Vissza a Hetek archívum borítólapjára
XI. évfolyam, 36. szám, 2007. szeptember 07

Arcok

Pálfy Gyula
Kicsi hősök krónikása

Jirí Menzel régi ismerősünk. Figurái, az ott látott kacagtató és megindító élethelyzetek a közép-európai kisember kifelé is érthető rajzolatai. Bár Menzel szerzői filmesnek tekinthető, filmjei cseppet sem elvontan láttatják a hatalmasságok árnyékában boldogulni vágyó kisembereket. A világhírű cseh rendező sokadszorra járt nálunk, most éppen az idei Moziünnep és új filmje, az Őfelsége pincére voltam bemutatója alkalmából.


Belföld

Szlazsánszky Ferenc
Élni és visszaélni
Interjú Halmai Gábor alkotmányjogász egyetemi tanárral jogról, felelősségről, gárdáról és népszavazásról

Ha Németországban valaki úgy lendíti a karját, hogy közben két ujját behajlítja, ami nem azonos az eredeti náci köszöntéssel, akkor is eljárás alá vonják. Ezzel szemben Magyarországon nem látok ilyen eljárásokat - mondja a Magyar Gárda kapcsán reflektorfénybe került szélsőséges csoportok jogi megítélésével kapcsolatban Halmai Gábor alkotmányjogász, egyetemi tanár, az Országos Választási Bizottság elnökhelyettese, aki a múlt héten nyílt levélben szólította fel Sólyom László köztársasági elnököt a neonáci jelenségekkel kapcsolatos megszólalásra.


Hazafi Zsolt, Hajdú Sándor
Előkészületek a kulisszák mögött
Ki mit vár az ősztől?

Daru, ecset, betonkeverő. A kormány „fegyverei” az elkövetkező hetek politikai csatározásaiban. A politikai szezon hivatalosan Gyurcsány Ferenc parlamenti beszédével veszi kezdetét, melyben információink szerint nagy léptékű fejlesztési programokat jelent be, illetve erős, rendteremtő államot ígér. A miniszterelnök környezetében nem kalkulálnak a tavaly őszi zavargások megismétlődésével, azt remélik, hogy a Gárda-ügy miatt kényelmetlen helyzetbe került Fidesz az utcai politizálásban visszafogottabb lesz. Igaz, még a MSZP-n belül is fogalmaznak meg kritikákat, miszerint a miniszterelnök nem volt képes változtatni politikai karakterén, így ősszel a régi mederben, a tavalyi szimbolikában folyik majd a politika: kommunisták és fasiszták, haladók és maradiak, reformerek és állagőrzők lesznek továbbra is a kulcsszavak.


A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>

Életmód

Holecz Erika
Nincs botfülű gyerek
A zeneoktatás leépülése

Reform alatt áll a hazai zeneoktatás, azaz leépítés és pénzkivonás várható, miközben az iskolai ének-zene oktatás mára teljesen háttérbe szorult. Idén 817 hazai zeneiskolából 94 iskolának utasították el a minőségbiztosítási programját, ezek az intézmények szeptembertől nem folytathatják működésüket. További iskolákra is bezárás vár, ha 2008. januárig nem pótolják a hiányosságokat. Mit veszítünk azzal, ha megszűnik a gyerekek életében a zenetanulás lehetősége? A kérdésre Laczó Zoltán, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense válaszol.


Fókusz

Gesztesi Márta
Szabadulás vágya a közhelyektől

„Élni és túlélni Magyarországon” jelmondattal indították be a pályázók fantáziáját az idei ARC plakátkiállítás szervezői. A nyertes pályamunkák összességében érdekes képet adnak Magyarországról. „Mi úgy gondoltuk, hogy ez egy nagyon szélesre nyitott gondolatkör, de legtöbben politikai síkon értelmezték, aminek nem örültünk. Mi nem erre gondoltunk. De amilyen az ország, olyan a hangulat az ARC kiállításon is” - vélekedik Geszti Péter, az ARC főszervezője. - Tulajdonképpen mindennap, minden értelemben túlélési gyakorlatokat folytatunk. Az ember születésétől kezdve azért küzd, hogy életben maradhasson. Néha nehéz elviselni a rokonainkat, szomszédainkat, főnökeinket, munkatársainkat. Vagy éppen a globális felmelegedés okozta nehézségeket, félelmeket, az aszályt, a génkezelt élelmiszereket, és még sorolhatnám. Mi úgy gondoltuk, hogy ez egy nagyon szélesre nyitott gondolatkör, de legtöbben közéleti-politikai síkon értelmezték, aminek nem örültünk.


Hajdú Sándor, Karl Pfeifer, Somorjai László, Szlazsánszky Ferenc
Gárdák Európa-szerte

Európa számos országában működnek illegális félkatonai szervezetek. Közös jellemzőjük a nacionalizmus, az idegengyűlölet, az öntörvényűség és az erőszakhoz való vonzódás. A különböző gárdáknak a mindennapokra gyakorolt hatása viszont meglehetősen eltérő: míg például a Magyar Gárda jelenleg „operettfázisban” van, egyes szerb szabadcsapatok merényletekkel és tömeggyilkosságokkal állnak összefüggésben. Gárdakörkép.


Morvay Péter
A leleplezés mítosza
Mivel hódít a szélsőjobbos média?

A szélsőjobbos „szamizdatok”, internetes újságok, online rádióadások, nyomtatott hírlevelek anyagai amiatt tűnnek sokak számára izgalmas szókimondásnak, mert provokatív módon megkérdőjelezik a „hivatalos” források információs monopóliumát. „Mi azt mondjuk ki, amit a hatalom a legkevésbé akar hallani. Ezért akarnak bennünket elhallgattatni” - sugallják az aktuálisan legfelkapottabb radikális hírportál cikkei, amelyek gyalázatos, uszító megjegyzéseikkel, kommentárjaikkal félreérthetetlenné teszik, hogy kik azok, akiket szerintük legjobban zavar a tevékenységük.


Háttér

Lukács Ibolya Anna
Teréz anya titkos élete
Képmutatónak érezte magát

Életének utolsó évtizedeit Istenben kételkedve élte le Kalkuttai Teréz anya, akit halála után tíz évvel szentté avatni készül a katolikus egyház. A Nobel-békedíjjal is kitüntetett, albán születésű apáca több mint negyven levélben számolt be arról, hogy szellemileg sötétségben él, mivel nem érzi Jézus jelenlétét a szívében. Bár életében levelei megsemmisítését kérte, azok a szentté avatási eljárás során napvilágra kerültek. Ennek ellenére a Vatikán azt nyilatkozta: Teréz anya szentté avatását ez nem fogja megakadályozni.


Széchey Noémi
Vállalati lelkészek
Egyre több amerikai cég veszi igénybe szolgáltatásaikat

Az Egyesült Államokban egyre keresettebbek a vállalati lelkészek, mivel az élet gondjait sok munkavállaló cipeli magával a munkahelyére is, ami viszont a munkateljesítmények romlásában jelentkezik. Ezért egyre több cégvezető érzi úgy, a legjobb befektetés számára, ha figyelembe veszi alkalmazottai személyiségének teljes valóját, és segít gondjaik megoldásában.


Kulcsár István
Olimpia az orosz Riviérán
A 2014-es téli játékokra újra Putyin lehet az elnök

Szocsit, a csaknem szubtropikus éghajlatú Fekete-tenger parti üdülőhelyet, ahol annak idején sok magyar is üdült, eddig Oroszország nyári fővárosaként emlegették. Amióta azonban a NOB úgy döntött, hogy ott, illetve a közeli kaukázusi hegyekben rendezik meg a 2014. évi téli olimpiát, a sajtó immár Oroszország téli fővárosának becézi. Míg nemzetközi sportkörökben alapvetően sporteseményként kezelik a hat és fél év múlva sorra kerülő rendezvénysorozatot, Moszkva elsősorban politikai és gazdasági szempontból tartja fontosnak.


Konkolyi Katalin
Kik voltak Lenin ősei?
A pártvezér unokahúga letagadja a német rokont

Jómódú kereskedő, földbirtokos, orvos - de egy német szerző szerint még máglyán elégetett boszorkány is akad Lenin felmenői között. A szocialista mítoszgyártók által kreált kép (színorosz, szegény sorsú ősök) mára szertefoszlani látszik: a családfában nemcsak más nemzetiségek mutathatók ki, de „burzsoá” is akad bőven. Leninnek anyai ágon zsidó, német és svéd, míg apai részről kalmük és csuvas felmenői voltak - állítja Akim Artjunov orosz kutató.


Hit és értékek

Grüll Tibor, Morvay Péter
Barbár pusztítás Jeruzsálemben

Alig egy héttel azt követően, hogy a világsajtót bejárta a hír, miszerint a jeruzsálemi Templom-hegyen felszínre került egy eddig ismeretlen, több méter széles, monumentális falszakasz, a területet ellenőrző muszlim hatóság buldózerekkel lerombolta és betemette a példátlan régészeti leletet. Gabriel Barkay izraeli régész, aki a helyszínen volt tanúja a pusztításnak, a Heteknek nyilatkozva elmondta: Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt is felelősség terheli a zsidó történelem legértékesebb emlékeinek rombolásáért. Barkay szerint egyébként a felfedezés a Második Templom eredeti fala lehetett, és a felszín alatt nem túl mélyen további kincsek rejtőznek még, a Templom-hegyen zajló „barbár munkálatok” következtében azonban ezeket is veszély fenyegeti. Chaim Richman rabbi, a befolyásos Templom Intézet vezetője a keresztény világ segítségét kérte a leletek megmentéséhez.


Külföld

Németh Csillag
Bomba vagy bombázás
Nukleáris holokauszt készül a Közel-Keleten?

Az amerikai kormány egyre komolyabban számol egy Irán elleni katonai fellépés lehetőségével, mivel az iszlám köztársaság továbbra is teljes gőzerővel dolgozik nukleáris programján, és a diplomáciai módszerek mindezidáig hatástalannak bizonyultak. George W. Bush legutóbbi beszédében elmondta, hogy Irán atombombához jutása „nukleáris holokausztot” eredményezne a Közel-Keleten, és ígéretet tett arra, hogy szembe fognak szállni Iránnal, még mielőtt túl késő lenne.


Busa Viola
Bocsánat, hogy élünk
Ellentmondásos fogadtatás a kiszabadított túszoknak

A hathetes túszdráma lezárulása után egy mélyen megosztott koreai társadalomba térhetett vissza a tálibok által elengedett tizenkilenc dél-koreai túsz. Örömüket nemcsak két társuk elvesztése árnyékolja be, hanem az időnként meglehetősen ellenséges közvélemény is, ami miatt bizarr módon az áldozatok kényszerülnek bocsánatkérésre. Ugyanakkor az eset vizsgálatakor jogosan merül fel néhány kérdés arra vonatkozóan, mennyire volt felelősségteljes a bevállalt misszió.


Nádor-Virág Anikó, Hajdú Sándor Újvidék
Frontvonal a Balkánon
Fényes mecsetek, omladozó templomok Koszovóban

Az Egyesült Államok, az EU és Oroszország képviselői nem jártak sikerrel Bécsben, hogy megegyezésre bírják az albán és a szerb küldöttséget Koszovó ügyében. A két küldöttség személyesen nem is találkozott egymással, csupán egy ígéret született, hogy egyik fél sem tesz olyan lépést, amivel a jelenlegi tárgyalásokat meghiúsítaná. Folytatás feltehetően New Yorkban lesz szeptember végén, ahol a felek már szemtől szembe ülnek tárgyalóasztalhoz. Koszovóban közben fogy a türelem, karácsonyra már a függetlenséget kívánják az albánok, ha kell, egyoldalúan. A szerb külügyminiszter erre az esetre megtorlást ígért, ami egy újabb balkáni háború rémét vetíti előre.


Pátkai Mihály
Az igazi Ryan közlegény

Az amerikai Jason Hubbard lett „Ryan közlegény”: sorsa kísértetiesen hasonlít Steven Spielberg háborús filmjének főhőséhez. A tengerészgyalogost a napokban azért engedte haza az amerikai hadsereg, mert két testvére is elesett az iraki háborúban.


Meghiúsított terrorakció Frankfurtban

Potenciálisan nagyszabású terrorakciót hiúsítottak meg a német biztonsági erők. Egy huszonkét és egy huszonkilenc éves német, valamint egy huszonkilenc éves török állampolgárt tartóztattak le egy közép-németországi üdülőhelyen, akik - a jelentések szerint - a közeljövőben masszív bombatámadásokat terveztek egy amerikai légibázis és a frankfurti nemzetközi repülőtér ellen.


Online

Arthur Miller évtizedekig elhallgatta a fiát

A Vanity Fair magazin hosszas nyomozást követően többoldalas cikkben számolt be Miller negyven éven át eltitkolt Down-kóros fiáról, aki végül apja halála után, annak kifejezett szándéka szerint, egészséges testvéreivel egyenlő arányban milliókat örökölt.


Fidel Castro halott?

Fidel Castro közszerepléstől való hosszú távolléte elindította a pletykákat a diktátor halálával kapcsolatban. „Egy szót se higgyenek el belőle! Ez mind kitaláció” - ahogy egy kubai hivatalos személy hétfőn a Reutersnek nyilatkozta. A pletykák odáig terjedtek, hogy egy svéd napilap tényként írt a diktátor haláláról, a Norra Skane napilap főszerkesztője titkos forrásokra hivatkozik. Ezzel egy időben Abed Prieto kubai kulturális miniszter kijelentette: „Fidel Castro gyógyul, szellemileg igen aktív, és dolgozik.”


Beomlott a 4-es metró

Beomlott a munkagödör egy része a 4-es metró Tétényi úti épülő megállójánál. Két gázvezeték és egy vízvezeték is eltört, műszaki szempontból jelentős a kár. „Beleütközött a térképen nem jelzett gázvezetékbe a fúrópajzs, ez okozta a balesetet“ - mondta Demszky Gábor a Nap-keltében. Hozzátette, pillanatnyilag a helyreállítás folyik. A lakókat nem kellett kiköltöztetni. „Ezek a veszélyek minden építkezésen fennállnak” - mondta a főpolgármester. A fúrópajzs biztonságos távolságra, mintegy 15 méterre áll a Tétényi úti állomástól. Most átkötéssel próbálják megszüntetni a környéken kialakult vízhiányt, ami lakóházakat nem érint, de néhány környékbeli boltban szünetel a vízszolgáltatás.


E-napló az iskolákban

A tanárok ezentúl nem vaskos osztálynaplóval a hónuk alatt, hanem laptoppal a kezükben lépnek majd az osztálytermekbe, a papíralapú adatrögzítést ugyanis számítógépes nyilvántartás váltja fel - legalábbis nyolc Vas megyei középiskolában.


Brüsszel az olasz Katolikus egyház adókedvezményeit vizsgálja

Az Európai Bizottság információkat kért Rómától az olasz katolikus egyház adókedvezménye ügyében - közölte Jonathan Todd, a bizottság versenyügyekben illetékes szóvivője. Todd szerint egyelőre nincs hivatalos vizsgálat, de ha lesz, akkor Brüsszel azt az egyháznak nyújtott jogtalan állami támogatás ügyében fogja megindítani.


Azt mondták

magyar teniszezőnő, majd bejutott a negyeddöntőbe is az amerikai US Open nyílt teniszbajnokságon.


A hét fotója

Fotó: Brad Horn


Ismét leöntötték

A héten piros festékkel csúfították el Antall József I. kerületi mellszobrát. Feltehetőleg éjfél és hajnali két óra között öntötték le a volt miniszterelnök szobrát a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum melletti parkban. A rendőrség rongálás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, szemtanú egyelőre nem jelentkezett. A rendszerváltás utáni első szabadon választott kormány miniszterelnökének szobrát 2004-ben már két alkalommal öntötték le vörös festékkel. A mellszobrot a volt kormányfő halálának 10. évfordulóján, 2003. december 14-én állították fel az orvostörténeti múzeum előtt, ahol korábban igazgatóként dolgozott.


Kína Manhattane?

Az olimpia előtt egy évvel Kína épp generáljavítást végez, hogy Pekinget felhozza egy olyan szintre, amilyet a világ még nem látott.


Újabb extrém sport?

Transformer. Robotzsaru. Görkoris Cindy. Torpedóként száguldó öngyilkosjelölt. Hasonló kifejezések juthatnak eszünkbe, ha meglátjuk a francia Jean-Yves Blondeau-t, amint hivatalosan 33 kerekű görkoris rucijában megfelelő felgyorsulás után hasravágva magát éppen egy 600-as motort előz meg egy hegyi szerpentinen egy japán tévé-show fénypontjaként. Lehet rajta vitatkozni, hogy hagyta-e magát a motoros, de nem érdemes.


A rocksztárok korán halnak

A liverpooli John Moores egyetem kutatói Elvis Presley korától kezdve több mint ezer brit és amerikai művész életútját vizsgálták, s arra a következtetésre jutottak, hogy a rocksztárok akár kétszer-háromszor gyakrabban halnak korai halált, mint az átlagemberek.


Új színekben a McDonald s

A világ legnagyobb gyorsétteremlánca 828 millió dollár befektetésével arra készül, hogy megváltoztassa európai éttermeinek arculatát.


Számok

A tatárjárás című kiállításnak a Magyar Nemzeti Múzeumban.


Fogorvosként praktizált egy szakmunkás

Újszászon legálisan három fogorvos dolgozik, ők keresték meg az önkormányzatot azzal, hogy több félrekezelt beteg jelentkezett be hozzájuk. A hír a rendőrséghez is eljutott, értesítették az illetékes szerveket, amelyek megállapították, hogy az önmagát fogorvosnak kiadó férfinak nincs engedélye arra, hogy fogászati kezelést végezzen.


Pilótahiba miatt ütközött két gép

Tragikus repülőgép-baleset történt szeptember 1-jén, szombaton Lengyelország középső részén, a radomi légibemutatón.


Cukorelem a Sonytól

Szénhidrátokkal és cukorral működő elemmel kíván a Sony a környezettudatos vásárlóközönség szívéhez férkőzni. Az új elem első kísérleti példányai 50 milliwatt teljesítményt adtak le, ami elegendő egy walkman üzemeltetéséhez. A „cukorelemek” természetes úton lebomlanak, és az elemek előállításához szükséges szénhidrátok növényi forrásból könnyedén biztosíthatók.


Hajléktalan emberek az iskolapadban

Azon fedél nélküliek számára, akikben még él a változtatni vágyás szikrája, hazánkban elsőként kínál lehetőséget a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Szakképző. A hajléktalanná válás egyik, jellemzően alapvető oka a megfelelő iskolázottság hiánya.


Riport

Rokob Tibor
A kábítószer fogságában

Az egységes, határok nélküli Európa létrejötte ma már jelentősen megkönnyíti a fiatalok nyugat-európai utazásait. Bár a legtöbben még mindig a családjukkal fedezik fel a távoli vidékek csodálatos városait, egyre emelkedik azoknak a baráti társaságoknak a száma, amelyek tagjai - a szülők jelentős anyagi segítségével ugyan -, mégis egyedül hagyják el otthonukat. Daniella tavalyi útja azonban ezek közül egyikhez sem volt hasonlítható. Sem engedélyt, sem segítséget nem kért senkitől. Talán nem is kapott volna. A tizenhat éves lány életében igazi barátokról és szerető családról is túlzás beszélni. Habár jól tudta, hogy mire vállalkozik, néhány hónapos hollandiai távollétét ma mégis legszívesebben kitörölné életéből.


Hetek-összeállítás
Újra szabad a Turul

Erdei Zsolt profi ökölvívónak gyermekkora óta a természetjárás, a madarak megfigyelése az egyik hobbija. „Madár” egy korábban megsérült, de felépült sólymot engedett szabadon egy madármentő program keretében.


Szabadidő

Szubotics Mariann
Fürdők és lovardák látogatása ingyen
A vidéki turizmus napja

A torkos csütörtök után szeptember 21-től 23-ig jön a spórolós hétvége. Az Európában példa nélküli program egyik fő célja, hogy a falusi turizmus eddig ismeretlen értékeit bemutassák a nagyérdeműnek, másrészt rábírják a szolgáltatókat a helyi összefogásra. A spórolós hétvége országszerte tart majd.


Szűcs Gergely
VIDOR Fesztivál Nyíregyházán

Vasárnapig tart a nyíregyházi VIDOR Fesztivál (Vidámság és Derű Országos Fesztiválja) avagy a Happy Art, melyet Európa legnagyobb ingyenes világzenei eseményeként tartanak számon.


RECEPT: Szilvás pite

Hozzávalók: 20 dkg liszt, 20 dkg margarin, 20 dkg porcukor, 2 dkg vaníliás cukor, 5 tojás, 1 kk sütőpor, 75 dkg szilva (kevés fahéjas cukor, rumaroma).


Tartalom

Tartalom
XI. évfolyam 36. szám - 2007. szeptember 7.
Tovább a cikkhez >>>

Üzlet

Kovács Klára
Mérlegen a megszorítási csomag
Hibáztunk – mondja Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter

„Történelmi előrelépés, kitörési pont elé érkezett az ország az egészségügyi reform kapcsán” - fogalmazott az egy évvel ezelőtt útjára indított megszorítások értékeléseként Bokros Lajos volt pénzügyminiszter. Kollégája, Járai Zsigmond, merőben másként értékeli a folyamatokat, úgy véli: rossz reformokkal rossz irányba halad az ország.


Munkatársunktól
Egy lépés előre, kettő hátra
Interjú Bokros Lajos volt pénzügyminiszterrel, a CEU vezérigazgatójával

- Nem hasonlíthatóak össze a tizenkét évvel ezelőtti stabilizációs csomag és a mostani reformtörekvések. Akkor kevés volt a reformelem, a kiigazítás fő célja a költségvetés kiigazítása és az ország nemzetközi versenyképességének a helyreállítása volt. A reform az után következett volna, de ezt az akkori kormány már nem vállalta. Most azonban többről van szó. A kormány többféle reformot is szándékozik végrehajtani. Ennek néhány lépése már megvalósult, de jótékony hatásait csak akkor tudjuk érezni, ha a hátralevők is megvalósulnak. A levesnek is akkor van jó íze, ha minden szükséges elemét beletesszük.


Bizonytalan a jövő
Állítja Kupa Mihály ex-pénzügyminiszter

Azonban kommunikálni nem azért kell az emberekkel, hogy egyetértsenek és támogassák a megszorításokat. Ki az, aki többet szeretne fizetni? Kommunikálni azért kell, hogy tudják az emberek, hogy mi történik velük. Nem magyarázzák el, hogy mi a gond az egészségügy eddigi finanszírozásával, a nyugdíjrendszerrel, az oktatással, hogy milyen európai folyamatok jellemzők, amelyekre most rácsatlakozunk.


A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>