Vissza a Hetek archívum borítólapjára
XI. évfolyam, 35. szám, 2007. augusztus 31

Arcok

Bereczki Enikő
A spirituális Elvis
Harminc éve halt meg a rock n roll királya

Elvis a mennyben van? - teszik fel leggyakrabban a kérdést Elvis Presley féltestvérének, Rick Stanley-nek, aki egykori drogfüggő, ma baptista pásztor és kábítószer-ellenes kampányokat vezet. Ki volt valójában a rock’n roll koronázatlan királya: egy visszacsúszott keresztény vagy egy képmutató jampi? Ez a kérdés 1977. augusztus 16-ai halála óta, harminc éve zavarja össze a kaszinó- és a templomlátogató emberek százezreit. Elvis ellentmondásos életútját végigkísérte az istenkeresés, illetve a függőségeivel való küzdelem. Vajon melyik oldal lett a győztes élete végén?


Belföld

Sebestyén István, Hazafi Zsolt, Hajdú Sándor
Oktatás és rettegés
Már a magyar elit tanulók is rosszul teljesítenek

Fiskális oktatáspolitika - így lehetne jellemezni azokat a gazdasági természetű változtatásokat, amelyek a most kezdődő tanévtől alapvetően meghatározzák az iskolák, azon belül is leginkább a kisiskolák sorsát. A szakszervezetek szerint legalább 22 intézményt zárnak be, 400-at átszerveznek, és az elmúlt hónapokban mintegy 10 ezer pedagógus veszítette el munkahelyét. A kistelepülések polgármesterei rettegnek, hogy - az egykori körzetesítéshez hasonlóan - a jelenlegi kormányzati intézkedések „kivégzik” a falvakat. Eközben az oktatáskutatók alaptételévé vált: az oktatási rendszerből kikerülők 20 százaléka nem rendelkezik megfelelő képzettséggel ahhoz, hogy tartós munkahelyet találjon.


Változtatási trend

Eltérő mértékben de szinte minden megyét érintenek az iskolaátszervezések és az elbocsátások az idei tanévkezdéskor. Az önkormányzatok a finanszírozási feltételek változásával, a kötelező órák megemelésével és a gyermeklétszám csökkenésével magyarázzák döntésüket. Borsod-Abaúj-Zemplén megye: tizenegy iskola és egy óvoda zárta be kapuit, Miskolcon pedig két iskola szűnt meg, és két-két oktatási intézmény integrációjára volt szükség. Húsz pedagógus maradt állás nélkül.


Sebestyén István
Hogyan tovább, MSZP?
A Fidesz előnye stabilizálódhat

Ha népszerűsége nincs is a történelmi mélyponton, eddigi legkritikusabb időszakát éli meg az MSZP. A két legfrissebb közvélemény-kutatás eredménye szerint ugyan nőtt a párt támogatottsága, ám ugyanilyen mértékben erősödött a Fidesz népszerűsége is.


A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>

Életmód

Makki Marie-Rose
Kivédhető a bölcsőhalál

Jóllehet a bölcsőhalál évente átlagosan „csak” harminc csecsemő halálát okozza, nem létezik módszer a veszélyeztetett csoport kiszűrésére, tehát a probléma alapvetően minden babát érint. Sajnos még mindig kevesen tudják, hogy a ritka tragédia, ami az első életévben, leginkább éjszaka, észrevétlenül zajló folyamatként jelentkezik, maximálisan kivédhető lehetne.


Fókusz

Tihanyi Péter
Játék a tűzzel
Vidéki néptánccsoport vagy fasiszta sereg?


Pécsi Tibor
Lemajmolt Levente-mozgalom
Riasztó történelmi párhuzamok

A Magyar Gárda szimbolikájában, alapító nyilatkozatában és az avatás liturgiájában is a Levente-mozgalom köszön vissza.


Szobota Zoltán
Mit kerestek a Várban a papok?
Szerecsenmosdatás és magyarázkodás

Három egyházi személy áldotta meg szombaton a Magyar Gárda zászlóit. Felekezeteik hárítják a felelősséget, és kormányzati hecckampányról beszélnek, miközben valamennyien kikerülik az eset kapcsán felmerülő logikus kérdést: összeegyeztethető-e az általuk képviselt kereszténységgel a militáns nacionalizmus? Kisebbfajta zavart okozott a hagyományos keresztény felekezetek berkeiben, hogy a hétvégén Dévényi Ferenc katolikus pap, illetve Csuka Tamás református és Bálintné Varsányi Vilma evangélikus lelkészek megáldották a Magyar Gárda két zászlaját és az avatáson megjelenteket. Nyilatkozataikban felszentelt képviselőik magánakciójáról beszélnek, és elmagyarázzák, miért nincs semmi közük az ügyhöz, de csupán az evangélikusok kaptak az alkalmon, hogy rosszallásukat is kifejezzék a paramilitáris szervezet megalakulása kapcsán. Mint kommünikéjükben fogalmaztak: „Minden olyan szervezetet és tevékenységet, mely nem a demokratikus rend és törvényesség mindenkire vonatkozó érvényesülését erősíti, határozottan elutasítunk.”


Háttér

Ifj. Balogh Ferenc
Ötletből iparág
30 éves a messzi-messzi galaxis

George Lucas kábultan nézte a kávézó ablakán át a szemközti Grauman’s Chinese Theater mozi előtt hosszú sorokban kígyózó tömeget. A rendőrök kordonokkal terelték el a forgalmat a felbolydult sugárúton. 1977. május 25-ét írtunk, George éppen elkészült fantáziafilmjének utolsó simításaival, s mivel kollégái - Francis Ford Coppola, Brian De Palma, hogy csak néhány nevet említsünk - megnyugtatták, hogy sikerült a legrosszabb filmet elkészítenie, amit valaha láttak, a bukástól való félelmében elmenekült feleségével a premier, a sajtó és a szakma elől egy hosszabb vakációra. Egyedül fiatal barátja, a szárnyait bontogató Steven Spielberg biztatta Lucast, hogy filmje minden idők egyik legmeghatározóbb alkotása lesz, és meg fogja változtatni az egész filmgyártást. George belekortyolt a kávéjába, s miközben azon tűnődött, hogy miért csődült ide ez a rengeteg ember, s miért zárták le a sugárutat, tekintete feljebb siklott a mozi bejárata feletti műsortáblára, melyen nem kis megdöbbenésére saját filmjének címe volt felírva nagy betűkkel: STAR WARS.


Piros Péter
Tévédömping ősztől
18 új csatorna szoríthatja ki a régieket

Horror-, sci-fi- és poéncsatorna is szerepel majd a tizennyolc új, magyar nyelvű adó között, melyeket a tervek szerint ősztől sugároznának Magyarországon. Ezek elindításával azonban ugyanennyi régi, eddig sugárzott tévécsatornát is le kellene venni a képernyőről. A helyzet persze még ennél is összetettebb.


Lukács András, Párizs
Mesebeli dinasztia
Indiában él a francia trónörökös?

Negyvennyolc éves indiai ügyvéd, nem beszél franciául, nem járt még Franciaországban. Legérdekesebb ismertetőjegye, hogy ő a francia trón legesélyesebb örököse. Az indiai Bophalban élő Balthazar Napoleon de Bourbon ugyanis egyenes ági Bourbon-leszármazott, így a trón iránti igényével megelőzi a legitimisták által hivatalos trónörökösként számon tartott XX. Lajost, aki csak a család egyik Anjou-oldalágának leszármazottja.


Vagyim Arisztov
Francia vádirat a Kurszkról
Hét évvel a katasztrófa után Amerikát gyanúsítják

Hét évvel ezelőtt, 2000 augusztusában a Barents-tengeren szenvedett katasztrófát az orosz haditengerészeti flotta egyik büszkesége, a Kurszk tengeralattjáró. Hazája partjai mellett vesztette életét a teljes legénység, 118 fő. A hajótestet egy évvel később kiemelték, hogy a nyomozást lefolytathassák. A hivatalos álláspont szerint egy lejárt szavatosságú gyakorló torpedó kontrollálatlan robbanása váltotta ki a katasztrófát, ám vannak, akik más felelőst gyanítanak a szerencsétlenség mögött.


Hit és értékek

Lukács András, Makki Marie-Rose
Stressz
Száz éve keresik az okát

Miért képes az egyik ember a kihívások közepette túlnőni a képességein és leküzdeni a szinte lehetetlent is? Miért omlik össze a másik egy sokkal kisebb probléma miatt? Miért van az, hogy a legkomfortosabb körülmények között élő városi lakosok élik át és betegednek leginkább bele az élet feszültségeibe? Miért okoz betegségeket, amikor valaki készen kap mindent az életben és az is, ha ugyanezekért napról napra reménytelennek látszó küzdelmet kell folytatnia? Feloldhatjuk-e magunkat a belső feszültséget kiváltó lelki nyomások alól pusztán relaxálással, diétával vagy az újabban világszerte divatos nevetőkúrákkal? Miért lesz a gondtalan gyermekekből szorongó felnőtt? Száz évvel ezelőtt született az emberi egészség ma talán legtöbbet vizsgált területének, a stresszkutatásnak alapfogalmait meghatározó tudós, Selye János, aki szerint elsősorban tőlünk függ, hogy az élet kihívásai serkentenek vagy éppen rombolnak bennünket.


Interjú

Gesztesi Márta
Többre vágyunk

Koltai Lajost idén tagjai közé választotta az Amerikai Rendezők Társasága, jelenleg ő az egyetlen magyar e neves társaságban. Legújabb filmjét, az Evening-et (Este) júniusban mutatták be az Egyesült Államokban. A Sorstalanság rendezője ezúttal világsztárokat vonultatott fel. A filmjében játszik Glenn Close, Claire Danes, Meryl Streep és Vanessa Redgrave is. A szereposztás érdekessége, hogy az utóbbi két színésznő filmbeli lányai a valóságban is ugyanezt a „szerepet” játsszák.


Külföld

Széchey Noémi
A hiperelnök lendületben
Nicolas Sarkozy első száz napja

Nicolas Sarkozy elnökségének első száz napja alatt új stílust vezetett be a francia politikai életben. Most már nemcsak saját stábja, de az egész ország számára diktálja a ritmust, amivel a közvélemény-kutatások tanúsága szerint a franciák nagy része elégedett. A felgyorsult tempót az életrajzírók is igyekeznek felvenni: máris portrékönyv jelent meg az elnök ellentmondásos karakteréről Hajnal, este vagy éjszaka címmel.


Busa Viola
Görög tragédia
Terrorgyanú a halálos erdőtűzvészek kapcsán

A görög kormány az Európai Uniótól kért segítséget a napok óta tomboló súlyos erdőtüzek megfékezéséhez. Közel százhetven helyen birkózott a tűzzel a tűzoltóság és a katonaság, a halálos áldozatok száma meghaladta a hatvanat. Az ökológiai katasztrófa mellett emberi tragédiák bontakoztak ki a lángok között.


Hetek-összeállítás
Iszlamista múltú elnök Törökországban
Szekuláris paranoia vagy iszlamizálódás?

A hadsereg és a szekuláris politikai elit erőteljes nemtetszése ellenére, az iszlamista múlttal rendelkező Abdullah Gült választották Törökországban elnökké. Míg ellenzői attól tartanak, hogy Gül tevékenysége elmossa majd az egyház és az állam közötti határokat, az Európai Unió például üdvözölte az elnökválasztás eredményét, mivel a csatlakozási tárgyalások fellendülését várja tőle.


Hetek-összeállítás
Diktatúra vagy ellenpuccs?
Inog a pakisztáni elnök széke

Pervez Musarraf pakisztáni elnöknek egyre több olyan kihívással kell szembenéznie, ami veszélybe sodorhatja hatalmát. A napokban a független Legfelsőbb Bíróság ugyanis olyan határozatot hozott, amelynek értelmében visszatérhet az országba Nawaz Sharif egykori miniszterelnök, akinek hatalmát maga Musarraf döntötte meg még 1999-ben egy katonai puccsal.


Hechs László
Gyűlöletfórumok Európában
Csak Lengyelország tiltakozott a brüsszeli Izrael-ellenes konferencia miatt

Brüsszelben és Genfben újra életre kelhet Durban rosszemlékű szelleme. Miközben az ENSZ és az Európai Unió elfogulatlan félként igyekszik feltűnni a palesztin-izraeli konfliktusban, az ENSZ Közgyűlése úgy döntött, hogy ismét konferenciasorozatot kezd a rasszizmusról. Ennek csúcspontja egy 2009-re tervezett nemzetközi találkozó lesz. Mint ismeretes, a legutóbbi, a 2001 őszén - néhány nappal a szeptember 11-ei támadások előtt - Dél-Afrikában megrendezett tanácskozás középpontjában az Izraelt apartheid, rasszista államként megbélyegző álláspontok és demonstrációk álltak.


Online

Brzezinski szerint Obama jó elnök volna

Hillary Clintonnal szemben Barack Obama elnökjelöltségét támogatja Zbigniew Brzezinski, a demokrata párti Jimmy Carter volt amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. A tekintélyes szakértő szerint a volt first ladyvel szemben Obama felismerte, hogy az Amerikát érő kihívásnak új arca van, ezért új irányra van szükség, újra kell definiálni az Egyesült Államok szerepét a világban.


Elit közösségi oldal milliárdosoknak

Az októberben induló Diamond Lounge egy olyan, az iWiWhez hasonló közösségi oldal, ahol kizárólag a milliárdosok, a hollywoodi hírességek és a világ legjobb sportolói érintkezhetnek egymással. A sokjegyű bankszámla azonban nem elég a bekerüléshez. Az exkluzív közösségi honlap célja, hogy a világ leggazdagabb, legérdekesebb és leghíresebb emberei teremtsenek egymással kapcsolatot a világhálón keresztül. A tagok számát 30 ezerben maximalizálták, és a milliárdosok közül sem kerülhet be mindenki az elit klub tagjai közé. Az 5000 jelentkező mindössze 5 százaléka nyert eddig felvételt, és 1000 meghívót küldtek milliárdosoknak, filmsztároknak és sportolóknak. A tagsági díj egy hónapra 40 font, azaz 15 ezer forint.


Guar gumi: Eddig nincs dioxin

A magyar élelmiszerellenőrző hatósághoz összesen 88 laboratóriumi minta érkezett, ezekben eddig sem dioxint, sem penta-klórfenolt nem találtak az ellenőrök - mondta az országos főállatorvos. Süth Miklós elmondta: eddig a magyar hatóságok 5362 vállalatot és 6794 úgynevezett megmintázott tételt ellenőriztek. A vizsgálatok során ugyanakkor zároltak 2377 tételt, és ennek nyomán 560 tonna élelmiszer vagy élelmiszer-adalékanyag zárolására került sor. Az Európai Unióban összesen 80 szennyezett guar gumi tételt találtak a vizsgálatok nyomán. A szennyezett tételekből Magyarországra hét érkezett egy közelebbről meg nem nevezett cégen keresztül.


Lottóláz Romániában

Lottólázban ég Románia, mert május eleje óta senki sem találta el mind a hat számot, így 10 millió euróra (2,5 milliárd forint) duzzadt a főnyeremény. A határmenti régiókban mintegy 20 százalékkal megnőtt a szerencsejáték-üzletek forgalma, miután a moldovai, magyar, szerb és bolgár állampolgárok is úgy döntöttek, „szerencsét próbálnak” Romániában. Az esti sorsoláson a lebonyolító szoftvert és felszerelést gyártó cégek képviselői is jelen lesznek, hogy eloszlassanak a hitelességgel kapcsolatos valamennyi esetleges kételyt.


Guinness-rekord a csabagyöngye

Minden évben nagy a versengés a világ borászai között, hogy ki készíti el az idény első borát. Eddig a francia Beaujolais Nouveau-t tartották rekordernek, ám a magyar borászok megdöntötték a csúcsot.


Azt mondták

- mondta Vu Ji miniszterelnök-helyettes, miután Kína négy hónapos kampányt indít, hogy kiköszörülje a kínai árucikkek hírnevén esett csorbát.


A hét fotója
Tovább a cikkhez >>>

Vádolják a Walt Disney-t

Nem először fordul elő, hogy egy kreatív elme a bírósághoz fordul, hogy bebizonyítsa: eredeti tévéfilmötletének más valaki aratta le a babérjait… Ezúttal egy komédiaszerző, Buddy Sheffield nyújtott be keresetet, mivel meg van győződve róla, hogy a Disney lenyúlta egy ötletét, miközben nem fizetett érte. A Hannah Montana című sorozatról van szó, mely immár a második évadjánál tart. A sztori egy tinédzserről szól, aki Malibuba költözik, és ott kettős életet él: titokban popénekes. A korábban több tévéshow-ba bedolgozó Sheffield azt állítja, hogy 2001-ben ő kopogott be a Disney Channel ajtaján egy nagyon hasonló, remek ötlettel, és sorozatterve a Rock and Roland munkacímet viselte.


ÉLVE Eltemetett AIDS-esek

Élve eltemetik az AIDS-betegeket a fertőzéstől rettegő őslakók Pápua Új-Guineában. Erről egy segélymunkás számolt be. Margaret Marabe szemtanúja volt, ahogy egy félreeső hegyvidéki faluban élve eltemetnek öt AIDS-es beteget. Egyikük kétségbeesetten kiabált segítségért, amíg lapátolták rá a földet. A lakosok elmagyarázták, hogy az eljárás megszokott dolog az egész országban, mert sokan nem tudják fizetni a betegellátás költségeit - mondta el az Igat Hope nevű szervezet önkéntese. Marabe felszólította az AIDS-prevencióval foglalkozó civil szervezeteket és az óceániai szigetország kormányát, hogy terjesszék ki a felvilágosító munkát a világtól elzárt vidéki területekre.


Önkéntes falfirka-eltüntetők

A milánói Angelo Mandelli szabad idejében két éve végzi városszépítő munkáját: graffitiket tüntet el a város épületeinek falairól. Az 54 éves informatikus a falfirkálókat nem tekinti művészeknek, és méregbe gurul, ha azt hallja, hogy kapcsolatba hozzák őket a művészettel. A graffitizést az erőszak egyik megnyilvánulási formájának tartja, mivel elkövetője engedély nélkül firkál. Ő, ha talál egy ilyen elcsúfított falfelületet, engedélyt kér, kiválasztja a megfelelő színű festéket, és a fal visszakerül eredeti állapotába. Mandelli kezdetben egyedül dolgozott, de ma már sok segítője akad.


Térkép A cipőben

Az amerikai GTX Corporation GPS-szel felszerelt cipőt tervezett. Az adóvevők egyre zsugorodó mérete tette lehetővé, hogy a műholdak jeleit fogó csipet, valamint az azt árammal ellátó akkumulátort a lábbeli talpába illesszék. A „csuka” segítségével egyrészt megállapítható, merre járnak benne, másrészt a koordináták alapján figyelmeztetni vagy irányítani is lehet a cipőben elkószálót - legalábbis addig, amíg az akku bírja, vagyis maximum 3-4 napig.


Tilos cigizni, nassolni és köpni

Ásítani és nassolni sem szabad a jövőben a sanghaji taxisofőröknek munka közben, azért hogy ezzel is növeljék a szolgáltatás színvonalát. A jelentés nem tér ki arra, hogy miként fogják büntetni a figyelmetlenül ásító sofőröket, az egyik taxitársaság vezetője szerint azonban az új szabályok betartatása nehézséget fog okozni. A kínai taxisoknak a volán mögött már most sem szabad dohányozniuk. Az ásítási tilalom azonban már kemény, ugyanis a sofőrök csekély fizetésért gyakran 24 órát dolgoznak egy műszakban. Sanghaj város vezetése januárban 45 ezer köpőzacskó kiosztását tervezte, amellyel a sofőrök gyakori rossz szokásának akartak véget vetni, annak, hogy az ablakot letekerve az utcára köpnek.


Számok
Tovább a cikkhez >>>

Miért járnak drága autón a hip-hop sztárok?

Az amerikai hip-hop sztárokat, menedzsereiket és kiadóikat arról a legkönnyebb felismerni, hogy nagyon ritka, nagyon drága, nagyon exkluzív autókon járnak. Jay-Z, aki 34 millió dollárt repelt össze 2006-ban, egy Mercedes-Benz boldog tulajdonosa, amit meg is énekelt egyik számában. A Def Jam Recordings elnöke Maybachon autózik New Yorkban. Ezzel le is pipálta Sean Diddy Combst, aki csak egy 370 ezer dolláros Rolls-Royce Phantomot tud felmutatni. A rongyrázás csúcsát Scott Storch producer tartja: Bugatti Veyronsából csak 60 darab készült tavaly, az ára 1,5 millió dollár.


A laptop már kedveltebb, mint a PC

Az év első felében már több laptopot értékesítettek Magyarországon, mint asztali számítógépet. Az év első hat hónapjában 20 százalékkal kevesebb PC fogyott, mint egy évvel korábban, mindössze 80-85 ezret vásároltak az emberek. Ezzel szemben a laptopok eladása 40-50 százalékkal, 100-120 ezerre emelkedett. Míg néhány éve a hordozható számítógép lényegesen drágább volt az asztali változatnál, az árkülönbség mára jelentősen csökkent.


A kávé a németek kedvenc itala

A kávé lett a németek legnépszerűbb itala, miután tavaly két literrel emelkedett az egy főre jutó fogyasztás 2005-höz képest. A Német Kávészövetség a hét végén közzétett adatai szerint 146 literre emelkedett a fejenkénti évi fogyasztás, vagyis a németek ma már több kávét isznak, mint akár sört vagy ásványvizet.


Negyvenéves a Big mac

Idén ünnepli 40. születésnapját a McDonald’s emeletes szendvicse, a Big Mac, amely nagy szerepet játszott a „super-size” kultúra elterjedésében az Egyesült Államokban. A 40. évforduló alkalmából a 89 esztendős Delligatti és családja egy Big Mac Múzeum éttermet nyitott Észak-Huntingdonban.


Szabadidő

Hajdú Sándor
Gyula, a vizek városa

Gyulán az elmúlt három évben megújult a történelmi belváros, az Öreg-Körös, valamint négy környékbeli településsel együtt újra életre keltették a Fehér-Körös vidékét, amely valódi turistalátványosság lett séta- és kerékpárutakkal, vízi túrára alkalmas útvonalakkal. Minderre 2 milliárd 800 millió forintot fordítottak, döntően uniós pályázati pénzekből.


E. K.
RECEPT: Pikáns sült kukorica

Hozzávalók: 6 cső megtisztított csemegekukorica, 10 dkg lágy vaj, 1-2 gerezd zúzott fokhagyma, 10 dkg reszelt cheddar (vagy bármilyen más kemény sajt), 1 csapott teáskanál só


Programajánló

2007. szeptember 6-án csütörtök délután 13.30-kor kezdődik az ez évi Quatratlon Gála az ELMÜ Sportközpontban (Bp. XIII., Népfürdő u. 18-20.) Világhírű magyar sportolók küzdenek meg a legjobb képességű bajnok címéért.


x
Nyolcéves a SzeptEmber Feszt
Nyárbúcsúztató családi napok a Bókay-kertben szeptember 7–9-ig

Az ingyenes rendezvénysorozat már minden helyszínt kinőtt, ezért néhány éve a budapesti Bókay-kertben rendezik meg. A többhektáros, ősfás ligetben a fesztivál látogatóinak létszáma évről évre átlépi a 80 ezres határt. A hétvége fénypontja a Média Grill Verseny, amelyen idén a Hetek stábja is elindul.


Színes

Duma Plaza

Nehogymár a vakolat verje le a kőművest!


Kohnbandi
Fő foglalkozása: magyar
Interjú Sturm Ferenccel, a Magyar Gárda egyik tagjával
Tovább a cikkhez >>>

Sztrájk

Hírek, információk a készülő, egész napos BKV-sztrájkról


Jappán
Tovább a cikkhez >>>

Üzenet a liftből


Mentés másként...


Slaza
Hallgat
Tovább a cikkhez >>>

Tartalom

Tartalom
XI. évfolyam 35. szám - 2007. augusztus 30.
Tovább a cikkhez >>>

Vélemény

Majomgárda alakult

Az elmúlt heti számukban megjelent képsorozat jó kiegészítője lehet Weöres Sándor Majomország című versének átköltése:


Zsidó Nyári Fesztivál

A lap rendszeres olvasója vagyok, és bizton állítom, hogy a HETEK tartalmilag és küllemileg a legszebb és legobjektívebb újság ma Magyarországon. Amiért még jobban szeretem, mert egyedüli olyan média az erősen fasizált kishazánkban, amelyik objektíven tájékoztat Izraelről!


Magyar Gárda

A hétvégén tartotta alakuló gyűlését a Magyar Gittegylet. M. Agyar Gábor, az egyesület vezetője elmondta, megelégelték azt, hogy a fogaikat erősíteni vágyó magyar emberekre szinte rákényszerítik a külföldi rágógumik fogyasztását. Ők megelégelték a kiszolgáltatottságot, fő céljuk a gittrágás megbecsültségének visszaállítása, magyar gitt rágása magyar fogakkal, félelem nélkül. Távol áll tőlük bárkinek - különösen a protézissel élő polgártársainknak - a megfélemlítése, bár azt elismerte, hogy ez utóbbiak jelenleg csak pártoló tagok lehetnek.


Üzlet

Kovács Klára
Túl a mélyponton
Élénkülő lakáspiac

Szakértők szerint már kifelé tartunk a „gödörből”, ennél mélyebb pont nem várható az ingatlanpiaci tendenciákat illetően. Egyelőre azonban inkább a vállalkozók és a külföldi vásárlók optimisták, a hazai lakosság nagy része csak szolid javulásra számít.


Major Nóra
Kínai áruk
Résen a fogyasztóvédelem

Pocsék áruk voltak, vannak és lesznek. Persze nem mindegy, hogy csak egy-két megmosolyogtató selejtről van szó, mint Déri János egykori műsorában, vagy egész termékszériákat kell bevonni a polcokról, mert erősen „ártalmasak az egészségre”. Bár a kínai árukra mostanában rájár a rúd, pánikra semmi ok: a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) most is nyitva tartja a szemét.


Major Nóra
A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>