziója és nemzeti jellege között.

2. Nyikon pátriárka

A könyv kétségkívül legérdekesebb és legeredetibb tanulmánya a Nyikon pátriárka életével és életművével foglalkozó rész. Mind terjedelmében, mind tartalmát tekintve nagyszabású vállalkozás, melyben Lebegyev kísérletet tesz Nyikon életének, szellemi és építészeti örökségének átfogó rendszerben (a személyiség felől megközelítve) való értelmezésére. Célját már rövid bevezetőjében elárulja: olyan történelmi interpretációt szeretne adni, melyben helyet kap(hat)nak a tudományos elemzésekben eddig elhanyagolt vagy egyszerűen mellőzött szempontok is. Tanulmánya tulajdonképpen a szakirodalomban véleménye szerint jogtalanul egyeduralkodó negatív, sok esetben egyenesen averzív megítélést szeretné feloldani, illetve cáfolni. Az általa érvényesítendő szempont deklarálása azonban korántsem öncél vagy sablon, mely megmásíthatatlanul kijelölné az egész későbbi interpretáció irányát, egyszerűen csak munkahipotézis, mely az egysíkú elemzés helyett alaposságra, körültekintésre ösztönöz.
Az értelmezés alapvetően két egymással párhuzamosan futó irányban folyik: Lebegyev elsősorban Nyikont az embert, a szerzetest, másrészt Nyikont Moszkva és egész Oroszország pátriárkáját vizsgálja és tárja olvasói elé abban a meggyőződésben, hogy Nyikon tetteit is mint minden halandó tetteit általában magából az emberből kiindulva, a személyiségében végbemenő változásokat figyelembe véve kell és szabad értékelni.

Formailag a tanulmány a 'zsityije' műfajához közelít: a szerző a szentek életrajzíróihoz hasonlóan az emberi szentség indoklásához elengedhetetlennek tartja a gyermekkori, ifjúkori meghatározó élmények ismertetését, valamint az időbeliség betartását, mert ez segíthet az olvasónak átlátni, hogy az adott történelmi szituációban milyen hatások, események, vélemények stb. voltak hatással Nyikon döntéseire. Nyikon istenfélő és szigorú szerzetesi életvezetése (élete végéig egy szkiti szigorú rendtartása szerint élt) Lebegyev számára bizonyítékul szolgál arra a szakirodalomban elterjedt vélemény hamisságára, miszerint Nyikon arrogáns, durva, önkényeskedő és féktelenül gőgös ember lett volna. Lebegyev szerint Nyikon tiszta, romlatlan vallásossága és odaadó emberi szeretete egyértelműen kiolvasható a ránk maradt forrásokból, a szakirodalom azonban ki tudja miért - nem hajlandó tudomást venni ezekről. A tudósok számára például elfogadott vélemény Nyikont minden emberi érzéstől mentes despotaként értékelni, holott több feljegyzésből kiderül, hogy Nyikon mind egyszerű szerzetesként, mind egyházi méltóságként igen érzékenyen reagált az egyszerű emberek problémáira, melyekkel felkeresték. Szerzetesként (még száműzetésében, betegen és kimerülten is) elengedhetetlennek tartotta az állandóan végzett fizikai munkát, legjobban a társaiért végezhető, önzetlen, segítő munkákat kedvelte (halászat, építkezés stb.).
Lebegyev szerint puszta kitaláció az is, miszerint Nyikon a hatalmához görcsösen ragaszkodó, hirtelen haragú, elviselhetetlenül goromba ember lett volna. E vélemény cáfolatául megemlíti például azt a tagadhatatlan, de mindenki által "elfelejtett" tényt, miszerint Nyikon csak hosszas rábeszélésre vállalta el a pátriárkai méltóságot, s akkor is csak bizonyos feltételek mellett. E feltételek egyike úgy hangzott, hogy három év letelte után (a hármas szám nem csak nyilvánvaló teológiai értelmezhetősége miatt volt fontos számára -szinte minden egyházi megbízatása három vagy a hármas szám többszöröseivel kifejezhető évig tartott) megválik "hivatalától", következésképp a hatalomba görcsösen kapaszkodó Nyikon alakja Lebegyev szerint - alaptalan túlzás, nem felel meg a valóságnak. A másik feltétel a cár és környezetének esküje, melyben kötelezték magukat az evangéliumi hagyomány szerinti életre. Az eskü aktusa akár próféciaként is értelmezhető, hiszen Nyikon veszte éppen a cárral való szoros baráti viszonyának megromlása volt. Nyikon hite szerint -írja Lebegyev a -cár és pátriárka, illetve Állam és Egyház békés együttélésének egyedül lehetséges alapja a keresztény felebaráti szeretet. Amint azonban a cár megszegte esküjét és Nyikonban (azaz az Egyházban) nem a felebarátját és szövetségesét, hanem hatalmi vetélytársát látva egyeduralomra tört mind az állami, mind az egyházi ügyek ellenőrzését követelve, Nyikon az egyedüli lehetőséggel élve elhagyta Moszkvát (pátriárkai méltóságától nem vált meg- ezt csak zsinati határozattal, egy új pátriárka megválasztásával tehette volna- , bizonyítja ezt az a tény is, hogy magával vitte minden hatalmi jelvényét). A távozás volt számára az egyetlen út - állítja a szerző, egyedül így adhatta a cár tudtára, hogy az alárendelt, névleges Egyház egy keresztény állam számára nem járható út. Nem önkényesen távozott, mint ahogy ezt később a vádiratban olvashatjuk, nem a kisemmizett ember gőgje kényszerítette a főváros elhagyására, egyszerűen a megváltozott körülmények között (a szeretetnélküli hatalom-vágy légkörében) lehetetlennek érezte, hogy az Egyház eleget tegyen Istentől rendelt hivatalának, s mint az Egyházért (nem csak az orosz, hanem az egyetemes ortodoxiáért) felelősséggel tartozó pátriárka nem hagyhatta, hogy az Egyház elnyomásával végleg megszűnjön Oroszországban a krisztusi hagyomány képviselete.

Lebegyev nem kevesebbet állít, mint hogy maga az egyházszakadás sem valamiféle "politikai" nézeteltérés vagy "teológiai" vita eredménye, hanem az egyik legegyszerűbb (és legősibb) emberi érzés, az emberi büszkeség, illetve az abból eredő irigység logikus következménye. Nyikon pátriárkává szentelése után szakított az ún. "hithűséget oltalmazók körével" ("revnyityeli blagocsesztyija" - tagjai: protoierei Neronov, Avvakum, Lázár, Danyil stb.), s tőlük is megkövetelte az egyetlen szabad ortodox pátriárkának kijáró tiszteletet.
Lebegyev szerint a korábban megszokott hatalom és befolyás megszűnése által kiváltott düh és sértődöttség volt tehát a megállíthatatlan folyamatot elindító alapérzés, melyet "orosz egyházszakadás"-ként emlegetünk, s mely az évszázadok folyamán oly beláthatatlan következményekkel járt nemcsak az orosz Egyház, hanem egész Oroszország számára.
Gyakran olvashatjuk a történelmi tanulmányokban - írja Lebegyev -, hogy Nyikon hatalmával visszaélve saját személyes sérelmeit torolta meg szakadár ellenfelein. Sok szerző megjegyzi azt is, hogy az egyházi szertartások reformja sehol sem járt olyan véres következményekkel, mint Nyikon idejében (lásd Pjotr Mohila kijevi metropolita [1633-1647], sőt Nyikon elődei), következésképp mindezért a pátriárka a felelős. Az ilyen vélemények nem hajlandók tudomást venni arról a nyilvánvaló tényről, hogy Nyikon, bár tisztában volt azzal, hogy a szertartások kijavítása során felmerült változtatások egyike sem releváns dogmatikai kérdés csupán olyan, az ortodoxia alapjaihoz képest "másodrendű" kérdéseket érint mint a keresztvetés módja vagy Jézus nevének helyesírása stb., mégis egyetlen döntést sem hozott zsinati határozat nélkül (az ortodoxia felfogása szerint ugyanis az egyes ember gyarló és tévedhet, egyedül a Szent Lélek vezetése alatt álló egyházi zsinat lehet tévedhetetlen).

A tanulmány hátralevő részében Lebegyev - mintha csak Nyikon életrajzírója lenne - részletesen leírja (és elemzi) a pátriárka ellen indított rágalomhadjáratot, a cárhoz intézett panaszáradatot, melyek - mint ezt a szerző szövegszerűen kimutatja - nagyon gyakran egyszerűen hamis vádakat, személyes mocskolódásokat tartalmaznak. Igen tanulságos például az "hithitűséget oltalmazók körének" első, Alekszej cárhoz intézett levele, mely a pátriárka személye elleni kirohanásokon túl egyetlen "hivatalos" kifogást sem tartalmaz, a szertartásrend revíziója meg sincs benne említve! Nyikon a vitathatóan legitim zsinat előtt (a zsinaton elnöklő két pátriárkát távollétükben megfosztották címüktől, de erről "elfelejtették" értesíteni a cárt) alázatosan viselkedik nem vádaskodik, egykedvűen szemléli, amint egykori barátja, a cár megtagadja kettejük kölcsönös szeretetére épült barátságát és Nyikon szavait kiforgatva ellene hangolja a zsinati atyákat. A nép azonban nem vett tudomást a zsinat határozatáról és szentként tisztelte, haláláig pátriárkaként szerette Nyikont. A szentekhez hasonlóan - írja Lebegyev - Nyikon is részesült a gyógyítás isteni kegyelmében, s halála után a sírjánál imádkozó emberek között számos csodát jegyeztek fel.

Mint láttuk, Lebegyev Nyikon döntéseinek elsősorban a személyes indokait tárta fel, természetesen nem hagyhatta figyelmen kívül az írásos források tényadatait sem. Számos olyan "hiányosságra" hívta fel a figyelmet, melyek vagy elkerülték a kutatók figyelmét vagy a sztereotíp beidegződések miatt értelmezhetetlenekké váltak. Ilyen "nyitott problémának", a "hagyományos" értelmezés keretein belül megfejthetetlen titoknak nevezi Lebegyev az "Új Jeruzsálem" problematikáját is. Véleménye szerint Nyikon építészeti öröksége, de legfőképpen a Moszkva környékén felépült "Új Jeruzsálem" kolostor ötlete, tervezése és felépítése, melyre a pátriárka oly sok időt és energiát áldozott, kizárólag Nyikon teológiai gondolkodásmódja alapján érthető meg. Nyikon ízigvérig középkori ember, ízigvérig orosz, mégpedig orosz szerzetes. A kolostor egyes helyeinek, templomainak, alaprajzának stb. szimbolikus értelmezése nélkül a vállalkozás valóban nem más, mint egy halandó ember megalomániájának emléke.

Lebegyev könyvét nem a Nyikon történelmi alakjáról írt elemzések helyett, hanem azok kiegészítéseként írta, az "Új Jeruzsálem" esetében azonban csak a teológiai megközelítést tartja célravezetőnek. A "pátriárkák Moszkvájá"-nak harmadik fejezete egyfajta történelmi kismonográfia, melyben a szerző egy szent ember, egy szent főpap életét vázolja fel, s egyúttal tudományosan érvel, védelmezi véleményét a szakirodalmi többséggel szemben.

3. A 17. század Moszkvája aleppoi Pál archimandrita szemével

A kötet következő fejezete tulajdonképpen forráselemzés. 1654-ben Moszkvába érkezett Makárij antióchiai pátriárka. Kíséretében ott találjuk fiát, Pált is, aki archidiakónusként szolgált. Az ő feljegyzéseit, "Utazását" dolgozza fel és elemzi ez a fejezet. Előszavában Lebegyev megjegyzi, hogy maga a mű nem ismeretlen a szakirodalomban, azonban részletes elemzése eddig még nem készült el. Lebegyev történelmi értelemben páratlan és felbecsülhetetlen értékűnek nevezi a művet, mert szerzője nem csak a puszta tényközlésre szorítkozik, hanem igen éles szemű és kritikus, ugyanakkor érdeklődő utazónak bizonyul. Lebegyev véleményének alátámasztására sokszor hívja segítségül Pál feljegyzéseit a Nyikon pátriárkáról szóló fejezetben is.

4. Az orosz föld teológiája

A gyűjtemény utolsó tanulmánya kissé "kilóg a sorból", szorosan véve nem csak az orosz 17. századdal foglalkozik. Ez az írás egy rövid, de a maga nemében igen érdekes traktátus, melynek rövidített, átdolgozott változata helyet kapott már a Nyikon pátriárkáról szóló részben is (ez is mutatja a szerzőnek a téma iránt újra meg újra megnyilvánuló érdeklődését). Lebegyev e pár oldalon azt vizsgálja, vajon milyen mértékben feleltethető meg egymásnak az évszázados ortodox teológia és a középkori orosz városépítészet.
A tanulmány természetesen - a vizsgált terület terjedelméből kifolyólag - nem nyújthat kimerítő elemzést, a szerző inkább csak egy-egy érdekesebb probléma, szimbólum előfordulását, megjelenését, hatását kutatja, mégis számos érdekes és tanulságos megállapítást tesz olyan a középkori városépítészetet alapvetően meghatározó teológiai szimbólumokról, mint a kör, félkör, a kereszt vagy a sziget stb.
A pátriárkák Moszkvája igen érdekes és tudományos értelemben magas szintű alkotás. Azon egyre gyakrabban megjelenő cikkek, értekezések, történelmi, egyháztörténeti tanulmányok közé tartozik, melyekben már helyet kap(hat)nak az eddig leírhatatlan tudományos vélemények is. Lebegyev olvasmányos, gördülékeny stílusban megírt, mégis igen komoly kutatómunkára épülő könyve méltán tarthat számot a magyar kutatók, egyetemi hallgatók érdeklődésére is. Véleményével lehet azonosulni, illetve lehet azt tagadni, de a szerző szakmai erényei, felkészültsége vitathatatlan. Véleményem szerint álláspontját korrekten, tudományos megalapozottsággal, bizonyítékokkal alátámasztva fejti
ki és védelmezi. Elemzésében nem akarja azt az egyedüli helyes és elfogadható interpretációként feltüntetni, akkurátusan megvizsgálja a problematikus kérdéseket, megoldást javasol, helyet ad a későbbi vitáknak, eszmecseréknek is. Tanulmányait minden orosz kultúra és történelem iránt érdeklődő szakember figyelmébe ajánlom.

Bilku Roland

  1. A könyv címének (azonos a recenzió címével) fordítása, valamint a továbbiakban előforduló terminusok magyar megfelelői is tőlem származnak - B. R.

elozotartalomjegyzek