Vissza a Hetek archívum borítólapjára
XI. évfolyam, 25. szám, 2007. június 22

Arcok

Pajor István
Ilyen a bokszoló
Interjú Erdei Zsolt profi ökölvívóval

Találkoztam egy csodával; egy kéz formájában. A gyengén szorító izmos bal kéz a nyolc hónapos Viktor Zsoltot, egy mosolygós, elégedett kisbabát öleli. Ugyanez a bal kéz pár napja villámszerű, megrendítő ütést helyezett George Blades fejére. Az eredmény: technikai K.O. Erdei Zsolt nyolcadszor védte meg WBO Világbajnoki címét.


Belföld

Hazafi Zsolt
Trónfosztás és álviták
Önfeladás lenne a tabudöntő Gyurcsány leváltása

Önkorrekciónak minősítette Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési frakciójának vezetője a Heteknek adott interjújában a kormányátalakítást. A politikus szerint nem akarnak lassítani a reformkormányzáson, ugyanis „tovább akarnak haladni az úton, de ha lehet, kevesebb hibával”. Az MSZP meghatározó vezetője egyébként az SZDSZ lassulástól tartó álláspontjáról úgy vélekedett: „Ha autóval megyek egy nehéz terepen, nem lehet arról vitatkozni, hogy gyorsan vagy lassan megyek. Haladni kell előre, amilyen tempót megengednek a feladatok.”


Szlazsánszky Ferenc
A tanár úr nem fasiszta

Nem, Kosaras Péter Ákos, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium igazgatóhelyettese nem fasiszta. Nem is náci, hanem hagyományőrző. És önkényesen kiragadott momentumok rosszindulatú tálalásának áldozata. A balliberális sajtó által, persze. Hiba volt nyitva hagyni a budakeszi, Temető utcai templom parkolójának bejáratát. A parkolóból egyenes út vezet a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium udvarára, s mire a portás észbe kapott, már bent is voltunk a gimnázium épületében. Örömünk azonban korainak bizonyult. Kosaras igazgatóhelyettes úr éppen érettségiztetett, így aztán nem állt módjában kérdéseinkre választ adni. Pedig kérdések adódtak volna szép számmal, és a tapasztalat szerint legjobb mindjárt az érintettet megkérdezni, hogy miért fotóztatta magát SS-egyenruhában egy kiránduláson, ha már lefotóztatta magát, miért éppen ezt a felvételt tette fel az iwiw közösségi portálra, s ha már mindez így esett, mivel igazolná, hogy a látszat csal, ő nem az, akiknek látszik.


Szobota Zoltán
Önmagát műti a rendőrség
Évi kétmillió igazoltatás, négyezer előzetes letartóztatás

Elfogadta a parlament a rendőrségi törvényhez benyújtott módosításokat, és döntött a határőrség és a rendőrség összevonásáról. Kérdés azonban, hogy az új rendőri vezetés ígéretei és a jogszabályi változtatások önmagukban elegendők lesznek-e a fegyveres testületet övező bizalmatlanság leküzdésére.


Életmód

Makki Marie-Rose
Szex a reklámokban

„A szex elad” - ez lehetne a mottója a „Reklámok és nemek” nemzetközi reklámplakát-kiállításnak, amely a médiában uralkodó nőkép elleni tiltakozásul nyílt a Gödör klubban. A látogatóknak csekély vigasz, hogy nemcsak Magyarországon, hanem az egész „ká-európai” régióban kötelező utcaképtartozékok a meztelen női testekkel operáló plakátok - legyen szó autóról, sörről, banki hitelről, ingatlanról vagy akár golyóscsapágyakról. Jog ide, szakmai etika oda, a jelenséggel szembeni leghatékonyabb fegyvernek a termékek fogyasztói bojkottja bizonyul. Pontosabban bizonyulna, ha nem csupán a feministákat zavarná a jelenség.


Háttér

Sebestyén István
Kiszolgáltatott polgárok
Interjú Alexa Noémi korrupciókutatóval

Magyarország az Európai Unió tíz legkorruptabb országa közé tartozik - legalábbis a Transparency International korrupciós indexe szerint. A nemzetközi szervezet magyarországi irodájának koordinátora szerint a pártfinanszírozás és a közbeszerzések terén vannak a legnagyobb bajok.


Réti Ervin
Ezer Weizman
A hatnapos háború legendás tábornokai

Amikor 1948 tavaszán, Izrael függetlenségi háborújának kezdetén néhány egyiptomi repülőgép bombázni akarta Tel Avivot, csak egyetlen gép állta útjukat, de visszafordulásra kényszerítette azokat. A pilótafülkében Ezer Weizman ült.


Konkolyi Katalin
Város Moszkva alatt
Sztálin titkos metrót építtetett a pártelitnek

Moszkva, úgy tűnik, elkezdte „kinőni magát” - a város vezetői azt fontolgatják, hogyan lehetne lefelé terjeszkedni: ott, a felszín alatt van még hely új utak, parkolók, bevásárlóközpontok és új metróvonalak számára. A nagyszabású terveket azonban a titkosszolgálattal is alaposan egyeztetni kell majd: Moszkva alatt nem kevés létesítmény van - gyakorlatilag egy sajátos város hatalmas raktárakkal, komoly úthálózattal, és persze az elvtársak búvóhelyeivel. Sztálin pedig nem csak a népnek, magának is épített metrót: jelenleg komolyan latolgatják e titkos vonalaknak a megnyitását.


Bagyarik Cecília
Tumultus a szülészeteken
A budapesti csecsemőközpontok felét megszüntették

Hetek óta várótermekhez hasonló a zsúfoltság a szülészeteken, de előfordultak olyan esetek is, hogy a telt ház miatt a kórház folyosóján vezették le a szülést az orvosok. A gondot nem az okozza, hogy megnőtt volna honfitársaink gyermekvállalási kedve, hanem az, hogy a fővárosi szülészeti ágyszámok több mint 40 százalékát megszüntették.


Csizmadia Ervin
Hiányzott a bátorság?
Kormányátalakítás és kormányzás

A kormányfő bátrabban nyúlhatott volna új arcokhoz, egy új politikusnemzedékhez. Csakhogy ez a mostani átalakítás nagyon keményen rávilágít arra, hogy egy ilyen nemzedék még csak nyomokban sem áll készen, vagy ha alacsonyabb szinteken jelen is van, miniszteri rangú megjelenése rövid távon nem várható.


Hajdú Sándor
Mi lesz a nemzeti ménesek sorsa?
Veszélyeztetve érzik a nóniusz szülőhazáját

Mezőhegyes neve ma is elválaszthatatlanul kötődik a lótenyésztéshez, éppen úgy, mint két évszázaddal ezelőtt. A Mezőhegyesi Császári és Királyi Ménesintézetet még A mezőhegyesi ménes mindig az állam tulajdona volt, de egy hirtelen jött ötlet szerint most a kincstár külső vagyonkezelésbe akarja adni, a négy másik nemzeti ménessel együtt. Mezőhegyesen kerestük a választ a miértre.


Soha semmit nem tudott befejezni
– az életét sem tudta leélni, mondja a hősi halált halt fiatal tűzoltó anyja

2006. augusztus 8., éjjel 11 óra, a Műszaki Egyetem alagsora. A mentőcsapat földön fekvő emberekbe botlott. Pár másodperc múlva a füstpokol legbelső bugyrában három fiatalemberre bukkantak, akiknek az életét már a mentőben sem tudták visszahozni. Majd’ egy évvel a tragédia után vállalták a beszélgetést a huszonnégy évesen elhunyt Reppman Károly szülei.


Hit és értékek

Németh Csillag
Brit kirekesztés
A BBC és az akadémiai elit az új antiszemitizmus zászlóvivői

Egyre több jel mutat arra, hogy az Izrael-ellenesség köntösében megjelenő új antiszemitizmus Európán belül Nagy-Britanniában talál a legtöbb támogatóra. Annak ellenére, hogy a most leköszönő Tony Blair osztja Washington Izraellel kapcsolatos politikáját, számos Izrael-ellenes kezdeményezés lát napvilágot a szigetországban, melynek mozgatórugói elsősorban, de nem kizárólag a brit iszlám közösségek.


Interjú

Finta Szilvia
Jézus fejvadásza
Kötetlen beszélgetés Pajor Tamással

A Neurotic underground punkzenekar 1987-ben megtért frontembere, a apropóján beszélgettünk.


Külföld

Hechs László
Családon belüli erőszak
Hamasz-puccs Gázában

Véres leszámolás kezdődött Gázában azt követően, hogy a Hamasz fegyveresei néhány nap alatt elfoglalták a Palesztin Hatóság valamennyi katonai és közigazgatási létesítményét az övezetben a Mahmúd Abbászhoz hű katonáktól. Az egységkormány felbomlott, a menekülő Fatah-aktivisták közül többeket a nyílt utcán, családtagjaik szeme láttára végeztek ki a mérsékelt álarcot levetve ismét terroristaként tomboló Hamasz-osztagok, amelyek iráni mintájú iszlamista kormányzást vezettek be. A Gázában élő keresztényeket már megfenyegették: leszámolnak azokkal, akiket „misszionáláson“ érnek. A Nyugati-parton válaszul a Fatah kezdett tisztogató akciókba az ott kisebbségben lévő hamaszosok ellen. Mi idézte elő a palesztin polgárháborút, és hogyan befolyásolja a drámai megosztottság a térség amúgy is ingatag helyzetét?


Hetek-összeállítás
A lengyelek behúzták a kéziféket

A napokban az EU huszonhét tagországa ismét összeül, hogy megvitassa azt, ami az egykori alkotmányból maradt, vagyis „az unió működéséről szóló szerződést”. Az eredeti alkotmány szerzője, Valéry Giscard d’Estaing úgy nyilatkozott: az EU-nak be kellene vallania, hogy valójában csak az eredeti elképzeléseket próbálja most visszacsempészni a hátsó ajtón.


Széchey Noémi
Figyelmeztetés Sarkozynek
Elmaradt a kék hullám Franciaországban

A vasárnapi parlamenti választások eredményeképpen máris le kellett mondania az alig több mint egy hónapja felállt új kormánynak Franciaországban, miután a baloldal magához térésének egyik jeleként a jobboldali kormány egyik kulcsfigurája, Alain Juppé saját körzetében alulmaradt szocialista ellenfelével szemben. A szocialisták vártnál jobb szereplésének hírét talán csak az szárnyalta túl, hogy Ségolčne Royal, volt elnökjelölt bejelentette: huszonkilenc év után szakított élettársával, François Hollande-dal, a szocialista párt főtitkárával.


Online

Kaká lehet a világ legjobban kereső focistája

Amennyiben a brazil támadó elfogadja a Real Madrid ajánlatát, jobb fizetése lesz, mint bármely más focistának a világon. Ehhez persze még a Milan vezetőinek is lesz egy-két szavuk. A Real Madrid technikai igazgatója, Predrag Mijatovic a napokban találkozóra invitálta Kaká édesapját, aki a játékos ügynöke is egyben. Mijatovic a madridi vezetők szerződési feltételeit tolmácsolta a támadó édesapjának, és természetesen tudott olyan ajánlatot mondani, amelyet Kakának akkor is érdemes megfontolnia, ha nem tervezte, hogy elhagyja Milánót. A királyi gárda ugyanis évi 7 millió fontos fizetést garantálna az Aranylabda idei legnagyobb esélyesének, amivel a brazil a világ legjobban kereső futballistája lenne. A madridiaknak nemcsak a játékost, hanem klubját is meg kellene győzniük, ám nem valószínű, hogy a piros-feketék hasra esnének a felajánlott 40 millió fonttól, Kakát talán még a duplájáért sem adnák oda.


Motorral féláron a sztrádákon

Idén május 1. és szeptember 30. között - kísérleti jelleggel - a motorkerékpárosok fél áron vásárolhatják meg a négynapos autópálya-matricát. A motorkerékpárokra vonatkozó négynapos matrica ára a vásárlási díj nélkül 765 forint. Ez a D1-es kategóriájú, személyautókra érvényes négynapos matrica árának a fele. A háromoldalú megállapodás elsődleges célja az, hogy a kétkerekű járművek vezetői nagyobb számban vegyék igénybe a hazai fizetős autópályákat, amelyeket - a tapasztalatok szerint - az eddig érvényes díjszint mellett jó részük elkerült.


Kontroll minden mennyiségben

Nagy-Britanniában már most több megfigyelőkamera van, mint bármelyik másik országban. Az egyik faluban a szeméttárolóban helyeztek el kamerát, hogy megfigyeljék, melyik polgár nem tartja be a szemétkirakással kapcsolatos új szabályokat. Egy ilyen minikamera tízezer fontba kerül, és észrevétlenül belesimul a környezetbe. A London Telegraph arról számolt be, hogy a városi tanács így akarja elérni, hogy a kukákat csak meghatározott időben és helyre rakják ki. Aki megszegi a szabályt, büntetőcédulát kap, vagy ezer fontos bírságot szabnak ki rá. A városi tanács szerint a kamerák egyben segítenek elkapni a graffitirajzolókat és a drogkereskedőket is.


Drámai fordulat: Megsemmisítették a nyomokat az eltűnt kislány szülei

Végzetes hibát követtek el és nehezítették a nyomozást a Portugáliában eltűnt négyéves brit kislány szülei - állítja egy portugál rendőr. Olegario Sousa szerint Madeleine McCann szülei feltúrták a hotelszobát, ahonnan a gyermeket elrabolták, így eltüntették a nyomokat. A rendőr közölte: több mint húsz ember járt a szobában, és megfogdosták a bútorokat, valamint a kilincseket. „Megsemmisíthették az összes bizonyítékot, ez pedig jelentősen megnehezíthette a bűnügyi helyszínelők munkáját” - hangsúlyozta Olegario Sousa. A család felháborodottan reagált a rendőr nyilatkozatára, ugyanis szerintük természetesnek tekinthető, ha egy szülő átkutatja a szobát, miután azt észleli, hogy gyermeke eltűnt.


Népbetegség a kimerültség

Brit kutatók szerint korunk egyik népbetegségévé lépett elő a kimerültség. A lehetséges okok közt van a munkaidő szinte végtelen meghosszabbodása, valamint az is, hogy az e-mail-jeinktől való mind erősebb függés hosszabb időre kényszerít minket az íróasztalhoz. A globalizáció azzal jár, hogy - különösen a pénzügyi vonalon, a médiában és a jogi területeken - az emberek az időzónákat is átlépve végzik a munkájukat. A munkahely elvesztésétől való félelem miatt nem a jutalmazás motivál, hanem a rettegés. Hihetetlenül felgyorsult és összetetté vált a modern élet - mondják a kutatók -, és ez igen nagy megterhelést ró testre és lélekre egyaránt, nagymértékben romlik az emberek életminősége. Lehet, hogy anyagilag jobb körülmények között élünk, de túl vagyunk hajszolva.


Azt mondták

, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának vezetője Erich Priebke 93 éves elítélt náci háborús bűnösről (képünkön), aki a múlt héten kapott engedélyt, hogy házi őrizetéből kijárhasson dolgozni.


A hét fotója

Egy felduzzasztott tároló kiengedett vizével tisztítják meg a Sárga-folyó iszapos medrét Kínában (Fotó: AP)


Se Fradi, se Felcsút

A Ferencváros és a Felcsút labdarúgócsapata is elbukta az NB I-be jutást, miután az utolsó három fordulóban 4-4 pontot veszítettek a megszerezhető maximumhoz képest. A Fradi az NB II Keleti csoportjában nem tudta legyőzni sem Budafok, sem Baktalórántháza együttesét, így abból a csoportból a Nyíregyháza szerzett jogot az élvonalban való indulásra. A Felcsút előbb a BKV Előre, majd a Celldömölk ellen volt képtelen nyerni, így a Nyugati csoportból a Siófok csapata léphet az első osztályba.


Először játszott magyar golfozónő a British Openen

A 137. helyen végzett Fodor Krisztina a június 12. és 16. között megrendezett Ladie’s British Open amatőr női golfbajnokságon. Ő volt az első magyar versenyző a nívós kupa 113 éves történetében, így eredménye mindenképpen figyelemre méltó. A mostoha időjárási körülmények is próbára tették a versenyzőket: végig zuhogó esőben, 9-12 Celsius-fokban kellett játszani. A Ladie’s British Open a világ legrangosabb amatőr versenye. Az idei bajnokságra több mint 200 játékos nevezett be a világ 21 országából.


Arab hotel lesz II. Erzsébet hajójából

Luxusszállóvá alakítja át a világ egyik leghíresebb óceánjáróját az új, dubai tulajdonos. Az Istithmar nevű befektető cég 100 millió dollárért (18,6 milliárd forint) vette meg a Queen Elisabeth 2-t, amely 2009-től ötcsillagos hotelként várja a turistákat a dúsgazdag sejkség partja előtt. „Örülünk, hogy a Queen Elisabeth 2 a következő generációt fogja szolgálni” - mondta Carol Marlow, a Cunard vezérigazgatónője. Az úszó város üzemelt a hajótársaság 168 éves történetében a leghosszabb ideig, négy évtizedig. A Queen Elizabeth 2-t II. Erzsébet brit királynő utasítására bocsátották vízre. A hajó több mint 800-szor szelte át az Atlanti-óceánt, és összesen több mint 2,5 millió utast szállított. A 12 emeletes hajó méretei gigantikusak: hossza 300 méter, 1800 utast képes szállítani, és 380 tonna üzemanyagot éget el egy nap alatt.


Bővülhet az EU-ban elismert diplomák köre

A jövőben várhatóan könnyebbé válik a magyar diplomák elismertetése az unióban. Ha a parlament elfogadja az egységes képzési előírásokra vonatkozó jogszabály módosítását, akkor a jövőben a gyógypedagógusoknak és a mérnököknek sem kell honosíttatni diplomájukat az EU-tagországokban. Egy közösségi irányelv alapján a tagállamoknak lehetőségük van ugyanis arra, hogy az egyes szakmákban közös képzési követelményeket fogadjanak el. Hét szakmának az oklevelét már most is minden tagállamban azonos normák teljesítése után lehet megkapni: építész, orvos, fogorvos, állatorvos, gyógyszerész, ápoló, szülésznő, ezeket ismerik el automatikusan az Európai Unióban. E szakmák sora tovább bővülhetne - az ezt lehetővé tévő jogszabály-módosítás már a parlament előtt van.


Pekingi hadüzenet a légkondicionálóknak és az öltönyöknek

Pekingben a kormány közleményben szólította fel az alkalmazottakat: ezentúl öltöny helyett trikóban menjenek munkába, valamint 26 Celsius-fok alatt nem szabad bekapcsolni az irodaépületekben a légkondicionálókat - tudósít a Der Spiegel című német hetilap azokról a lépésekről, amelyeket a pekingi vezetés a klímaváltozás és a széndioxid-kibocsátás ellen akar megtenni. A jövőben energiarendőrök járőröznek majd a kínai nagyvárosokban, hogy ellenőrizzék, betartják-e az irodákban a hőmérséklethatárokat, ugyanis a hivatalos adatok szerint a nyári hónapokban az összes energiafogyasztás egyharmada jut a légkondicionálókra.


Számok

31 gyermeket szabadított ki a brit rendőrség egy pedofilhálózat fogságából a hét elején, miután letartóztatták egy pedofil chat-szoba üzemeltetőjét, és beépültek a hálózatba. A 35 országra kiterjedő nyomozás során megtalált gyerekek kora pár hónapostól kiskamasz korig terjedt.


Új trendek a lakáspiacon

Az elmúlt néhány év az ingatlanpiac felső szegmenseiben jelentős változásokat hozott. A keresletet a korábbinál szélesebb szempontrendszer jellemzi: az ingatlan elhelyezkedésén és méretén kívül sok más is nagyobb jelentőséget kapott. A penthouse (a társasházak felső szintjein található, nagy terasszal rendelkező közepes vagy nagyméretű lakások) és a loft (a nagy, 3-5 méteres belmagasságú, és szintén nagy, de csak néhány helyiséget magába foglaló alapterületű) lakások mára már a szélesebb közönség köreiben is nagy népszerűségnek örvendenek. Továbbra is biztosra mehet, aki jó minőségű, színvonalas ingatlanok fejlesztésébe kezd Budapest belvárosában, illetve a hagyományos zöldövezeti budai kerületekben. Hogy mely lakások tartoznak ebbe a körbe, elsősorban a lakások beosztása, tájolása, a terasz használhatósága, illetve a felhasznált anyagok minősége határozza meg. Nem mindegy azonban a méret sem: míg korábban a garzon volt divatban, ma már elsősorban a 2,5-4 szobás lakások iránt nőtt meg a kereslet.


A legbefolyásosabb sztárok

Milliós gázsik és hatalom a show-bizniszben: a Forbes magazin az idén is nyilvánosságra hozta a világ legbefolyásosabb sztárjainak listáját. Az első helyen nincs meglepetés, ezt Oprah Winfrey foglalja el. Az amerikai talkshow-műsorvezető Oprah Winfrey világszerte a legnagyobb hatalommal rendelkező sztár, a médiában és a szórakoztatóiparban a legjobban keresők közé tartozik. Évi teljes jövedelme mintegy 260 millió dollár. Az amerikai üzleti magazin a jövedelem mellett vizsgálja a médiajelenlét mértékét és az aktualitást is. A „Celebrity 100 Power List” második helyezettje Tiger Woods golfozó, aki Madonnát előzi meg. A második helyről a negyedikre esett vissza a Rolling Stones, ezzel szemben Brad Pitt 15 hellyel lépett feljebb, és érte el így az ötödik helyet. Johnny Depp 92 millió dolláros éves jövedelemmel elérte a hatodik helyet. Tom Cruise szcientológiaguru még mindig elég jól keres ahhoz, hogy a nyolcadik helyre kerüljön, Steven Spielberg rendező elé, akinek idén a tizedik hely jutott. A Forbes a jövedelem mellett azt is vizsgálja, hogy a Google keresőiben az adott sztár hányszor szerepelt.


Robot volt az esküvői ceremónia levezénylője

A gyártó cég, a Hanool Robotics Tirónak nevezte el a robotot, amely a cég egyik tervezőmérnökét, Seok Gyeong-Jae-t és menyasszonyát, Daejeont adta össze vasárnap. A robot készítői arra is gondoltak, hogy az esküvőnek azért romantikus hangulatúnak kell lennie, ezért a robot lágy női hangot kapott. Tiro, a robot értékét amerikai dollárban legalább 215 ezerre becsülik. Az esküvői szertartás előtt és alatt további robotokat alkalmaztak, amelyek fogadták a vendégeket, a helyükre kísérték őket, majd az ünnepségen műsorszámokat mutattak be. Miután Tiro befejezi ceremóniamesteri teendőit, korszerűsíteni fogják, hogy különböző egyéb feladatokra használhassák.


Olcsó a külföldieknek

Az egyik legolcsóbb város a térségben Budapest. Legalábbis ez derül ki a Mercer személyzeti tanácsadó cég aktuális elemzéséből, amely közel másfél száz nagyváros árviszonyait próbálta összevetni a multinacionális cégek külföldi vezetőinek költségszintje szempontjából. A magyar főváros az elemzés szerint jelenleg 83,1 százalékon áll, ami a lista 60. helyére elegendő. Budapestnél Prága, sőt Pozsony és Zágráb is drágább. A horvát főváros tavaly óta előzte meg Budapestet - igaz ugyan, hogy akkor még Varsó is előttünk állt, most pedig már lejjebb található a listán. A világ legdrágább városának címét az idén is Moszkva érdemelte ki. Az amerikai kontinensen természetesen New York vezet.


Szabadidő

Szubotics Mariann
Kastély Graz mellett

Herberstein a magyar határtól félórányi autóútra fekvő kirándulóparadicsom. Festői hegyek-völgyek, lakott várkastély, állat- és növénypark, művészeti kiállítások, történelmi kertek, játszóterek: kevés hely van a világon, ahol mindezt egyszerre kapjuk.


RECEPT: Görögdinnye fetával

Hozzávalók: 1 pohár tökmag, 60 ml extra szűz olívaolaj, 1,5 kg érett görögdinnye, 300 g feta, frissen őrölt feketebors, 3 citrom


PROGRAMOK

Extrém Napok az Árkádban, június 15-24. Különleges vetélkedésre hív mindenkit a budapesti Árkád üzletház a június 15-24. között megrendezésre kerülő extrém napok alkalmából, mely során a vállalkozó kedvű látogatók nagy ügyességet, bátorságot és gyors helyzetfelismerő képességet igénylő versenyszámokban mérhetik össze tudásukat számos értékes díj reményében.


Színes

Szépipar

A felvarrt ráncok s szilikon keblek korát éljük, melyek a szépipart kiszolgáló alkotók laborasztalairól lassacskán az átlagemberek otthonaiba szivárogtak. Ám úgy érzem, koránt sincsenek kihasználva e korszakformáló vívmányok, hisz nem törődnek a praktikummal.


Duma Pláza

A minőség és a mennyiség nem számít, csak sok legyen és jó!


Realista helyzetértékelés


Nehéz pillanat


Feszített parlamenti munka
Tovább a cikkhez >>>

Az univerzális politikus

Volt már belügyminiszter.


Ügyfélszolgálat II.

- Hallo! - Nem szól ez semmit, csak ott figyel…


Tartalom

Tartalom
XI. évfolyam 25. szám - 2007. június 22-28.
Tovább a cikkhez >>>

Tartalom
XI. évfolyam 26. szám - 2007. június 29.
Tovább a cikkhez >>>

Vélemény

Az operafesztivál fantomjai

Kokas Zsoltnak hívnak, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatika szakos hallgatója vagyok, jövőre fogom tanulmányaimat befejezni, jelenleg két cégnél (egy multinál és egy kiadónál) dolgozom. Nem érzem magam megfertőzve semmilyen ideológiával, ám szeretem a jó zenét. Bármilyen hihetetlen, a Művészetek Palotájában vagy a Nemzeti Táncszínházban is megfordulok, ha a műsor tetszik, és időm engedi. Ugyanakkor a rock és metálzene területén is sok számomra kedves zenekar van, ilyen például a KISS, de kedvelem a Manowart, sőt Beatrice-koncerten is énekeltem már azt, hogy „Utálom az egész XX. századot”. Csak háromszor voltam sajnos eddig Therion koncerten, biztos ez az oka annak, hogy nem váltam még istenné az alkímia, a kabbalisztika és a Dragon Rouge ereje által. Sok barátom is van, akik hozzám hasonló cipőben járnak: a lelkes koncertre járás ellenére sem váltak istenné, sem sátánistává, de hogy-hogy nem, még csak kecskét sem áldoznak.


A várandós város

Olvastam A várandós város című cikküket, és egy hibát találtam a „Jeruzsálem évszámokban” bekeretezett rovatban. Az adat így szól: 1537-41: II. Szulejmán felépíti a ma is látható falakat az Óváros körül. II. Szulejmán 1642-1691-ig élt, tehát 1537-ben nem építkezhetett. Feltételezem, hogy I. Szulejmán lehetett, aki 1520-1566-ig uralkodott. További jó munkát!


Az egyiptomi Pearl Harbor

Az egyiptomi Pearl Harbor című írás kapcsán megfogalmazódott bennem, hogy talán érdemes lenne a lap hasábjain említést tenni egy emberről, aki a világon elsőként jelentetett meg könyvet az eseményekkel kapcsolatban. Önök előtt ismert tény, az olvasók többsége előtt talán kevésbé az, hogy az illetőt Dán Ofrynak hívják. Budapesten született, és a jeruzsálemi Héber Egyetemen szerzett diplomát. Az Új Kelet, az Izraelben megjelenő egyetlen magyar nyelvű napilap főszerkesztője. Izrael győzelmes hat napja című munkájáért Herzl-díjjal tüntették ki. A mű Magyarországon sokáig a betiltott irodalmi munkák közé tartozott, és csak 1998-ban jelenhetett meg az eredeti kiadás reprintjeként. Dán Ofry haditudósítóként, íróként egyaránt rendkívüli precizitással, lebilincselően izgalmas formában tárja az olvasók elé a háború előzményeit, illetve az ott lejátszódó eseményeket.


Cikkeinkkel kapcsolatos véleményüket várjuk a e-mail-címre. A levelek szerkesztésének jogát fenntartjuk.


Üzlet

Kovács Klára
Reform görcsökkel

Bölcs és progresszív kompromisszumnak állította be a miniszterelnök az MSZP-nek az egészségbiztosítás átalakításával kapcsolatos, a napokban nyilvánosságra hozott javaslatait. Talán ez volt az utolsó pillanat az enyhülésre, hiszen az újdonsült SZDSZ-es pártelnök keményen kezdett: ultimátumot adott a szocialistáknak. A két párt álláspontja hetekig „fényévekre” volt egymástól.


Adócsökkentés 2010-től
Európai uniós dicséret és kincstári optimizmus

„Nehéz, de szükséges reformok útján jár az ország” - fogalmazott Joaquín Almunia uniós pénzügyi biztos a magyar költségvetés helyzetének értékelésekor. Az elismerő szavak mellett aggodalmát is kifejezte, mivel a reformok kivitelezésével kapcsolatban bizonytalanságokat lát. Veres János pénzügyminiszter optimista, jövőre reálbér-növekedést, 2010-től pedig adócsökkentést vetített előre.


A hét eseményei

Nem lesz kamatvágás? London szerint júniusban sem lesz MNB-kamatcsökkentés. A Deutsche Bank most már „alapeseti forgatókönyvnek” tartja, hogy a 8 százalékos kamat ebben a hónapban nem változik. A Crédit Suisse úgy látja, hogy a monetáris tanács valószínűleg további bizonyítékokat szeretne látni a bérnövekedési ütem lassulására, emellett tekintettel lesz a forintárfolyam megingására is. A Goldman Sachs elemzése szerint „rosszak” a magánszektorbeli béradatok, ezért júniusi kamatcsökkentésről szóló előrejelzését kamattartásra módosítja