Vissza a Hetek archívum borítólapjára
X. évfolyam, 43. szám, 2006. október 27

Arcok

Holecz Erika
Sting, egy élő rocklegenda

Most jelent meg Sting új albuma, a Songs form the Labirynt, amely középkori lantművek feldolgozására épül. Testre szabott a választás, mivel jóllehet a „nagy generáció” egyik legendás alakjaként Sting zenei kísérletezéseiben mindig is eredményes, sőt újító művész volt, a szomorkás hangvétel mindmáig dalai jellegzetes vonzereje maradt.


Eszter musicalje
A láthatatlan kéz

A láthatatlan kéz sajátos cím egy idén bemutatott és több ízben nagy sikerrel játszott musicalt takar. A darabot, amely a bibliai Eszter könyvének zenés adaptációja, Tóth Géza és Pintér Burus Sándor rendezésében, a Pro-Ma Future Társulat és a Sabbathsong Klezmer Band eloadásában mutatták be eloször a IX. Nyári Zsidó Fesztiválon, majd a Stefánia Palotában, illetve az Uránia Filmszínházban láthatta ismét a nagyérdemu.


Belföld

Cseszkó Tamás, Vígh Gábor
Molotov és fekália

Az ‘56-os megemlékezések másnapján a fováros egyes részeit átható könnygázszag uralta, több helyen vérfoltok, gumilövedék-maradványok, felszedett utcakövek, valamint betört kirakatok jelezték a rendorök és a randalírozók összecsapását. Az országban több pártiroda kapott „molotov-koktélos” repülo csomagot, és volt, ahol fekáliával kenték be a bejárati ajtót.


Hubert József
Egy ünnep költségei

„Zavargásokkal együtt” majdnem négymilliárd forintba kerültek a Magyar Államnak az idei ’56-os megemlékezések, de ha hozzávesszük az elmaradó befektetéseket, lemondott turistautakat, a helyzet még drámaibb.


Sebestyén István
Jönnek a gazdák
Még nem döntötték el, mi ellen tiltakoznak

Az eddigi tüntetoket hamarosan a gazdák válthatják fel a Kossuth téren - feltéve, ha a budapesti rendorfokapitány feloldja a tér muveleti terület jellegét. A MAGOSZ lapzártánk idején a rendorséggel egyeztetett az általuk bejelentett, csaknem háromhetes novemberi demonstráció technikai részleteirol.


Munkatársunktól
Kilenc dühös ember
A kitüntetés kellett, a kézfogás nem

Úgy tunik, Sólyom László hagyományt teremtett, amikor idén március 15-én egy állami kitüntetés átnyújtásakor látványosan elkerülte a kézfogást Fekete János bankárral. Most vasárnap a Magyar Köztársaság Érdemrendjét adományozták hetven arra érdemesült hazánkfiának, kilencen azonban nem fogadták el mind a három, az eseményen jelenlevo közjogi méltóság kinyújtott kezét.


Piros Péter
Egyetlen hibás ember
Orbán az uniónál védi a rongálókat

Az ellenzék vezére egyre nagyobb erofeszítéseket tesz, hogy az uniós elitet is bevonja a hazai belpolitikai események alakításába. Fáradozása azonban a visszájára sülhet el, szaporodnak ugyanis a Magyarországot leminosíto külföldi megnyilvánulások.


Külföldi lapvélemények az 56-os jubileumról

Lidové Noviny Mi, csehek irigyelhetjük a magyarokat az o posztkommunistáikért. Bár a magyar forradalmárok a kommunistákat és az ÁVH-sokat lámpaoszlopokra akasztották, Gyurcsány nem habozott, hogy az 1956-os forradalmat a „szabadságért vívott forradalomnak” minosítse.


Hajdú Sándor
Egészpályás feltámadás?
Gyurcsány nem akar gyámság alatt élni

Mindenki nyugodt, sima kongresszust várt, amely egyelore mellozi a személyi kérdéseket. A miniszterelnök ezért némi meglepetést okozott, amikor határozottan jelezte: februárban át akarja venni a párt irányítását is. A tagság helyett a szavazókhoz kell igazítani a pártot, jelentette ki Gyurcsány, amit az egybegyultek egy része örömmel, míg a másik fele riadtan vett tudomásul.


M. Varga Katalin
Tagad a gyermekorvos
Fegyelmi eljárással folytatódik a vérfertozo apa ügye
Tovább a cikkhez >>>

Jó, hogy oszlattak

Helyesen járt el a rendorség az október 23-ai zavargásokkal kapcsolatban - derül ki a Medián felmérésébol. Az emberek 56 százaléka szerint a rendorség helyesen tette, hogy hajnalban feloszlatta a Kossuth téri tüntetést, és 60 százalékuk szerint a be nem jelentett budapesti tüntetésekkel szemben is ez volt a helyes eljárás.


Népszavazhatunk

Népszavazást kezdeményez a Fidesz-KDNP frakció a Gyurcsány-csomag bevezetésével kapcsolatban. A szavazók hét témában fejthetnék ki véleményüket: a tandíj és a vizitdíj bevezetése, a kórházak privatizációja, a gyógyszerek kizárólagos gyógyszertári árusítása, a nyugdíjasok munkavállalása, a családi gazdálkodók elovásárlási joga, illetve a miniszterelnök és a kormány tagjainak speciális, objektív felelossége szerepel a kérdések között.


Kétmilliárd a rendoröknek

Újabb kétmilliárd forintot biztosít a kormány a rendorségi többletfeladatok finanszírozására - tudatta a Kormányszóvivoi Iroda. Az indoklás szerint a rendorség a Magyar Televízió székházának ostroma óta fokozott készültségben van, és többször rendkívüli biztosítási és tömegoszlatási feladatokban vett részt.


Újabb ítéletek

Újabb szabálysértési ügyekben döntött szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság az október 23-ai zavargásokkal kapcsolatban. Ezzel az ítélettel már tízre nott azoknak a száma, akikre szabálysértési eljárásban elzárást vagy pénzbüntetést szabtak ki. Az elítéltek azok között voltak, akik a hatóság felszólítása ellenére sem voltak hajlandók elhagyni a teret.


Katolikus nyelvtan

Az úgynevezett katolikus „visegrádi négyek” közös kutatócsoportja egy konferenciát készít elo, amelynek célja, hogy egységes értelmezést adjon a Trianon elott használt olyan fogalmaknak, mint a „tót”, a „pánszláv”, „hazafi” vagy az úgynevezett hitehagyott „magyarón”.


Életmód

Csingár Edit
Tisztázatlan veszély
Halálos-e a muanyag?

Naponta szembesülünk a környezetünkbe vagy szervezetünkbe kerülo vegyi anyagokról szóló hírekkel és álhírekkel, és az áldatlan állapot enyhülését várjuk az uniós szintu szabályozás mihamarabbi elfogadásától. Kérdés, hogy valóban nagy veszélyben vagyunk-e, és a jogi szabályozás megoldást jelenthet-e a problémára.


Zsurkán Mariann
Ki a tökéletes férfi?

A „tökéletes férfit” szimbolizáló, Rambo típusú kigyúrt betonkolosszusokat egy ideje sápadt arcú, kórosan sovány fiúk váltják fel, akiket nagyanyáink annak idején „kehesnek” tituláltak volna. Az új férfiszépség-ideálok - angol nevükön a „manorexiások” - egy új trendet képviselnek a társadalomban és a divat palettáján.


Fókusz

Hack Péter
Csodára van szükség

Magyarországon egyfajta csodára van szükség ahhoz, hogy az elmúlt hónapok eseményei ne torkolljanak minden eddiginél súlyosabb válságba. Az ország - nem csak a külföldi megfigyelők szemében - egyre gyorsabban halad a balkanizálódás felé, az egykori Jugoszlávia útján. Az október 23-ai zavargásokra adott jobboldali reakciók azt mutatják, hogy a konfliktus tovább fog mélyülni, a helyzet normalizálódásának esélye a fejlemények fényében nem nő, hanem csökken. Döbbenetes látni, hogy az október 23-ai eseményeket mennyire eltérően látja a két politikai oldal. Rogán Antal, a belváros frissen megválasztott Fideszes polgármestere azt nyilatkozta, hogy a baj azzal kezdődött, hogy a rendőrség ok nélkül eltávolította a Kossuth térről a békés tüntetőket. Ezt a csoportot a jobboldali köztársasági elnök is többször békés tüntetőknek nevezte, és még közben is járt annak érdekében, hogy a rendőrség ne alkalmazzon erőszakot velük szemben. Sem a polgármester, sem az elnök egy szót sem szól arról, hogy a tüntetőknél kisebb fajta utcai harc megvívásához elegendő arzenált találtak. A Rendőrségi Törvény szerint ezen eszközök helyszínen léte önmagában okot ad a rendezvény felszámolására, sőt azt a rendőrség kötelezettségévé teszi. A rendőrség ezt erőszak nélkül oldotta meg.


Szobota Zoltán
Szakszerű vagy brutális rendőrök?
Pajzs, sisak, tomfa, könnygáz, kardlap, gumilövedék

A tömegoszlatás technikájáról, a szabályszerűen alkalmazott erőszakról és a túlkapásokról, valamint a hétfői eseményekről kérdeztük a szakma harminchárom éves múlttal rendelkező, neve elhallgatását kérő szakértőjét, egy korábbi rohamcsoport-parancsnokot.


Háttér

Vagyim Arisztov
Elsöpro Hullám
Szovjet erodemonstráció a forradalmárok ellen

Annak ellenére, hogy a szovjet diplomaták és titkosszolgálatok már 1956 nyarán a magyar lakosság lehetséges lázadásáról jelentettek, az október 23-án kitört felkelés mind a magyar, mind a szovjet vezetoket meglepte. Már aznap este világossá vált a magyar kormány számára, hogy saját maga nem tudja megoldani a kialakult helyzetet, hatalma megtartásához segítséget kell kérni a Szovjetuniótól.


Pécsi Tibor
Mit üzennek az Árpádsávok?

A napjainkban is zajló, elsosorban a jobboldalhoz kötheto demonstrációkon és zavargásokon egyaránt láthatunk a magyar nemzeti lobogó mellett, helyett négy piros és négy fehér csíkos zászlót lobogtatókat. A felhevült kodobálás során esetleg póló helyett is hordott jelkép eredetével azonban használóik sincsenek teljesen tisztában.


Hit és értékek

Vígh Richárd
Szétfoszló amerikai álom
Erosödo liberalizmus, konzervatív értékvesztés

Az egykor zsidó-keresztény értékekre felépült amerikai társadalmi berendezkedés alapjaiban látszik megrendülni napjainkban. Úgy tunik, hogy - valamilyen oknál fogva - bizonyos köröknek kifejezetten érdekük, hogy a konzervatív erkölcsi értékek nyílt támadásával a társadalom minden szintjén elfogadottá tegyék a „másként”, gyakran igen szélsoséges módon gondolkodók nézeteit. Az elmúlt hónapokban több neves amerikai közéleti személyiség is beállt a liberalizáció felgyorsításáért küzdok táborába.


Interjú

Tihanyi Péter
Puszták népe
Lajosmizse, tanyavilág 2006

- Tessék csak béjjebb jönni. Ez a tanyám közepe. Igen nagy terület, ahogy lassan öregszem, nem tudok úgy rendet csinálni, ahogy köll, de én kezelek még mindent. - Ötven éve. Most leszünk a feleségemmel ötvenéves házasok. Már erre a földre is együtt jöttünk.


Külföld

Németh Csillag
Közelgő közel-keleti háború
Izrael a fegyverkező ellenség gyűrűjében

Az izraeli média véleménye szerint a térségben előbb vagy utóbb - akár heteken vagy hónapokon belül - elkerülhetetlen egy nagyobb szabású konfrontáció. A zsidó államot egyszerre több oldalról fenyegeti a veszély: északról a Bejrúttól egészen Damaszkuszig terjedő terület, keletről Teherán, délről pedig Gáza. A jelekből úgy tűnik, hogy a Hezbollah, a Hamasz és Irán erőfeszítései nem véletlen egybeesések, hanem verbálisan és a gyakorlatban is harcra készülnek.


Rimaszombati Andrea
Kendőzetlen nyíltság
Európának is bántódása eshet

Verbális támadást intézett a hét elején az iráni elnök Európa ellen. Nem sokkal az után, hogy Oroszország bejelentette: nem hagyja, hogy az ENSZ Iránt Észak-Korea ürügyén „megbüntesse” atomprogramja miatt, az évente megrendezésre kerülő „Jeruzsálem nap” nevű Izrael-ellenes tüntetésen Ahmadinezsád kihasználta a helyzetet, hogy üzenjen.


Munkatársunktól
Szudáni idozített bomba
Dübörgo gazdaság, aktív fegyverkezés

A szudáni kormány hétfőn kiutasította Jan Pronk ENSZ-küldöttet (kis képünkön) az országból, ami jelentősen visszavetheti a háborúk sújtotta afrikai országban a békefolyamat sikerét. Három hónapon belül ez a második pofon, amit az ENSZ Szudán részéről elszenved - augusztusban ugyanis az afrikai ország elutasította, hogy a gyengén felszerelt és kis létszámú afrikai szövetségi haderőt egy nagyobb létszámú ENSZ-békefenntartó egységgel cseréljék ki.


Szikora Márton
Hány szavazatot hoz bin Laden?
Választási láz az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban javában folyik a felkészülés a november 7-én tartandó kongresszusi választásokra. Mindkét nagy politikai párt, a republikánusok és demokraták számára komoly jelentoséggel bír az esemény, hiszen a Kongresszus egy részének újraválasztása történik, amelyet sokan a 2008 novemberében megrendezett elnökválasztás fopróbájának tartanak.


Martin Melisko
Belpolitikai csatározás
Feljelentésháború Szlovákiában

A szlovák ügyészség megszüntette a Duray Miklós ellen indított eljárást, amelyet a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kezdeményezett a Budapesten tett Felvidékkel kapcsolatos megjegyzése miatt. Erre reakcióképpen a Magyar Koalíciós Párt (MKP) hétfon feljelentette a Szlovák Nemzeti Párt elnökét, Ján Slotát, kisebbség- és magyarellenes kirohanásai miatt, amelyek a választási kampány elott és után hangzottak el a szlovák televíziós csatornákon, rádiómusorokban, illetve megjelentek a bel- és külföldi újságokban.


Busa Viola
Menni vagy nem menni?
Terítéken az iraki stratégiák

Három évvel az iraki invázió után továbbra is száznegyvenezer fos amerikai kontingens állomásozik a közel-keleti országban. Miközben a szunni nem akaró eroszak közepette az eddigi stratégia kivitelezhetetlennek bizonyul, egy washingtoni kétpárti bizottság azon dolgozik, hogy a novemberi választások után a Fehér Ház elé terjessze Irakkal kapcsolatos észrevételeit és javaslatait.


Muszlimpárti BBC

A Brit Televíziós Társaság, a BBC több vezeto tisztviseloje és operatore elismerte, hogy a társaság Amerika- és keresztényellenes értelemben elfogult. A London Evening Standard címu lap jelentése e részrehajlásról számol be. A jelentésben a BBC vezetoi elmondják, hogy a társaság vezetoségében többségben vannak a homoszexuálisok, a musoraik Amerika-ellenesek, és a muzulmán érzelmeket a kereszténnyel szemben elotérbe helyezik. A jelentés többek között arról is beszámol, hogy a szerkesztok engedik bemutatni, ahogy a Bibliát egy televíziós komédiashow-ban a kukába dobják, míg a Koránt nem. Az egyik vezeto szerkeszto szerint a társaságon belül széles körben elismerik, hogy túlságosan is messze mentek a „politikai korrektség” tekintetében.


Elengedték a fotóst

Szabadon engedték az AP hírügynökség egyik fotósát, akit egy nappal korábban palesztin fegyveresek ejtettek foglyul Gázában. Emilio Morenattit az AP egyig gázai épülete elol rabolták el a reggeli órákban palesztin terroristák. A férfi nem sérült meg, és elmondása szerint a terroristák álcaként noi ruhákban szállították egyik helyrol a másikra. Egyelore nem tisztázott, hogy mely szervezet rabolta el, a Fatah tagjai szerint bunözok ejthették foglyul.


Halottgyalázó katonák

Kompromittáló fotók jelentek meg Németország egyik legnagyobb példányszámú napilapja, a Bild szerdai számában Afganisztánban szolgáló német katonákról, amint emberi koponyával pózoltak a fényképezogép elott. A Bild szerint a képek Kabul mellett készültek 2003 elején. A német védelmi miniszter bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak, és az érintett katonák ellen eljárás indul. Franz Josef Jung elmondta, hogy „a német katonák körében a hasonló viselkedés nem tolerálható”, valamint hogy az érintettek „fegyelmi, de akár bunügyi felelosségre vonásnak” néznek elébe.


Sport

Kalmár István
Alonso másodszor
Schumacher bajnokhoz méltóan távozott

Az idei Formula-1-es szezon legnagyobb csatájában Fernando Alonso felülmúlta legnagyobb ellenfelét, Michael Schumachert. A spanyol így huszonöt éves kora ellenére két világbajnoki címmel büszkélkedhet, míg a harminchét éves német hétszeres világelso a Formula-1 eddigi történetének legsikeresebb versenyzojeként vonulhat vissza.


Gazsó József
Mi lett veled, Ronaldinho?

Ronaldinho profi pályafutásának mélypontjára jutott. A rajongók a világbajnokság kezdete óta nem élvezhetik elképeszto cseleit, bombagóljait, és a védjeggyé vált mosolyt is már csak kínjában villantja meg.


Eredmények, tabellák

34. BRAZIL NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE:


Szabadidő

Pálfy Gyula
Katarzis nélkül

Sajnos most sem sikerült. Pedig szerettük volna nagyon. Mert járna nekünk is egy látványos, erős alakításokkal zsúfolt, szívet melengető történelmi film jeles pillanatainkról. Ám a Szabadság, Szerelem láttán megmarad bennünk a hiány. Pedig technikában (lángtengerek és tankok számát tekintve) élvonalbeliek a csatajelenetek, és akadnak valóságos színészek is, akik a kifestőkönyvszerű karaktereket precízen hozzák (Haumann Péter, Fenyő Iván, Csányi Sándor és a filmre lefogyott Gesztesi Károly). De a halovány párbeszédek és az időrendet futtában végiglapozó szerkezet miatt az egész film nem vált ki maradandó hatást. A nagy nemzeti tablóknak pedig van helyük a film- és tudatiparban.


Színes

Önéletrajzás

1988. július 25-én születtem Gyapjasröfögén. Édesapám, Kalim Antal helyi kultuszminiszter és édesanyám, Kalim Antalné háztartásbeli kötéltáncosno egyetlen gyermeke vagyok. Hatéves koromig az erdoben nevelkedtem, és a farkasok tápláltak, míg egy bizonyos Maugli nevezetu lefizetett szájhos érkezése, és a Gyapjasröfögén található egyetlen erdo kiirtása a nagyvárosba költözésre késztetett.


Duma Pláza

Megjelent a legújabb német nyelvkönyv, címe: Deutsch für Tamás


Hungaricum


Füstbe ment szerv


Rebellis


Kossuth téri kellékek

A Fanyuvo Barkács Klubhoz, a Satu vezeti


Slaza
Satu ultimátuma

Kétoldalú magyar-amerikai tárgyalások kezdodtek Budapesten. Hazánk miniszterelnöke, az egy évvel korábban a forradalom által hatalomba követelt Lanczner „Satu” Ferdinánd és George W. Bush megbeszélései a kölcsönös megértés jegyében folytak. A Kossuth téri sátorban mindkét vezeto hitet tett a demokrácia és a szólásszabadság mellett, Lanczner „Satu” ugyanakkor kiemelt kérdésként említette a kannás bor ügyét is.


Tartalom

Tartalom
X. évfolyam 43. szám, 2006. október 27-november 2.
Tovább a cikkhez >>>

Vélemény

A megyés püspök 56-ja

Tisztelt Hetek Szerkesztosége! 2006. október 12-én, Kaposvár megyei jogú város ünnepi alakuló közgyulésén Balás Béla katolikus megyés püspök a következoket mondta:


Nyílt levél a miniszterelnökhöz

Tisztelt Miniszterelnök Úr!


Eltévedt katolikus e-mail

Sziasztok!


Vélemény a véleményre

Tisztelt Szerkesztoség!


Cikkeinkkel kapcsolatos véleményüket várjuk a e-mail címre.


Üzlet

Papp Levente
Jéghegy-csúcs
EU–orosz találkozó

Fagyos volt a hangulat a finnországi Lahtiban a múlt heti EU-csúcson, ahol Putyin orosz elnök nem írt alá szerzdést az energiahordozók szabályozásáról. Az európai multik szeretnének terjeszkedni az orosz energiaiparban, de ehhez politikai biztosítékokat kérnek. Az energiabiztonság különösen fontossá vált az EU-nak, mióta az oroszok tavaly januárban váratlanul leállították az ukrán gáz szállítását.


Major Nóra
Izraeli gyémánttozsde az Arab Emirátusban

Dubaiban, 1300 mérföldre a libanoni háborús övezettol, dacolva a világpolitikai tendenciákkal, az izraeli és arab gyémántkereskedok napjaink legnagyobb drágakoüzleteit kötik - egymással.


Varga Péter
Szigorúbb uniós elvárások
Hatmillió tonna gabona raktáron

Az Európai Bizottság megszigorította az idei kukoricaintervenció minoségi eloírásait. A Bizottság a magyar intervenciós gabonakészletet sokallva döntött a változtatás mellett. Olyannyira egyhangú a döntés, hogy nem valószínu, hogy eredménnyel járhat a magyar kormány tiltakozása az Európai Bíróságnál. Ugyanakkor a szigorítás nyomán remélheto, hogy az intervencióra termelo magyar mezogazdaság végre strukturális reformokra kényszerül a piacképesség érdekében.


Pénzes László
A stabilitás ára

A Monetáris Tanács keddi ülésén - idén ötödször - az irányadó alapkamat emelésérol döntött, így annak értéke 8 százalékra emelkedett. Szakértok szerint a kamatemelés menetrend szerint, ugyanakkor a többek által várt mértéknél enyhébben következett be.


Október 23-ai mérleg

A Fovárosi Védelmi Bizottság szerint a zavargások miatt bekövetkezett károk nagyságrendje közel 200 millió forintra teheto. A fovárosi kórházakba közel 100 sérültet szállítottak be, ezek közül 15 súlyosabb. Lombosi Gábor, a Magyar Szállodaszövetség titkára szerint a nemzetközi médiában gyakran háborús állapotként ábrázolt szeptemberi események óta eddig 200 millió forint árbevétel-kiesést szenvedtek el a fovárosi szállodák. Az ’56-os megemlékezésen történt zavargások miatt eddig egy-két foglaláslemondás érkezett.


Így lassul Kína gazdasága

A kínai gazdaság növekedése lassult ugyan, ezzel együtt mégis zsinórban negyedik évét zárhatja 10 százalék feletti GDP-bovülési ütemmel. A fékezodésben szerepet játszott két kamatemelés, ami a hitelekbol finanszírozott beruházási boomot fogta vissza valamelyest. Bár a hivatalos kínai kommentár szerint „a szélsoséges növekedés ellenorzés alá került”, az idei GDP-bovülési ütem várhatóan meghaladja majd a tavalyi 10,2 százalékot.


24 évet kapott az Enron-vezér

Több mint 24 év börtönre ítélte a texasi Houston bírósága Jeffrey Skillinget, az Enron egykori vezérigazgatóját. Skillinget még júniusban találta bunösnek a bíróság az ellene felhozott tizenkilenc vádpontban. Skilling volt az egyik irányítója annak a késobb „kreatív könyvelésként” elhíresült panamának, amelynek hatására összeomlott az USA egyik legnagyobb energetikai cége. A manipulált jelentésekkel az Enron-papírok szárnyaltak ugyan, de miután a cég 2001-ben csodöt jelentett, a befektetok több milliárd dollárja veszett oda.


Barroso a reformok folytatását ösztönzi

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke munkatalálkozóján a Barroso kiemelte a reformok folytatásának szükségességét Magyarországon.